Unitárius Élet, 1974 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1974-01-01 / 1. szám
Lukács, 24., 5., 6. „... Mit keresitek a holtak között az élőt? ... Nincs itt, hanem föltámadott.. Valószínű, hogy nem a feltámadás legendája a legszínesebb és leggazdagabb fantáziája a Szentírás legendái között. Problémáját, témáját tekintve azonban a legmélyebbre hatol az emberi lélekbe. Olyan kérdést feszeget, amellyel minden ember szembetalálkozik, mert egyéni életének sorskérdése. Élet és halál, és a kettőnek összekapcsolása, a halálon túli élet — amelynek bizonyítéka és legfőbb szimbóluma Krisztus feltámadása — már Pál apostol megalapozása óta, a keresztény vallás alapvető tétele, és az ember kritizáló szelleme nem merte kétségessé tenni egészen a huszadik századig. Addig a korszakig, amelyben az emberi tudás olyan hatalmassá növekedett, hogy megvizsgálhatta és átértékelhette világnézetének minden alapvető pontját és sorskérdését, így a feltámadás problémáját is. Azóta beszél a húsvéti legendáról. Természetes, hogy a legenda szó nem lehet lekicsinylő értelmű. Az emberi lélek és gondolkodás olyan sajátos és gazdag világú terméke, amely pozitív az emberi gondolkodás fejlődése szempontjából. A legenda nem a fantázia csapongása, pontosabban megfogalmazva, nem csak a fantázia csapongása, még ha a költészet szabályainak is van alávetve. Nagyon is konkrét igazságmagokat tartalmaz, és jellemző az emberi lélek működésére, és jellemző arra a korszakra is, amelyben keletkezett. A húsvéti legenda is ilyen! Két — nagyon is valóságos — igazságmag húzódik meg az üres sírnál lejátszódó legendás jelenet mögött és ez a két igazság időszerűvé és korszerűvé teszi a húsvétot! Sőt lehetővé teszi, hogy hittel valljunk róla! E két igazságmag: Igaztalanul nem bukhat el az ember, ha jó ügyet szolgál, és az ember léte, cselekedetei, értékei valamilyen formában túlélik korlátok közé szabott életét! Mindegyik evangélista elbeszélése megegyezik a legfőbb vonásokban, amikor ama húsvét reggelének történetét ismerteti. Jézus tisztelői közül közvetlen munkatársai és rajongói elindulnak korán reggel, húsvét hajnalán, hogy a kor szokásai szerint a végtisztességet megadják drága Mesterüknek. Üres sírt találnak és az első döbbenet félelmes riadtsága után lelkük megoldja problémáját. Nem lehet a holtak között az élő, feltámadott. Nem is tudhattak más magyarázatot adni. Ismerték a Mestert. Ha nem is mindig értették, de érezték egyéniségét. Érezték azt, hogy igaz ügy szószólója, aki éppen ezért vigasztalni tud, beteg lelkeket gyógyít meg, visszaadva nyugalmukat. Érezték, hogy az ítélet szörnyű volt és igazságtalan. Lelkük lázad a tragédia ellen és ez a lázadás oldódik a fehér ruhás férfiak, vagy az angyalok szózatában: „Ne keressétek a holtak között az élőt, nincs itt, feltámadott.” Ebben a legendában oldódó lázadásban tulajdonképpen már nem is Jézus további sorsa a perdöntő. Itt már saját emberi sorsuk, létük és értékük az, ami perbeszál a szörnyű valósággal. Kimondatlanul is, sőt talán megfogalmazatlanul is, homályos érzés formájában kérdezik: Érdemes élni? Érdemes becsülettel végigvezetni ezt a gondokkal, bajokkal teli létet, egyéni sorsot? Érdemes-e dolgozni becsülettel? Érdemes jószándékúnak lenni? A kérdés válasza egészen a legújabb korig a húsvéti legenda áldott hite volt. Érdemes, mert feltámadunk, miként feltámadott Jézus Krisztus is. Úgy írtam, hogy a legújabb korig volt a húsvéti legendás hit erre a kérdésre az igaz válasz. A legújabb kor azonban más. Az emberi tudás olyan hatalmas mértékben növekedett meg, hogy átalakította az egész társadalmat és benne az egyéni ember életét is. Ebben az átalakult világban a válaszadás legendává színesedett és a régi megfogalmazású húsvéti hit nagyon kevés embert tudna megmozgatni manapság. Ezt tudomásul nem venni végzetes könnyelműség lenne a hivő embernek. Azzal a ténnyel azonban, hogy a húsvéti hit legendává szépült, de ugyanakkor irrealizálódott is, nem jelenti azt, hogy a legenda igazságmagva is irreálissá vált volna?!! A két konkrét igazságmag ma is élő és ható tényező. Ma is törvény: „Igaztalanul nem bukhat el az ember, ha jó ügyet szolgál”, és „az ember léte, cselekedetei, értékei valamilyen formában túlélik korlátok közé szabott életét”. A probléma inkább itt az, hogyan?! Mi az a ma ismert igazság a hogyanra, amely lehet, hogy egyszer ismét legendává válik, de amely mégis csak pozitív, mert generációknak adja meg lelki ösztönzését, igazság hitét. Hogyan hát?! Hemingway-nek van egy csodálatos írása — műfajilag nem is tudnám pontosan hová sorolni —: „Az öreg halász és a tenger”. Sokszor úgy érzem, hogy a mai élet húsvétjának egyik legszebb szimbóluma, legendája. Ezt a sokat látott, érzett és tapasztalt halászembert, pontosabban embert „megölni lehet, de legyőzni nem”. Az új korszak embere, amelynek legfőbb értéke az alkotás és teremtés isteni tehetsége, egyedeiben megsemmisülhet ugyan, de emberségében tovább él; cselekedetei, alkotásai megmaradnak, élete gazdagodik és színesedik. Én bízok az ember jobbik énjében, aki le tudja győzni a gonoszabbik énjét. Ez a győzelem nem is könnyű. Áldozatokat is követel majd. Nézzünk körül a Földön, a szemléltető példákat mindenki olvashatja a napi hírek között. De hogy a tudomány újabb lépéseit az emberiség együtt szervezi, hogy a háború poklát együtt akarják messzire űzni, hogy a népek megismerik egymást, hogy a világon fellépő közös bajok ellen közösen próbálnak segíteni, mindezek olyan tények, amelyek bizonyítják, hogy a húsvét igazsága, hite benne él az emberekben, még akkor is, ha a húsvét története áldott legendává szépült. S ami igazság az emberiség nagy ügyeiben, az igazság az egyes emberek kis sorsában is. Vajon, ha lehet atomcsend egyezményt kötni, nem lehetne a szomszéddal is, vagy a család ellenséges tagjai között is békét kötni...?! Én azt hiszem, ez volna az igazi húsvéti tanulság 1974-ben! Szász János HÍSVÉTRÓL - HITTEL