Unitárius Élet, 2019 (73. évfolyam, 1-2. szám)

2019-01-01 / 1. szám

Imádság Örökkévaló Atyánk! A világ, mely körül vesz bennünket csodálatos, s bár tündököl és hívogat meg is rémít bennünket. A hangok, a képek, melyeket hallunk és látunk, hírek, történetek, események, félelmet éb­resztenek bennünk, anélkül, hogy tudatában lennénk az okainak. Mindennapi örömeink és kedves pil­lanataink a feledés homályába vesz­nek. Hatalmas Isten! Itt állunk ma előtted, egy ébredező hajnalon és azt kérjük Tőled, hogy segíts nekünk felül­kerekedni az előttünk álló akadályok felett. Hogy azok az érzések, melyek bennünk kavarodnak, tisztánlátást ered­ményezzenek. Talán minden nappal újra kezdhetünk, folytathatunk, befejezhetünk olyan álmokat, terveket, vágyakat, melyeket régóta szövögetünk. Reményekkel, talányokkal vesszük körül magunkat... olykor azonban megfeledkezünk kilépni ebből az álom­terv világából... bekucorodunk lényünk legmélyebb zugai­ba és annal, megfelelő távolságból szemléljük a körülöt­tünk elterülő világot. Kérdésekkel, harcokkal, ellenségeskedéssel vesszük körül magunkat... örökös körforgásban, csak hangos szó, szitok, hagyja el ajkunkat, a gondolataink negatívak, cse­lekedeteink nem tükrözik az értelmet... Emberekkel, társakkal, gyermekekkel, családdal vesz­­szük körül magunkat, s mégis egyedül magányban élünk. Gondoskodunk, felszínesen egymásról önmagunkról, de igazi lendület, élet nincs mindennapjainkban. Annyi mindennel körülvesszük magunkat, beépítjük, megtervezzük az életet, s e tervek közben elfelejtjük élni az életünket! Isten! Hatalmasságnak, Örökkévalóságnak Istene. Te ki­töltöd a napot és útjára indítod a csillagokat, segíts embergyermekeidnek megtalálni a mosolyt a fáj­dalom mögött, megállítani a rohanó időt, egy lélegzetvé­telre, átölelni a rég nem látottat, értékelni szeretteinket, munkatársainkat, észrevenni a hibákat és akaratot éb­reszteni azok helyrehozására. Életet adtál nekünk, Hatal­masság! Mi aprók vagyunk, s mégis képesek a hatalma­sok játszmáit játszani. Segíts felnőni nekünk, hogy ne csak álmainkban, hanem a valóságban is Embernek nevezhessenek. Amen. Szabó Csengele hétköznapi evangélium „Most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem szere­tett testvéredet...” „Egy ember lement Jeruzsálemből Jerikóba. Rablók kezére került, azok kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták. ” (Lk 10, 30) Kedves Atyámfiat, szeretett Testvéreim! Hiterősítő istentiszte­letünk alkalmával arra a kérdésre keresem a választ, hogy kit is kell szeretnünk hátralevő életünk folya­mán. Egy törvénytudó ember lé­pett Jézushoz, és megkérdezte, hogy, mit kell tennie az örökélet elnyerése érdekében!? Majd, hogy ki az ő felebarátja. Válaszként született az irgalmas szamaritánusról szóló példázat. „Homályban ültem, hangulattalan, /nagy seb­bilincs­­csel­­ bénán, mint a rab, / vártam, mikor lop sugarat reám / egy könyörülő, keskeny ég-darab. ” (Áprily Lajos) Először a pórul járt emberre figyelek, akiről annyit tudok csupán, hogy Jerikóba tartott, amikor megle­petésszerűen megtámadták a rablók, megverték, kifosz­tották, s majdnem élettelen állapotban otthagyták az út szélén. Miért is készült Jerikóba a példázatbeli emberünk? Tegyük fel, hogy gyermekeihez, rokonaihoz, barátjához indult. A rablók nemcsak elszedték aján­dékait, melyekkel meglepetést kívánt szerezni kedve­seinek, hanem félholtra verték és abban a reményben hagyták magára, hogy nem éli túl a bántalmazást. Tehát még életben volt és ennek ellenére magára hagyták. Vajon milyen érzések keringtek ennek az embernek a szívében, milyen gondolatok fogalmazódtak meg benne elhagyatottságában, halálhoz közeli fájdalmában? További két személyt ismerünk meg, akik papi szol­gálatot végeztek. Ők jól ismerték a törvényt, melynek egyetlen paragrafusa elegendő volt ahhoz, hogy segít­senek a bajba jutott emberen. Ugyanígy, arra is volt magyarázatuk, ha netán felismerték a félholtan fekvő emberben a szamariabelit, hogy messze ívben elke­rüljék őt. Ők a törvénynek ahhoz az előírásához tartot­ták magukat, hogy először zsidó a felebarátjuk, majd az, aki megtartja a mózesi törvényt. A következő mondanivaló a szamaritánusra, a zsi­dók által megvetett emberre hívja fel figyelmünket. Véletlenül vezetett arra az útra, ahol az események 2 Unitárius Élet

Next