Unitárius Jövendő, 1939 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1939-09-01 / 1. szám
JÖVENDŐNK. Azok, az aggodalmainkat súlyosbító értesülések és hírek, melyek egyházunk erkölcsi és anyagi ereje fokozott hanyatlásáról beszélnek, minket önmagunkba szállásra, egyházunk és intézményeink helyzetének és jövőjének önzetlen vizsgálatára unszolnak , sőt öntudatos unitárius voltunk ezt egyenesen kötelességünkké teszi. Át kell tekintenünk tehát a közelmúlt eseményeit, megállapítanunk a jelent és a várakozásteljes jövőt. Mérlegelnünk kell múltbeli tényeket, a jeleni helyzetet s a jövőért megvalósítandó elgondolásokat és terveket. A MvXt.-ra vonatkozólag megállapíthatjuk, hogy egyházi életünk az őseink által kitaposott útról letért. Az elődeink nyomdokain haladó korosabb vezetőség a további egyházvezetéstől eltávozott és szemlélővé vált. Megállapíthatjuk, hogyha a viszavonult vezetőség az adott körülmények között kimagaslót nem is termelt, de a megnehezült élet és társadalmi viszonyok között is, erős akarattal s jövőbe néző tekintettel úgy munkált, hogy biztosította egyházunknak és intézményeinknek létét, fennmaradását, s jövőbeli továbbfejlődésének lehetőségét is. Számításba véve az emberi élet véges voltát s az egyház és intézményeinek örök életre hivatottságát, törekedett az ifjabb nemzedék kiválóbb tagjai előtt az egyházi életvezetés kapuit nyitogatni, hogy az utánpótlás, a hagyományos szellemben való tovább vezetés zökkenés nélkül folytatható lehessen. Ámde pár év előtt egy áramlat tört elő, helyet az ifjúságnak jelszóval. Minthogy pedig egyházunk főhatóságának tagjai a közelmúltban tömegesen fiatalkódtak, ez áramlat előttük nemcsak rokonszenves volt, de vezetőik rábeszéléssel, szervezkedéssel, aláírásokkal, fogadalomtétellel törekedtek azt általánossá és kötelezővé is tenni, ami sikerrel járt. Hogy ez általánosításban a jelszó rokonszenves voltának, egyes vezetők magánérdekének, a külföldi tanulmányi után szerzett idegen ismereteknek, a tapasztalatlanságnak vagy a gyakorlati élet nem ismerésének volt-e nagyobb szerepe, az ma még nem tekinthető át. De tény az, hogy egy napon tömeges aláírással az ősz egyházfő nyugalomba vonulását követelték; a másik napon részben látszólagos, részben alaptalan indokok alapján egyes vezető állás betöltőinek távozását igényelték, kifogásolták egyházunk lassan előhaladását, elzárkóztak a jobb meggyőződésre intő figyelmeztetések elől, s így elkedvetlenítették még azokat a vezetőket is, kiket maguk is megtartani óhajtottak, de akik az előrelátható romboló munkában való együttmunkálástól kedvüket elveszítették. E helyzetben az azon időbeli vezetőség az egyházi fegyelem eszközeit alkalmazhatta volna, de nem élt ezzel. Tette azért, mert a hatalom eszközeivel való letörés mindig kétes eredményű s még kétesebb állandósága tette azért, mert a mai társadalmi elhelyezkedésben az már nemcsak mint kebli ügy jelentkezhetett, hisz mint hírszolgálat, a külvilág homlokterébe kerülhetett volna. A belső egyenetlenségnek külső ismertetése már magában romboló hatályú. Kisebbségi egyházban minden rombolás közérdekellenes. Tette azért, mert egyházunk közérdekére kevesebb veszélyt vélt találni abban, ha a vezetést egy gyakorlatlan ifjúságnak átbocsátja, mintha az erőszak alkalmazásával az egyházi életben az izgalmat és a türelmetlenséget állandósítja. Végül tette abban a reményben, hogy a tapasztalatlanlanság által okozott károk az okozókat öntudatra, önbelátásra ébresztik s e károk helyrepótolhatók lesznek. Bekövetkezett tehát a régi vezetőség lemondása és távozása. Mit a türelmetlen ifjúság nemcsak tudomásul vett, hanem sietett is az elhagyott állásokat (püspök, főgondnok, közügyigazgató, dékán, esperesek stb ) az ezekre törtető vezetőkkel betölteni. Ez a történelme az úgynevezett őrségváltásnak. Történt mindez mintegy 2 év előtt ... A mához jutottunk. Két évi munkának eredményei és sajnálatos következményei állanak ma előttünk ténymegállapítás és feladataink, teendőink elhatározása végett. Nézzük tehát a MÁT. Az önteltségi tervekkel talán bővelkedő, de azokat ki nem érlelt és azok megvalósításának lehetőségeivel nem számoló ifjúsági vezetőség munkájának eredményéül szomorú erkölcsi és anyagi következményeket kell megállapítanunk. Erkölcsi tekintélyünk fogyatékosságát, süllyedését kell megállapítanunk abban, hogy az egyházi törvényeink iránti tisztelet és engedelmesség megfogyatkozott, csaknem eltűnt. Példaképen említünk fel csak néhányat, ime: meg nem üresedett tisztviselői állások töltetnek be egy későbbi megüresedés reményében és esetére; alapítványi ingatlanok lettek eladva főhatósági előzetes jóváhagyás és engedélyezés nélkül, állás lett betöltve az egyházi törvények rendelkezéseinek félretételével, lelkészi kinevezés történt főjegyzői aláírással, bérház építés lett bevezetve költségvetés, fedezet kimutatás és főhatósági előzetes jóváhagyás nélkül, az egyházat terhelő nehéz kölcsön lett felvéve előzetes főhatósági megkérdezés nélkül, bevételi és kiadási számadások hiányát állapítja meg maga a főtanácsi jegyzőkönyv, stb. stb. Erkölcsi tekintélyünk rombolódik azzal is, hogy főtisztviselői állás betöltése támadás és több irányú megbeszélés tárgyát is képezi, valamint azzal is, hogy az elkezdett építkezéshez szükséges újabb kölcsönnek felvételéhez keresett hitelkérés zárt ajtókra talált. Anyagi helyzetünk és tekintélyünk még veszélyezettebb hatása még közvetlenebb. Az egyházunknál anyagi erejét felülmúló nagy bérház építés, mely a költségvetés, fedezet előzetes összegyűjtés és jóvágyás nélkül kezdettek, több mint 7 hónapon át félbeszakítottan hevert, napjainkban már belekezdettek a folytatáshoz, de ez a zavartalan befejezést még nem biztosítja. Egy alapítványi vagyonnak rendezése és kezelése tekintetében zavar és egyenetlenkedés uralkodik. Hagyatéki perek folyamatban tétele, viszont a kötött részleges kiegyezések nem nyújtanak lehetőséget az ügy mibenlétének áttekintésére. A kezelő és rendező bízott-