Unitárius Élet, 1980 (34. évfolyam, 1-6. szám)
1980-01-01 / 1. szám
XXIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1980. JANUÁR—FEBRUÁR Dávid Ferenc emlékezete Részletek dr. Kovács Lajos püspöknek a kolozsvári emlékzsinaton mondott beszédéből A középkorból az újkorba való átmenet az emberiség szellemtörténetének egyik legradikálisabb, de egyben legcsodálatosabb korszaka. A keresztény középkor kultúrája, élet- és világszemlélete kifejezetten egyházi kultúra, egyházi élet- és világszemlélet volt, amely a földi élettel és a világ dogmáival szemben lényegében tagadó álláspontot foglalt el. Az egyház korlátlan hatalomként uralta a közösség és az egyén minden megnyilvánulását. Az egyénnek jogai, gondolatai, véleménye a szigorú egyházi kereten kívül nem lehettek. És aztán, a 15. és 16. századokban, a középkor alkonyán, hihetetlen lendülettel bekövetkezett egy döntő jelentőségű változás. Az európai lélek újjászületett. A normák és formák meginogtak, fokozatosan mind szélesebbre tárult az addig szűk határok közt vajúdó világ. Mind üdébb, frissebb levegő áradt be a kitárult ajtókon és ablakokon a világ és az ember újrafelfedezése által. Ennek a korszakalkotó változásnak a hátterében a reneszánsz, a humanizmus és a reformáció hatalmas szellemi mozgalmai állnak. Dávid Ferenc sok tekintetben a humanizmus lelkületét hordozta magában, amelynek eszméi teológiai szemléletének alakulását erőteljesen befolyásolták. Dávid Ferenc azonban mégis elsősorban mélyen vallásos, hivő lélek, a reformáció eszméinek öntudatos, bátor hirdetője volt. A reformáció a Bibliának a vallásos életbe való állításával és kizárólagos tekintélyre emelésével egyszerűbb és tisztább vallást akart teremteni. Ezért, a Biblia tanításainak alapján, az igazi keresztény életbe való visszatérés szükségességét hirdette. Dávid Ferenc a reformációnak ezt az alaptételét meggyőződésünk szerint az összes reformátorok közül a legkövetkezetesebb módon valósította meg, egészen addig, amíg a humanista eszmék hordozójaként és a radikális reformáció hőseként, hitéért és meggyőződéséért életét kellett áldoznia. Amint azt Varga Béla egyik tanulmányában nagyszerűen fejezte ki, mig Dávid Ferenc gondolatmenetében és munkája eredményében a hamisítatlan protestantizmus valóban konstruktív szintézisét látjuk, amely a transzcendens elemnek az immanenssel való tökéletes harmóniáját prófétai előrelátással megteremtette”. Dávid Ferenc egyik fontos jellemvonása az igazság utáni olthatatlan szomjúsága volt, amely ugyanakkor a mások nézeteivel szembeni türelmességgel és mérséklettel párosult. Érdemes ezzel kapcsolatban idéznünk a szabadelvű eszméiről ismert írónak és újságírónak, Szentimrei Jenőnek egy, a harmincas években az egyház egyik főtanácsi gyűlését kommentálva, a kolozsvári napilapok egyikében közölt vezércikkét, ahol többek közt ezeket olvashatjuk: „Ha Dávid Ferenc ma élne, kisebb gondja is nagyobb lenne annál, hogy erejét felekezeti villongásokra forgácsolja szét. De éles szemét egy pillanatra se venné le az igazi ellenségről, aki az igazság keresésének útjába mesterséges akadályokat állít és holt betűkkel kíván erőt venni a szellem győzhetetlen fellegvárain. Kísérjük csak figyelemmel Dávid Ferenc életének egymásra tolódó nagy háborúságát. Megtanulhatjuk tőle, hogy a legnehezebb helyzetekben se nyúlt a legkényelmesebb eszközhöz, az erőszakhoz. Pedig nyúlhatott volna. Voltak évei, amikor valójában ő volt az Úr Erdélyben, olyan befolyást tudott gyakorolni a fejedelem és a főemberek cselekedeteire. De neki az volt a legsúlyosabb fegyvere, hogy a puszta szellem erejével harcolt s büszke öntudattal dobta messze magától az erőszaknak még a gondolatát is. A szelíd Jézus tanítványa volt ez a félelmetes bajvívó, aki a belátás, meggyőzés, megértetés harci eszközeinek használatában és az ebbeni állhatatosságban mutatta meg igazi nagyságát.” Dávid Ferenc egész élete munkájával megmutatta a haladás, a fejlődés, az örök reformáció útját; kijelölte az irányt a jézusi evangélium minél teljesebb megismerésére, az evangéliumi tanítás társadalmi és kulturális vonatkozásainak a figyelembevételére és gyakorlatban való alkalmazására. Ezért van az, hogy országunk földjén és azon kívül, szerte a nagy világban, az unitárius és haladó szellemű lelki közösségek, valamint az azokból kiemelkedő szellemi nagyságok évszázadokon át mindenütt az élen jártak minden társadalmi megmozdulásban, amely az emberiség előhaladását, a rabszolgaságból való felszabadulását, a különböző színű népek közti ellentét megszüntetését, anyagi és szellemi gyarapodását, áldottabb életét szolgálta. Ez a szellem a humanizmusból és a reformációból egyaránt táplálkozott és táplálkozik ma is. Közgyűlést tartott a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsa A magyarországi egyházak ökumenikus tanácsa kedden közgyűlést tartott, amelyen újabb hatéves időszakra dr. Bartha Tibor református püspököt választotta elnökké. A közgyűlés határozatban ítélte el a NATO felelőtlen döntését, amelyet lehetővé tette a közép-hatósugarú nukleáris rakéták nyugat-európai elhelyezését. Felhívta tagegyházait, hogy a béke erőivel fogjanak össze az emberiség békéjét veszélyeztető fegyverkezési versennyel szemben. A közgyűlés méltatta az egész magyar társadalmat egységbe foglaló szövetségi politika eredményes megvalósítását, és kifejezésre juttatta, hogy tagegyházai teljes bizalommal támogatják a Hazafias Népfront munkáját és konstruktív módon készek közreműködni a társadalomépítés és békemunka közös feladataiban. A közgyűlésen mint meghívott megfigyelő részt vett dr. Ferencz József püspök, aki rövid felszólalásában köszönetért mondott a meghívásért, azért, hogy az általános kérdésekben egyházunk együttműködhet a Tanáccsal. Egyetértését fejezte ki az Elnökség által előterjesztett jelentésekben foglaltakkal.