Unitárius Élet, 1950 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1950-01-15 / 1. szám

IV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1950. J­ANUÁR 15. 1 UNITÁRIUS ÉLET IV. 1. Pásztornévá! Kedves Atyámfiai az Úrban ! Az Ur Jézus tanítványainak ezt tanácsolta: „Valamely házba be­mentett először ezt mondjátok : „Bé­kesség e háznak" (Luk. X. 5.). Az esztendő kezdetén ajkamon ezzel a szent igével szeretnék bekopogtatni minden hívem házába, mert ma is, mint mindig, a legnagyobb jó, mit egymásnak kívánhatunk : békesség. Tudom, hogy sok hívemnek bé­kétlen a szíve. Békétlen szíveknek pedig békességet az Úr Jézus evan­géliuma ad. Ad abban a hitben, hogy Isten a mi Atyánk, mi az ő gyermekei vagyunk. Aki e hittel néz a jövendőbe, annak szíve békés és nyugodt. Tudja, hogy nincs mitől félni, aggódni, csüggedni, kétség­beesni. Mint maga Pál apostol meg van győződve : „... hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejede­lemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Űrünk Jézus Krisztusban“. (Rom. VIII. 38—39.) „Tudjuk pedig, akik Istent szeretik, azoknak mindenek javukra vannak.“ (Rom. VIII. 28.) Ez a hit a szív legdrágább kincse, — elidegeníthetetlen kincse ! Rozsda és moly meg nem emésztheti, lopok el nem lophatják. Arany János fiához írt versében mondja : „Mert szegénynek drága kincs a hit.“ De ki szegény, ki gaz­dag? Hit nélkül minden szív sze­gény, hitben minden szív gazdag. Legyen ezért kedves Atyámfiai — az Úrnak 1950-ik esztendeje hit­ben vált megerősödésünk­ áldott ide­je. Apáinkat az unitárius hit ereje tartotta életben századokon át; ez az ősi erő fog megtartani minket is. Ennek a hitnek ereje ad szívünknek békét és bátorságot, ha a bizonytalan jövendőbe nézünk. Nem csak az ember szívének, de az emberi közösségeknek, családok­nak, társadalmaknak, népeknek, nemzeteknek, az egész világnak is legdrágább kincse: a béke. Nem volt még egy nemzedék ezen a vi­lágon, mely ezt jobban tudná, mint mi, kik két háború átkát szenvedtük át. „Azért tehát törekedjünk azokra, amik a békességre és az egymás épü­lésére valók“ — tanácsolja nekünk is Pál apostol. (Rom. XIV—XIX.) Jeremiás próféta egykor így ke­sergett népe sorsa felett: „És hazug­ ÁHÍTAT örökkévaló Szeretet, mi 'Egy Istenünk, kihez mindenkor bizalommal menekül a kétségbeesett szív, s ki meghallgatója vagy a legtitkosabb sóha­joknak is. Téged zeng a nagy Mindenség s a Te neveddel teli az emberi lélek. Évmilliókon át irányította és vezeti bölcsességed a csillagok száz­ezreit a maguk titokzatos utain. Az erdők legkisebb virága Tebelőlled táp­lálkozik. Te gondot viselsz a legparányibb teremtményedre... oh mennyivel inkább gondot viselhetsz mireánk. Miránk gyarló gyermekeidre, kik oly sokszor elfeledkezünk Rólad. Te azonban, Atyánk, mind tékozló gyerme­keidnek mindig megbocsátasz. Te felsütöd napodat azokra is, akik sohasem tekintenek fel szent egeidbe. Te bekopogsz azokhoz is, kik sohasem hívnak téged. Segítségeddel megkeresel akkor is, ha soha nem keresünk téged. Ál­dott legyen ezért szent neved. Most esedezve kérünk Atyánk, jó Istenünk, jöjj mihozzánk és ma­radj velünk. Új esztendőnek indulunk, mely titokzatos fátyollal rejti el elő­lünk a jövendőt. De ha Te velünk leszel az elkövetkezendőkben tudjuk Is­tenünk, hogy semmi vész és semmi megpróbáltatás nem törheti össze tes­tünket, lelkünket. Fogd hát meg kezeinket és vezess mint engedelmes gyer­mekeidet. Láthatatlanul bár, de bizonyossággal irányítsd, mint eddig tetted életünket, hogy így munkálhassuk szent országod eljövetelét itt a földön, hol majd békesség és emberi boldogság uralkodik. Ámen. Uram te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre! Minek­­előtte hegyek lettek és föld és világ formál tatek, öröktől fogva mind­örökké te vagy Isten. (Zsoltárok könyve 90. r. — 1, 2. vers.) Új esztendő köszöntött ránk és mi gondjainkon keresztül is mosolygó ajakkal kívánunk egymásnak boldog új évet. Közben a mosolygó szem­be­felé is tekint és borús tekintettel kérdezzük önmagunktól, hogy vajon ez a másnak kívánt boldogság, nekünk mennyiben fog valóra válni. Vajon az elkövetkezendő új háromszázhatvanöt nap milyen titkot rejteget a mi szá­munkra. Mit fog hozni az új év : szerencsét, boldogságot, örömet, egészsé­get, avagy szerencsétlenséget, betegséget, fájdalmat vagy megpróbáltatást. Kinek boldogságot kívántunk, talán már rég tovatűnt, de minket még mindig foglalkoztat e kérdés. Őrlődik, gyötrődik a lélek és mint ár felett a madár, nem lát egy biztos pontot, egy erős ágat vagy sziklafokot, hova le­szállhatna megpihenni, hol menedéket és biztos talajt lelhetne életének. Végig kutatja ilyenkor a lélek századok bölcseletét­ és filozófiai irányát Latolgatja mindazt a sok tanítást és irányítást, mit szüleitől hallott, vagy iskoláiban tanult, de egyetlen irányban sem lát biztos menedéket szívének és érzéseinek, melyen keresztül az új esztendőre tartósíthatná a boldog­ságot. Hogyan is találna, hiszen azok a bölcseleti rendszerek, melyek üdvö­zítőknek látszottak lánglelkű hirdetőik ajkán, a századok folyamán mind eltűntek. A római világbirodalom, mely úgy látszott, tartós boldogságot fog biztosítani népeinek és alatvalóinak, mint a pára úgy eloszlott. Eltűntek nemcsak a rendszerek, birodalmak , de azok is kik hihetnének bennük. Minden folyik, minden változik mondja a görög közmondás, s az em­ber úgy érzi magát egy-egy új esztendőnek küszöbén, mint parányi levél a nagy hömpölygő folyamban , s nem tudhatja, hogy kicsinyke életét mikor nyelik el a hullámok. Keleten azt az embert mondják bölcsnek, ki távol tudja magát tartani a világ sodrától, ki nem alapoz semmire, nem bízik semmiben és nem vágyik semmire. Sokan talán igazat adnak ezen fölfo­gásnak és nem fogadnak el semmilyen tételt vagy fogalmat, mint örökér­vényűt. Pedig ezek az emberek tévednek, mert van egy Állandóság, egy Örökéletű, egy Bizonyosság, mely átélt évezredeket és át fog élni évmil­liókat . Ez az örök változatlan: Isten. A zsoltárok írója gyönyörűen tesz hitet az öröklétű Isten mellett.­­ Érzi, hogy nemzedékről nemzedékre Isten az, ki az emberiségre vigyáz, ki meg volt akkor is midőn sem ember, sem föld, sem világ még nem létezett. Tudta ezt az emberiség. Tudta, hogy múlandó léte Istentől függ. Kereste akkor is, mikor még beszélni sem tudott, mikor barlangban lakott vagy mikor törzsekbe verődött Istent kereste az ember a bálványok groteszk fi­

Next