Unitárius Értesítő, 1933 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1933-01-15 / 1. szám
vándorok, a híveinek lábai elé, hogy azokon járva érezzék az Isten kezének simogatásait, aki virág szirmokkal hegyeszti a sajgó sebeket, s az Isten mezőin szedett gyógyfüvekből orvosságot készít a szegénységre, az elégedetlenségre s misztikus, bűvös erejével templomba hívogatja és imádkozni tanítja a hitetleneket is. Unitárius egyházi szónok nem a szószéken kezdi s nem is ott fejezi be a beszédet, mert ő az Isten prófétája, aki a földön is, a hívei között a hétköznapon is ott él abban a láthatatlan „Lélekország”-ban, melynek szántóvető munkája nemcsak akkor, amikor virágokat gyűjt vagy szór, hanem akkor is, amikor a szószék után az életben gyümölcsbe szökkenti s lelke melegével megérleli azokat a hívei boldogulására s az Isten orságának előkészítésére. Legyen a prédikáció egy kis életdarab az unitárius templomok szószékein, de mindig az legyen. S ha a XIX. sz. gondolatvilága mely egyedül a racionalizmus ekéivel akarta barázdákba szántani az evangélium igazságait, néha megdöbbenve is áll meg e beszédek hallatára, mi ne ijedjünk meg s a lélek szavain hirdessük tovább az élet értelmét, melyben bizony vannak misztikumok is, mert misztikus a földre szökkenése s olyan a halálba dőlése is s úgy amint van, az Isten hatalmát hirdető szent valóság. Mintha hallanám a Biró Lajossal együtt dolgozó és imádkozó hívek áhitatos szíve dobogását, amint az Evangéliumok lélek virágait az életükhöz ölelve, a kereszthordozás kínjai között és átszellemült „lélek mosollyal” üzenik .... Hát így prédikáljunk! ! ! P.I. A JÖVŐ ÚTJAIN. SZÁMOK TÜKRÉBEN. Tizenöt esztendeje küzködik a csonkamagyarországi unitáriusság a rangáramaradottság, a lét vagy nem lét kérdésével. A kényszerűség parancsolta változások megtörténtek, az egyház élete igyekezett alkalmazkodni az új, megváltozott kívánalmakhoz és szükségekhez. Az egyházi élet súlypontja Budapestre és közvetlen környékére összpontosul. A dunántúli részek központja: Polgárdi elveszti a maga jelentőségét, lassú kihalás útján van, dunántúli részek városaiban lakó unitáriusoknak gondozását, dacára annak, hogy újabban az egész Dunántúl Polgárdinak adózó közlelkészségnek lett nyilvánítva, legnagyobb részben a püspöki vikárius és a miszsziós lelkész látják el. Az alföldi egyházközségek közül Hódmezővásárhely és vidéke, újabban a fejlődés és újraéledés jeleit mutatja. Füzesgyarmat éli a maga csendes életét, azonban társegyházközségének gondozását egyházi törvényeinkkel ellentétben világi ember látja el lévitai szolgálattal. Régi leányegyházközségek: Mezőberény és szórványok Hetes, Seregélyes teljesen elnéptelenedtek részben a gondozás hiánya, részben a kihalás útján. Az erdélyi menekülők terelik rá a figyelmet arra, hogy a nagyobb városokban 20—30 unitárius hivő él. Tévedés volna azt hinni, ahogyan ezt sokan szeretik állítani, hogy ezek mind 1920. után kerültek ki, mert pl. már 1920-ban Debrecenben és Szegeden 24—24, Kecskeméten 14 unitárius élt. Hogy mennyire téves ez az elgondolás azt bizonyítja az is, hogy 1910-ben Pécs, Sopron és Miskolc unitáriusainak a száma meghaladta azt a lélekszámot, mellyel 1920-ban s utána a missziós munkát megkezdték. Igaz, hogy a múltban nem volt megfelelő számban lelkész, akinek ideje lett volna arra, hogy a vidéki városokat is ellássa. A budapesti egyházközség 1920-ban állandó másodlelkészt nyer, az Unitárius Misszió Ház pedig egy, később két lelkészt állít szolgálatba, s indul be a vidéki városok megszervezése : Szeged, Debrecen, Gyula, Nyíregyháza, Pécs, Kaposvár, Miskolc, Cegléd, Szolnok, Győr és Sopron az állomáshelyei ennek az újabb missziós munkának. A végzett munka azonban a legtöbb helyen nem rendszeres, csak alkalmi ünnepi szolgálat, mely alkalmas a lelkek felfrissítésére, de szervezetlensége miatt gyenge az egyházi élet továbbfejlesztésére. Néha egy-két év is eltelik, egyik-másik helyen két istentisztelet tartása között, s így lelkipásztori gondozói munkáról természetszerűleg szó sem lehet. Az eredmény csak a múlt, a felnőtt generációnak konzerválása, de nem ad biztosítékot a jövendő felépítéséhez. A fejlődés további útját Budapest vidékének megszervezése jelzi. Magában a fővárosban menövekedett az unitárius iskolás gyermekek száma, megindul a kiáramlás a pestvidéki városok felé, s a fővárosban rendszeres hitoktatásban részesült gyermekek irányítják reá a figyelmet arra, hogy pestkörnyéken is nagy számban telepedtek meg unitáriusok. A hitoktatás rendszeres ellátására az állam és a főváros áldozatkészségéből az egyház két önálló hitoktatót nyer . U. É. XIII.