Unitárius Egyház, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-15 / 1-2. szám
ség helyre álljon mindenütt. Ennek a célnak a szolgálatába kell, hogy álljon az U. E. is, s ezért kell fokozott figyelmet fordítania a jövőben, elsősorban a belmissziós kérdésekre, de egyúttal mindarra, ami egymáshoz közelebb hoz és összeköt. Ajánlatosnak tartanám, hogy az Unitárius Szószék és az Unitárius Egyház együttesen próbálja megoldani belmissziói feladatainkat, mert így mind a kettő hozzájutna ahhoz, ami esetleg hiányzik szellemi, avagy anyagi tekintetben. Varga Béla: Vitazárás. Kései válaszom Dr. Lőrinczy Istvánt, a jelek szerint korántsem elégítette ki, sőt további megjegyzéseket váltott ki belőle, amelyekre kötelességemnek érzem válaszolni. Bár előre bejelentem, hogy e néhány reflexióval részemről a vitát lezárom. Dr. Lőrinczy „Sziváigy és tárgyilagosság“ cím alatt foglalja össze észrevételeit, mintegy előre meghúzván azt az élesen szétválasztó vonalat, mely kettőnk felfogását nemcsak megkülönbözteti, hanem szervesen áthatja, sőt uralja. Értékmérlegéhez volna egy pár szavam. Az tény, hogy a reform mozgalom ügye szívügyem. Ha nem volna az, orromnál-fogva vezetett „nyáj-ember“, kongó viszhang, vagy érdekhajhászó színész volnék. Az azonban puszta kitalálás vagy beképzelés, hogy ez a „szívügy komplexum“ csupa érzelmi motívumok összeható eredménye. Van ebben, — kérem higgyék el — egy jó adag tárgyi ismereten alapuló meggyőződés is. Az igaz, hogy aminek igazsága felől egyszer meggyőződtem , érdekében felléptem, menten szívügyemmé válik. így lettem a reformmozgalomnak egy közkatonája s igy vált annak ügye szívügyemmé Viszont ez nem zárja ki azt, hogy tárgyilagosan ítélhessek, aminthogy szívügy és tárgyilagosság nemcsak hogy nem ellentétek, hanem egymásnak szükségszerű kiegészítői. Nézetem szerint a puszta tárgyilagosság mellett ebek harmincadjára kerül egy intézmény sorsa, ha szívügy is nem keveredik belé. Példáért nem kell szomszédba mennünk. Épen ezért egyik fogalmat sem emelném a másik fölé, nem ruháznám föl kiválóságokkal a másik rovására. Sem azt nem tételezném fel, hogy a két, látszólag ellentétes fogalom nem árulhat egy gyékényen. Ami pedig a tárgyilagos történelemírást illeti, hadd mondjam el egy híres angol történetíró, Sir Walter Relaigh esetét, aki az egyik napon kastélyából egy arra vonuló cigány karaván verekedését szemlélte végig. Pár perc múlva az egyik barátját fogadta vendégül, ki a szenzációs és jellegzetes harcok ugyancsak közeli szemlélője volt s ki bő részletességgel ismertette a nem mindennapi esetet. Sir Walter megdöbbenve hallgatta, hogy mennyire máskép sorolja fel a történeteket s mennyire új s általa fel nem fogott, idegen elemet, történést visz bele ismertetésébe. Az eset különös és tragikus elhatározásra késztette. Még aznap délután elégette kulturkincsekben fel nem mérhető világtörténeti nagy művének félig megírt kéziratát. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az úgynevezett tárgyilagos történetszemlélet és történetírás, mint minden a világon, relatív, s ez áll Dr. Lőrinczire épen úgy, mint ream. Dr. Lőrinczy azon kívánalmát, hogy konkrét adatokat hozzak a nagy nyilvánosság elé, a dolgok természetéből kifolyólag, csak a lehetőségek határain belül teljesíthetem. Nem láttam, s bár ismételten leszögezi kívánalmait, ma sem látom célját vagy értelmét egy ilyen kiteregetésnek. A Főtanácsok évek óta tompítgatják, szépítgetik s el-elhallgatják ezeket a konkrétumokat, nyilván közérdekből. De egy tanácsosnak alkalma volt és van ezekről meggyőződni. Ma is csodálkozom, hogy Dr Lőrinczy nem jutott ilyenek birtokába. Az anyagiakra vonatkozólag engedje meg, hogy utaljak Dr. Gál Miklós főgondnokunk józan, úriemberi, újévi szózatára, ahol ő ezt a kitételt használja „a készből éltünk”. Ez a mi nyelvünkre lefordítva annyit jelent, hogy alapjainkat mintegy 9 millió leu összegig feléltük. Ez pedig világosan és félreérthetelenül adósságot jelent, mert ha alapjaink valamilyenképen vissza nem állíttatnak, csődbe jutunk. Ez nem rémkép, sem pesszimizmus, hanem letagadhatatlan valóság, mely súlyos kötelességvállalást és felelősségtudatot követel a jelenlegi vezetőktől egyaránt. A Programm tehát adva van. Hogy nincs és nem volt stilizált szavakba öntve, ezt én nem is kifogásolom. Hallotunk mi ragyogó programmal eleget. Mi cselekvést várunk, tenni szeretnénk, legalább ez is az eltökélt szándékunk. Hogy minek megy Főtanácsot ? bevallom, céltudatosan kér mert épen jogász ember aposztrofálta azt ignak“. Örvendek, hogy