Unitárius Élet, 1965 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1965-01-01 / 1. szám

INITÁRIUS ÉLET XIX. ÉVF. 1. SZÁM 1965. JANUÁR—MÁRCIUS Felszabadulás Április 4-én ünnepeltük Hazánk felszabadításának 20. évfordulóját. Április 18—19-t pedig az avatja ün­neppé számunkra, hogy immár közel kétezer esztendeje, hogy az első Húsvét diadalmas eseményei végbemen­tek és a szellemtörténet további fejlődésének új im­pulzust adtak s egyben új irányt is szabtak. Unitárius Hitvallásunkból Húsvéttal kapcsolatosan hiányzik ugyan a testi feltámadás tétele, melyet velünk együtt a tudomány is régen túlhaladott álláspontnak tart, a Húsvét igazi lényege azonban ott van legjobb meg­győződéseink középpontjában s mint a napból a fény és a meleg éltető erői, belőle indulnak ki és táplál­koznak elhatározásaink és alkotó tevékenységeink embert és világot építő legjobb indítékai. Mindkét év­forduló az élet csodálatos győzelmének emlékünnepe. Mindkettő azt jelenti, hogy azon a napon az élet való­sággal kicsavarta a fegyvert a halál kezéből s ezzel­­ véget vetett a gyilkosságnak, a pusztításnak, a rombo­lásnak, elűzte a lelkekből a félelmet, a szívekben pe­dig az érkező tavasz csodájaként csírába szökkentette a reménységet. Micsoda rombolást vittek végbe a lelkekben a go­noszság gyilkos erői a nagypénteki megkorbácsoltatás­­sal, a tövissel való koronázással és a golgothai kereszt­­refeszítéssel­? A tanítványok serege, a hívő lelkek sokasága, a meggyógyítottak ezrei szent meggyőződés­sel hitték, hogy Jézusnak,­­ aki félelem nélkül járt a leprások között, személyváltozás nélkül segített min­denkin, aki hozzáfordult s szent haragjában a fari­zeusok és a főpapok szeme láttára korbácsolta ki a templomból a kufárokat, a pénzváltókat, kik üzletet csináltak az isten házából, a koporsóból visszahívta Jairus leányát és a sírból Mária és Márta fivérét, Lázárt — meg voltak győződve róla, hogy Jézusnak nem árthat senki és semmi. S ezeknek az emberek­nek hallaniok kellett a kereszten vonagló test utolsó sóhajtását: „Elvégeztetett”! Elveszett, rombadőlt, oda­lett, összeomlott minden. A hitükben csalódott, remé­nyüket vesztett lelkek összetört világában fekete üsz­­kök, jaj és kín és fájdalom és kietlen, vigasztalan szomorúság mindenfelé. Ebből az állapotból talán nincsen is kivezető út. Aztán jött Húsvét. A nap még fel sem bukott a keleti hegyek ormán és a nyitott sír már üres, fehérruhás angyal áll a tátongó űr partján s arkán zeng az örökkétartó, halhatatlan élet, áldott, győzelmes üzenete: „Mit keresitek a holtak között az élőt. Nincsen itt!! És mint a napfény melegére és a lan­gyos májusi eső ébresztgetésére megelevenednek és életrekelnek a halottnak vélt rögök is s a természet világában az élet minden szent csodája valóra válik, ahhoz hason­lóan tért önmagához a megvert, meg­gyötört hit és a kialudt reménység a lelkekben s az Evangélium ismét élet és valóság lett. A magára­­eszmélt világ pedig attól kezdve hirdetni kezdte, hogy a szépet, a jót, az igazat, a szeretetet s mindazt ami az embert emberré teszi nem lehet megölni, nem lehet sírba tenni mert ha ezt tennék is vele, előbb-utóbb onnan is kitör és eget követel magának. Micsoda feldúlt, rombadőlt, fekete üszkök füstölgé­sétől, sötét, véres iszaptól süppedékes, kialudt réme- és feltámadás nyék roncsain didergő kietlen világ tátongott itt húsz évvel ezelőtt körülöttünk és bennünk egyaránt. Az emberiségnek még sohasem volt ilyen Nagy­péntekre! Itt nem egy embert korbácsoltak véresre, kínoztak halálra és gyilkoltak meg ártatlanul, hanem milliók kerültek Krisztus sorsára és a jaj és a kín, és a halálhörgés, a véres vergődés, a felszabadult dé­moni erőknek az ártatlanok szenvedésén és gyászos ki­múlásán való kéjelgése nem egy napig, — hanem ak­kor úgy éreztük —, soha véget nem érő hosszú esz­tendőkig tartott. Ezekben az években csupa Nagypéntek volt minden napunk és éjszakánk. Megáradtak a halál összes folyói s mi megszakítás nélkül sirattuk és temet­tük a legjobbjainkat. Sohasem fogom elfelejteni azt a napot, melyen a liberátorok első orvtámadása nyo­mán a pesterzsébeti temetőben 350 halottat, köztük 70 unitárius atyánkfiát temettük el egyetlen napon. 350 koporsó és ugyanannyi fedél talpraállítva a rava­talozó előtti térségen, mintha a halál erdőit telepítette volna oda a sátán, hogy a festett deszkák és a felismer­­hetetlen emberi roncsok ijesztő világában hahotásával túlilarsogja jogos sírásunkat. Nincs mérték, amellyel fel lehetne mérni, hogy milyen hosszú volt az út Lenin­­grádtól az Elbáig, és nincsen tenger, amelynek vizével hasonlatba lehetne hozni a megáradt vért, mely föl­áztatta az emberiség történetének ezt a legtörténelmibb útját. Csoda-e, ha milliók lelkében kialudt a remény s a hit kezdte elveszíteni minden éltető erejét! Csak a legjobbak bírták, már csak ők hittek, reménységüket csak ők nem vesztették el. Aztán jött a történelem diadalszekerén 1945. április 4. Ez a történelmi Húsvét. A budai vár földalatti folyosóiból a felszabadító sere­gek kifüstölték s hazánk határairól elűzték a fasiszta hordák és csatlósaik utolsó töredékeit is. A halál be­fejezte rajtunk való próbáját s elvesztett csatájának véres emlékei s roncsai felett csírázni kezdett az élet. A történelem tavasza nálunk ekkor kezdődött. Ilyen rügyfakadás itt még sohasem volt. Még a kövek is élni kezdtek s virágba borultak a földbevert oszlopok, melyeken végig az élet erői hálóztak, szőtték be azóta az ország legszélső határait is, ahogy fényt, világos­ságot, energiát csörgedeznek magukban a legkisebb falura is. Azóta csak húsz esztendő telt el. De ezalatt az idő alatt, az akkor született népi demokrácia fel­serdült már bennünk s megerősödött. Belegyökerezett lelkünk legjavába. Átjárta, áthatotta testünket, lelkün­ket, formálódó alakuló egész emberségünket. Ezeréves történelmünkben nincs még egy fejezet, melyhez ha­sonlíthatnék ezt a történelmileg rövid, de alkotásai­ban, fejlődésében, építésében és épülésében utolérhe­tetlen két évtizedet. Újjászületett és megújult itt húsz esztendő alatt minden! A falu és a város, a mező és az erdő, ösvények és utak, rétek és legelők, iskolák és gyermekek. Minden. A föld és az ember. S minden ami a földön, a földben és az emberben van. Magunkban és az egész világban húsvéti örömmel köszöntünk te felszabadult és feltámadott élet. Halle­luja! Üdvösség neked itt a földön egy boldog emberi világban. Ámen, Pethő István, püspöki helynök

Next