Unitárius Egyház, 1944 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1944-01-01 / 1. szám
2. oldal. Székelykereszturközi Unitárius Egyház 1944. jan. 1. Amidőn erről vallást teszek, egyúttal hálatelt szívvel köszönöm meg az ég Urának, hogy lelkipásztori szolgálatomban az unitárius Anyaszentegyház kötelékében mind ez ideig megtartott és megsegített s megengedte, hogy az Ő szent Fiának, az Úr Jézus Krisztusnak nyomdokában járva, a „szemtől-szemben“ is találkozhassam Ő szent Felségével. Ez az én örömem. Ez az én dicsekedésem .. E szent találkozó jegyében kérem az örökkévaló Egy Igaz Istennek atyai áldását minden rendű és rangú testvéremre, a házi tűzhelyekre, a templomokra és iskolákra, a csendes hótakaró alatt pihenő barázdákra Erdély bércei közt és a nagy magyar Alföldön. Fogadjátok mindannyian, az Új Esztendő reggelén főpásztori üdvözletemet. JÓZAN MIKLÓS püspök, 50 év szolgálati mesgyéjén. Főpásztorunknak az 50 év szolgálati mesgyéjén erőt és kitartást kívánunk. „Aratás után“, amikor a gazda „Szemtőlszembe“ találja magát a terméseredménnyel, hálatelt szívvel felsóhajt: „Megáldottál Uram munkaerővel és készséggel és megáldottad az én mezőmet, az én asztalomat. Köszönöm neked Uram és köszönöm, hogy felerlettem másoknak is. Tiéd egyedül Uram az áldás és tiéd az áldás megsokszorozása kezeink között“. A fénylő arcú ősz pásztor is ilyenszerű imát mond szívében a lelki szérűn vetett és aratott áldásokért. Az 50 év elért sikereit és eredményeit mások — avatottabbak — már méltatták. Mi különösebbek leszünk. Tudjuk, hogy minden embernek van egy „gyöngéje“. Ebbe a „sebezhető“ oldalba kapaszkodunk hirtelen és ez úgy tudjuk, hogy: Torda. Ő maga is: egy ősz Torda, egy Táltos az ő álmaival. Ősz pásztorunk felért a csúcsokra és most mikor visszanéz az elhagyott szelíd, szépséges tájakra, úgy érzi, hogy lelke szebbik fele ott maradt a gyermek, a tetterős férfikor drága völgyében, Tordán, a rab haza ősi földjén. Az 50 év szolgálati határán , a láb, a kéz, a szív és az ész ma is előre megy, de a lélek viszszafelé lépdel . . . egész az ősi földig, az unitárius A föltétlen szolgálat. Egyházi életünk rendjén mind gyakrabban észlelem a közszolgálatra hivatottak vagy arra önként vállalkozók közül némelyek lelkiségének a közösségi életbe bele nem illő megnyilvánulását abban, hogy egyesek a közösségnek szóló szolgálataikat feltételekhez kötik. Az egyik meg akarja szabni, kikkel hajlandó együtt dolgozni és kikkel nem, a másik munkakörét kívánja eleve elhatárolva és magának biztosítva tudni, a harmadik a neki szánt munkát nem tartja rangjához méltónak. Van olyan, aki azon sértődik meg, hogy munkára szólítják, mert a munkára hívásban annak feltételezését látja, mintha munkátlannak ítélnék. Némelyek az együttműködést munka közben szüntetik meg, mert nem voltunk elég figyelmesek velük szemben és ezért tekintélysérelem esett meg rajtuk. Voltak olyanok is, akik munkájuk elismerését, a követők számának biztosítását, sőt egyházi életünk egységét kötötték ki a közösségi munkában való részvételük fejében. Ezek azonban mind hagyják, hisz csak apró kicsinyeskedésekről, válogató természetek megnyilvánulásáról van bennük szó, amit az idő s a munka heve, és a dolgok rendben folyása mindenkiről könnyen lekoptat. A legsúlyosabb kifogásolandó azonban egyik másik hittestvérünk, vagy éppen összefogottan egyszerre többek részéről az, hogy szolgálataikat a fizetés fokához kötik. Nem tudom magamat sehogyse vigasztalni azzal, hogy ilyen jelenségek országszerte más egyházaknál is, meg az államnál is megnyilatkoznak, általán minden közületnél, ahol az állami és nemzeti érdekek szigorú figyelembevételével takarékoskodnak a fizetések szórásával. A megszorult ember, vagy éppen bajbajutott közület fenyegetése nem erkölcs, nem emelkedett szellem, nem hőstett! Ne értsen sem sorok rendjén, sem egyházi szolgálatomban senki félre engem. Egyházi életünkben magamat szeretném a legelsőnek azokközött tudni, kik szüntelen azon fáradoznak, legyen jólét egyházunkban, legyen mindenki rendesen ellátva, mert tudom jól, panaszló szálakat nem prófétaság szülötte helyéig s személyileg egy hajlékig és a sírdombokig . .. A mi kivánatunk az, hogy az ősz Torda megérhesse az ősi Torda magyarok Istenétől megszentelt örömét és abban sokáig gyönyörködhessék. M L.