Unitárius Élet, 2016 (70. évfolyam, 1-6. szám)

2016-01-01 / 1. szám

Magyarországon az elmúlt ezer évben a keresztyén hagyományok, részben régebbi pogány szokások jelle­mezték a böjt helyét a hétköznapi életben. Ma már meglehetősen nagy divatja van a különféle böjt-formák­nak. A böjt a test megtisztulásán át dimenziókat nyit meg a szellem és a lélek felé. Három nagy ajándékkal jutalmaz, testi, szellemi és lelki megtisztulással, amely­ből csodás életerőt és egészséget meríthetünk. A rend­szeres böjt és a természetes, megfelelő életmód segít­ségével megtalálod lelki egyensúlyodat, ami a modern A kérő gyermek „Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki?" (Lk 11,11) Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! Juhász Gyula gondo­latával indítom mai beszédemet: „Az én imádságom, lelkem Istene, őrizd meg bennem mindhalálig a gyermeket, akinek születtem. ” (Ju­hász Gyula) Ez a beszéd is a kitar­tó imádkozásra buzdít. Ezt Jézus - hasonlóan az eddig megszokottak­hoz - újabb párhuzam felállításá­val éri el. Ha megfelelően odafigyelünk a példabeszéd mondanivalójára, akkor nemcsak kellemetlen élmény­ben részesülünk magunkkal kapcsolatosan, hanem ráis­merünk különleges tulajdonságainkra is. A példabeszéd előzménye többnyire mindnyájunk számára ismert. Az állhatatos imádsággal kapcsolatos tanításokat olvassuk, melyek közül csupán kettőt említek. Az egyik az Alkalmatlankodó barát példázata, melyben éjnek idején kenyeret kér emberünk. A másik tanítás a kitartó keresésre, zörgetésre vonatkozik, mely során az illető megtalálja, amit keres, illetve kinyílik számára a bezárt ajtó. A példabeszéd tartalma további tanításokat tár fel, melyek a kitartó imádság nyomán megszületett áldás felé fordítják figyelmünket. Félreérthetetlen Jézus jel­képes tanítása, melyben megválaszolatlan kérdéseket helyez egymás után. Nincs is szükség feleletet adnunk ezekre, hiszen magától értetődők a sorba állítható pozi­tív válaszok. Nem vitatkozhatunk azon, hogy követ kap­­ó édesapjától a kenyeret kérő gyermek, vagy kígyót, ha halat szeretne enni. Senki nem feltételezi egyetlen, jó édesapáról, hogy tojás helyett skorpiót lopjon gyermeke tányérjába. Ezt követően hangsúlyosan megjelenik Jézus tanításában az őszinteség igénye. Különös mó­don kijelenti, hogy gonoszak vagyunk. Úgy általában. Majd nyomban megdicsér, s amennyiben gonosz lé­tünkre mégis képesek vagyunk teljesíteni gyermekeink, embertársaink kérését, vagyis tudunk jót is tenni velük, akkor nyugtassuk meg magunkat, hogy sokkal inkább tesz jót gondviselő Atyánk azokkal, „akik kérik tőle”. A mondanivalót három részben tárgyalom mai be­szédemben. Először a legizgalmasabb területre figye­­let legnagyobb adománya. Agyunk olyan lesz mint egy szivacs, ami minden új tényt és tudást magába tud szívni. A legfontosabb ajándék pedig, hogy olyan belső békességet és lelki nyugalmat kapunk, ami életünket fantasztikus élménnyé varázsolja. Húsvétra pedig ezen keresztül vezet utunk, ebben győzedelmeskedhet hitünk... teljesen kapcsolódunk egymáshoz a jelenben. Jézus emlékéhez évezredek mélyéről és az Isteni egységéhez minden időben! Ámen. Bartha Mária Zsuzsánna lel, melyen általában, vagy viszonylag gonosznak minő­sített édesapákkal találkozunk. Persze nem esik jól egyikünknek sem, ha gonosznak tartanak, még kevés­bé, ha gyermekeink ezt mondják rólunk, de rosszabbat teszünk, ha vitába keveredünk ezzel kapcsolatosan. Sem hangsúlyozni, sem eltörülni nem akarom Jézus megállapítását, amikor azt mondja, hogy „gonosz léte­tekre”, viszont éppen a lelkiismereti számbavétel szük­ségessége miatt fontos szembe néznünk a kijelentéssel. Fáj, ha rossz embereknek tartanak, mert mondjuk, hogy nem jellemző ránk. Vagy legalább is, nem mind­nyájunkra. Nem is arról van szó, hogy tudatosítsuk és állandósítsuk a bennünk levő gonoszságot, hanem egyszerűen lássuk be, hogy nem mindig állunk a jóság magaslatán. Sok esetben lehetnénk jobbak is. Vagy, úgy általában. Az első, és mindennél fontosabb kötelességünk édes­apaként, hogy gondoskodjunk gyermekeink tápláléká­ról. Elképzelhetetlen, hogy valaki, az édesapák közül - tréfaként is akár - követ, Isten őrizz­­ kígyót, vagy skor­piót csempésszen gyermeke tányérjába. S mert megtör­téntek hasonló gonoszságok, ezért erősítette Jézus ez­zel kapcsolatos megállapítását. Maradjunk annál a felfogásnál, mely nem minősíthető pozitívnak, de erköl­csileg alátámasztott, s melyet egy régebbi beszélgeté­sünk alkalmával mondott egyik ismerős lelkésztársam. Nem tudom szó szerint idézni őt, de lényege ez volt meggyőződésének: ha gyermekéről van szó, akkor bár­milyen tettre képes, vagyis tiltott cselekedetet is végre­hajt, akár börtönbe is megy, mert azt szeretné, hogy gyermeke ne érezzen fizikai szükséget. A második mondanivaló arra késztet, hogy ismétel­ten önmagunkra figyeljünk. Most nézzünk szembe magunkkal, hogy milyen édesapák vagyunk. Végig nézek a jelenlevő édesapákon, s megnyugvással tapasz­talom, hogy bizonyára senki nincs közöttünk, aki visz­­szaélt volna édesapai hivatásával. Megszakadt volna fér­fiszívünk, ha csúfot űztünk volna gyermekeinkkel. Hála Istennek a legtöbben nem tapasztaltuk éhezve, szom­jazva a testet-lelket kínzó szükséget, de hallottuk szüleinktől, megtanulhattuk az évek során, hogy sok „szülő saját szájától vonta meg a falatot”, hogy felnevel­hesse gyermekeit. Az oktalanoknak nevezett állatok, madarak sok törődéssel nevelik fiaikat. S akkor mi, Istennek értelmes teremtményei ne tegyük meg azt, amit megkövetel édesapai „beosztásunk" a családon belül? Nemcsak az elmaradhatatlan táplálékkal kap­csolatosan kell eljárnunk a fentiek értelmében, hanem a többi területen is. Időnkénti gonoszságunkat erősítik . Unitárius Élet

Next