Unitárius Értesítő, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-01 / 1. szám

UNITARIUS EKTESZTU­ szeti gyámoltalansága bizonyítja, de igazolja az emberiség egész története is. —­­Én azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha ezen ünnepélyes órában foglalkozunk a társada­­dalom kialakulásával és pedig azon cél szem előtt tartásával, hogy végeredményképen megállapít­hassuk jubiláns egyesületünk jövőbeli feladatát s a mi társadalmunkban kijelölendő célját. A buda­pesti Dávid Ferencz Egyesület eddigi működé­séről majd nagytiszteletű Józan Miklós püspöki vikárius a. f. fog beszámolni s az egyesület tör­ténetének ismertetésében.) A társadalmi egyesülés alapját a család képezi, melynek megalapítói a házasság útján összekapcsolt férj és feleség. A házasság célja a közös élet és az utódok felnevelése. Ezen egye­sülésben nem csak fizikai, hanem lelki közösség­nek is kell lennie. Csak ott, ahol a lelkek saját­ságos harmóniája, ahol a kölcsönös megbecsülés és őszinte szeretet, s nem csupán rideg anyagi érdekek kapcsolják össze a házas feleket, csak ott beszélhetünk igazi házasságról. A házasság létrehozója a kölcsönös vonzódáson alapuló szerelem. Fentartója: a kölcsönös szeretet, a meg­becsülés a tisztelet s egymás kölcsönös támoga­tása a közös cél elérésében. Ilyen érzelmek érvé­nyesülése csupán egynejűség és egyférjiség mellett fejlődhetnek ki, mert ezek az érzések fel­nem oszthatók, szét nem darabolhatók bűnhődés nélkül. A másik fentartója a házasságnak a férfi és a nő egyenjogúsága, hogy a házastársak a házasságban egyenlő értékűnek ismertessenek el. S egyik a másik felett uralkodni ne kívánjon, íme a magva a társadalom alkotásának, midőn a két fél közös célra, együttélésre egyesült II A család. Minden családnak külön tör­ténete valt, amit később kifejtendők megértéséért különösen meg kell jegyeznünk A gyermek születése a legfontosabb a csa­lád életében Új, eddig ismeretlen feladatok, nehéz kötelezettségek támadnak ez által, melyeknek eleget tenni úgy az anya, mint az apa lefőbb igyekezete. A piciny jószág, mely teljesen gyámoltalanul áll szemben a környezettel, mintha sejtené gyen­geségét, hálás ragaszkodással simul az odaadó szülői kebelhez. Fejlődése szemmel látható. Las­san, lassan értelmi képességei is mind élénkebbé válnak. Mohón szívja magába a benyomásokat. M­­jd kezdi érteni a hozzá intézett beszédet, maga is gügyögni kezd s nemsokára értelmes szavak hagyják el ajkát és pedig az édesanya nyelvén érdemeő szavak. Az apróság kísérleteket tesz a külvilág meg­ismerésére, e tekintetben odaadó támogatást kap a szerető édesanyában, akinek összes figyelme, összes ténykedése, féltő gonddal feléje irányul, akinek élete, mint centrum körül, a gyermek körül mozog. Ekkor nyilvánul meg igazán az anyai szeretett a maga önfeláldozó nagyságában, amit a világon nem pótolhat semmi, s amelynek boldo­gító hatását mindnyájan érezzük a bölcsőtől a sírig, s amelyből annyi szép emberi erény fakad. Az apa szerepe az első nevelésben sokkal csekélyebb, mert őt a megélhetésért folytatott küzdés, s ebből eredő foglalkozása rendesen egész nap távoltartják, s ha este megérkezik, a gyermek vezetésének inkább csak örömeiben, mint terhei­­ben részesül- De azért neki is részt kell venni gyermeke nevelésében. Csak ott, ahol a gyermek legelső lépésétől kezdve két vezetőre támaszkod­­hatik, csak ott, ahol az apa éppúgy, mint az anya, összes törekvésüket, összes figyelmüket, szívük összes vonzalmát gyermekük lelkének, érzelmeinek fejlesztésére fordítják, csak ott növekedhetik a szellem éppoly egészségesen mint a test. Így ala­kulnak megfelelőleg a gyermek tehetségei, jelleme, erkölcsös egyénisége, s nyeri el azt a biztos ala­pot, amelyen egész jövője nyugszik. A nevelésben mértéket kell tartanunk. A majomszeretet, túlságos szigor egyformán megboszulják magukat. A gyermek nevelésénél az irányítás az apa és az anya közös feladata. A fegyelmezés jórész­ben az apa kötelessége, épén ezért az anya a családi életben főképen a szeretet, az apa a te­kintélytartás zsimbolumai. A gyermek azután gyorsan növekedvén, is­kolába kerül. Az erkölcsi nevelés jórészben a család feladata marad továbbra is, tehát úgy kell gyermekeinket nevelnünk, hogy az iskolában már megkezdődő kísértések ellen erkölcseiben biztos menedéket találjon, s jellemszilárdságot vigyen magával az iskolába. Az iskola, azt mondhatni, az élet harcaihoz szükséges eszközöket adja a fiatal embernek, de ezen eszközök becsületes fel­­használásához a biztos alapot a szülői nevelésnek kell megadnia, ez az alap az iskolai nevelésben csak mege­rősödhetik Az iskolában az életeszkö­zei között új kincseket gyűjt az ifjú az ott kelet­kező baráti érzésben ott kezdi érezni a felebaráti szereteten felépülő egymásra utaltságot. A gyermekek szárnyra bocsátásával, új fé­szek keletkezésével, a régi család új korszaka kez­dődik. A nyugalom, a jól megérdemelt pihenés korszaka, az öregség, melyben a vágyak, remé­nyek eltűnnek, s a célt, amely a külső életből hiányzik, már csak családban találja fel az ember. Érzi, hogy itt még használhat. Hosszú, egy életen át szerzett tapasztalatai még javára szolgálhatnak azoknak, kiknek érdekében már eddig is működött. Az ebből fakadó tisztelet, melylyel az öregek iránt viseltetünk mindig vissza hat a családra. Kérdezem, ki ne örvendene, ha csak némileg is visszafizethetné édes­anyjának vagy apjának azo­kat a szeretetteljes szolgálatokat, melyekkel őt gyermekkorában elhalmozták, ha széppé kellemessé tehetné azoknak végnapjait, akik neki annyi áldo­zatot hoztak. Ez az érzés növeli az önérzetet, emeli a megelégedést, s azt a megnyugtató érzést kelti bennünk, hogy teljesítsük kötelességünket mikor szüleinkhez, öregszüleinkhez ragaszkodva, őket tiszteletadó szeretettel veszük körül. A családban vetik meg a nevelés alapját, itt oltják be az egyesbe a szeretetet, melyen a J

Next