Unitárius Élet, 1988 (42. évfolyam, 1-6. szám)
1988-01-01 / 1. szám
„Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremtetek, és legyetek nékem tanítványaim. Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettetek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradtok az ő szeretetében. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek keteljék. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.” János 15, 8—12. Bár elmúlt január, de hosszúnak tűnik még a hátralévő út, és távolinak a cél, hiszen nemcsak napok vagy hetek, de hónapok vannak előttünk 1988-ból. Emberi természetünkben rejlik annak vágya, hogy a hosszú útra magunkkal vigyünk valamit. Nehezen válunk el valakitől, ezért elkérünk egy fényképet és féltve, őrizve tesszük el. Vagy emléktárgyat kérünk és úgy helyezzük el úti poggyászunkban, hogy könnyen, keresés nélkül elővehessük. Néhány sort, rövid írást veszünk magunkhoz attól, akitől elválni nehéz, és akit a legszívesebben magunkkal vinnénk. Velünk született legerősebb vágyaink egyike, hogy távolságot legyőző érzésekben legyen velünk, maradjon velünk az, akit az együttlétek örömteljes, boldog óráiban szívünk forró és legnemesebb érzéseivel vettünk körül. Néha kegyes öncsalással szeretnénk ÁHÍTAT meggyőzni magunkat arról, hogy ez az érzés, ez a vágy jelentkezhet személytelenül is. Amikor egy felejthetetlen táj képe vésődik belénk, gyermekkorunk színes világának egy-egy kedves vidéke. Vagy egy fehérfalú kis falusi ház, amelyben édesanyánk vajúdásán keresztül érkeztünk ebbe a földi világba. Ritkán egy lepréselt havasi gyopár, abban az imakönyvben, amelyet akkor szorított magához legerősebben az a szeretett drága lélek, amikor az örök hazába készült költözni. Végső fokon azonban ezek is személyekhez fűződnek, mert érzéseink, vágyaink, emlékeink, a kézzel foghatókat is személyekhez kapcsolja. Hiszen emberek adják és jelentik tartalmát, értelmét és értékét a féltve őrzöttnek. Emlékeinken túl — bár kissé változott formában — él és jelentkezik ez az érzés az évfordulókkal, az ünnepekkel kapcsolatban, de itt, már igaz, sokkal inkább a kézzel foghatókon keresztül. Elképzelni sem tudnánk, hogy milyen lenne egy karácsony fenyő és gyertyaláng, a húsvét piros tojás nélkül, vagy a nemzeti ünnep nemzeti lobogó nélkül. Újév azonban még ezeken is túl tesz: milliónyi pezsgős üvegével, ólomöntésével, szerencsemalacával, négylevelű lóheréjével és hosszan lehetne sorolni még, mi minden egyéb, szerencsét hozni remélt „amulettjével” és „talizmánjával”. Feledjük azonban azt, hogy életünknek nem szerencsére, hanem boldogságra van szüksége. Ezért is lett olyan szép az újévi köszöntés, amikor nem azt mondjuk, hogy „szerencsés új évet” — hanem, hogy „boldog újévet” kívánunk egymásnak. Érthetően, mert a szerencse rendszerint egyszeri, míg a boldogság állandósítható folyamat lehet az életünkben. És, amikor boldog újévet kívánunk valakinek, önkéntelenül magunknak is kívánjuk, mert együtt kívánjuk és együtt akarjuk azt. Hosszú az út, 1988 útja, és távoli még a cél, 1988 vége. Erre az útra, ennek a célnak az eléréséért küldjük drága útravalóként, és személyhez kapcsoltan. Isten személyéhez, és szent fia Jézus életéhez kapcsolt drága és szent útravalóként az országban és határon túl szétszórtan élő híveinknek, olvasóinknak a fenti igéket János evangéliumából. Jézus által kihangsúlyozottan, a szív legnagyobb kincse : a szeretet, ez az áldott útravaló, melynél többet és nagyobbat senki sem adhat és senki sem kaphat sem ebben az esztendőben, sem a még hátralévő életben, mert ez teszi lélekben gyümölcsözővé és gazdaggá az emberi életet. — ámen — Gondviselő Isten — atyáink Atyja! — Kérünk, hogy légy velünk esztendőnknek még hátralévő útjain. Ne hagyj el, segíts és vezess minket, mert néha eltévedhetünk és visszatalálni az elhagyott igaz útra, oly nehéz. Áldd meg tiszta és igaz törekvéseinket, nemesítsd érzéseinket, és feladataink, jól végzett munkánk eredményeként adj szívünknek békességet és nyugalmat, lelkünknek önmagunkkal és külső világunkkal összhangot, harmóniát. — És ha köves, tövises lenne az út, melyen járnunk kell, akkor erősítsd meg hitünket, sokszorozd megtartó erejét, hogy ne legyen fájdalmas megtorpanás vagy tragikus elbukás a vége, szomorú befejezése földi életünknek. — ámen — Huszti János ARANYESKÜVŐ Meghatóan szép és bensőséges hangulatú családi ünnepség színhelye volt dec. 27-én, vasárnap délben Nagy Ignác u.-i templomunk. Főtisztelendő püspökünk, dr. Ferencz József és közszeretetben álló hitvese, Kaáli Nagy Magda ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. A karácsony harmadnapi istentisztelet hangulatában a szószékről lejövő Huszti János lelkész az úrasztalánál folytatta a szolgálatot, Pál I. Ker. lev. 8. r. 1. v.: „.. ..a szeretet.. . épít.” ige alapján. Az ünneplő főpásztor és felesége egymás kezét fogta és meghatódva hallgatta a választott bibliai rész alapján felelevenített, boldog és szép emlékeket. Gondolatban visszaszálltak a második világháború pusztításaiban lerombolt ősi, székelykáli családi kúriába, ahol 50 évvel ezelőtt néhai dr. Szent- Iványi Sándor akkor kolozsvári teológiai tanár, volt eskető papjuk. A gazdag életutat emlékeiben felidéző aranyesküvőnek része volt a lelkészek és a hívek üdvözletének, szeretmének és jókívánságainak a tolmácsolása is. Az ünnepség szépségét emelte Vadady Attila kántorunk külön énekszáma, énekeskönyvünk 315. sz. egyházi éneke. Gálffy Gábor UNITÁRIUS ÉLET • LUKÁCS JÓZSEF emlékülés A Magyar Filozófiai Társaság Vallástudományi Szakosztálya — mely 1987. májusában Orbókné Szent- Iványi Ilona lelkésznőt is rendes tagjává választotta — 1987. dec. 15-én tudományos ülésszakot rendezett a neves marxista filozófus, Lukács József emlékére. Az ünnepi rendezvényen kiváló marxista és keresztény tudósok, professzorok, egyházvezetők tartottak előadást. Közöttük Kocsis Elemér debreceni református püspök, Szigeti Jenő adventista egyházelnök, Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós stb. Lapunk olvasóit — talán — leginkább Tamássy Györgyi filozófus, főiskolai tanár előadása érdekelheti, mely „Dialógusra várva” címmel az unitárius gondolattal, egyházunkkal foglalkozott. Tamássy Györgyi előadásában azt hangsúlyozta, hogy az unitárius egyház és maga az unitárius gondolat, mely a filozófus szerint a leghaladóbb a keresztény egyházak sorában, méltatlanul maradt ki eddig a marxista párbeszédekből. Az előadó hiányolta azt is, hogy eddig kevés marxista publikáció jelent meg az unitáriusokról. A filozófusnő vállalta, hogy az elkövetkező időszakban tudományosan, filozófiai és etikai szempontból is foglalkozni fog egyházunkkal és dolgozatát publikálni fogja. — szí —