Unitárius Egyház, 1936 (29. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-15 / 1. szám
XXX. wf, 1 szára. java. IS 1936 A oV\Jwrcr Msr Ql&Jtrrio J'Cvi. ^+rnforhn y -^ AJKZ*. UNITÁRIUS EGYHÁZ EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. KIADJA kl I.61 BOGAI UNITÁRIUS LELKÉSZKOR. A lelkészkor megbízásából szerkeszti: ÜTŐ LAJOS I. G. Dúcai unitárius lelkész. Magjalanulk minden hó 15.-én. — Elöilmetési ára egy évre 100 leu. Kéziratok a nerlisstizi és az előfizetési dijak Péter Sándor ny. unitárius lelkész pénztárnok címére küldendők: 1. G. Duca Jud. Odorheiu Az már nem is lehangolt,ság, hanem az elkeseredés, sőt sokaknál a bizalmassággal is határos az az érzés, amelyet a főtanácsi üléseinkről magunkkal hazahoztunk. Pedig ugye lelkesedésért, buzdításért megyünk és gyűlünk össze, ahol a sokaság, a tömeg természetes összetételében fekvő erő az önbizalmunk emelésére kellene lelkeinkben inspirációkat adjon. A mi perifériális erőnk, amely a helyi visszavonásokkal és külső támadásokkal szemben nem képes az a feltornyosult akadályok elhárítására, mindig az után vágyakozik, hogy egyházi törvényhozó testületünk ülései alkalmával mégis annyi sokan vagyunk összegyülekezve, hogy az egyházunk természetes és törvényes ereje ki kell bontakozzék és e gyűléseken részt vevők lelkében egy egész esztendőre szóló útra való tud felraktározódni, hogy annak birtokában mindenki saját otthonába, gyülekezetébe visszatérve felfrissült, megújult erővel foghasson hozzá a munkához, avagy folytassa a félbehagyottat, amelyet erejének kicsinysége tudatában, önbizalmának elvesztésében talán ok nélkül félbehagyott. Az ilyen gyűlésnek építő, az elégedetlenségeket — amelyek a helyi rövidlátások téves szemszögeiből nézve keletkezhettek — lecsillapító erejűnek kellene legyen, mert saját bajaink, gondjaink és sérelmeink összehasonlításával sokszor megnyugszunk, mert azt látjuk, hogy más helyen talán ezek még súlyosabbak. Egy egész évre szóló lelkesedést azonban mindenkinek kellene hozzon a főtanácsi ülésről, mert ott szemtől szembe láthatjuk és hallhatjuk az egyházunk vezetése gépezetének működését és azokat a működésbe hozott erőket, amelyek a gépezetet hajtani kötelesek és vizsgálat mindannyiunk számára elég alkalmat ad ahhoz, hogy megállapíthassuk azt, hogy a felgyülemlett bajaink mind rajtunk kívül álló okoknak és okozatoknak-e a folyományai, avagy olyanok is vannak, amelyeket saját magunk alkottunk meg magunknak. Ez utóbbi esetnek a szomorúsága csak akkor kezd még inkább kidomborodni, ha a magunk csinálta bajok és akadályok elhárítására már nincsen meg a megfelelő erőnk. A mostani főtanácsi ülésünk — jóllehet, hogy hivatalos helyről az impozáns lefolyásúnak, eredményekben a bölcs intézkedés és határozatokban gazdagnak minősítették egy körlevélben és a hivatalos lapunkban — azonban nem hozta számunkra azokat a jelenségeket, amelyek ilyen következtetésekre mindannyiunkat feljogosíthatnának. Nem lennénk tehát elég hűek sem magunkhoz, sem az olvasóinkhoz, hogyha ezen megállapítással szemben a magunk érzésének kifejezést adni nem törekednénk, jóllehet, hogy a szavaink a hivatalos tényezők beállításában még mindig partikuláris megnyilatkozásoknak vannak elkönyvelve. És éppen itt van a bajoknak a legnagyobb forrása. Ugyanis a szervezeti törvényjavaslattal évek óta támadott és összeállításában — mert nem hű kifejezője az egyetemes akaratnak — továbbra helyét nem is állható egyházi parlamentünk jól megszervezett előkészület után a szavazó urnák eredményét olyannak tekinti, amely egyúttal az egyetemes hívők általános akarata is. — A többséget pedig ebben a közönyös világban megteremteni és azzal a feltörekvő akaratokat lehengerelni könnyű, de félő, hogy az ezzel való-