Unitárius Élet, 1994 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

A HIT A hit az élet vize. A Bibliából, mint forrásból ered. Moz­gásban tartja az ellélektelenedő életet. Teológusok is vannak, akik a hitet összekeverik a vallás­sal, pedig annak csak egy alapvető eleme. Pál apostol felso­rolásában még nem is a legnagyobb. (I.Kor,13:13.) Az alap, amire épül: a reménység. A reménylett dolgok valósá­ga. Az építmény mennyezete, tetőszerkezete a szeretet. A vallás három alapeleme között a legnagyobb. (Róm. 5:2-5.) Emelkedő sorrendet alkot a felsorolás. A vallás csak a hit és a szeretet kultuszát építette ki. A reménykedést mintha magától működő adottságunknak te­kintené. A vallást olykor egyszerűen csak a hit alternatív megnevezéseként használják. Egy újabb nevének, ami nem jelent mást, mint változatosságot. Valójában pedig a hitet is magába foglaló, szélesebb kört ölel fel. Benne a hit mellett minden öntudatosan vállalt, védett és becsült lelki adottsá­gunk együtt működik. Sok olyan dolgot foglal magába, ami nincs benne a hitben. A (hit)vallás elsődleges jelentése a különféle tanítások háborúskodásának az emlékét őrzi. Egyikük melletti harcos állásfoglalást, színvallást, elkötelezést tükröz. De jelen­tésében benne van a kilencedik parancsolat követelése is. Lelkiismeret szerinti tanúvallomás Isten és a világ ítélőszé­ke előtt. Felnőtt hitoktatás II. 2 UNITÁRIUS ÉLET Újévi pásztorlevél Szeretett Híveim! Isten iránti mély, tiszta hálaadással mondhatjuk el, hogy egyházunk élete az elmúlt esztendőben örvendetes esemé­nyekben nagyon gazdag volt. Január 13-án ünnepélyes zsi­natot tartottunk tordai egyházközségünkben az 1568., 425 esztendővel ezelőtti országgyűlés történeti jelentőségű ha­tározatának az emlékére, amely minden más európai orszá­got messze megelőzve, a lelkiismereti és vallásszabadságot törvénybe iktatta. Később a nagy esemény emlékére az Er­délyi Múzeum Egyesület és a Demokrata Szövetség közös rendezésében az országgyűlés színhelyén két-két reformá­tus és katolikus püspök, a szász és magyar evangélikus, va­lamint unitárius püspökök részvételével ökumenikus isten­tiszteleten vettünk részt. A nevezetes évfordulót október fo­lyamán a magyarországi unitárius testvéregyház is megren­dezte, amelyen teológiai tanáraink előadásokat tartottak. A másik nagyszerű ünnepségen, a székelykeresztúri kö­zépiskolánk 200 éves évfordulóján, valamint az 1588-ban végbement pécsi hitvita emlékére elhelyezett emléktábla felavatásán is nagy örömmel vettünk részt. Szeptember 15. is egyházunk nagy jelentőségű napja volt, amikor mindkét, 1948-ban államosított középiskolánkban az unitárius IX. osztály megnyílt. Vannak azonban egyházunk múlt évi történetének kevés­bé örvendetes eseményei is. Egyik nagy problémánk abban áll, hogy nagyon sok üres egyházközségünk van. Bár a nagy történelmi változás után fiú és lány hallgatóink száma jelentősen megnövekedett, mégis még legalább másfél évet várnunk kell, amíg teológiai ifjaink az öt év elteltével az egyház rendelkezésére állhatnak, és gyülekezeteinkben a lelkészi állásoknak legalább egy részét betölthetjük. Két legidősebb lelkésztestvérünktől kellett végső búcsút vennünk, és ami megdöbbentő, nemrég egyik legkiválóbb, élete teljében állott lelkészünk koporsója mellett kellett megállanunk; több, betegség miatt nyugdíjba vonult lelké­szünk szolgálatáról le kellett mondanunk. Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Nehéz, megpróbáló idő­ben élünk. A nap nap után növekvő infláció súlyos idősza­kában egyházközségeinknek és híveinknek az egyre bi­zonytalanabbá váló körülmények között is meg kell találni­­uk a további fennmaradás feltétlen lehetőségét. A kilátásta­­lanság, csüggedés, lemondás hangulatának mindennapi éle­tünkben semmi körülmények között eluralkodnia nem sza­bad. Újesztendő reggelén hangzik minden hívünk felé az evangélium áldott felhívása: „Ti választott nemzetség, megtartásra való nép vagytok.” Nektek lelki házzá, az épí­tők által a több mint négy évszázad folyamán megvetett szegletkőhöz méltókká kell magasztosulnotok. A jézusi evangélium minden hívő unitárius ember felé hangzó, mind a mai napig érvényes és kötelező feltétlen parancs, és ahhoz életetek utolsó leheletéig hűségeseknek kell bizonyulnotok. Ez volt egyházunk viszontagságos történelmében és a legu­tolsó négy évtized élet-halál küzdelmében a fennmaradás egyedüli útja, és az maradt mind a mai napig. Pál apostolnak Jézus szellemében megfogant üzenete és biztatása szerint „övezzétek azért körül derekatokat igazlel­­kűséggel, öltözzetek az igazság mellvasába, saruzzátok fel lábaitokat a békesség evangéliumának készségével; mind­ezekhez vegyétek fel a megingathatatlan hitet, és imádkoz­zatok a Lélek által”- és a gondviselő Isten áldása veletek lesz. Egyházainknak és népünknek a válság időszakában egy­séges, szent közösséggé kell válnia. Egymás terhét hordoz­va, becsülettel dolgozva és áhítatos lélekkel imádkozva, a szebb, igazságosabb közösségi és egyéni élet fokozatos megvalósulásába vetett hitünket, minden látszat ellenére, szent örökségképpen, rendületlenül, töretlenül meg kell őriznünk. Testvéregyházainkkal és haladó szellemű szerve­zeteinkkel evangéliumi lelkülettel szent közösségben együttműködve, legelemibb jogaink érvényesüléséért, egy­házaink jövőjét biztosító, jogtalanul elvett javaink vissza­szerzéséért fáradhatatlan következetességgel tovább kell küzdenünk. Kérjük gondviselő Istenünket, hogy nemes céljaink meg­valósításában segítsen és áldjon meg mindnyájunkat szent, éltető, boldogító áldásával. Gyülekezeteinknek, lelkészeinknek, világi vezetőink­nek, a keblitanács tagjainak, gondnokainknak, buzgó híve­inknek és minden békeszerető, önmagából a jóság és szere­tet lelkületét árasztó embernek szerte a világon békés, ál­dott Újesztendőt kívánok. Atyafiság üdvözlettel és főpásztori szeretettel. Dr. Kovács Lajos püspök Kolozsvár, 1994. január 1.

Next