Unitárius Értesítő, 1938 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1938-01-01 / 1. szám

Ilyen volt Nikodemus farizeus is, a Zsi­dók főembere, aki­­Jézushoz ment, — az evan­gélium szerint, — titokban, éjjel... * Ez már érdekes ember­. Érdekes, mert ve­zető állásban levő főember, — érdekes, mert Jézushoz megy és még hozzá: éjjel... Mert Nikodemus is, egy belül nyugtalanul kereső, valami égit kereső lélek.... Némán, halkan hajolt az este, az aludni térő Jeruzsálem fölé. Mint mikor az édes anya némán, halkan, alvó gyermeke fölé hajlik s betakargatja, úgy takarta be sötét takarójá­val az este,­­ az álomba süllyedt várost... Elnémult minden za­j... Valami különös csend borult a házakra, amelyek fölött csak a csillagok sziporkáztak szépséges, szelíd fényességgel,­­ virrasztva az alvó emberek felett. Csak Nikodémus nem tért még nyugovó­ra ... cselédei, egész háza népe már pihen­tek, csak a gazda volt ébren. Nem bírt a szí­vével ... valami nyugtalan tűz gyulladt fel benne, mióta megtudta, hogy a Názáretből való Jézus, — akit Isten Fia néven tisztelnek, — Jeruzsálemben tartózkodik. Azóta nem bírt a szivével Nikodémus ... mert a szive Jézus­hoz vágyott. Mintha egy régi, r­égi ismerőse lett volna Jézus a Nikodémus szivének... a szive hangosan dobogott és elégedetlenül kö­vekel­te: Vigyél Hozzá, vigyél Jézushoz en­gem, Nikodémus. Mint az éhes gyermek a ke­nyerét, úgy követelte Nikodémus szive Jé­zust, az „Isteni Fiút“. Vágyott hallani zengő beszédjét az Égről, vágyott látni azt a szép­séges kék szempárt, amelyről csodákat beszél­tek, hogy akire ránéz azokkal a szemekkel,­­ az egyszerre az egész Mennyet látja bennük és sírva borul le a porba, megbánva azt is, hogy valamikor csak egy rossz gondolata is volt... Vágyott látni szemtől-szembe azt, aki­nek titokzatos hatalmára felébrednek sírjuk­ban a halottak és kilépnek a földre. Az a világ érdekelte Nikodémust, amelyből Jézus a földre jött, — az Ég világa... De hogyan menjen Hozzá... Elsétált Nikodémus nappal, addig a há­zig, amely Jézus szállása volt, de csak úgy, hogy feltűnő ne legyen... De mit ért az neki­? Ő beszélni akart Vele. Kérdezni akart sok mindent Tőle, Istenről, az Életről, a Halálról, a Túlsó Világról, amelyről sejtelmesen suttog­nak a csillagok, de nem lehet megérteni... Jézussal akart Nikodémus együtt lenni. De lehetetlen neki Hozzá mennie. Ő, a fa­rizeus nem mehet Ahhoz, Aki szombaton gyó­gyít és ezért gyűlölik a farizeusok. Neki, a főembernek lehetetlen felkeresnie Azt, Akit a főemberek el akarnak veszíteni, m­ert gyűlölik hatalmát, isteni erejét,­­ gyűlölik szép sza­vait ... gyűlölik mindenkit szerető szívéért, elbűvölő egyéniségéért és azért a rajongásért, amellyel a nép Jézust szereti és ezekért a fő­emberek nap-nap után arról tanácskoznak, hogy hogyan veszíthetnék el Jézust... Ha most ő, a főfarizeus felkeresi ezt a Jézust, a papok ellenségét, akkor ezzel elveszti a főpap negyeit. Elveszti tekintélyes állását, meg fog­ják vetni és kiközösítik maguk közül... nem! Nem mehetett el Jézushoz nyilvánosan, —■ nappal! De szive sírt, dobogott, követelt: Vigyél az Isten Fiához engem Nikodémus. Mit tegyen szegény rákonemust ... a szive vilié volna, — de a félelem nappal visszatar­totta... Hát mire való az éjszaka!.. És el­indult Nikodémus éjjel... Mikor lenyugodva aludt a város, elindult Nikodémus éjjel... Éjjel, amikor a mulatni vágyók járnak... éjjel, amikor orvosért men­nek a betegnek... éj­jel, amikor a késői uta­sok járnak és mikor a tolvajok járnak... Ment Nikodémus, mint egy mulatni vágyó, merd a lelke az Éggel, az Isten Fiával való Szent Mulatságra vágyott... a Hit és a Jó­ság szőlőhegyemn szüretelt nektárra szomja­zott a lelke... ment Nikodémus éjjel, — ke­reste az orvost, de magának, nem másnak, beteg lelkét vitte az Égből érkezett Orvoshoz, mert gyötrelmes betegségben szenvedett a lel­ke. Boldogtalanságban. — Ment Nikodémus, vitte lelkét, m­int a Nyugalom vonaljáról le­késett utast, — vitte, hogy szállást keressen lelkének a Jázus szívében... ment Nikodémus é­jjel, óvatosan, lopakodva, hogy senki meg ne lássa ... ment, mint egy Szomorú Tolvaj ... lopni ment éjszaka, Égi Fényt, — isteni fényt lopni nyomorult lelkének... ment síró, sze­­pegő szivével és amíg ment, ajkai észrevétle­nül mind ezt a nevet suttogták: Jézus, Isten­nek Fia, J­ézus ... Nem látszik olyan nagy dolognak, hogy valaki, titokban, éjjel keresi fel Jézust. Pe­dig milyen nagy dolog ez. Mennyi kínnal, szenvedéssel, gyötrelemmel fizet meg a világ azért, hogy olyan mint Nikodémus. Gyáva... fél elszakítani magát a gonoszoktól és fél nyáron a jókhoz, az Istent hívőkhöz csatlakoz­ni, csak azért, mert a gonoszok többen van­nak, mint az Istenre hallgató jóakaratúak. Nikodémus tudta, jól, hogy kicsoda Jézus, hogy egy ártatlanul jóságos Istenfiú, — de mert a farizeusok, a kortársak gonosznak kiál­tották ki Jézust, — nem mert Nikodémus nyíl­tan színt vallani Jézus mellett, nem mert a többséggel szembeszállani, pedig jól tudta, hogy gonoszok ... Sok ember fél attól, hogy földi, emberi társasága kigúnyolná, ha Jézushoz járó lelkű lenne... Egy modern, természettudományo­san képzett embernek nem illik Jézushoz jár­nia ... — így gondolja. Egy este csillagfényes ég alatt hazafelé mentem­ és néztem gyönyörködve a csillag­képeket. Egyszerre egy utcai lámpa fény­körébe értem, a villanyfény a szemembe vető­dött és attól nem láttam a szép csillagos eget mindaddig, amíg a lámpa fény­köréből újra ki U. É. XVII 1 3

Next