Unitárius Élet, 2020 (74. évfolyam, 1-2. szám)

2020-01-01 / 1. szám

Imádság Atyánk! Arcunkat a nap felé fordítjuk, s érezzük a simogatást, melyet az új reménység tartogat számunk­ra. Igazán vágyakozunk egy megújulásra, egy újabb felfedezésre, egy kedves gondolatra, mely felrepítene a magasba, mint egy papírsárkányt. Akkor érezhetnénk a könnyedséget, a szabadságot és talán egy kis biztonsá­got is. Érdekes, hogy a fizikai korlátozások mennyire szükségessé teszik lelkünk szárnyalásának érzését, hogy legalább egy parányi részünk kóborolhasson. Mert szükségünk van arra a sok ingerre, mert szükségünk van a táplálékra, mert szükségünk van életünk bizonyos megszokott rítusaira. Mondd Atyánk, de hogy látod, tanultunk valamit az elmúlt hetekben? Kezdjük már kapiskálni, hogy a vészterhes idők tanulsága az önmeg­tartóztatásban, és az egymásra figyelésben van? Látjuk már, hogy idei böjtünk témája nem a táplálék, vagy mo­dern életünk készülékeitől való megvonása, hanem a lelki kiteljesedés volt? Sokszor elképzelem, hogy ne­vetsz rajtunk, mert belemagyarázunk minden egyes szi­tuációba valamit. Elképzelem, ahogyan elcsodálkozol a következtetéseinken és értelmezéseinken, s azon, hogy mennyire süketek vagyunk a hallásra és vakok a látásra. Számtalan történet bizonyítja, hogy nehezen tanulunk, s ha mégis megértünk valamit, egy csapat másik ember visszahúz. Istenünk! Szeretnénk jól érteni! Szeretnénk jobbá válni, s képesnek lenni néhanapján megújulni. Szeret­nénk a ránk aggatott bilincseket lefejteni és végre olyat alkotni, melyhez nincs szükség rombolásra, mely önma­gában jó termést hoz, és létezésével nem rombol le ezer másikat. Tisztul a világ, s vele tisztulunk mi magunk is. Napról napra tisztábban látjuk elkövetett hibáinkat és értjük meg életünk igazi célját. Talán elölről is kezdjük, s visszatérünk a természetességhez, az egyszerű dolgok­hoz, melyek talán több munkával, de kevesebb szennye­zéssel járnak. Melyek több izzadságcseppet gyöngyöz­­tetnek homlokunkon, de lelkünket annál elégedettebbé teszik. Talán most elkezdjük építeni azt a világot, ami­kor az ember megfogja, nem eltapossa a mellette álló ember kezét, s együtt emelik a teremtés lehetőségét a magasba. Segíts Atyánk, hogy ünnepünk ünnep legyen, hogy megteremtsük otthonainkba, az­által, hogy Téged családunk és lelkünk állandó lakójává teszünk. Ámen Szabó Csengele

Next