Unitárius Értesítő, 1942 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1942-01-01 / 1. szám

Aid egyebet nem tehet, az ám imádkozzék, de oly buzgón és oly meggyőzően, hogy annak ígérete szerint meg is láthassa az új eget és új földet, amelyben igazság lakozik. Igazság, az Úr ítéletének lánglelkű bajnoka, aki mint az Újkor Messiása, már nem ígéret többé, hanem élő valóság. Aki pedig az imádság mellé odacsatolhatja áldozatos lelkének jó cselekedeteit, vegye fonto­lóra, hogy amikor jót tesz, egyúttal saját magával szemben gyakorolja a legnagyobb, a legszebb jó­téteményt. Szükségeink nagyok. Minden oldalról kiáltanak felénk. Odaát is elhangzik egy-egy elfojtott sóhajtás: meddig, Uram, meddig? A sok elfojtott sóhajtásból itt és amott nagy zivatar támad.. Isten kegyelméből talán éppen ez hozza meg majd azt az új eget, új földet, amiért dolgoztunk s amiért imádkozni és dolgozni meg nem szűnünk soha! Ilyen értelemben, boldog újévi jókívánataim mellett fogadják az egyház és világi Hívek, ki­csinyek és nagyok, szegények és gazdagok egyaránt, főpásztori üdvözletemet. Szeretettel JÓZAN MIKLÓS Kolozsvár, 1942. január 1. püspök. Karácsony a Kórházban. (A hódmezővásárhelyi közkórházban, a bete­gek karácsonyfájánál elmondotta: Biró Lajos) Karácsony, — egy télen nyíló virágos kert.. Amikor odakint a hideg megöl és elpusztít minden élő növényzetet, akkor megkezdődik a bimbók faka­­dása, virágok nyílása, — mint egy csodálatos virág­házban, — az emberekben, a lélek­kertekben s mire megérkezik hozzánk karácsony ünnepe, tele vannak a lelkek szív-virágokkal... Karácsony a szívek virágzá­sának szent és titokzatos napja. Ilyenkor kezek cserél­nek egymással kedves ajándékokat és szívek cserélnek egymással jóságokat... Karácsonykor, valamilyen különös módon megvál­tozik a világ. Mások tesznek benne az emberek . . . va­lahogy megszépül benne minden, az egész élet. Kará­csonykor szebbek lesznek az emberek, mint máskor, mert jobbak az emberek mint máskor. .. Mindenki jó akar lenni valakihez karácsonykor. Karácsony idején nagy forgalom van a szívek vonatán, — a Szeretet utazik egyik szív állomásától a másikig. Karácsony­kor szeretnek az emberek és ez teszi szebbé a világot, az embereket és az életet... Igen, — ez karácsony — gondolja búsan a telke­tek, — ugye testvéreim? Ez karácsony otthon, de itt a kórházban, az édes otthontól messzire, a betegek há­zában a karácsony olyan mint egy borús, nehéz eső­felhő­t szálló sóhajok tartják csak fenn ezt az eső­felhőt, de alig tudják már tartatni, attól lehet félni minden pillanatban, hogy le talál szakadni és könny­­záporával rá fog a telkekre zuhogni. Mert bár igaz, hogy mindent adnak itt, ezen a karácsonyfán, amit más karácsonyfák alatt is adni szoktak, gyermeknek színes papírba csomagolt édes cukorkát, fázónak me­leg ruhát, embernek puha kalácsot, de mégis fájdal­mas fa a kórház karácsonyfája, mert az otthont hozza emlékezetünkbe, az otthont, — ahol most a karácsony­fa mellől hiányzik valaki, valaki, aki a kórházban a karácsonyfát most könnyes szemeivel és hazasuhanó lélekkel nézi. Az­ otthon drága képét hozza telketekbe a karácsonyfa, — ugye testvéreim, — ahol most csen­desen összeülnek, talán csak egy kis fenyőgalyacska körül és éppen benneteket emlegetnek. Vájjon mit csi­nál most, vájjon hogy tölti el az ünnepet a mi bete­günk? Tudom, hogy ilyen szomorú érzelmek szállonga­­nak búsan a beteg ember lelkében, — de örüljetek azért testvéreim ennek a fának mégis. Hiszen ha már otthon nem láthatjátok a karácsonyfát, legalább itt van karácsonyfátok. Akik ezt a karácsonyfát és az ajándékokat összeadták, e kórház orvosai, ápolói, al­kalmazottai és a betegek látogatói, akik ezt a sok szé­pet és jót nektek összehordták, azok éppen az otthont akarták idevarázsolni a kórházba, mindenkinek a maga otthonát, mert tudják, hogy egy beteg szívének nincs jobban eső ajándék, mintha hazulról, az otthonából hoznak neki valamit. Elhagyott otthonotokból a kará­csonyi ünnep hangulatát, melegét és szeretetét akar­ták nektek elhozni ők, hogy érezzék azt, hogy itt is családban vagytok, — ha nem is az otthoniban — de itt is szívek vannak körülöttetek és ezek a szívek sze­retnek benneteket. Erről beszél némán ez a karácsony­fa. Tudom, hogy fáj a sziveteknek, hogy itt és bete­gen kell karácsonyozni, de adjatok hálát Istenünknek azért, hogy életben talált ez a karácsony is, mert le­hetne másképen is, — sehol sem karácsonyozni, nem a földön élők között lenni... Én is feküdtem beteg testtel ebben a kórházban, igaz, hogy nem karácsonykor, — hanem májusban — amikor nem benn a szobákban öltöznek díszbe a fák, hanem odakint a természetben van ünnep. Amikor napfény arannyal leöntött nappalok és ezüstfényes, holdas éjszakák csendjében virágok születtek ... Ami­kor a legszebb a világ, — én akkor feküdtem itt benn, a sóhajok ágyán, — de hittem. Hittem, hogy orvosaim kezének és eszének felhasználása mellett meggyógyít Az, Akiről ez a karácsonyfa beszél: Jézus Krisztus, az Örök Jó Orvos ... A karácsonyfa örökzöld fenyő, amely télen is vi­rul, amikor a többi fák halottak. Örökké viruló, mint a Remény. A karácsonyfa ezért: a Hit fája. Ültessé­tek át a telketekbe a Hit­ fáját s gondoljatok mostaná­ban sokat Arra, Akiről karácsony ünnepe és ez a fa 2. V. ti. XXI­IL

Next