Unitárius Értesítő, 1936 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-01 / 1. szám
ban kívánunk haladni azoknak a bátor ősöknek, akik a századok folyamán csatarendbe állva, magasra emelték a szabadság és az emberi haladás zászlaját. Elbukhattak az egyenetlen küzdelemben, de soha el nem csüggedtek. Minden poklokon keresztül kitartottak a végső diadalig. Ezekben a napokban, a mai modern kor áldott világossága mellett, nekünk kell képviselnünk az ő dicsőséges eszményüket és férfias magatartásukat. Mi tőlük vettük át a szent örökséget. S ezért bátran oda kell állanunk a sorompóba a nemzetközi megértő jóakarat, a vallásszabadság, az igazmondás és az őskeresztény istentisztelet terjedéséért és térfoglalásáért ezen a földön. Legyünk hívek önmagunkhoz és őhozzájuk, ezekhez a bátor, tüzes lelkekhez, akik előttünk jártak jó példával s bízva a mindenható Isten segedelmében, szóval, tettel, áldozattal küzdjünk az Ő országának eljöveteléért. Hadd épüljön mindnyájunk szívében ez az ország. S lakozzék benne — a lélek üdvére Béke, Igazság és Szeretet. Alfred Hall: Tizenöt év A kedves olvasó a feliratokból könnyen megállapíthatja, hogy lapunk a tizenötödik évfolyamába lépett. Tizenöt év nem nagy idő, különösen ha azt egyházunk két évezredes, vagy ha magyar egyházunk négy évszázados történetével hasonlítjuk össze. És mégis sok idő, ha tekintjük azt a tenger megpróbáltatást és szenvedést, amelyen a Csonkamagyarországra szakadt hat és félezer főnyi unitáriusság átment. Tizenöt évvel ezelőtt, 1922-ben, a legreménytelenebb napokat éltük itt e hazában. Romok tetején jártunk s minden lépésre rémségek meredeztek elénk a múlt szörnyű pusztulásából. Az unitárius családok százai laktak vasúti kocsikban lerongyolódva, sokszor éhezve. Az országban szerte-széjjel százak és százak kóboroltak tanácstalanul, minden támogatás nélkül. A menekülés siralmas ideje volt ez. A csonka hazában mindössze öt unitárius lelkész működött, de ők sem voltak elkészülve a szétszórt hívek misszionálására. Budapesten két lelkész végezte az idegőrlő munkát, küzdve bajjal, nyomorúsággal és a könnyek tengerével. Ilyen körülmények közt vetődött fel az eszme, hogy a szétszórt hívek misszionálására egy lapot kellene indítani, amely mindenütt utoléri a bujdosókat. Józan Miklós püspöki vikárius tollában a gondolat testet öltött s szerkesztésében 1922. júniusában megjelent az Unitárius Értesítő első száma. Felelős kiadója Biró Lajos másodlelkész, jelenleg hódmezővásárhelyi lelkész lett. Az újság fejlécét e sorok írójának iskolatársa, dr. Darkó Béla, jelenleg miskolci ref. főgimn. tanár rajzolta, így indult meg a kis lap s jelent meg minden hónapban egyszer egy budapesti nyomdában. A pénznek folytonos értékcsökkenése miatt az előfizetési díj kevés volt a lap fenntartására. Ilyen esetben Józan Miklós szerkesztő nyúlt a zsebébe és fizetett. Ez a körülmény volt az oka, hogy e sorok írója a következő évre (1923.) egy olcsó kültelki nyomdát keresett s ott jelent meg lapunk öt éven keresztül. Ezzel a korrektori tisztség is megoldást nyert, miuán a nyomdász és a közvetítő egyugyanazon kültelki városban laktak. A fejléc is megújult, mert az országos hírű unitárius művész, Szamosi Soós Vilmos készített egy újat, amely Dávid Ferencet a fölkelő nap korongjába rajzolta bele. A gondolat megkapó volt s ez a fejléc hat éven át ékesítette a címlapot. Bizony a pénz most is sokszor hiányzott, bár Biró Lajos kiadó mindent megtett, hogy előteremtse azt. Takarékoskodott a végletekig, de hiába, a korona értéke állandóan zuhant s bizony még mindig a szerkesztő zsebe volt az ultima ratio, ahová különösen év vége felé fordulni lehetett. 1928-ban a lap nyomása ismét a fővárosba került. Ekkor jobb papiros és szép borítéklap jelezte, hogy a legjobb úton vagyunk arra, hogy megálljuk a versenyt a többi egyházi lapokkal. Az 1929. év (VIII. évfolyam) nagy változást jelentett a lapra. Józan Miklós főszerkesztő és mecénás átadta a lapot a budapesti unitárius egyházközség tulajdonába, ahol az mind a mai napig van. Az egyházközség Barabás István lelkészre bízta a szerkesztést, hálával és köszönettel adózván az eddigi főszerkesztőnek, aki ekkor más nagy elfoglaltságára való tekintettel azt többé nem folytathatta. A lap felelős szerkesztője e sorok írója, felelős kiadója pedig Pethő István lettek. Kicsit sokan voltunk, de hát a lap most már kéthetenként jelent meg. Az új fejlécet — mert az is megváltozott — dr. László Gyula rajztanár készítette, de ez csak egy évig volt használatban. Ugyanis a negyedrétalakot 1930-ban nyolcadrét lapalak váltotta fel, így kívánta az egyházközség, de ez nem bizonyult üdvös változásnak. A lap anyagi ellátása az új környezetben sem javult, a ráfizetés még mindig tetemes volt. Ez az állandó baj volt egyik főoka, a másik pedig Barabás István lelkész folyton szaporodó 2 U. É. XV. 1