Unitárius Élet, 1964 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1964-01-01 / 1. szám
Az életnek világossága A János evangélium VIII. részének2. verse szerint Jézus egy alkalommal azt mondta: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. Mi keresztény emberek is — mert rendkívül felgyorsult az élet ritmusa — sokszor elsiklunk, elsietünk a régi kifejezések mellett, s nem tudjuk, mert egyszerűen nincs időnk rá, hogy felmérjük a tartalom mérhetetlen gazdagságát, mely valósággal felkínálkozik a mögöttünk maradó s így lassan feledésbe menő igazságok idővel és nemzedékekkel dacoló tárházában. Egy ilyen időtálló csodálatos igazság döbbenetesen szép értelme sugárzik ki ebből a meghatározásból is, melyet Jézus így fejez ki: „Az életnek világossága'’. Mindenki tudja, hogy az élet a világosságon tenyészik, s a sötétség a halál birodalma, az emberiség legjobbjai, akik a lélek ngarán az értelem ekéjével a gondolat barázdáit szántogatták, káprázatos színekkel ábrázolják a világosságot, amely az élet bűvös légköre s hasonló módon a sötétség zord és megkövült vonásaival írják le a halál szomorú, néma világát. . Pedig nem minden világosságról mondhatjuk el, hogy az életnek világossága, azonban az a legszörnyűbb, amikor a világosság, a fény gyilkol s kioltja az életet. A sötétben tenyésző életnek pedig igen sokszor hasznát veszi az ember. Gondoljuk csak el, micsoda vakító, gyilkos világosság, halálos fény volt az, amely annak idején szempillantás alatt megsemmisítette a hirosimai életet? S ezzel szemben áldásos az az élet, mely a gombapincék vak homályában hófehéren tenyészik! ’Van tehát a világosságnak egy fajtája, a fénynek egy bizonyos skálája, amelyet Jézus, a világosság legnagyobb ismerője, így fogalmazott meg: „Az életnek világossága”. Emlékezzünk csak! A múlt év decemberében hideg, fagyos ködréteg feküdt rá a fővárosra. Derengő félhomály kóválygott az égben, s ha az órák elfelejtették volna jelezni az időt, bizony nap közben sokszor kétely merült volna fel bennünk, vajon a reggel, vagy az este akart-e megszületni? Ez is egy fajtája a világosságnak, s mennyit szenvedett benne az élet? — Heteken, hónapokon át mozdulatlanul dermedt itt rajtunk a sűrű, szennyes, homályos köd. Mi pedig, mint a vakációt váró diákok, forgattuk a naptár lapjait és számolgattuk a hónapok napjait. Vártuk az életnek világosságát, mely csodálatos erejével megmozgatja a rögöket, s hozza a tavaszt és megújít mindent. Mert ma már minden gondolkodó ember tudja, hogy az életnek a világosság, a fény szempontjából is vannak bizonyos feltételei, amelyek nélkül megszűnik a tenyészet, kihal, elpusztul az élet. A tavasz világosságában sarjadni kezd az élet, a nyáréban növekszik és őszre beérik minden. Mondhatjuk tehát, hogy a fény tavasztól őszig való kiterjedésében a szó legnagyszerűbb értelmében: „Az életnek világossága” a természet világában. Így van ez az egész glóbuszon mindenütt, ahol az égtáji viszonyok azonosak a mienkével. De nemcsak a körülöttünk lévő életnek és tenyészetnek, hanem nekünk, az embernek is szüksége van az „életnek világosságá”-ra, hogy élhessünk. A mi életünknek is éppen úgy megvannak a feltételei, amelyek nélkül egyszerűen nem tudunk létezni, mint ahogy a természet világában tapasztaljuk azt. Az életnek világossága, amelyben dúsan tenyészik az élet, az az ember szempontjából tulajdonképpen egy állapot, melyben minden feltételét megtalálhatjuk a békés, nyugodt, megelégedett, alkotó, boldog életnek. Ebben az állapotban ilyen és hasonló íratlan törvények szabják meg a rendet s biztosítják a fokozatos fejlődés, a szüntelen való előrehaladás lehetőségeit. Szeresd és becsüld meg elsősorban önmagadban, de ugyanakkor embertársaidban is az embert. Tartsd tiszteletben mindenféle vonatkozásban az életet. Tudnod kell, hogy az élet egyik legfőbb feltétele a munka, mert a tétlen, tunya dologkerülő élet fokozatosan elsatnyul. Az izmok azért termelik az erőt, energiát, hogy azokat állandóan és céltudatosan foglalkoztassuk. Az agynak gondolatokra van szüksége, mert a gondolat a mindennapi kenyere. A szív érzések nélkül befagyott tenger, melyben rendre kihal az élet. De az agynak nem mindegy, hogy milyen gondolatokkal, a szívnek sem mindegy, hogy milyen érzelmekkel tápláljuk. Jézus azért lett az „életnek világossága”, mert életével példát adott a szó legemberibb értelmében vett, tiszta, igaz, önzetlen, sőt önfeláldozó, megelégedett, boldog emberi életre. Az ő életében nincsenek megtorpanások Istennel szemben való alázatos és engedelmes következetességgel tette meg minden lépését a Jordán keresztségtől a golgothai véres áldozatig, s mennyi szépség, mennyi boldog felismerés, mennyi örömteljes hazaérkezés, mennyi békés megelégedés fakadt léptei nyomán?! Ennek az életnek diadalmas kibontakozása az elveszettnek gondolt harc győzelmére fordulása újul meg hitünk erejében húsvét ünnepén minden esztendőben. Tanulságos lecke ez a mi számunkra. Beszél és oktat bennünket arról, hogy: Az élethez minden embernek joga van, akármilyen is a bőrének a színe. A szellemi és anyagi javak megosztásában nincs helye az önzésnek, az igazság gyökereit a föld egyetlen rögéből, a lélek és a szellem egyetlen rezdüléséből sem szabad kitépni, kirekeszteni, mert csak így lehet teljes az igazság. A mindennapi kenyérhez, akár a föld, akár a lélek mezein termett is az, munkája és embersége arányában egyformán joga van mindenkinek, aki arra rászolgált, mert: „Méltó a munkás az ő bérére”. „Aki engem követ, nem járhat sötétségben” — mondja Jézus, hanem övé lesz az életnek világossága. Segítsük a világot, hogy a terméketlen sötétségből az éltető világosság felé fordítsa kiutat kereső életét. És hogy a várva várt eseményeket ezen a téren is elérhessük, önmagán kezdje ki-ki közülünk. Pethő István püspöki helynök