Unitárius Egyház, 1944 (37. évfolyam, 1-7. szám)

1944-01-01 / 1. szám

2. oldal. Székelykereszturközi Unitárius Egyház 1944. jan. 1. Amidőn erről vallást teszek, egyúttal hálatelt szívvel köszönöm meg az ég Urának, hogy lelki­pásztori szolgálatomban az unitárius Anyaszent­­egyház kötelékében mind ez ideig megtartott és megsegített s megengedte, hogy az Ő szent Fiá­nak, az Úr Jézus Krisztusnak nyomdokában járva, a „szemtől-szemben“ is találkozhassam Ő szent Felségével. Ez az én örömem. Ez az én dicsekedésem .. E szent találkozó jegyében kérem az örökkévaló Egy Igaz Istennek atyai áldását minden rendű és rangú testvéremre, a házi tűzhelyekre, a templo­mokra és iskolákra, a csendes hótakaró alatt pi­henő barázdákra Erdély bércei közt és a nagy magyar Alföldön. Fogadjátok mindannyian, az Új Esztendő reg­gelén főpásztori üdvözletemet. JÓZAN MIKLÓS püspök, 50 év szolgálati mesgyéjén. Főpásztorunknak az 50 év szolgálati mesgyé­jén erőt és kitartást kívánunk. „Aratás után“, amikor a gazda „Szemtől­­szembe“ találja magát a terméseredménnyel, hála­telt szívvel felsóhajt: „Megáldottál Uram munka­erővel és készséggel és megáldottad az én mező­met, az én asztalomat. Köszönöm neked Uram és köszönöm, hogy fel­er­lettem másoknak is. Tiéd egyedül Uram az áldás és tiéd az áldás meg­sokszorozása kezeink között“. A fénylő arcú ősz pásztor is ilyenszerű imát mond szívében a lelki szérűn vetett és aratott áldásokért. Az 50 év elért sikereit és eredményeit mások — avatottabbak — már méltatták. Mi különöseb­bek leszünk. Tudjuk, hogy minden embernek van egy „gyöngéje“. Ebbe a „sebezhető“ oldalba kapasz­kodunk hirtelen és ez úgy tudjuk, hogy: Torda. Ő maga is: egy ősz Torda, egy Táltos az ő ál­maival. Ősz pásztorunk felért a csúcsokra és most mikor visszanéz az elhagyott szelíd, szépséges tájakra,­­ úgy érzi, hogy lelke szebbik fele ott maradt a gyermek­, a tetterős férfikor drága völ­gyében, Tordán, a rab haza ősi földjén. Az 50 év szolgálati határán , a láb, a kéz, a szív és az ész ma is előre megy, de a lélek visz­­szafelé lépdel . . . egész az ősi földig, az unitárius A föltétlen szolgálat. Egyházi életünk rendjén mind gyakrabban észlelem a közszolgálatra hivatottak vagy arra önként vállalkozók közül némelyek lelkiségének a közösségi életbe bele nem illő megnyilvánulását abban, hogy egyesek a közösségnek szóló szol­gálataikat feltételekhez kötik. Az egyik meg akarja szabni, kikkel hajlandó együtt dolgozni és kikkel nem, a másik munkakörét kívánja eleve elhatá­rolva és magának biztosítva tudni, a harmadik a neki szánt munkát nem tartja rangjához méltónak. Van olyan, a­ki azon sértődik meg, hogy mun­kára szólítják, mert a munkára hívásban annak feltételezését látja, mintha munkátlannak ítélnék. Némelyek az együttműködést munka közben szün­tetik meg, mert nem voltunk elég figyelmesek velük szemben és ezért tekintélysérelem esett meg rajtuk. Voltak olyanok is, akik munkájuk elisme­rését, a követők számának biztosítását, sőt egy­házi életünk egységét kötötték ki a közösségi mun­kában való részvételük fejében. Ezek azonban mind hagyják, hisz csak apró kicsinyeskedésekről, vá­logató természetek megnyilvánulásáról van bennük szó, amit az idő s a munka heve, és a dolgok rendben folyása mindenkiről könnyen lekoptat. A legsúlyosabb kifogásolandó azonban egyik másik hittestvérünk, vagy éppen összefogottan egyszerre többek részéről az, hogy szolgálataikat a fizetés fokához kötik. Nem tudom magamat sehogyse vi­gasztalni azzal, hogy ilyen jelenségek országszerte más egyházaknál is, meg az államnál is meg­nyilatkoznak, általán minden közületnél, ahol az állami és nemzeti érdekek szigorú figyelembevé­telével takarékoskodnak a fizetések szórásával. A megszorult ember, vagy éppen bajbajutott közület fenyegetése nem erkölcs, nem emelkedett szellem, nem hőstett! Ne értsen se­m sorok rendjén, sem egyházi szolgálatomban senki félre engem. Egyházi éle­tünkben magamat szeretném a legelsőnek azok­­között tudni, kik szüntelen azon fáradoznak, le­gyen jólét egyházunkban, legyen mindenki rende­sen ellátva, mert tudom jól, panaszló szálakat nem prófétaság szülötte helyéig s személyileg egy haj­lékig és a sírdombokig . .. A mi kivánatunk az, hogy az ősz Torda meg­érhesse az ősi Torda magyarok Istenétől meg­szentelt örömét és abban sokáig gyönyörköd­hessék. M L.

Next