Unitárius Élet, 1999 (53. évfolyam, 1-6. szám)

1999-01-01 / 1. szám

Újévi pásztorlevél Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok néktek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok telketeknek. Mert az igám­ boldogító, és az én terhem könnyű. ” Máté ev. 11.28. Kedves Unitárius Testvéreim! Isten akaratából a tegnap befejeződött egy év, és a mai nappal reánk köszöntött az új esztendő. Megilletődötten gondoljuk végig az éveknek ezt a mindig megismétlődő mozgását,­­ azt, hogy az idő elmúlik, s nyomban utána megújul. Ez az el­múlás és újrakezdés a mi emberi életünkben is jelen van, igen-igen elevenen és érzékelhe­tő módon. Megszüle­tünk drága jó szüleink örömére, s nyomban utána elkezdődik esz­­tendeinknek múlása, egyben számszerű nö­vekedése, majd befeje­ződése. Ebben a folyamat­ban most csak az el­múlt egy esztendőre gondoljunk. Arra ne­vezetesen, hogy Isten jóvoltából munkálkod­hattunk a reánk bízot­takban, ki-ki a maga helyén, s mikor ezt megfogalmazzuk, ör­vendező lélekkel adunk hálát a jó Isten­nek, aki velünk volt és megsegített minket. Jóleső érzéssel gondo­lunk arra, hogy a sze­retet érzése hatotta át szívünket és gondola­tainkat szüleink, gyer­mekeink, embertársa­ink és munkánk iránt. S ezenközben világos­sá vált számunkra az a nagy igazság, hogy egymás megbecsülése és segítése, szeretete és tisztelete nagyon fontos a mindennapi életünkben. De mind­ezekkel egyidőben reá kell tekintenünk mulasztá­sainkra is, melyek terhelték életünket, családun­kat, anyaszentegyházunkat, magyar népünket. Az esztendő fordulóján, új esztendő jöttén, figyelmez­­nünk kell fokozott mértékben az Úr Jézus hívó szavára: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok néktek.” Megfáradtunk az elmúlt esztendő terheit hor­dozván? Bizony-bizony sokszor megfáradtunk. Nem volt elég erőnk? Vagy éppen nem vezérelt kellő mértékben a jószándék? Őszintén végig kell gondolnunk legalább közelmúltunk eseményeit. Az Úr Jézus állandóan hívott az elmúlt esztendőben is. S aki az ő hívásának engedelmeskedik, az el­jut az Istennel való találkozásig. Eljut az igazsá­gos, a minket segítő, a nekünk megbocsátó egy igaz Istennel való ta­lálkozásig, aki elkül­dött minket a földi élet szolgálatára, az­zal az egyértelmű kö­telezettséggel felru­házva, hogy a nekünk adott testi és lelki javak segítségével­ al­­kalmazásával munkál­kodjunk. Egymás meg­becsülésével és szere­­tetével törekedjünk arra, hogy az elvég­zett munka nyomán lelkiismeretünk meg­nyugtató érzése ben­nünk lakozzék s to­vábbi jó munkára ösz­tönözzön, hogy ezáltal gyarapodjék és mun­kálkodjék miközöt­­tünk a testvériség ér­zése és az együtt vég­zendő munkánk a bi­zonyossága. Mindezt pedig főleg azért, hogy Unitárius Anyaszen­­tegyházunk szent cél­jai megvalósuljanak, nevezetesen, az imád­kozó és munkálkodó ember bennünk jelen legyen, vagyis épüljön a jóság és szeretet erényeinek hordozójaként. Szeretettel köszöntelek, kedves Unitárius Test­véreim! Adjon a jó Isten mindannyiunk számára boldog új esztendőt. Legyen 1999 - az ezredvég előtt egy lépéssel - az Úrnak kedves esztendeje mindannyiunk számára! Áldja meg a jó Isten mindannyiunk életét, szí­vemből kívánom. Bencze Márton püspök UNITÁRIUS ÉLET 3 165. ének az unitárius énekeskönyvből Az esztendők eljönnek, hogy elenyésszenek, Az időnek tengerébe elvegyüljenek, így áramlik, foszlik széjjel ez az élet is, S ami elmúlt, vissza nem jön, bárhogy kéred is. Uram, kiben kezdet és rég összeolvadott, Emberész kit meg nem ért és föl nem foghatott, Idők múló változása, akihez nem ér, Útja földi vándorodnak vajon merre tér? Csak te tudod, merre térünk, mire virradunk, Meddig tart e földi pálya, lesz-e hajnalunk, Mi van a nagy fordulón túl, mi vár ott miránk, Átlépünk-e rajta, vagy a semmiségbe ránt. A vén idő váltó sarkán akármerre néz, Szemünk csak a kiterjesztett végtelenbe vész. Egy lehellet, annyi sincs, az ember élete, Mire számít mégis, hogy oly nagyra van vele? Uram, a te lehelleted, te tudod, mit ér, Te tudod, mit s minden dobol szívünkben a vér, Add, amíg ver, verjen olyan istenigazán, Dobbanása verjen át a sír hideg falán. (P. M.)

Next