Unitárius Értesítő, 1942 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1942-01-01 / 1. szám
Aid egyebet nem tehet, az ám imádkozzék, de oly buzgón és oly meggyőzően, hogy annak ígérete szerint meg is láthassa az új eget és új földet, amelyben igazság lakozik. Igazság, az Úr ítéletének lánglelkű bajnoka, aki mint az Újkor Messiása, már nem ígéret többé, hanem élő valóság. Aki pedig az imádság mellé odacsatolhatja áldozatos lelkének jó cselekedeteit, vegye fontolóra, hogy amikor jót tesz, egyúttal saját magával szemben gyakorolja a legnagyobb, a legszebb jótéteményt. Szükségeink nagyok. Minden oldalról kiáltanak felénk. Odaát is elhangzik egy-egy elfojtott sóhajtás: meddig, Uram, meddig? A sok elfojtott sóhajtásból itt és amott nagy zivatar támad.. Isten kegyelméből talán éppen ez hozza meg majd azt az új eget, új földet, amiért dolgoztunk s amiért imádkozni és dolgozni meg nem szűnünk soha! Ilyen értelemben, boldog újévi jókívánataim mellett fogadják az egyház és világi Hívek, kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok egyaránt, főpásztori üdvözletemet. Szeretettel JÓZAN MIKLÓS Kolozsvár, 1942. január 1. püspök. Karácsony a Kórházban. (A hódmezővásárhelyi közkórházban, a betegek karácsonyfájánál elmondotta: Biró Lajos) Karácsony, — egy télen nyíló virágos kert.. Amikor odakint a hideg megöl és elpusztít minden élő növényzetet, akkor megkezdődik a bimbók fakadása, virágok nyílása, — mint egy csodálatos virágházban, — az emberekben, a lélekkertekben s mire megérkezik hozzánk karácsony ünnepe, tele vannak a lelkek szív-virágokkal... Karácsony a szívek virágzásának szent és titokzatos napja. Ilyenkor kezek cserélnek egymással kedves ajándékokat és szívek cserélnek egymással jóságokat... Karácsonykor, valamilyen különös módon megváltozik a világ. Mások tesznek benne az emberek . . . valahogy megszépül benne minden, az egész élet. Karácsonykor szebbek lesznek az emberek, mint máskor, mert jobbak az emberek mint máskor. .. Mindenki jó akar lenni valakihez karácsonykor. Karácsony idején nagy forgalom van a szívek vonatán, — a Szeretet utazik egyik szív állomásától a másikig. Karácsonykor szeretnek az emberek és ez teszi szebbé a világot, az embereket és az életet... Igen, — ez karácsony — gondolja búsan a telketek, — ugye testvéreim? Ez karácsony otthon, de itt a kórházban, az édes otthontól messzire, a betegek házában a karácsony olyan mint egy borús, nehéz esőfelhőt szálló sóhajok tartják csak fenn ezt az esőfelhőt, de alig tudják már tartatni, attól lehet félni minden pillanatban, hogy le talál szakadni és könnyzáporával rá fog a telkekre zuhogni. Mert bár igaz, hogy mindent adnak itt, ezen a karácsonyfán, amit más karácsonyfák alatt is adni szoktak, gyermeknek színes papírba csomagolt édes cukorkát, fázónak meleg ruhát, embernek puha kalácsot, de mégis fájdalmas fa a kórház karácsonyfája, mert az otthont hozza emlékezetünkbe, az otthont, — ahol most a karácsonyfa mellől hiányzik valaki, valaki, aki a kórházban a karácsonyfát most könnyes szemeivel és hazasuhanó lélekkel nézi. Az otthon drága képét hozza telketekbe a karácsonyfa, — ugye testvéreim, — ahol most csendesen összeülnek, talán csak egy kis fenyőgalyacska körül és éppen benneteket emlegetnek. Vájjon mit csinál most, vájjon hogy tölti el az ünnepet a mi betegünk? Tudom, hogy ilyen szomorú érzelmek szállonganak búsan a beteg ember lelkében, — de örüljetek azért testvéreim ennek a fának mégis. Hiszen ha már otthon nem láthatjátok a karácsonyfát, legalább itt van karácsonyfátok. Akik ezt a karácsonyfát és az ajándékokat összeadták, e kórház orvosai, ápolói, alkalmazottai és a betegek látogatói, akik ezt a sok szépet és jót nektek összehordták, azok éppen az otthont akarták idevarázsolni a kórházba, mindenkinek a maga otthonát, mert tudják, hogy egy beteg szívének nincs jobban eső ajándék, mintha hazulról, az otthonából hoznak neki valamit. Elhagyott otthonotokból a karácsonyi ünnep hangulatát, melegét és szeretetét akarták nektek elhozni ők, hogy érezzék azt, hogy itt is családban vagytok, — ha nem is az otthoniban — de itt is szívek vannak körülöttetek és ezek a szívek szeretnek benneteket. Erről beszél némán ez a karácsonyfa. Tudom, hogy fáj a sziveteknek, hogy itt és betegen kell karácsonyozni, de adjatok hálát Istenünknek azért, hogy életben talált ez a karácsony is, mert lehetne másképen is, — sehol sem karácsonyozni, nem a földön élők között lenni... Én is feküdtem beteg testtel ebben a kórházban, igaz, hogy nem karácsonykor, — hanem májusban — amikor nem benn a szobákban öltöznek díszbe a fák, hanem odakint a természetben van ünnep. Amikor napfény arannyal leöntött nappalok és ezüstfényes, holdas éjszakák csendjében virágok születtek ... Amikor a legszebb a világ, — én akkor feküdtem itt benn, a sóhajok ágyán, — de hittem. Hittem, hogy orvosaim kezének és eszének felhasználása mellett meggyógyít Az, Akiről ez a karácsonyfa beszél: Jézus Krisztus, az Örök Jó Orvos ... A karácsonyfa örökzöld fenyő, amely télen is virul, amikor a többi fák halottak. Örökké viruló, mint a Remény. A karácsonyfa ezért: a Hit fája. Ültessétek át a telketekbe a Hit fáját s gondoljatok mostanában sokat Arra, Akiről karácsony ünnepe és ez a fa 2. V. ti. XXIIL