Unitárius Élet, 1995 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

Az Erdélyen kívüli unitarizmus története a XVI. és XVII. században Az utóbbi idők eseményeinek sűrűsödése meglehetősen szag­gatottá tette a folyamatos elbeszélést. Emlékezetünket néhány jellegzetes tény ismétlésével szeretném felfrissíteni. Az 1569. október 20-án kezdődött Váradi Disputa egyértelmű­vé tette, hogy a megegyezés a két vallás között lehetetlen. Dávid Ferenc és Méliusz Juhász Péter vallásértelmezése nem találkoz­hat egymással. Ezért a kolozsváriak intenzív térítési munkát hatá­roztak el az Alföld területei felé a Partiumban és a hódoltsági ré­szeken egyaránt. Az Unitárius Élet legutóbbi Basilius-féle beszá­molója egyértelműen bizonyítja - és ezt későbbi dokumentumok is igazolják hogy a missziót Dávid Ferencék központilag irá­nyították, vélhetőleg János Zsigmond fejedelem támogató jóvá­hagyásával. Basiliusról tudjuk, hogy számos fiatal lelkész volt kísérője a nagy munkában, és velük tette eredményessé térítéseit. Tudjuk azt is, hogy első sikereit két helyen, Belényesen és Bé­késben aratta, eredményes hitvitákkal. Belényesről olvashattuk Dávid Ferenchez küldött beszámolóját. Békésben pedig sikeres vitája után Tóth Miklóst hagyta maga helyett a megalakult unitá­rius közösség élén. Tóth Miklós békési sorsáról és tevékenységéről életéről és működéséről elsősorban ellenfelei őriztek meg ada­tokat. Méliusz szerint Basilius egyet az „iskolás újoncai” közül hagyott maga helyett Békés városában. A későbbiekben Ecebol Miklósnak csúfolja egyik munkájában. Tóth Miklós azonban fia­talsága ellenére is a kolozsvári magas szintű unitárius főiskola neveltje, éppúgy, mint Válaszúti György, a jeles pécsi rektor. Tudományos felkészültségéből és néhány utalásból arra követ­keztethetünk, hogy külföldön is tanult, elsősorban Páduában. Ko­lozsváron lelkész, és Dávid Ferenc tudós vejének, Sommer Já­nosnak jó barátja, akivel együtt írják meg a feltámadásról szóló könyvet, amelyet Károlyi Péter váradi prédikátor igyekezett cá­folni. Az újabbkori református egyháztörténetírás legkiválóbbjai, Nagy Barna, Kathona Géza és Esze Tamás elismerik tudományos felkészültségét és értékét. Békési lelkészkedése alatt nem tudták másképpen legyőzni, ezért bevádolták a gyulai kádinál. Börtönbe is került, vizsgálati fogságba. A per vádoló tanúvallomásai részben fönnmaradtak a Debreceni Városi Levéltárban. Az 1930-as évek közepén S. Sza­bó József kiváló egyháztörténész közzé is tette. Érdemes vele részletesebben is foglalkozni, mert rendkívül érdekes kortörténeti dokumentum. Egy „koncepciós per” vallási kérdésben A tanúvallomás valószínűleg csak kivonatos. Mostani formájá­ban a következő címet viseli: „Tót Miklós pap káromló beszéde­inek megbizonyítása a jámbor tanuk vallási (a szó itt vallomásait jelent!) által a Szt. Háromságról.” Az irat szerint a gyulai kádinál a feljelentő, vádló szerepét András deák - valószínűleg a város bírája - töltötte be, és vádjainak megerősítésére készülhetett a ta­núvallomás „erős hittel”, vagyis eskü alatt. A dokumentum köz­lője megengedi, hogy ez az András deák lelkész lehetett, ez azon­ban valószínűtlen, mert akkor papnak nevezték volna. A hódolt­sági időkben a vallási kérdésekben is világi hatóság képviselte a településeket a hódítók előtt. Maga a vádirat semmiféle különös eretnek hittételt nem képvi­sel, amelyben Tóth Miklós bűnös lett volna. Legkevésbé a török előtt. Felsorolja a Nagyváradi Disputádé, és általában a korabeli unitárius álláspontot a Szentháromság kérdésében. Tudjuk azt egy újabban előkerült hiteles dokumentumról, hogy a hivatalos török álláspont az volt vallási kérdésekben, hogy a hittételek dol­ga a ráják (a meghódított keresztények) belső ügye. A megszálló­kat csak annyiban érdekelte, hogy a hitviták a terület belső rend­jét ne fenyegessék. Ez az utóbb említett dokumentum a Budai Disputa érdektelen szemtanújának legújabban előkerült jelentése, amely szerint a baranyai, nagyharsányi vita halállal végződő eredménye után Veresmarty Illés református püspök azért került vád alá, mert hittani ellenfelét kivégeztette. A vádat képviselő tanúvallomások megejtőire vonatkozóan hi­teles adatok nincsenek. A gyulai szandzsák 1567, 1579-es török adóösszeírásait 1982-ben kiadták, és ebben Békés teljes lakossá­gi névsora benne van. A tanúk névsora azonban olyan általános, hogy az összeírásban azonosítani személyüket nem lehetett. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy az egyik tanú így van feltüntetve, hogy ,Piros asszony vallja...”. Az pedig kétség­telen, hogy a XVI. században a csak keresztnévvel megjelölt asszonyok kétes hírnek voltak. Van azonban egy másik érdekes lehetőség, ami mai nyelvvel ,,koncepciós ízűvé” teszi a vádaskodást. A tanúk többsége csupán Miklós papnak a Szentháromság kérdésében hirdetett elveit hoz­za fel vétkéül. Néhány tanú azonban - erre András deák sem haj­landó -, a hitelvi vádakhoz még egy pontot csatol. Nevezetesen: ha kell ő, Tóth Miklós, a maga igazát a törökkel is megbizonyít­ja. Nos ez az a pont, amelyik homlokegyenest ellenkezik a hódí­tók „toleranciájával”, sőt uralmi kormányzási elvével is. Érthető ezek alapján, hogy a gyulai török kádi és vajda börtönbe vetteti Tóth Miklóst, és ezzel kivonják az alföldi misszió munkaterüle­téről. További bizonytalan híreket életéről ugyancsak az ellenfe­lek őriztek meg, sőt az öngyilkossággal bekövetkezett halálának hírét is. Annyi bizonyos, hogy Basiliusnak és Tóth Miklósnak a missziós munkássága nem volt eredménytelen, mert az unitárius mozgalom megerősödött a Körösök vidékén is. Arról már jezsu­ita források adnak hírt, hogy Gyulán, a környék legerősebb he­lyén a magyar lakosság ariánus hitre tért, ami a tizenhatodik szá­zad felfogása szerint egyértelműen unitáriussá válást jelent. Makkai László és „Méliusz nemzetféltő magatartása” A problémával kapcsolatban - úgy érzem­­, itt tisztáznunk kell egy gondolatot, amelyet a tudós szerző a siklósi konferenci­án 1979-ben fölvetett, és később franciául (megjelent a konferen­cia emlékkötetében), majd magyarul (Debrecen város törté­netében) kifejtett. Makkai Lászlóról tudni kell, hogy nagyszerű történész, a rene­szánsz egyik legkiválóbb magyar ismerője. Felekezeti kérdések­ben azonban rendkívül elfogult. Dávid Ferenccel és tanításaival szemben ellenséges. Természetesen szíve joga, hisz a történetírót a történelmi adatok és tények ellenőrzik. Ez azt jelenti, hogy po­zitív munkájuk fennmarad és beépül a tudomány további fejlődé­sébe, a negatív pedig kihullik életművéből és eltűnik. Most is csak azért foglalkozunk vele, mert a témánkkal összevág. Makkai László szerint ugyanis Méliusz, bár működése elején tudomásul veszi a török uralmat, sőt elismeri ,jogos harc” eseté­ben a hódítókkal való együttműködést, szerinte később a török hódítások nyomán előállott politikai helyzetben a magyarság identitásvesztésének okozója lenne, ha Dávid Ferenc és János Zsigmond fejedelem győztessé tenné ezt a mozgalmat és unitári­ussá lenne az erdélyi fejedelemség magyar lakossága. Ízléstelen lenne Makkai érvrendszerét cáfolgatni, vele polemizáls, mivel ő már nem él, és álláspontját nem tudja védeni. Elégedjünk meg azzal, hogy a törökkori Magyarországon, a feudális keretek kö­zött ilyen fogalmakat anakronizmus felvetni, mert ezek jóval ké­sőbbiek, és megjelenésük a XIX. században kezdődik. (folytatjuk) Szász János

Next