Unitárius Értesítő, 1942 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1942-01-01 / 1. szám
in ÉVI SZÓZAT. „Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” (2 Péter III. 13.) Kedves Atyámfiai az Urban! Első ízben szólok Hozzátok az újesztendő reggelén, mint az egész magyarországi Unitárius Egyház püspöke. Szeretném, hogyha egyszerű szavaim utat találnának a Ti szívetekbe, mert akkor bizonyára megértenék egymást, mint ősi Anyaszentegyházunknak bátor hitvallói és imádkozó gyermekei. Megértenek egymást mint az újjáéledő magyar Haza hűséges polgárai, akiknek a kötelességteljesítés parancsszavára egymással nemes versenyre kelve kell forgolódnunk a szolgálattételben, az áldozathozatalban. Templomaink — égre néző tornyaikkal — ezt magyarázzák. Reá mutatnak az örök Teremtőre, akit a mi hitelődeink a századok folyamán lélekben és igazságban imádtak s ebben az áldott evangéliumi szellemben hagyták reánk a szent örökséget, amelyet nekünk, mint késő utódoknak, meg kell becsülnünk. Iskoláink — a bennük buzgólkodó és növekedő gyermeksereggel — szintén erre köteleznek. Ha ezeket sok küzködés között, a nehéz próbák ideje alatt, Isten segedelmével fenn tudtuk tartani, most az újabb magyar világ örvendetes idején, csak annál inkább tegyünk meg mindent azok fennmaradása és tovább építése érdekében. Négyszázéves múltúnk amellett tanúskodik, hogy amikor az Isten házáról és az iskoláról volt szó, minden egyes Hívünk meghozta a maga áldozatát a köz javára és Isten dicsőségére. El nem titkolható örömmel szemléltük a távolból is a kultúrházak emelkedését, amelyek a falu népének társadalmi egybeforradását és magyar nemzeti érzésben való gyarapodását szolgálták és szolgálják. Önkényt vettétek magatokra ezt az újabb terhet, mert az apostollal Ti is bizonyára lelketek hő vágyában, szívetek titkos redői között új eget és új földet vártatok, amely az Ő ígérete szerint a maga idejében az isteni kegyelem különös ajándékából meg is érkezett. S ha már itt van, örvendjünk neki, és adjunk hálát érette a mi egy igaz Istenünknek, s igyekezzünk magunkévá tenni a benne rejlő üdvösséget és salaktalan tiszta örömet, amely az igazság gyökeréből meríti a maga boldogító erejét. Kedves Atyámfiat! — Nem lehet közömbös előttünk az a világhelyzet, amelyben a reánk szakadt újabb világháborúval szemben állunk. Fiaink a fronton vagy a hazai vártán, fegyverrel védekeznek az egész keresztény civilizációt elsöprő szennyes áradattal szemben. És a belső fronton is mindenkinek készen kell állania s vigyázással és rendtartással, fegyelemmel és odaadással kell vállalnia mindazt, ami eleddig reánk nehezedik. Éspedig az egyesekre és családokra, az intézményekre és az egész magyar nemzeti társadalomra. Budapest 1942 január hó XXI. évfolyamszám.