Unitárius Élet, 2005 (59. évfolyam, 1-6. szám)

2005-01-01 / 1. szám

Világunk soha nem volt annyira megosztott, mint ma. Sok az ember, és sok a gond. Életünkre jellemző az aránytalanságok növekedése. A 20. század fejlődésben többet adott, mint az egész keresztény időszámítás. Megteremtettük az atomkorszakot és a számítógépek világát, kiépítettünk egy modern, az emberi jólétet minden értelemben biztosító civilizációt. De az elosztás kétségbeejtően aránytalan. A földi javakból csak a kiváltságosaknak jut, a nagy tömeg még mindig naponta vívja csatáját az életben maradásért. A sötét középkorban a jobbágy, ha szorgalmasan dolgozott, legalább ennivalót és egy kunyhót biztosított családjának, ma a nagyvárosok ipari munkanélkülije az utcára került és csak a csoda menti meg az éh és fagyhaláltól. Pesszimista gondolatok ezek az év elején, de ha szembenézünk a valósággal, és lapozgatjuk a statisztikákat, nem lehetünk derűlátók. Persze sok a pozitív előjelzés is. A neoliberalizmus hirdetői egy csodálatos jövőről beszélnek, ahol az ember tökéletesen „szabadnak”, felemelkedettnek érzi magát, kibonthatja saját egyéniségét. A liberális filozófia alapjában véve igen egyszerű, ezért annyira népszerű, főleg a fiatalság körében. Szerintük az igazság nagyon is relatív, talán nincs is, s az egyén, az ember keresheti azt, és saját véleménye szerint meg is fogalmazhatja. A legfontosabb az egyén véleményének a tisztelete és az egyéni szabadság biztosítása. (Szerintem így lesz aztán a bölcsesség és az ostobaság végeredményben egyenértékű.) Nagy eszmék, ideológiák jöttek, hódítottak és aztán elbuktak. A keresztény hit, a jézusi tanítás kétezer éve tartja magát, de már gyengül, hatása nem átütő. A felnövő és éppen a terjeszkedő liberalizmusból táplálkozó új nemzedék lassan eltávolodik a keresztény eszméktől, és tudományos magyarázatot keres (ha egyáltalán keres) a világ kérdéseire.Van ebből a zűrzavarból egyáltalán kiút? Ledönthetjük-e a pénz bálványát, ami nélkül tulajdonképpen nem létezhetünk? E világszemlélettől való szabaduláshoz bennünk van az esély. Egyszerűen tudatosítani kell azt a tényt, hogy az ember egy isteni akarat, vagy mondjuk úgy, a természet biológiai törvényszerűségének, az emberi szeretetnek, egymás iránti vonzódásnak teremtménye. A Népszabadságban olvastam, amint a magyar származású „pénzguru” Soros György bevallja: „a globalizáció igen kockázatos, bár hozzáteszi: azért hasznos”. Ez ellentmondónak tűnik, minthogy ellentmondásos az egész rendszer. Talán ezt vélte felfedezni Tamás Gáspár Miklós, hogy a gondolkodásban nincs következetesség, az események bizonyítják, egy elmélet helyességét, vagy hibáit. Amíg a „nagyrahivatottak” valami jobbat, valami emberibbet, mindenki számára elfogadhatót ki nem találnak, az istenadta nép még sokat fog szenvedni. És ezzel be is fejezhetném mai mondanivalómat, rátok bízva a döntés lehetőségét, hogy érdemes-e néha az embernek önmagába tekinteni és saját magát megismerni? De mivel a prédikációnak kell, legyen egy ún. gyakorlati alkalmazása, nem hagyhatlak, különösen most új esztendő első vasárnapján kétségek között, ezért hát azt mondom, hogy próbálja meg minden ember jobban szeretni embertársát, próbáljon meg minden ember jobban bízni önmagában és a Gondviselő Istenben, többet segíteni embertársain. Legyünk jobbak az új esztendőben, mint amilyenek voltunk, és ne egymás kárára, hanem egymás hasznára cselekedjünk, így építve egyházunkat, és Isten országát. Próbáljunk meg a jövőben többet találkozni Istenünkkel, szerető édes Atyánkkal, hogy vele és általa tartsuk meg hitünket, drága vallásunkat, anyanyelvünket és nemzeti értékeinket. Ez az esztendő legyen számunkra az az új esztendő, melyben nem csupán boldog új esztendőt kívánunk egymásnak, hanem megpróbálunk egymásnak boldog új esztendőt szerezni, a hit a remény és a szeretet magasztos érzésein keresztül. Legyen jelszavunk és programunk Reményik Sándor szava: Akarom, fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindig enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek a tutaj, Egyszerű, durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót. Ámen! Elhangzott a 2005. újévi püspöki fogadás alkalmával. Rázmány Csaba püspök 4 UNITÁRIUS ÉLET 2005. január-február Áprily Lajos: KUNYHÓ Egy kunyhó vár, távol, falum felett. Most mást is vár: a páncélos telet. Öleli két oldalról két patak. Telkén favágó jár s szelíd vadak. De néha szélfútt, hullámos havon ijesztő utat ír a medvenyom.