Unitárius Élet, 1957 (11. évfolyam, 1-2. szám)

1957-09-01 / 1. szám

Móricz Zsigmond Gyalogolni jó” című könyvében leírja a székelyek között történt látogatását, s élményei­ről elragadtatott szavakban számol be. — „A székelyek vígsága nem olyan, mint az alföldi emberé — írja. Ná­lunk az Alföldön is jókedvűek az emberek, de itt ví­gak, mint a faágon fütyürésző madarak! Gyermeki vi­dámság ez, ártatlan, az érintetlen lélek sajátsága”. A székely ember lelki képének ez a klasszikus jellemzése ötlik tollunk alá, amikor e fekete betűkön keresztül immár néhai Szolga Ferenc emlékét idézzük. A hozzá hasonló, az állandó derűtől, az életteljességnek örven­dező lélek boldog mosolyától áthatott arcú székely em­ber benső képét faragta szavakba a magyar írótoll egyik legnagyobb művésze. Szolga Ferenc vérbeli, vidám székely ember volt. Ez volt talán egyéniségének legtelje­sebb valósága. Ezt tükrözte, hogy őt az élet delén levő férfit, mindenki hamisítatlan székely kicsinyítő névvel csak­ Ferikének becézte. Szolga Ferenc a főváros kő­rengetegében is a szülőföld hamvas tájainak szépségén elmerengő lélek révületében élt. A nagyvárosi élet roppant zenebonásának idegtépő lármáján át is szün­telenül csak a „Jézus kiáltó” hegy madárkoncertjének muzsikája szűrődött immár összeroppant szívén keresz­tül. — Lelke mindig a hazasóvárgás örök nostalgiájá­­ban égett, s e „nagyobb” hazában is mindig azt s azokat kereste, amit s akiket ama „kisebb” hazában otthagyott. — Az egyetemesen szórvány sorsban élő unitáriusok dunántúli gyülekezetét pásztorolta Polgár­­ditól a Göcsej legtávolabb eső zugáig. — Ha a szülő­földjétől messzi szakadt egyik-másik hívének ajtaján vasárnaponként mosolygó arccal, szíves szóval bekö­szöntött, körülötte nyomban hazai emlékektől zson­gott a szoba s a­­ feltáruló ajtórésen át, mintha az otthoni erdők fáinak üde lehelete lopakodott volna be. Szolga Ferenc minden látogatásával az erdélyi „ott­hon” lelkét vitte magával a dunántúli , itthon”­okba. — Ismerte szétszórt gyülekezetének majd minden tagját, akik „csillagnyi” távolságban élnek egymástól.­­ Igazi nyáját összetartó pásztor volt, akinek keze alatt a nyáj egy tagja is aligha sikkadhatott el. Élő regiszter, pontos nyilvántartó, hűséges számadó, a rend és csín embere volt, ami külső megjelenésé­ben is kifejezésre jutott. Szolgálatkész figyelmességét hívei életének legkisebb jelensége el nem kerülhette. Ha személyesen nem tehette, írásban kereste fel szüle­tésnapi, névnapi vagy egyéb alkalmi megemlékezései­vel a soproni „Löverek” árnyas lombjai, avagy a zalai olajmezők karcsú fúrótornyai körül foglalatoskodó hí­veit. Ez nála nem társadalmi illem, üres formaság, ha­nem szeretetreméltó emberi lényéből fakadó lelki szük­ségesség volt. A szeretet, amely életében körülvette, tragikus hir­telenséggel bekövetkezett halálában is megnyilvánult, s szinte medrét vesztett folyóként árasztotta el a nyar­utó virág pompájával borított koporsóját. A szűknek bizonyult ravatalozó helyiség nyomasztó, komor sötét­ségéből kiemelve, ravatalát Isten napfényétől ra­gyogó szabad ege alá kellett állítani, hogy több mint­ másfélszáz zokogó asszony és megilletődött arcú, fel­hősszemű férfi híve méltó búcsút vehessen élete vi­rágjában eltávozott szeretett pásztorától.­­ A rákos­keresztúri temetőben lefolyt végtisztességen Pethő Ist­ván püspöki helynök és R. Filep Imre budapesi lel­kész, egyházközi főjegyző végezték a gyászszertartást. Az egyetemes egyház nevében Ferencz József főgond­nok búcsúzott meleg szavakkal az eltávozott lelkipász­tortól. A sírnál palástban megjelent paptársai egy-egy bibliai idézettel, egyenként vettek búcsút szeretett pá­lyatársuktól és barátjuktól.­­ A szülőföld utolsó üd­vözletét Tófalvi Sándor a fia tolmácsolta, egy marék hazai rögöt helyezve a koporsóra. HÍREK A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Orszá­gos Béketanács szeptember 4-én a Sportcsarnokban közös tiltakozó nagygyűlést rendezett az EMJÍSZ ötös bizottságának az ún. magyar ügyben tett jelentése és a magyar nép belügyeibe való illetéktelen beavatkozása ellen. A nagygyűlésen a magyar munkásság, az egyházi szervezetek, az irodalom, tudomány és művészet legje­lesebb képviselői emelték fel tiltakozó szavukat a sok ezer részvevő lelkes helyeslése mellett.­­ Egyházunk képviseletében Pethő István esperes-püspöki helynök, Dr. Gálfalvi István és Ferencz József főgondnokok, va­lamint R. Filep Imre egyházközi főjegyző vett részt az impozáns méretű tiltakozó nagygyűlésen. Dr. Amiya Chakravartynak, a bostoni egyetem teo­lógiai fakultása professzorának személyében rendkí­vül kedves vendége volt egyházunknak. A kiváló ven­dég, aki az összehasonlító vallás történelmének mű­velője és előadója, egyébként Rabindranat Tagorenak, a hinduk nagy költőjének 7 évig volt személyi titkára. Vendégünk meglátogatta budapesti mindkét templo­munkat és hosszan elbeszélgetett egyházunk vezetői­vel, akiket a Margitszigeti Nagyszálló-beli lakásán vendégül is látott. Pethő István esperes-püspöki helynök, dr. Gálfalvi István és Ferencz József főgondnokok, R. Filep Imre egyházközi főjegyző, tisztelgő látogatáson jelentek meg Horváth János úrnál, a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalának elnökénél, akivel egyházunk aktuális kérdéseiről hosszabb megbeszélést folytattak. Egyházunk új vezetősége bemutatkozó látogatást tett D. Ordas Lajosnál, a Déli evangélikus egyházkerület püspökénél, aki a látogatást viszonozta és szívélyes ba­ráti hangú beszélgetést folytatott egyházunk elnöksé­gével. Az atomfegyverekkel való kísérletezések ellen foglalt állást egyházunk abban az ünnepélyes nyilatkozatban, amelyet eljuttatott az Országos Béketanácshoz és Prá­­gától­ Calcuttáig széles e földön mindenüvé, ahol uni­táriusok és más szabadelvű keresztények élnek e vilá­gon. „A nukleáris fegyverekkel való kísérletek robaja és figyelmeztető jelei Nyugaton és Keleten egyaránt arra kell késztessenek minden hívő, erkölcsös és gon­dolkodó embert, hogy a döntés tekintetében arra az oldalra álljon, amely az élet megmaradását, az élet szolgálatát és a fejlődőképes élet teljes értékű kifejlő­dését óhajtja, teljes szívével, teljes lelkével, minden erejével, és minden értelmével. Mi unitáriusok és szabadelvű keresztények rendít­hetetlenül hiszünk abban, hogy az erkölcs egyetlen és abszolút alapját, az élettel szembeni feltétlen tisztelet elve adja, amelyet Schweitzer Albert a személyi példa­­mutatás bizonyságával is megpecsételt és képviselt. Éppen ezért ünnepélyesen kinyilvánítjuk véleményazo­­nosságunkat Schweitzer Albertnek az oslói rádióban, a közelmúltban elmondott kiáltványával, amelyben az atom- és hidrogénfegyverekkel való kísérletezések be­szüntetése mellett szállt síkra. Vele együtt hiszünk az élettel szembeni feltétlen tisztelet ethoszának erejé­ben és végső diadalában”. Egyed Mózes író, pesterzsébeti a fiát­ nagy kitüntetés érte, az Országos Móricz Zsigmond novella pályáza­ton elbeszélésével második díjat nyert. Szívből gra­tulálunk. Dr. S. van der Woude magyarországi látogatása. Kedves vendéget üdvözölhettünk Dr. S. van der Woude, az Unitárius és más Szabadelvű Keresztények Világszövetségének titkára, az amsterdami nemzeti könyvtár h. igazgatója személyében, aki rövid idő le­forgása alatt két ízben tett látogatást Magyarországon.

Next