Unitárius Élet, 1966 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1966-01-01 / 1. szám

Emlékezés Kiss Dénes kántor-tanítóra Múlt év decemberében elhunyt Kiss Dénes sepsi­szentgyörgyi kántor-tanító atyánkfia. 82 évet ért meg s mint kántor 57 évig állt aktív egyházi szolgálatban. 41 évig tanító is volt. Dr. Kiss József budapesti pres­biter atyánkfia és testvérei a felejthetetlen emlékű édesapát gyászolják az elhunytban. Mi az érdemes és kimagasló személyiségű egyházépítő belső embert gyászoljuk benne. Hátramaradt írásai között egy rö­vidke feljegyzés pályafutását is érdekesen és tanul­ságosan foglalja össze: „A tanítói és énekvezéri okle­velet a székelykeresztúri állami tanítóképző intézetben 1905-ben június hónapban kaptam meg. Negyedévesek voltunk 22-en. A képzőnek az állomáshoz közel egy nagy gyümölcsös kertje volt. Ott nekünk egy-egy tábla föld volt kijelölve. Mindenik beültette 100 db vad cse­metével. A következő tavasszal az oltás ideje elkövet­kezett. Mind a 22-en beoltottuk. A tanári kar kijött, mikor az oltás kihajtott. Nálam megfogant 97. A többi­nél 20—25­—30. Én ott már kitüntetést kaptam. Az oklevél megszerzése után 1906 január hónapban Magyarzsákodra pályázatot hirdettek tanítói és kántori állásra. A pályázatban ki volt kötve hogy személyesen be kell mutatkozni, ak­i pályázik. Végezni az énekve­zéri teendőket és még prédikálni is kell. 12-en pályáz­tunk. A választásnál a keblitanács 4-et jelölt ki. A hí­vek leszavaztak. Egyik kapott 9 szavazatot. A másik ötöt, a harmadik 6-ot. Én, a negyedik, 96 szavazatot kaptam. Ferencz József püspök úr engem nevezett ki nagy dicsérettel kántor-tanítónak. 1906. janu­ár végén el­foglaltam helyemet. Az elődöm 29 évig volt Magyar­­zsákodon kántor és tanító. Mikor az idő megenyhült én mindenik gazda kertjé­ben a gyümölcsfákat rendbe szedtem. — Elkövetkezett a kepe hordása. A gazdák 8—10 kévét ajándékoztak. 25 kalangyát kaptam tisztelet címen, ősszel elkövetke­zett a szőlő szüret. 45 iskolás gyermekem volt és min­denik egy véka szőlőt ajándékozott. Ott 4 évig voltam és sok mindent végeztem. 1910. augusztusban Bölönben a felekezeti iskolát álla­mosították. Pályázatot hirdettek. 32-en pályáztunk. Én kaptam meg oda a kinevezést. Egy pár hónap múlva kántornak is megválasztottak a hívek. — Tanítói és énekvezéri szolgálatom 1906. január közepén kezdő­dött. 57 év az énekvezéri szolgálatom. Ezen idő alatt 5 püspök, 7 esperes, 8 lelkész működése alatt szolgáltam. Esperesek: Raffay Domokos Újszékhelyen lakott. Lő­­rinczi István Székelykeresztúron volt 101 éves korá­ban halt meg. Néhai Végh Béni Árkoson, néhai Ko­vács Lajos Brassóban, Rostás Dénes Kálnokon, később Bölönben, majd Kolozsváron, ahol most is lelkészke­­dik. Ürmössy Gyula esperes Sepsiszentgyörgyön. Szolgálati helyeim: 1906. január 20-tól 1910. szep­tember 30-ig Magyarzsákodon. A négy év folyamán lel­készeim voltak: Demeter Lőrincz, aki 41 évi szolgálat után ment nyugalomba. Fekete Domokos, aki Pipéről jött 1907. februárjában és októberben meghalt. Kis­­györgy Imre, egy év múlva Hévízre ment. Gyöngyösi Bé­la, néhány év múlva ő is elhunyt. Második szolgálati helyem Bölön volt. 1910. szeptem­ber 30.-tól 1926. szeptember 30-ig, tehát 6 évig szolgál­tam ott. A lelkész Lőfi Ödön volt. Harmadik szolgálati helyem Kökösben volt 1926. szeptember 30-tól 1940. szeptember 10-ig, azaz 15 évet szolgáltam ott Benedek Gábor lelkészkedése idején. Ne­gyedik szolgálati helyem Sepsiszentgyörgy, 1940. szep­temberétől. Lelkészeim: Kovács Lajos dr., aki 1943-ban Kolozsvárra ment teológiai tanárnak. Helyébe Ürmös­sy Gyulát választották lelkésznek, jelenleg ő az esperes is. Örömmel gondolok vissza életemre”. Mi pedig kegyelettel gondolunk vissza az érdemes egyházi munkásra, aki az utóbbi években többször is itt járt körünkben Budapesten, meglátogatni gyerme­keit. Szép székely arca, délceg termete, egész lényéből áradó lelki tisztasága és egyháza iránti hűsége feled­hetetlenül vésődött emlékezetünkbe.­­ Filep Imre A tanítványok és a föltámadás Az evangéliumi tudósítások szerint, ezen a napon teljesedik be a jeruzsálemi templom megtisztításakor elhangzó prófécia „rontsátok le a templomot és én har­madnapra fölépítem”. Mert nagypénteket is beleértve, alig telik el 3 nap és bekövetkezik a nagy esemény, Jézus föltámadása. Az evangéliumnak ilyen irányú tudósítása évszáza­dos vitára szolgáltat alapot. A vita lényege röviden ez: Van-e kivétel az egyetemes természeti törvények alól? Előfordulhat-e, hogy valaki halála és néhány napos sírbatétele után ismét megjelenjen és úgy viselked­jék, mint a halál bekövetkezése előtt? Azaz: föltámad­­hatott-e Jézus? Mindenekelőtt leszögezhetjük azt, hogy mi unitáriusok a hit kérdésében is csak azokat a dol­gokat fogadjuk el igazságnak, amelyek összeegyeztet­­hetőek a józan ésszel. Így annak a meggyőződésnek adunk hangot, hogy Jézus testi föltámadása úgy, ahogy arról az evangéliumok szólnak, nem következhetett be. A ma élő teológusok arról tanítanak, hogy Jézus a kereszten befejezi életét, de az ember fejlődésébe ve­tett hite és a szeretet eszméje túllépi a szűk tanítványi kört, majd Izrael határait is, s ebben a megjelenésében — amit méltán tekintenek föltámadásnak — diadal­maskodik a világ fölött. Ezen a diadalmas úton föltá­madásának gondolata olyan elemekkel bővül, amelyek a kor minden vallásában megtalálhatóak. Ezek deríte­nek fényt arra az azonosítási törekvésre, amelyet a hajdani Egyház visz végbe azzal, hogy Jézust a meg­haló és föltámadó istenek tulajdonságaival ruházza föl. Teszi ezt azért, hogy ne maradjon alul abban a küz­delemben, amelyet kénytelen megvívni a kor nagy val­lásaival. Jézusnak az evangéliumokban azért kell tes­tileg föltámadnia, hogy a következő korok keresztény­sége olyan vallásalapítóra hivatkozhasson, akinek ha­talma van túllépni a természeti törvényeken, gyógyí­tani és csodákat tenni. Érdekes, hogy az evangéliumi tudósítások szerint Jézus közvetlen tanítványai is ké­telkednek mesterük föltámadása felől. Ezek a kétel­kedő tanítványok nagyon reálisan nézik az életet. Nem hitetlenek, csupán nem tudják elfogadni a képtelen dolgokat. A kor haladottabb szemléletét képviselik, akik minden néven nevezendő kérdésben élnek­ a gon­dolkodás lehetőségével és így Jézus halálát és az azt követő eseményeket is az örökélet szemszögéből nézik. A föltámadást a képzelet szüleményének tartják, míg az örökéletben az élet egységének és folyamatosságá­nak tényét látják. Az örök életben szerintük sincs el­múlás, végső megsemmisülés, s nem utolsó sorban reá­lis tényen is alapszik­. Ugyanis az nem más, mint az események végtelen ismétlődése, illetve a fejlődés ál­landósága, amely nincs meghatározott helyhez és idő­höz kötve. Ennek az élet és a halál csupán csak egy­­egy átmenetet képező része, s nem tudjuk, hogy még milyen változatai lehetnek, s az időtelenségnek hol találjuk meg zárókövét? Ez nem filozófiai spekuláció, hanem materiálisan is igazolt tény. A test nem él örökké. Az élőből élettelen, a húsból és vérből por és hamu lesz. Viszont a lélek tovább él a hozzákapcso­lódó események ismétlődésében. Jézus föltámadása és vele együtt húsvét jelentősége ilyen értelmet ny­er. Az örök élet a tanítványok sze­mében az a fényforrás, amely mindig tiszta fénnyel árasztja el a világot. E fény hatására a húsvétban ma már mi sem Jézus testének föl­támadását emlegetjük, hanem az életnek örökkévalóságát, amelyben mindig­­ újabb tanítványok indulnak el Isten országának építé­sére. Kelemen Miklós lelkész UNITÁRIUS ÉLET 3

Next