Unitárius Élet, 1974 (28. évfolyam, 1-4. szám)

1974-01-01 / 1. szám

UNITÁRIUS ÉLET 3 unitárius egyház között az együttműködés. Kívánok ebben minden közreműködőnek és kedves mindnyájuknak erőt, egészséget. DR. VERNES GYULA EGYHÁZI TANÁCSOS — PÉCS — HOZZÁSZÓLÁSA Visszagondolva a 25 évvel ezelőtti eseményekre, meghatottan kell megállapítanom, hogy milyen sok kedves arc, értékes ember hiányzik azok közül, akik hivatottak lennének az elhangzott határozati javaslattal kapcsolatban gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat elmondani. E magamban elvégzett névsorolvasás után, mint a 25 évvel ezelőtti ülésünk egyik résztvevője, indíttatva érzem magam, hogy a régiek nevében és a végleg eltávozottakra is emlékezve, néhány gondolatot fűzzek a határozati javaslathoz. Véleményem szerint mindenekelőtt azon kell elgondolkoznunk, vajon mi késztethette államunkat, hogy egyházunkkal annak idején az egyezséget létrehozza, s ezzel unitárius egyházunk létét, életét oly rendkívül megbecsült mértékben megsegítse, biztosítsa. A feleletadásnál azt hiszem, egy negatívumból kell kiindulnunk: semmiesetre sem az a körülmény, hogy ezáltal államunk a negyvenes évek második felében végbement nagy változások után az egyezményen keresztül is tömegek megnyerését, befolyásolását várta volna. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy hazánkban egyházunk nem tömegegyház, nem állnak mögötte megmozgatható százezres vagy milliós tömegek. Unitárius egyházunk a magyar nép történetében híveinek viszonylagos kis száma ellenére sajátos érték, iDe. Ferencz József püspök ünnepi beszédét tartja — balra Dr. Gyarmathy László főgondnokhelyettes és Huszti János közügy igazgató; jobbra Bajor János főjegyző és Bencze Márton előadó, a szellemi fejlődés olyan terméke, melyre jogos büszkeséggel tekinthetünk vissza és meggyőződésem, hogy államunk részéről ennek az értéknek elismerése, egyházunk múltjának megbecsülése jutott 25 évvel ezelőtt kifejezésre. Első püspökünk előítélettől, babonáktól felszabadult és megkötöttségek nélkül a mindig tökéletesebbre igyekvő szelleme, majd egyházunknak a zivataros évszázadokban is megőrzött és legkiemelkedőbb képviselői által drága örökségként továbbvitt szellemisége, eszmei tartalma a gondolkozás megkötöttség nélküli szabadságát, a lelkiismeret szabadságát, a haladás szolgálatát, az emberek közötti szociális igazságosságra való törekvést jelentette és egyeztette unitárius hitünk alapelveivel. Erős meggyőződésem, hogy egyházunknak addig van létjogosultsága, amíg hívei ezeknek az eszméknek szolgálatában állnak, ezzel a tartalommal töltik meg egyházi életüket. Ha államunk egyházunkat a ma ünnepelt egyezmény megkötésére érdemesítette, úgy hitem szerint ezeket az eszméket becsülte meg. De talán még van valami, amivel egyházunk a megbecsülést kiérdemelte — éspedig az, hogy azok a szocialista államokbeli, valamint nyugati egyházak, melyeket testvéregyházaknak vallunk és amelyekkel kapcsolatokat tartunk fenn, a retrográd eszmeiséget követő egyházakkal ellentétben mindenütt a szabadelvűség, a lelkiismereti szabadság, a haladás élenjáró hirdetői és hűséges szolgálói. A 25 évvel ezelőtti és ma ünnepelt aktus egyházunk anyagi létfeltételeinek biztosításában is rendkívül nagyra becsült jelentőségű, de még sokkal többre becsüljük az egyezmény erkölcsi tartalmát, mert ebben látjuk unitárius egyházunk elismerését, múltjának és jelenének megbecsülését. Ezekre gondolva meggyőződéssel vallom, hogy 25 évvel ezelőtt helyes utat választottunk és helyesen cselekszünk akkor is, amikor ezt az utat követjük. SZÁSZ JÁNOS LELKÉSZ HOZZÁSZÓLÁSA Magam is azok közé a közgyűlési tagok közé tartoztam huszonöt esztendővel ezelőtt, akik szót emeltek az egyház és az állam között megkötendő szerződés mellett. Visszaemlékszem a döntés előtti tanácskozások töprengő-problémázgató tanácskozásaira, az itt is, ott is felmerülő kételyekre és arra a tényre, hogy ha nem is volt minden állásfoglalás egyértelmű, abban minden felelős egyháztagunk egyetértett, hogy egyházunk helyzetét az óriási erőfeszítésekkel újjáépülő, új Magyarország keretein belül tisztázni és rendezni kell. És hogy jól döntöttünk, arra bizonyíték ez a szép, reprezentatív emlékezés, amelyre most egybegyűltünk. A jubileum mindig jó alkalom a számvetésre, ez a jubileum is az. Mivel pedig két szerződő fél volt, mindkét fél egyformán értékel az évforduló alkalmával. Úgy érzem, nem a mi feladatunk értékelni ez ünnepség során azt, hogy az egyház mennyire pozitíven tartotta meg a szerződés feltételeit. Én inkább arról szeretnék beszélni, mit jelentett számunkra az a tény, hogy szocializmust építő országunk a szerződés baráti jobbját nyújtotta az egyház felé. Közismert tény, hogy a lelkészi munka mellett a történettudomány iránt vonzódtam mindig, engedjék meg nekem, hogy erről az oldalról mondjam el őszinte örömmel és szívvel, hogy menynyire gyümölcsöző volt a szerződés, ránk, unitáriusokra annál is inkább, mert az élet egyéb területeiről az előttem szóló mór beszélt. Rövidesen másfélszázada lesz annak, hogy Vadasi Jankovich Miklós, a történettudománynak ez a tisztaszemű és szívű apostola először írt a „Tudományos Gyűjtemény” c. folyóiratban a dunántúli unitárizmusról. Tudományos tárgyilagossága és becsületessége ellenére sem merte közölni — a Pécsi Disputa ismertetése során Válaszúti György pécsi unitárius prédikátor hitvallását. S ez a szellem végigkísért az ún. „nemzeti” magyar történetíráson. Egy-két tisztánlátó tudóstól eltekintve, lekicsinylőleg, sőt egyesek örökös rágalomhadjárattal igyekezték elrabolni történetünket és tették ezt nem csak az egyháztörténészek — akiknél a felekezet elfogultság érthető volt —, hanem a hivatalos történetírás világi képviselői is, akiknek pedig a felekezeti harcok fölé kellett volna emelkedniük. A szocialista Magyarország történetírása egyre alaposabban mélyült el az unitárizmus haladó hagyományainak vizsgálatába és kiindult a legalapvetőbb történeti tevékenységből, a források feldolgozásából, az adatok olyan hallatlan tömegét tárták fel, amelyről az elmúlt évek Az ünnepi ülés hallgatósága, Dr. Vernes Gyula egyházi tanácsos hozzászólását tartja.