Unitárius Élet, 1991 (45. évfolyam, 1-6. szám)
1991-01-01 / 1. szám
XLV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1991. JANUÁR—FEBRUÁR ÚJÉVI PÁSZTORLEVÉL Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Életünk viszontagságos útjain nem tekinthetünk mindig csak előre, és nem készíthetünk állandóan csak terveket. Mint ahogy a visszatekintés sem állandósulhat életünkben. Ez a tény tagolttá teszi életünket, szakaszokra osztva az utat, amely bölcsőnktől a koporsónkig tart, így születnek nehéz kitérők, de könnyebb állomások is, jönnek sikerek, de sikertelenségek is. Felzokogunk, vagy vidáman mosolygunk. Elindulásainkban reménykedünk, megérkezéseinkben megnyugszunk. Lehetne folytatni — de bizonyos, hogy gyakran teremtődnek olyan helyzetek, amikor sorsunk arra kényszerít, hogy egyszerre tekintsünk vissza, és nézzünk a jövőbe is. — Ilyen alkalom az esztendők találkozása, amikor búcsúzunk az ó évtől és üdvözöljük az érkező újat. Elmúlt egy év, és hogy mit végeztünk 1990-ben, majd feljegyzik rólunk a krónikások, mint ahogy amit nem végeztünk el, amit elmulasztottunk, ugyanúgy beírják rólunk életünk történelemkönyvébe. A velünk történő eseményeket mindig megőrzi az utánunk jövő nemzedék, ezért nincs felmentés a mindig, a minden új esztendőben kötelező felelősségnek a vállalása alól. — Erre unitárius hitünk, a dávidferenci örökség is kötelez, mert minden keresztény egyház között egyedül mi, unitáriusok, az eleve elrendelés dogmájának kizárása révén az emberi felelősséget hitéletünkben elengedhetetlen követelménynek tartjuk. Tegnap esti áhítatunkban elbúcsúztunk az 1990-iktől, s ma köszöntjük az újat, az 1991-ik esztendőt. Így mindig a múlt áldásával, vagy terhével és a jövőbe tekintő reménységgel születik jelenünk. És ha értékes múltunknak a lezárása, úgy áldott útravalója lesz jövőnknek a remény. — E kettő, a remény és a felelősség kísérje és gazdagítsa életünket az új esztendőben. Valljuk meg hittel, hogy életünk lelki tarisznyájába úgy helyezte el Isten a reménység és a felelősség ajándékait, mint egykor a gondos székely édesanya hosszú útra induló gyermekének tarisznyájába az úti pogácsát és az otthonízű kenyeret. Nyerjen visszhangot lelkünkben énekeskönyvünk gyönyörű éneke: "Reménykedő szívvel, sóhajtok az égre, atyai kegyelmed gyermekhittel kérve ...” így tovább a úton az esztendők egymást váltásában, 1991-ben is Isten felé... hazafelé... Ezzel kívánok gyülekezeteinknek, szolgatársaimnak, hazánk fiainak, minden magyaroknak, határon innen és határon túl, de az egész teremtett világnak is boldog, békességes, égi kegyelmekkel teljes, Istentől áldott új esztendőt, mint tette ezt Pál, aki római gyülekezetének így üzent: ”A reménységnek Istene töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy bővelkedjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” (15/13) Atyafiságos üdvözlettel és őszinte szeretettel: Huszti János püspök Kolozsvári I Pásztorlevél Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Híveim, Atyámfiai! Újesztendő reggelén, amikor templomainkban lelkészeink ajkairól már elhangzott a tovatűnt esztendőt búcsúztató és az ismeretlen újévet köszöntő evangéliumi örömüzenet, ünnepi érzések között ismétlem a legnagyobb keresztény misszionárius, Pál apostol szavain keresztül a Jézus szellemében megfogant, mindig időszerű alábbi útmutatást: "Amik csak igazak, amik csak igazságosak ... azokat cselekedjétek és a békességnek Istene veletek lesz.” Ezelőtt egy esztendővel, újév reggelén, a hosszú, kegyetlen évtizedek után, a visszanyert szabadság remegő áhítatában szavakban ki nem fejezhető, boldog érzések között ismételtük a zsoltáríró szavait: ”Akkor szánk megtelt nevetéssel, nyelvünk mindig ingadozással.” Aztán fokozatosan mind nagyobb mértékben arra kellett ráeszmélnünk, hogy ez a szabadság még nem az igazi. Isten iránti hálaadással mondhatjuk el, hogy a nagy változást követő időszakban egyházaink, köztük az unitárius egyház is, egész népünkkel együtt feltétlen élniakarásukról nagyszerű bizonyságot tettek. Ugyanakkor azt is meg kellett tanulnunk, hogy az eszményi emberi élethez vezető úton még öntudatos feladatok várnak ránk, mert az élet küzdelem a jó és a rossz között, és ez a küzdelem nem mindig nemes (Folytatás a 2. oldalon)