Unitárius Értesítő, 1925 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1925-01-15 / 1. szám
Testté vált Ige. (WT. C. Garnett) Hogyha van egy megértő, kedves, jó barátod, adj hálát érte a mindenható Istennek! Ha senkid sincs, legalább a szobád falát ékesítsd fel nagy férfiak arcképeivel. Amint reájuk tekintesz, a képek megelevenednek. Kilépnek a keretből. Hangjuk, mint ellenállhatatlan harci riadó, magával ragad. Máskor meg szelíden megnyugtat, mintha virágos réten, lassú csermely partján andalognál. Most a lelkesedés borít lángba, majd szégyenérzet fog el, amint biztatólag intenek, vagy megdorgálnak a te javadra, lelki tisztaságodat munkálva. Ha csak felsóhajtasz és neveiket imáidba foglalod, már az is jót tesz néked. Nagy és nevezetes igazság van elrejtve a testté vált Ige tanában Isten, aki ott lappang a szikla kebelében, ott illatozik a virág kelyhében ott szárnyal a madár röptében, nekünk is megmutatja magát a földi eszméletünkhöz közvetlen közel állva — emberi alakban, az ő választott edényeiben Amint egymás szemébe tekintünk, úgy tetszik nekünk, mintha Isten maga mosolyogna felénk. A nagy tudós, Bunsen, halálos ágyán az ő hűséges élettársának elhaló hangon, de mélységes hittel mondó: „A te orcádon megláttam az Örökkévalót“. P. b. Boldog újévet! Tisztelt Szerkesztő Úr ! Kedvesen lepett meg egyik utóbbi levelével, amelyben egyebek közt arra kért, hogy írjak néhány újévi godolatot a szerkesztésében megjelenő „Unitárius Értesítő“ számára. Igazán mondom, hogy nagyon jól esett nekem ez a kérés, mivel azt hiszem, hogy budapesti híveink is érzik, de nekem igazán fáj, hogy 1917. óta, mikor Károly király megkoronázásával kapcsolatban utoljára voltam s azóta nem voltam Budapesten és így 7 év óta ottani szeretett híveimmel nem találkoztam s ha egyesek koronként itt meg is látogattak, én nem viszonozhattam látogatásukat és még kevésbé vehettem részt ünnepélyeiken, felolvasásaikon, amelyekben mindig nagy lelki élvezetet találtam s legalább egy-egy üdvözletet én is mindannyiszor mondhattam ott mindnyájuknak. Nos a tisztelt szerkesztő úrnak ez a felkérése alkalmat adott arra, hogy ha nem is élőszóval személyesen, hanem írott betűkkel üdvözölhessem budapesti s általában magyarországi szeretett híveimet, amit ezennel teljes szívemből meg is teszek; de ami az újévi gondolatokat illeti, erre nézve nem kis zavarban vagyok, mert miután — sajnos — mi ez idő szerint két külön ország lakói vagyunk, kérdés, hogy ugyanazon gondolatok támadnak-e lelkünkben, ugyanazon szükségeink és kívánságaink vannak-e s vájjon lehet-e még imádságunk is teljesen egy és ugyanazon Istenhez! Igen ez a szomorú állapot, amint mondom, nem kis zavarba ejt újévi gondolataimra nézve, de figyelmen kívül hagyva e különbségeket, mégis megkísérlem, hogy felkérésének eleget tegyek s ehhez képest első újévi gondolatom ez. „Ragaszkodjunk híven és igazán szent vallásunkhoz“. Anélkül, hogy más vallások hitcikkhelyeit elbírálnám, vagy a mieinkkel összehasonlítanám, azt hiszem, hogy felekezeti elfogultság nélkül elmondhatom, hogy a mi unitárius vallásunk hitcikkelyei tisztábbak, egyszerűbbek és az Úr Jézus tanításainak megfelelőbbek, mint bármely más keresztény felekezet hitcikkelyei. Szinte érthetetlen, hogy annyi megtámadtatásnak és üldözésnek volt kitéve a múltban és sajnos, hogy jelenleg is sokan nem rokonszenveznek azzal s csakis a lelkiismeret szabadságának legalább elvileg elismerése az, ami lefegyverzi ellenfeleinket, hogy mi is meggyőződésünk szerint hirdethessük vallásunk igazságait és építsük közösen az Isten országát. De nagy igazság rejlik a költő eme szavaiban : „Ne csak veszélyben légy szerény, A béke vészesebb, S melyet vág álmos népeken. Gyógyíthatlanabb a seb.“ Ez adta nekem az első újévi gondolatot, hogy ragaszkodjunk híven és igazán szent vallásunkhoz, azaz álljunk ellen minden kisértésnek, mely vallásunk szeretetét csökkenteni, vagy minket attól eltántorítani akarna. Mert az ördög most sem alszik. Ami az Úr Jézussal megtörtént, hogy az ördög újabb meg újabb ígéretekkel háromszor is megkísértette, velünk is megtörténhetik. Sok útja és módja van annak, hogy aki hitében nem elég erős, hitében ingadozóvá legyen. Talán éppen vallásunk tisztasága és egyszerűsége nem elégíti ki. Inkább szereti, ami burkolt és homályos. Credo, quia absurdum, azaz hiszem mivel nem értem és szeretem, mivel több ceremóniával jár. Íme a kísértések, még többet is hozhatnék fel. Legyen hát erőnk ezekkel szemben, mint az Úr Jézusnak volt, azt mondani: „Távozz el Sátán, mert meg vagyon írva, csak a te Uradat és Istenedet imádjad." Maradjunk meg hát mi a UNITÁRIUS ÉRTESÍTŐ 2 lasson a saját kebelén! A mostani szent évet ünnepeljük meg mi is. Zarándokainkat, akik hosszú útról jönnek, jönnek seregestül, hogy az ihlet szárnyán isteni megnyugvást, angyali kedélyt és örök emberi szépséget hordozzanak szerte — bocsássuk be a mi szívünknek kapuján. Akiket szerettünk eddig is, szeressük ezután még jobban, azzal a szeretettel, amely mindeneket elfedez, mindeneket eltűr. Akiket gyűlöltünk — hordva kebelünkben a pokol zsarátnokának emésztő lángját — azoknak bocsássunk meg a Krisztus bocsánatával. S öleljük magunkhoz az egész világot békességes, boldog áhítattal. Akkor lészen az 1925. mindnyájunknak szent év: igazán maz Urnák kedves esztendeje...“ Szerkesztő.