Unitárius Értesítő, 1933 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1933-01-15 / 1. szám

vándorok, a híveinek lábai elé, hogy azokon járva érezzék az Isten kezének simogatásait, aki virág szirmokkal hegyeszti a sajgó sebeket, s az Isten mezőin szedett gyógyfüvekből orvos­ságot készít a szegénységre, az elégedetlenségre s misztikus, bűvös erejével templomba hívo­gatja és imádkozni tanítja a hitetleneket is. Unitárius egyházi szónok nem a szószéken kezdi s nem is ott fejezi be a beszédet,­ mert ő az Isten prófétája, aki a földön is, a hívei között a hétköznapon is ott él abban a láthatatlan „Lélekország”-ban, melynek szántóvető mun­kája nemcsak akkor, amikor virágokat gyűjt vagy szór, hanem akkor is, amikor a szószék után az életben gyümölcsbe szökkenti s lelke melegével megérleli azokat a hívei boldo­gulására s az Isten orságának előkészítésére. Legyen a prédikáció egy kis életdarab az unitárius templomok szószékein, de mindig az legyen. S ha a XIX. sz. gondolatvilága mely egyedül a racionalizmus ekéivel akarta baráz­dákba szántani az evangélium igazságait, néha megdöbbenve is áll meg e beszédek hallatára, mi ne ijedjünk meg s a lélek szavain hirdessük to­vább az élet értelmét, melyben bizony vannak misztikumok is, mert misztikus a földre szökke­nése s olyan a halálba dőlése is s úgy amint van, az Isten hatalmát hirdető szent valóság. Mintha hallanám a Biró Lajossal együtt dolgozó és imádkozó hívek áhitatos szíve dobo­gását, amint az Evangéliumok lélek virágait az életükhöz ölelve, a kereszthordozás kínjai között és átszellemült „lélek mosollyal” üzenik .... Hát így prédikáljunk! ! ! P.I. A JÖVŐ ÚTJAIN. SZÁMOK TÜKRÉBEN. Tizenöt­ esztendeje küzködik a csonkamagyar­országi unitáriusság a rangáramaradottság, a lét vagy nem lét kérdésével. A kényszerűség pa­rancsolta változások megtörténtek, az egyház élete igyekezett alkalmazkodni az új, megvál­tozott kívánalmakhoz és szükségekhez. Az egy­házi élet súlypontja Budapestre és közvetlen környékére összpontosul. A dunántúli részek központja: Polgárdi elveszti a maga jelentőségét, lassú kihalás útján van, dunántúli részek váro­saiban lakó unitáriusoknak gondozását, dacára annak, hogy újabban az egész Dunántúl Polgárdi­­nak adózó közlelkészségnek lett nyilvánítva, leg­nagyobb részben a püspöki vikárius és a misz­­sziós lelkész látják el. Az alföldi egyházközsé­gek közül Hódmezővásárhely és vidéke, újabban a fejlődés és újraéledés jeleit mutatja. Füzes­gyarmat éli a maga csendes életét, azonban társegyházközségének gondozását egyházi tör­vényeinkkel ellentétben világi ember látja el lé­vitai szolgálattal. Régi leányegyházközségek: Mezőberény és szórványok Hetes, Seregélyes tel­jesen elnéptelenedtek részben a gondozás hiá­nya, részben a kihalás útján. Az erdélyi mene­külők terelik rá a figyelmet arra, hogy a na­gyobb városokban 20—30 unitárius hivő él. Té­vedés volna azt hinni, ahogyan ezt sokan sze­retik állítani, hogy ezek mind 1920. után kerül­tek ki, mert pl. már 1920-ban Debrecenben és Szegeden 24—24, Kecskeméten 14 unitárius élt. Hogy mennyire téves ez az elgondolás azt bi­zonyítja az is, hogy 1910-ben Pécs, Sopron és Miskolc unitáriusainak a száma meghaladta azt a lélekszámot, mellyel 1920-ban s utána a missziós munkát megkezdték. Igaz, hogy a múltban nem volt megfelelő számban lelkész, akinek ideje lett volna arra, hogy a vidéki városokat is ellássa. A budapesti egyházközség 1920-ban állandó má­sodlelkészt nyer, az Unitárius Misszió Ház pe­dig egy, később két lelkészt állít szolgálatba, s indul be a vidéki városok megszervezése : Sze­ged, Debrecen, Gyula, Nyíregyháza, Pécs, Ka­posvár, Miskolc, Cegléd, Szolnok, Győr és Sop­ron az állomáshelyei ennek az újabb missziós munkának. A végzett munka azonban a legtöbb helyen nem rendszeres, csak alkalmi ünnepi szol­gálat, mely alkalmas a lelkek felfrissítésére, de szervezetlensége miatt gyenge az egyházi élet továbbfejlesztésére. Néha egy-két év is el­telik, egyik-másik helyen két istentisztelet tar­tása között, s így lelkipásztori gondozói mun­káról természetszerűleg szó sem lehet. Az ered­mény csak a múlt, a felnőtt generációnak kon­zerválása, de nem ad biztosítékot a jövendő fel­építéséhez. A fejlődés további útját Budapest vidékének megszervezése jelzi. Magában a főváros­ban m­enöv­ekedett az unitárius iskolás gyerme­kek száma, megindul a kiáramlás a pestvidéki vá­rosok felé, s a fővárosban rendszeres hitoktatásban részesült gyermekek irányítják reá a figyelmet arra, hogy pestkörnyéken is nagy számban te­lepedtek meg unitáriusok. A hitoktatás rendsze­res ellátására az állam és a főváros áldozat­­készségéből az egyház két önálló hitoktatót nyer .­­ U. É. XIII.

Next