Unitárius Élet, 1967 (21. évfolyam, 1-4. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Választott az ország népe Március 19-én az urnák elé járult népünk millióinak nagy serege, hogy megválassza képviselőit az Ország­­gyűlésbe és a helyi tanácsokba. A népképviselet elve impozáns megnyilvánulásának voltunk tanúi ez alka­lommal is, nemcsak a tekintetben, hogy egész népünk választott, hanem abban is, hogy az új Országgyűlés személyi összetétele a munkásoktól kezdve a paraszt­ságon, értelmiségieken át híven tükrözi — az egyházak képviselőit is beleértve — az ország lakosságát. Amikor mi unitáriusok a jogok és köteleségek ilyen széles gyakorlásáról szólunk, mint amilyen mai éle­tünkben megnyilvánul s amelynek egyik vetülete volt a március 19-iki választás is, — annak a kezdettől fogva hirdetett és vallott embert­ értékelő felfogásunknak adunk hangot, amely pl. ilyen formában nyilatkozott meg, a jézusi kereszténység szellemében, Dávid Ferenc megfogalmazásában: a község, ha venni akarja, jó, ha nem pedig, senki kényszerítéssel ne kényszerít­se ...”, vagy pedig, hogy a hit ismerete a földmívesnek is joga. Vagyis olyannak látjuk az embert, aki képes hordozni a felelősséget önmagáért, kisebb vagy na­gyobb közösségek életéért s egy egész nemzet jelenéért és jövőjéért. Sőt éppen a mi emberi állásfoglalásunk alakítja azoknak a közösségeknek az életét, amelyek­ben benne élünk. Az elkövetkező négy esztendőben a most megválasztott képviselők népünk és nemzetünk ez időre szóló történetének lapjait fogják megírni. Nagy bizalommal tekintünk munkásságuk elé. A jó Isten áldása kísérje minden munkájukat. Nem hallgathatjuk el azonban, hogy április negyedike vagyis az 1945. április 4-én bekövetkezett felszabadu­lásunk — politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi ér­telemben egyaránt — tette és teszi lehetővé népünk ilyen és hasonló megnyilatkozásait, jövőt formáló vál­lalkozásait, mint amilyen a március 19-iki választás is volt. Április 4-én háládatos szívvel emlékezünk arra, hogy véget ért egy szörnyű háború, a pusztításnak és a pusz­tulásnak egy szörnyű korszaka s elkezdődött az ember­hez méltó alkotó munka. Az azóta eltelt több mint két évtizedben nagy alkotásokkal írta be nevét népünk a maradandóság könyvébe. Az elmúlt két évtized szelle­mében fogant jelentős alkotásnak tartjuk a termelő­szövetkezeti tagok nyugdíjjogosultságát és a családi pótlék rendezését, illetve a gyermekgondozási segély bevezetését biztosító jogszabályokat, amellyel bizony­ságot szolgáltattunk arról, hogy a felszabadulásunkból adódó munkánkat, önálló és felnőtt nemzetként, jól el­végezzük. Unitárius egyházunk egyértelműen szolgálja az alkotó munka, a béke, a békés egymás mellett élés, a tolerancia és a haladás elvét. Az a nemzeti egység, amely munkás-paraszt kormányunk vezetése mellett létrejött, mindannyiunknak célt és jövőbe vetett hitet biztosít. (Folytatás a 2-ik oldalról)­ lyett a korszak emberének akarnak megnyugtató és az etikai humanitás és a recionalizmus elveivel össz­hangba hozható hitet adni. Dávid Ferenc a dogmatikus reformáció síkjáról in­dul, formanyelve és módszertana is az. Azonban az 1564—1567 között eltelt három évben ezt­ felszámolja magában és az erdélyi reformációs mozgalomban, — a dogmatikus reformációt elvető Servetnek, a Felső­itáliaiak eme tragikus sorsú, sokszor ellentmondásos, de egész egyéniségében végtelenül rokonszenves és feltétlenül „modern” prófétának a hatására,­­ új utakon indul el. Ez az „unitárius” Dávid Ferenc indulásának jelen­tősége. Szász János 1967. évi államsegély egyházunknak A Magyarországi Unitárius Egyház elnöksége nagy örömmel vette az Állami Egyházügyi Hivatal útján Népköztársaságunk Kormányzatának nagylelkű dön­tését, hogy a mi egyházunk számára is változatlan összegben folyósítja ez évre is az eddig élvezett államsegélyt. A nagylelkű gesztusért egyházi elnökségünk mind a maga, mind az egész magyarországi unitárius val­lásközönség nevében kifejezte köszönetét Kormány­zatunknál az illetékes Állami Egyházügyi Hivatal útján. Köszöntjük a Magyarországi Református Egyházat Folyó évi május 19-én összeül a Magyarországi Re­formátus Egyház Zsinata Debrecenben, hogy megün­nepelje alapításának 400-ik évfordulóját. A tisztelet, megbecsülés és keresztényi szeretet érzelmeivel szí­vünkben köszöntjük ezt a tisztes vallás-erkölcsi közös­séget — a Magyarországi Református Egyházat — eb­ből az alkalomból. A Református Egyház és az Unitárius Egyház XVI-ik századi történelmének lapjai arról tanúskodnak, hogy akkori életünkben nagyon gyakran szólított az isteni gondviselés és a mi emberi szándékunk közös szervre. Ma is felemelt fővel idézhetjük fel azokat a történelmi időket és azoknak eseményeit, mert a tisztességnek és a szellemi fegyvereknek az eszközeit használtuk a ta­lálkozásoknak ezeken a mezőin. Az Isten lelke vezérelje a Református Egyházat eb­ben a jubileumi esztendőben is. ..Abban dicsőittetik meg az én Atyám, hogy sok gyü­mölcsöt teremtetek...” (János ev. 15.8.). Kodály Zoltán 1882-1967 Az unitárius vallásközönség is megrendülten fogadta Kodály Zoltán halálának hírét. Emlékét őszinte ke­gyelettel zárja szívébe egyházunk minden híve is, mert Kodály Zoltán neve egybeforrott azzal a szel­lemmel és törekvéssel, amelynek egyik nagy alap­vetője és útmutatója egy unitárius püspök, Kriza Já­nos volt­ Kodály is, akárcsak Kriza, a magyar nép valódi művészetéből merített ihletet tudatos művészi alkotásainak megfogalmazásához és formanyelvéhez. Kriza a népköltészet és a népi balladák csodálatos világát ötvözte költészetében, illetve emelte a klasz­­szikus irodalom fenséges magaslatára. Kodály a nép­dalnak és a népzenének területén töltötte be ezt a missziót, a nagy alkotó géniusz szeretetével és népét szolgálni tudó munkásságával. Kodály Zoltán neve összeforrott egy másik nagy unitárius alkotóművész­nek nevével is, i­ll. Bartók Béláéval. Bartók Béla nem volt született unitárius, hanem azzá lett és ép­pen akkor, amikor népünk legjobbjai hitbeli állás­­foglalásukkal is igaz és mély demokratizmusukról akar­tak bizonyságot tenni. Áldott az igazak emlékezete! UNITÁRIUS ESET 3

Next