Unitárius Egyház, 1941 (34. évfolyam, 1-4. szám)

1941-09-01 / 1. szám

4. oldal. Székelykereszturközi Unitárius Egyház 1941 szept. 1. Mi, mai unitáriusok, mint annyi másban, eb­ben a kérdésben is elmulasztottuk vállalását az elöljárásnak, a példamutatásnak, sőt a fertőzést beengedtük családi életünkbe, életfelfogásunkba. Ha hirdettük is a gyermek közösségi értékét s a nevelés nemzetmentő hivatását, szavaink erőtele­­nül és hatástalanul hullottak, mert hiányzott a példaadás igazoló ereje. Sem családi életünk, sem nevelési rendszerünk nem tükrözte a tiszta unitá­rius gyermek­szemléletet ; sem gyermekáldásban, sem nevelési eredményekben nem emelkedtünk az átlagon felül. Közösségek fejlődésének lendületét nem az intézmények, hanem az emberek biztosítják, kik a közösségi élet hajtó — és termelő — erejét adják. Az ember­anyag minőségét a nevelés biz­tosítja , a nevelési munka eredménye pedig attól függ, hogy értékeljük a nevelés anyagát, a gyer­meket. Egyházi nevelésünk ujjaszervezővéncn kc­ucec évek óta beszéd- és írás tárgy. Talán elérkezett az az idő, amikor belső és külső körülmények egyaránt lehetővé teszik, sőt követelik az unitá­rius vallásos és erkölcsi nevelés korszerű átépí­tését. A korszerűség azt jelenti, hogy nevelési rendszerünknek úgy elméleti megalapozásában, mint gyakorlati felépítésében a nevelés­tudomány mai álláspontját kell képviselnie. A mai neveléstudomány a gyermeket állítja a kérdések központjába. Keressük meg a gyermek­nek azt a szemléletét, mely köré a korszerű uni­tárius vallásos és erkölcsi nevelés rendszere ki­­jegecesedhetik. A mai neveléstudomány s különösen gyermek­­lélektannak és kísérleti pedagógiának nevezett ágai megnyitották az utat a gyermek megismerése felé. Kísérletek és megfigyelések adattömegével igazolták a nagy felfedezést: „Nincs rossz gyer­mek ! Minden egészséges, testében ép gyermek jónak születik és szellemileg alkalmasnak arra, hogy életfeladatainak megfelelhessen.“ Ez a nevelés­­tudományi igazság szembeszáll az eredendő bűn­ben születés sötét tanításával s lerombolja a ha­szon- és anyagelvüség rideg gyermekszemléletét. Egyúttal pedig igazolja a magyar és unitárius ke­resztény gyermekszemlélet igaz, egészséges és alapos voltát. így találkoznak a magyar lelkiség, az unitá­rius kereszténység és a mai neveléstudomány a gyermek szemléletében. Isten legdrágább ajándéka a gyermek, az élet legnagyobb értéke, mert benne és általa folytatódik az élet, benne és általa lesz jobbá az ember; övé az Isten országa. S szembe száll a mai neveléstudomány ,az­zal a pesszimisztikus felfogással is, hogy a gyer­mek sorsát végzetesen és meg nem változtatha­tóan előre meghatározzák a magával hozott, örök­lött tulajdonságok és a testalkat. Az örökléstan kétségtelenül megállapította bizonyos testi tulaj­donságok törvényszerű átvitelét. A lelki tulajdon­ságok azonban nem öröklődnek, hanem ... csak a készség, a lehetőség valamely lelki tulajdonság kifejlesztésére. Ugyanabból a készségből külön­böző környezet eltérő tulajdonságokat fejleszt ki. Az öröklött készségek megadják a karakter alapját, meghatározzák irányát, megszabják a határát, de a végleges egyéniséget a környezet alakítja ki.“ Ez a a neveléstudományi megállapítás két gyakorlati értékű igazságot foglal magában: 1. A gyermek nem üres tömlőként születik a világra, kit úgy kell tartalommal megtölteni. Készségek születnek vele;­­szer.­terít­ékenyitett» szűz talajhoz hasonlít, melynek rögei közé ösztö­nök, szenvedélyek és alacsonyrendű indulatok magvaival együtt be van ágyazva a hit, megis­merésvágy és jóság csirája. A nevelés tehát nem reménytelen és hiú fáradozás, hanem eredmény­nyel kecsegtető lehetőség, mert a gyermekben megvan mindannak a csirája, készsége, amit be­lőle kivirágoztatni akarunk. A gyermek tehát: anyag az Isten országa számára. 2. A lelki tulajdonságok csak készség, csira alakjában születnek a gyermekkel; kialakulásukat a környezet határozza meg. A kedvező, egészséges fejlődést csak bizonyos „légkör“ biztosítja; ez a légkör, a rendszeres és céltudatos nevelői munka. A nevelés tehát nem csak lehetőség, hanem szük­ségesség is. Még csupán csak két ide vonatkozó megálla­pítását idézem a neveléstudománynak jelszószerűen: 1. „Minden gyermek külön egyéniség !“ Nincs két egyforma gyermek éppen úgy, mint ahogy nincs két egyforma tojás. A nevelés tehát nem lehet sablon munka, mely tömeg­cikket gyárt! 2. „A gyermek nem felnőtt kicsiben.“ Éppen úgy nem az, mint ahogy a csirke nem kicsi tyúk. Más a gondolkozása, a logikája, mások a fogal­mai. A nevelésnek tehát le kell mondania arról a régi, kétségtelenül kényelmes, de erőszakos meg­oldásról, hogy a felnőttek kialakult gondolkozás módjába igyekezzék betörni a gyermeket. Ezekből ered a mai nevelés tudomány vezér­jelszava: Ismerd meg a gyermeket! Boldogság, biztatás, de nagy elköteleztetés

Next