Unitárius Élet, 2017 (71. évfolyam, 1-6. szám)

2017-01-01 / 1-2. szám

Szériahibás lehet az ajándék, azt írja rajta, 1568, én úgy tudtam, az egy jó kiadás, szinte 450 éves, de mihez kezdjek vele? Nekem nem működik, visszaváltom, mert tele vagyok csalódással, visszaváltom, mert megtagad­tak barátaim, és elhagytak azok, akikről elhittem, hogy szeretnek. Visszaváltom, mert keresztre feszített az elkeseredés és a kilátástalanság. Visszaváltom, mert életem mélypontján a reménytelenség néma sírjába zuhantam, és úgy érzem, nincs igazság és dajkamese minden feltámadás. Reményre, vigaszra, hitre szomjaz­tam, de csalódtam az egyháznak nevezett intézmény­ben, és csalódtam a papban. Visszaváltom, mert remény helyett üres frázisokat, vigasz helyett keserédes szirupot kaptam, hit helyett pedig semmitmondó és érthetetlen tételeket szajkóztak. Jobb visszaváltanom az ajándékba kapott hitet. Drága testvéreim, az evangéliumokban és a Szent­írásban én sehol nem olvastam azt, hogy Jézus a vissza­váltó. Ő megváltó, nem a visszaváltó. Ő nem azért jött erre a világra, hogy visszaváltsa a nekünk nem tetsző életet, elhibázott cselekedeteinket, nem azért jött, hogy megoldja helyettünk a problémákat. Isten őt azért küldte, hogy pontosan a mi életünkön keresztül mutas­sa meg az üdvösség útját. A feltétel nélküli bizalmat, egymás elfogadását, a megbocsátást a közösségben ta­nuljuk meg. Az önfeláldozás, a másokért való élés csak a közösségben nyer értelmet, ezt tanuljuk nemzedékről nemzedékre, és a jó hír, az evangélium az, testvéreim, hogy Isten nem mondott le rólunk, nem mondott le az egyénről, mert ő tudja, hogy minden egyes életnek értelme és célja van, és ez a közösségben teljesedik ki. A hit nem egy hosszú és unalmas jegyzék arról, hogy mit kell elhinni egyházaink tanításából, hanem járható út és közösségi életforma. A hit nevű alkalmazást nem a Play áruházból töltöm le az okostelefonra, hogy elszórakozzak vele üres óráimban. A hit nem önkiszol­gáló automata, amibe bedobom a megfelelő pénzérmét, majd rábökök az egészség, jólét vagy kényelem gombra. A hit az újrakezdés csodálatos lehetősége, a szív elhatározása, hogy jobbak, emberségesebbek legyünk. A hit az önátadás és a feltétel nélküli szeretet, a mindig megbocsátani kész szív, a hit segítségnyújtás a rá­szorulóknak, reményadás a reménytelennek. A hit nem pusztán egy értelmi tevékenység, hanem a legmélyebb bizalom Isten és ember között. A hit­ együtt sírni a sírókkal és együtt örvendezni a nevetőkkel. A hit fülün­kön keresztül jut el a fejünkbe, de mindhiába, ha szívünket nem gyújtja lángra. A hit hallásból van - olvassuk a római levélben, s boldogan nyugtázzuk, hogy manapság csupa hívő ember vesz körül, a metróban és az utcán is látni, hogy hallván hallunk. Mi másról árulkodhat a sok fej- és fül­hallgató? Hangorkán tombol, s mi kétségbeesetten ka­pálózunk, és próbálunk partra vergődni ebben a hatal­mas óceánban. Tordán, abban a provinciális öreg városban 449 évvel ezelőtt, farkasordító hidegben kimondták, hogy a hit Isten ajándéka, s ez az ajándék Isten igéjének meghallgatása által ölt testet. Meg kell végre tanulnunk hallgatni, aztán csendben elgondolkodni a hallottakon és a halottakon. Isten igéje, Krisztus beszéde nem harsogja túl a világ zaját. Ez bennünk szólal meg, ha elég türelmesek és kitartóak vagyunk. Kirkegaard dán filozófus és teológus szerint a hit olyan, mint lebegni a végtelen óceánban. Minél inkább kapálózunk, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy elnyel a hullámsír. De ha nyugodtan rábízzuk ma­gunkat Istenre, akkor a felszínen maradunk. Tanította-e valaki úszni a gyermekét? A legnehezebb mindig az, amikor azt mondjuk: bízzál, ne félj, ne essél kétségbe, engedd el magad, fenntart a víz. A hit ilyen bizalom, ne kapálózz kétségbeesetten, bízzál, engedd, hogy megtartsa életed Isten jóságába vetett hited. A hit ellentéte nem a kétkedés vagy a hitetlenség, hanem a bizalmatlanság, a félelem, az aggodalmaskodás, és úgy látom, hogy a 21. század Európája ezen az ingatag ala­pon kezdett el építeni. Mindig csodáltam azokat az ismerőseimet, bará­taimat, akik nem csak hallgatják, de értik is a zenét. Én botfülű vagyok, de még a magamfajtáknál is előfordul, hogy megérint a zene, ésszel nem tudom felfogni, de szívem lángolni kezd, és elindít bennem egy folyamatot. Érzések születnek meg bennem, emlékek elevenednek meg, oldódik a feszültség, és helyére lép valami csodá­latos megnyugvás, bizalom. Ilyen csodálatos, életeket átalakító muzsika a hit, a botfülűeknek is, mert hallani nem csak a fülünkkel, hanem a szívünkkel is hallunk, és ilyenkor a botfülű, a kétkedő, a hitetlen is felkiált, mint az evangéliumbeli néma gyermek apja: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!" (Mk 9,24) Érdekes olvasmányélményem volt a napokban. Egy 1931-ből származó napilap digitális változatát bön­gésztem, amikor a szemem megakadt egy Reformáto­rok Hungáriában című eszmefuttatáson. Röviden az a lényege, hogy a mennyországban örök életet élő három reformátor, Luther Márton, Kálvin János és Dávid Ferenc visszatérnek, Magyarországra látogatnak. A tör­ténet nem egészen ötletgazdag, a 16. században ennél sokkal izgalmasabbat írtak unitárius elődeink, mégis elgondolkoztam azon, mit látnának a vezető reformáto­rok, ha 2017-ben meglátogatnának bennünket. Való­színűleg elcsodálkoznának, hogy a híveknek csak 3-4%­­a jár templomba. Az említett újságcikkben az egyik reformátor imigyen panaszkodott: „De legszomorúbb, hogy nincsenek az én híveimnek áldozatkész pásztorai... Megszédítette őket a hatalom:pénz, birtok, ragyogás... De ami a legtragikusabb, visszaélnek a nevemmel, az én nevemben prédikálnak (...), de nem veszik komolyan a hívőket, s a hívők nem veszik komolyan őket. ” Vajon mi, unitáriusok hogy állunk hitünk elseké­­lyesedésével? Az evangéliumot prédikáljuk-e, vagy a szószéken magunkat mutogatjuk, és valami egyszemé­lyes monodrámát adunk elő? El tudjuk-e mondani tisz­ta lelkiismerettel, hogy azóta, hogy újból egy Unitárius Egyház van a Kárpát-medencében, komolyan vesszük híveinket? El tudjuk-e mondani, a tordai országgyűlés és Dávid Ferenc ránk vetődő árnyékában, hogy közös­ségeink egyetértésben élnek, hogy tehetségünk szerint hirdetjük az evangéliumot, hogy gyülekezeteink gyara­podnak? Unitárius Élet 3

Next