Unitárius Élet, 1958 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

XII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1958. JANUÁR HÓ „EREDJ FIAM, MUNKÁLKODJÁL!" Mt. XXI. 28. „Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben“. Az újév reggeli harangszó kongársára szétfoszlottak a szilveszteri mámor ködfelhői és az esztendő első nap­jának zsoltáros hangját hamar elnyelte az ember istentiszteletének egyik legszebb orgonazúgása, az életet építő munka dala. Január 2-án kora hajnalban friss ütemben zendült meg az ősi halleluja, melyet az ember oly sokszor értett félre, értelmezett rosszul, ma­gyarázott helytelenül. A gyári szirénák hivogatása, a villamo­ok és autóbuszok ropogása, munkába igyekvő emberek gyorsított léptei, szövőgépek zakatolása, mar­tinkemencék forró izzása, rotációs gépek dübörgése, felhúzott vasredőnyök sikoltása, szedő és írógépek kat­togása, munkásvonatok robogása, a sebész-műszerek sterilizálása, a hűvös reggeli szélben, bódéja előtt, az újságárus topogása, a tejeskocsi rohanása, szóval ez az ünnepi elernyedésből kibontakozó, nyüzsgő, kavargó és mégis minden mozzanatában tervszerűen beinduló élet, annak az egyetlen, örök nagy parancsnak engedelmes végrehajtója, melyet Jézus az Evangéliumban így fo­galmazott meg: „Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben“. Az elveszett paradicsom kapujában egész lényében megvonagló ember így értette ezt a paran­csot: „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet“. Le­het, hogy azelőtt is, de azóta — ezt már tudjuk jól — elméleti és gyakorlati tudományok a saját nyelvükön koronként újra fogalmazták és a kortársak gondolko­dásálhoz, életfelfogásá­hoz­­hozzászabták azt a paran­­c­ot. És a századok ütemére ennek dalával építették fel a Fáraók piramisait, ostorozták tengerré a rab­szolgák véres könnyeit. Építettek kultúrákat az ember dicsőségére és romboltak össze örökkétartónak szánt gyönyörű világokat az ember szégyenére és vesztére. Mert az élet­ szüntelen alkotás, a fejlődés vonalán való megállás nélküli felfelé törekvés. A némaság, a tétlen­ség, a terméketlen csend pedig már a halál birodal­mának szétzúgása. Ismerjük az embert s ezért tudjuk, hogy ünnepről, hétköznapról, imádságról és munkáról, Istenről és ön­magáról, a világban működő erőkről s általában az életről sokféleképpen gondolkozik. És ez jól is van így mindaddig, amíg a gondolkodása, életfelfogása, szem­lélete és magatartása nem ütközik az egyetemes fej­lődés feltétlen engedelmességet követelő törvényeivel-Az unitárius ember, a szabadelvű keresztyénség hí­vei mindenütt a jézusi Evangélium tündöklő napfé­nyében látjuk szüntelenül az egész mindenséget. Imád­ságaink, istentiszteleteink, ünnepeink mind egy-egy boldog felfedezése, egész emberségünket üdvösséges örömmel eltöltő felismerése annak, hogy Isten világ­építő erőkkel áldott meg bennünket, s azok hasznosí­tására szólít, minden megújuló reggel, hogy szorgos munkánkkal a jó, a szép, az örök eszmények megva­lósítására való törekvésünkben Istennek munkatársai legyünk. Számadásainkban kettős könyvvitelt veze­tünk: napjaink és az évek életünkből, ugyanazon az oldalon mindig két rovatban nőnek oszlopokká. Ezek közül egyik felírása: Isten; a másiké: az ember. És az összegezésnél abból tudjuk ha helyesen éltünk és cse­lekedtünk, hogy a végösszege mindkét oszlopnak azo­nos. Emberségünkből minél többet adtunk embertár­sainknak, Isten rovatán annál gazdagabb lesz a szám­adásunk. Az esztendő kapujára rávéste parancsát, hi­­vogatását Isten s a lélek neonfényén élénkbe villan minden megújuló reggel az eligazítás: „Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben“. Az Isten országát s benne az ember boldogságát építő munkának ezzel az evanéliumával köszöntelek atyámfia és kívánok neked: Boldog újesztendőt. Pethő István­ ­i unitáriusok viszonya az anabaptistákhoz a XVI. században „A chiliazmus és anabaptistaság komoly tudós által komoly tudósok előtt nevetség felkeltése nélkül Dávid Ferenc ellen vádul fel nem hozható“, — írta Jakab Ele­k 1879-ben Dávid Ferenc életrajzában. Jakab Elek az évszázadokig az anabaptistákról uralkodó nézet alapján megszégyenítőnek tartotta Dávid Ferencre azt, ha valaki azt állította volna róla, hogy anabaptista né­zetei voltak. Mert a katolikus, az ortodox protestáns és a világi feudális álláspont egyaránt kárhoztatta a XVI. századi anabaptistákat, azok közé számíttatni megvetésre méltó dolog volt. Azonban azóta az ana­­baptisták tanait s történetüket külföldön részletesen felderítették s igazi értéküket megállapították. A véle­mény róluk sok tekintetben megváltozott. Ezért a té­nyek elől nem zárkózhatunk el, meg kell vizsgálnunk a kezdődő unitárizmus kapcsolatait az anabaptisták­kal, mert tagadhatatlan, hogy hatással voltak tanaik egymásra. Sajnos Borbély István se vett tudomást az 1920-as években írt munkáiban az unitáriusok anabaptista kapcsolatairól. Míg nagy érdeme az, hogy az erdélyi s a lengyel antitrinitárius különböző irányzatokat bőven ismertette, nem mondta még azt, hogy a lengyel uni­táriusok zöme, többsége egyúttal anabaptista volt. Ho­lott már ez időben Wotschke a­ „Geschichte der Refor­mation in Polen“ című, 1911-ben megjelent munká­jában egyaránt feltárta a lengyel unitáriusok anti­trinitárius és anabaptista tanait. Az unitárius egyház­UNITÁRIUS ÉLET 1

Next