Unitárius Jövendő, 1942 (4. évfolyam, 1-9. szám)
1942-01-01 / 1. szám
2 UNITÁRIUS JÖVENDŐ Az esztendő kezdetén. Mikor ez esztendő múlóban van és új esztendő kezdődik, az egyszerű emberek közül is sokan számot vetnek magukkal, hogy mit végeztek és milyen eredménnyel a múltban, s mi vár rájuk a jövőben. Egy közösségnek, amilyen az egyház is, még inkább számba kell venni a múlt eredményeit s felrajzolni a jövő legfontosabb teendőit. Reméltük is, hogy a Romániai Unitárius Egyház ideiglenes vezetősége az egyházközségekhez és hívekhez intézett újesztendei nyilatkozatában e tekintetben valamilyen képet állít élénkbe; legalább röviden reámutat az elvégzett munkára s célokat tűz ki, melyek alkalmasak arra, hogy az egyházi ügyek iránt érdeklődők is foglalkozzanak vele. Az első oldalon olvasható főhatósági üdvözlet ilyen irányban nem nyújt semmit. Nem azért mutatunk reá erre, mintha szándékosan hibát keresnénk csupán hangot akarunk adni a többek lelkében élő vágynak. A vezetőség bizonyára tudja, hogy mit miért cselekszik. Mi is tudjuk, hogy egyházi vonatkozásban sem könnyű a helyzet. De arról is meg vagyunk győződve, hogy a nehézségeknek sikeres leküzdése s annak a hívek előtt való szemléltető feltárása építő és lelkesítő hatással van az egyházias gondolkozásra szorosabban fűzi az egyházhoz a híveket; viszont az érdeklődés felkeltésének az elmaradása, a híveknek az egyházi életből való kikapcsolása tágítja a kapcsot az egyház és a hívek között. Ismerjük a nehézségeket, melyeknek a súlyát ma az egyházi élet is hordozza. Tudjuk, hogy a vezetők nem adhatnak annyit, amennyit várnak tőlük s amennyit maguk is adni szeretnének. Éppen ezért távol áll tőlünk, hogy mindenért az ideiglenes vezetőséget hibáztassuk, sőt szívesen állunk melléjük, ha a bizalomra méltók lesznek. Amit azonban megtehet, azt halogatás nélkül meg kell tenni. Meg kell teremteni mindenekelőtt az összhangot az egyházban ; le kell rakni a közös munkálkodás alapját, amely kívülről bizalmat hoz, belül erőt jelent. Félre kell tenni a fölényeskedést, a haragot, a kritikától való irtózást, a fenyegetést, a hatalmi erő mutogatását s tettekkel, egyforma bánásmóddal, mellőzés nélküli megbecsüléssel érdemelni ki mindenki részéről a bizalmat s önzetlen tevékenykedéssel, emelkedett gondolkozással, rózsát termő türelemmel és áldozathozatallal biztosítani a szükséges tekintélyt. Az E. K. Tanács dec. 11-iki gyűlése mutatja, hogy az egyetértő munkálkodásra megvan a lehetőség, bár ott is sok elmaradhatott volna. Rendre azonban el fog maradni, mert azt kívánja az egyház érdeke. Az összhang és egymás iránt való bizalom az alapja az annyira szükséges eredményes szervezkedésnek, amelyet sokan hiányolnak és sürgetnek. El kell indulni kellő határozottsággal és szellemi felkészültséggel annak az elvnek érvényesítésére, hogy Romániában az unitárius egyház nem bomlott fel, nem szűnt meg, hanem államilag elismert és szentesített törvények alapján áll és folytatja régi életét. Az egyház központjának a székhelye megváltozott, de személyi s egyéb tekintetben csak annyiban történt változás, amennyiben a változás lehetősége más körülmények között is fennáll. Meg kell értetni mindenkivel, hogy az unitárius egyház nem új törvények alapján szervezkedik, hanem régi alkotmányához és elismert jogaihoz rendületlenül ragaszkodik, amit eddig se lett volna szabad kihasználatlanul hagyni. Ebből a célból idejét múlta a tapogatózás. Talpra kell állani és komolyan munkához fogni. Nem siránkozással és jajgatással palástolni a tehetetlenséget, nem panaszt-panaszra halmozva gyengíteni a meglevő erőt, hanem önérzettel, bölcseséggel és meghátrálni nem tudó erős akarattal az alkotó munka terére lépni. Minden elveszett pillanat elveszett lelki erőt és kárba ment anyagi segítséget jelent, amiért hiába akarnánk valakit felelősségre vonni. Össze kell hívni minél gyorsabban a törvényes alapon álló főtanácsi gyűlést. Alkalmat kell adni mindenkinek véleménye szabad nyilvánítására. Meg kell szüntetni az ideiglenességet s beindítani a törvényes életet. Úgy a vezetésben, mint a tisztviselői karban és a bizottságokban felelősséget hordozó, a jövőt munkálni tudó emberekkel kell betölteni az állásokat. Nem vagyunk olyan szegények emberekben és munkaerőben, sem egyéb tekintetben, hogy a nagyobbszabású, öntudatos unitárius kötelesség vállalásától és teljesítésétől vissza kellene riadnunk. Csak fel kell használnunk minden erőt és akaratot az egyházat támogató és építő munkában; nem elriasztani kicsinyes és önző gondolkozással az embereket az egyháztól, hanem az őszinte szeretet éltető melegével egymás mellé állítani és alkotó tényezőkké tenni őket. Hallgatag és félénk, minden programot nélkülöző emberek helyett a jövőért bátran és kitartóan küzdő erős jellemeket, tudásban, gyakorlati jártasságban és önzetlenségben példát szolgáltató tekintélyeket kell az egyház élére állítani s ha kell kifejleszteni, kiknek az egyház jelenben és jövőben egyaránt hasznukat veheti, akik az unitárius gondolatért minden áldozatra hajlandók ; a híveket olyan oszlopokká erősíteni, kikre az unitárius jövő biztosan támaszkodhatik; bennük az unitárius szellemet annyira öntudatosítani, hogy akárhol legyenek, akárhova menjenek, az unitárius hitfelfogás apostoli, példás bizonyságtevői legyenek. Ebből a célból a felekezeti iskolákat megtartani s lehetőleg szaporítani, a lelkészi és tanítói utánpótlásról gondoskodni , az egyház legsürgősebb feladatai közé tartozik. Ezekre s az ezekkel kapcsolatban álló feladatok megoldására törekednünk kell, célul kell magunk elé tűznünk az új esztendőben !