Üst, 1969 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1969-01-12 / 1. szám

Javaslatok a szocialista brigádmozgalom fejlesztéséhez A decemberben megrendezett brigádvezetős tanácskozás anyagit — к [UNK]в­­nösor a felszólalás­odkat, — hely hiány* miatt nagyon leszűkítve közöltük. Szabó János elvt­rs alábbi írását, a benne felvetett javaslatokat vitára bo­csátjuk, mert az értekezleten elhangzott felszólalásokban számos olyan ja­vaslat merült fel, amelyek azonosak, vagy hasonlóak Szabó elvá­rs javas­lataival. Olvasóink hozzászólásait várják füst szerkesztősége, DV igazgatóság, ( emelet, 123.). A szocializmus építésében nagyon jelentős helyet és szerepet biztosí­tott magának a szocialista brigád­mozgalom. Az eltelt 10 év alatt ez a mozgalom olyan eredményeket prezentált, hogy joggal számíthat minden szinten az elismerésre és a támogatásra. Teljes az egyetértés abban, hogy a továbbfejlesztése so­rán elsősorban nem a számszerű, hanem a tartalmi fejlesztésre kell gondolni. Következésképpen törekedni kell a mozgalom fejlő­désére károsan ható és még gyak­­ran fellelhető formalitások meg­szüntetésére, a kategórikusság he­­lyett a differenciált értékelések és elbírálások megvalósítására. Ezek kapcsán két egymástól lát­szólag különálló, de mégis szoro­san összefüggő kérdéssel szeretnénk foglalkozni. A brigádvállalásokkal és a telje­sítések értékelésével. Gyakran elhangzik az a tényeken alapuló bölcs megállapítás, hogy a brigádok vállalásai sok helyen for­málisak. Rögtön felvetődik azonban a kérdés: lehet-e a kohászatban akárcsak egy fél évre is előre, nem formális vállalást készíteni? Meggyőződéssel állítom, hogy nem. Azt, amit tényleg szeretnénk, amit joggal elvárhatunk egy brigádtól, nem lehet hosszabb távra előre ter­­vezni. Különösen nem most, amikor a vállalatokra nézve kötött központi tervgazdálkodási rendszert egy sza­badabb, a vezetők számára nagyobb önállóságot biztosító irányítási rend­szer váltotta fel. Most már egy ére* ■ tapasztala* alsóján állítjuk, hogy ez­ az irá­nyítási rendszer, jó. Elősegíti , és meggyorsítja hazánk szocialista fej­lődését! az eddiginél nagyobb le­hetőséget biztosít az alkotó kezde­ményezések kibontakoztatására, méhet *, az évközben szükséges­nek bizonyult változtatásokra, a rugalmasságra. Úgy érzem, hogy ezek figyelem­bevé­telével szükséges felülbírálni a szo­cialista brigádmozgalommal kapcso­latos nézeteket és a gyakorlatot. Véleményem szerint a kohászatban már most is, a jövőben pedig még inkább, egy brigád eredményes mun­káját, előre készített vállaláshoz vi­szonyítva értékelni helytelen. Ezt annak kihangsúlyozása mellett állí­tom, hogy meggyőződéssel valiodi a korábbi ilyen módszer szükség­es sé­­rt. Ez az értékelési rendszer, — ha még nem az, — előbb, vagy utóbb­i »­ékkötőjévé válik a mozgalom elé tűzött igen nemes és jelentős cél­kitűzések megvalósításának. Véle­ményem szerint egy brigádot a realitást leginkább megközelítően értékelni csak akkor lehet, ha egy bizonyos időszak eltelte után a munkájára visszafelé nézünk. Jó, hogy eddig is ezt tettük. Most azonban változtatni kell annyit, hogy me egy évre, vagy akár csak egy negyedévre előre elkészített bri­­gádvállalás pontjai alapján tekint­sünk vissza a munkájára. A­zt kell megnézni az értékelő bizottságnak, hogy egy adott időszakban a hár­­mas jelszó gyakorlati megvalósítá­sa érdekében az üzemben, műhely­ben, munkahelyen műven lehető­­ségek adódtak, mit tehetett volna és mit tett a brigád. Megtett-e mindent, vagy többet is­­ lehetett volna tőle várni. A mozgalomban alkalma­zandó módszereket kell az élethez igazí­tani, mert fordítva nem jó. Senki sem állíthatja meggyőződéssel, hogy a kohászatban helyes és lehet egy évre előre reális gazdasági vállalást készíteni. Igaz, hogy az elv egységre, üzem­re háruló termelési feladatok már a gazdasági év indulásakor ismertek. Melyik gazdasági vezető tudná azon­ban akárcsak egy hétre előre meg­mondani, hogy a feladatok végrehaj­tása során milyen nehézségek lesz­nek Hol lesz nagy szükség egy var­­több brigád segítségére, jó hozzá­állására, amikor a szokottól eltérően egy kis pluszt kell kérni tőlük. A Vállalat vezetői által készített elemző munkán alapuló éves ter­­­melési feladatterére plusz mennyi­ségi vállalást, vagy felajánlást tenni egy vagy­ több brigádnak fe­lelőtlen licitálás lenne. A tervezett minőség biztosítása érdekében részletes és pontos tech­nológiai utasítások vannak. (Nagy baj lenne, ha nem lennének.) Eze­ket a leginkább hozzáértő, legkép­zettebb szakemberek dolgozzák ki. Betartásuk — szerintem — nem brigádvállalások tárgyát képezik, hanem a munkaszerződésből adódó kötelessége minden dolgozónak, minden munkavállalónak. Mi az tehát, amit a brigádok és azok tagjai mégis hozzátehetnek a termelési feladatok sikeres teljesí­téséhez? Többek között , a nagyobb szak­mai tudással és tapasztalattal, tö­kéletesebben, jó szívvel végzett mun­ka. Állandó segítőkészség a brigád gyengébben képzett tagjai, a más brigádok tagjai és a nem brigádtag dől sorok felé. Újítások és a bevezetésre elfoga­dott újítások kivitelezésében való segítés. Saját és egymás egészségé­nek, testi épségének óvása. A bal­eseti veszélyek és a termelés ered­­m­­ényes­égét gátló körülmények fel­­tárása és megszüntetésükre irányuló állandó hatékony törekvés. A taka­rékosság és így sorolhatnánk to­vább. Márpedig ezeket nem tervezni, ”állalni és felajánlani lehet é* к«”, hanem a végzett munka alapján ér­tékelni. Hasonlóan nehéz és lehetetlen egy évre előre meghatározn­i, hogy mit fog tenni egy brigád vagy akár­csak egy ember is a „szocialista módon élni” jelszóból adódó felada­tok teljesítése érdekében. Talán rö­viden csak azt lehetne beírni az éves vállalásba, hogy rendes ember leszek a munkahelyen, a családban és mindenütt; segítek­­ embertár­saimon; ápolom és erősítem a prole­tár nemzetköziséget; erőmhöz képest elősegítem a szocializmus teljes fel­építését. A jelenleg kialakult formák és felfogás szerint azonban ez vállalás­ként nem fogadható el, mert túl ál­talános. Semmi konkrét tennivalót nem tartalmaz, amihez a teljesítést menetközben mérni lehetne. Hozzá­­tartozik az igazsághoz, hogy a szo­cialista brigádmozgalom egy évtize­des története számtalan kiemelke­dően szép példát mutatott már ilyen vonatkozásban is. Hogy csak né­hányat említsek: az a sok százezer ledolgozott társadalmi munkaóra, ami a város fejlesztésében, szépíté­sében, a bölcsődék, óvodák, úttörő csapatok patronálásában realizáló­dott. Az a segítőkészség, amikor egy nehéz fizikai munkát végző női bri­gád beteg családok ápolását és rendbentartását éveken keresztül vállalta és végezte. Az, hogy a bri­gád családiház építésnél nyújt je­lentős munkasegítséget a munka­társnak. A gyönyörű május 1-i fel­vonulások, a koszorúzási ünnepsé­gek — és lehetne folytatni­ Nem kívánom részletezni, de ugyanígy látom a „szocialista módon tanulni” jelszó megvalósításával kapcsolatos helyzetet is. Sok esetben még azt sem tudjuk, hogy milyen lehetőségeket tudunk majd biztosí­tani és várjuk, hogy reális vállalá­sok szülessenek. Szeretném hangsúlyozni, hogy né­zetem szerint a szocialista brigád­­mozgalom fejlesztése érdekében nem az alapelveket és nem az ér­vényben lévő, vonatkozó rendelete­ket és határozatokat kell felülvizs­gálat tárgyává tenni. Azok jók. Csu­pán a mai viszonyoknak leginkább megfelelő nézetek és módszerek be­vitele szükséges a mozgalomba. Az általam feltárt gondolatokkal kapcsolatban a következőket tud­nám javasolni a brigádmozgalom tartalmi színvonalának érdekében: kohászati vonatkozásban: M*s kell szüntetni az spy őrre, egy idős*ak?*m előri késszí­­tendő brig­ádrAilad­ások­ rendszerét. Ez bölcsője és táptalaja a forma­litásoknak és a sematizmusnak a mozgalomban. Egy nyugalmi állapotot teremt és ezáltal gátolja, leszűkíti a brigádok előtt álló korlátlan teljesítési lehe­tőségek felszínre hozását. Laoorálista iparunk rfttS0. évhez viszoMjdtjuk), 71 százalékkal ter­melt többet 1997-ben. A múlt év el­ső háromnegyedének ismeretében látható, hogy ez a fejlődés tovább növekedett, ugyanis 5 százalékkal több ipari terméket állítottunk elő, mint az előző év azonos időszaká­ban. Érdemes felfigyelni az iparban foglalkoztatottak számarányának alakulására is. Az 1960-as bázishoz viszonyítva ez 7 év alatt 20 száza­lékk­al növekedett, mi? 1067. ha­sonló időszakához mértek 1066 I— III. negyedévben 4 százalékkal. Az ipari munkások havi átlagke­resete 7 év alatt 15 százalékkal nőtt. Az előző év azonos időszakát elemezve, 1968-ban ez további 2 százalékkal emelkedett. A statisztikai összesítések szerint az ipar termékeiből nagyobb meny­­nyiség, szélesebb választék állt a la­kosság rendelkezésére 1968-ban, az előző évhez mérten is. Élelmiszer és élvezeti cikkekből 7 százalékkal, ruházati cikkekből 6 százalékkal, vegyes­ iparcikkekből pedig 7 szá­zalékkal több termék került a piac­ra­ a fogyasztókhoz. A lakosság részéről nem közöm­bös, hogyan alakulnak az árak kü­lönösen az árumennyiség bővülése mellett. Sokszor elhangzott, ismert és tudott dolog, hogy a piaci árak alakulása szorosan összefügg a vál­lalatok termelékenységével, termé­kek önköltségének alakulásával. Ar­ra kell törekedni, hogy továbbra is több árut termeljünk, de gazdasá­gosabban. Növekedjék a választék, javuljon a­­ minőség és csökkenje­nek az árak. N«*n végletre* adatok szerint fi—III. negyedév) KGM szinten 8.5 százalékkal több volt a termelés, ezen belül a kohászat 9.5 százalék­kal, a gépit»»­ 8.1 százalékkal ter­melt többet 1967. azonos időszaká­hoz mértan. A foglalkoztatott m»inká«­é+szám e 9 százaiév-v*i növekedett. F­­ew­­ziezt Sí-vendet a«, mert a lakosság tövedel­me növekszik ezen keresztüli­s« p­­­­ a -b«n viszonylag elmaradt * fejlődés­­ben. Fontos kérdés minden vállalat­­nál, azon belül minden üzemben, hogy a helyi lehetőségeket és adott­ságokat ismerve, azokat hasznosít­sák a gazdaságosabb termelés érde­kében. Az önköltség alakulása nem lehet közömbös egyetlen dolgozó számára sem, mert annak csökkentésével ve­zet az út a nyereségrészesedés nö­vekedéséhez, a munkabérek emelé­séhez és a piaci árak csökkentésé­hez. Ne feledjük, hogy még sok gyár­ban és üzemben nincsenek meg a lehetőségek a csökkentett munkaidő bevezetésére, ugyanis ennek is nél­külözhetetlen alapfeltétele a terme­lékenység. BEndenfei boái ®, JSL, termékeink exportban és hazai felhasználásban nyernek értékesítést. A vasipari ter­mékek belföldi felhasználása fontos szerepet és helyet tölt be a lakosság igényeinek kielégítésében. A múlt­hoz viszonyítva az ellátottság terü­letén javulás tapasztalható. A kohá­­szati termékekből 16 százalékkal, a gépipariakból 8,5 százalékkal na­gyobb mennyiségű áru állt a hazai igény rendelkezésére, amely a la­kosság szükségletének­ kielégítése te­rén is javulást eredményezett, túl néhány felsorolt adat nem mond sokat. Ahhoz azonban eleget, hogy ismételten felhívja a figyelmet a gazdaságosabb termelésre, vasműn belül is, mint az új esztendő legfon­tosabb programjára. Tompítja az új iránti figyelmet és ezért ártalmas az alkotó kezde­­ményezések széleskörű kibontakozá­sára. Sok felesleges adminisztratív te­vékenységet igényel, amit akár a mozgalomban is hatékonyabban le­hetne felhasználni. Menetközben szinte naponta igényt kell támasztani a brigádok iránt úgy a gazdasági vezetőknek, mint a társadalmi szerveknek. Az üzemi négyszög üléseken, meghatározott feladatok megoldásá­hoz, munkahelyre bontva kérni a brigádok segítségét. Állandóan jegyezni, hogy mit kér­tünk, mennyire voltak a feltételek biztosítva és mit kaptunk a brigád­tól. Menetközben közölni a brigáddal, hogy meg vagyunk-e elégedve azzal, amit kaptunk, vagy többet várunk. Ha meg vagyunk elégedve, je­gyezzünk a brigádnaplóba, ne saj­náljunk egy-egy köszönőlevelet, de táblát vagy sajtónyilvánosságot sem. (Üzemi lap). A fő sors’t a brigádok havi és ne­­gyedévi értékelésére kell helyezni. Feltétlen azok értékeljenek, akik kérni szoktak a brigádtól és akik feladatokat adnak a brigádnak. Az értékelés legyen kollektív munka. Egy üzem, egy munkahely összes brigádvezetője vegyen részt rajta és hozza naplóját. Minden magával a brigád brigádvezetőnek lehetőséget kell biztosítani érvei és gondolatai kifejezésére. Az értékelő bizottságnak (szűk­körű) a brigádvezetői értekezleteket követő 3 napon dönteni kell és a döntést nyilvánosságra kell hozni. A menetközbeni (hash) értékelé­sek eredményét a félévi, illetve év­­végi értékeléseknél alapvetően fi­gyelembe kell venni és ezek alapján kell a termelési tanácskozás elé a javaslatot elkészíteni a megtisztelő cím odaítélése céljából. Szabó Jáva* SEB szervezőtitkár Nézzük a statisztikát Mi a helyzet a vasiparion? Egészséges aggódás A közelmúltban három fiatalt kizártak a KISZ-ből, a vasmű­ben. Három különböző alapszer­­vezetből, három volt KISZ-tagot. Nem egyedi eset, nem új dolog, máskor is hallottunk ilyent; sú­lya is látszólag csak ott van az ilyen esetnek, ahol végrehajtják: az alapszervezetben, a taggyűlé­sen. De én nem az alapszervezetek taggyűlésén éreztem a súlyát, ha­nem a vasmű párt-munkaérte­kezletén. Azon a fórumon, ahol a mozgalmi munka végzése közben, a különböző társadalmi és politi­kai szervezetek munkaterületén felszínre kerülő problémákat vi­tatják kéthetenként. Persze, valóban nem nagy ügy, és a szervezet munkájának ered­ményességét nem döntően befo­lyásoló tényező, hogy 1650 helyett 1647 tagja van-e a KTSZ-nek a vasműben; nem is ezt a három fős létszámveszteséget vitatták, nem. Ismert, hogy vannak betegség, testi fogyatékosság vagy más ok­ból a termelő munkában részt nem vevő emberek. Az ilyen pas­szivitást nem rójuk fel társaink­nak. S a kommunista szervezeti élet munkájából kieső, szervezet­be be nem lépő, onnan kilépő, vagy kizárt társaink védelmére idézhetnénk akár Lenint: „Nem minden embernek adatott meg az a képesség, hogy vállalni tudja a legnehezebb időszakokban is kommunista felelősséget, áldoz­­a­tot, s ha ilyen mégis közénk ke­veredett, fájdalom és bánat, de meg kell válnunk tőle”. De léteznek ál-betegségek is, képzelt betegség, vélt alkalmat­lanság — sőt, szimulánsok is lé­teznek elvétve. De az ilyen té­nyeket megállapítani igen nehéz, éppen ezért felelősségteljes, és ugyancsak ezért előfordul, hogy mellőzik az alapos vizsgálatot. Nos, léteznek ál-nem odavalók ál-alkalmatlanok, a mozgalomban is; olyanok akiktől megválni nem alaptalanul fájdalom és bánat, de olykor súlyos tévedés, olykor sú­lyos vétség az egyén ellen, mert olykor gyógyíthatatlan sebet ejte­nek az egyén lelkében, egyénisé­gében. Súlyát az ilyen eseteknek éppen az húzza alá, hogy ellen­tétes a mozgalom alapvető szem­léletével. Ez alkalommal az ifjú kommu­nisták szervezetének három volt tagjáról volt szó. De rajtuk ke­resztül minden ilyen esetről volt szó, s arról, hogy ifjúsági szer­vezetünknek, mint a fiatalok na­gyon fontos politikai nevelő szer­vezetének valamennyi KISZ-korú fiatal érdekes. .. ez nincs ellen­tétben az ifjúsági szövetség azon fő feladatával, hogy a pártnak neveljen utánpótlást, sőt ez a fő feladat csak aláhúzza a minden fiatal sorsával való törődést. Hát ezért kapott meg engem a vasmű párt-munkaértekezletén el­hangzott párbeszéd, melyet két szerv vb-titkára folytatott, s e beszélgetésből is mindenekelőtt a párt-vb titkár két kérdése: — Miért zárták ki a három fia­talt a szervezetből? — A kizárás után mi történt velük? Úgy érzem, kötelességem to­vább adni e két kérdést. Most fejeződött be a KISZ- alapszervezetekben a taglétszám és nyilvántartások felülvizsgálá­sa. Többször­ tíz olyan fiatal neve került e statisztikai munka során a KISZ VB. elé, akiket a közel­múltban kizártak az alapszerve­zetek a szövetségből — vagy ma­guk távoztak. Miért és mi lett a sorsuk? — a közeli jövőben ezek­re a kérdésekre keresi a választ a KSZ Végrehajtó Bizottsága. Ne­mes, egészséges aggódása ez az ifjúsági munka középszintű szer­vének. De, hogy ez az aggódás széleskörű, alapos és eredményes tevékenységgé nő­jjön vasműszerrel ahhoz az i­fjús­ági szövetség leg­kisebb sejtjeiben, minden egyes ifjú kommunistának át kell érez­nie e kérdések teljes súlyát.­­ A kérdéseket nagyon határozottan, nagyon meggondoltan fel is kell tenniük önmaguknak. Társaikért. Még akkor is, ha e néhány fia­talt, akik kimaradtak a szervezeti élet munkájából, a szervezetből, most nem tekintik elvtársuknak! Belei Béla Nem leszek teenager Kénytelen vagyok leszögezni, már nem tartozom a teenager korosz­tályba. Sőt! Vagy sajnos? Mindettől függetlenül, semmit nem akarok a fiatalság szemére hányni. Nem aka­rom a mai fiatalokat szapulni. An­nál inkább nem teszem, mert ez­előtt vagy 15 évvel én is vadul jár­tam a rockandrollt. Én is bodorí­­tottam a hajam, nem is beszélve a nyers gumitalpas topogóról. Akkori­ban, akinek legvastagabb talpú volt a cipője, az volt a „Jani”. Szóval nem vagyok és nem is akarok a teenagerek ellensége lenni. Én is szeretem Szörényit és rajon­gok Zalatnayért. De!... És erről a „de”-ről szeretnék írni. Vasárnap délután egész véletlenül betértem a Bartókba. Hogy miért? — nem tudom. Talán a kapu előtt álló rendőrségi URH kocsi miatt. A teenager délután kellős közepébe kerültem. Diákok, ipari tanulók, lá­nyok, fiúk vegyesen. Szóval a teena­ger korosztály. Megállapítottam: igen kellemes itt a szórakozás. Jó a zenekar, kulturált a környezet. A városban ez az egyetlen szórako­zási lehetőség a kispénzű tanulók számára. Sajnos. De — és megint­­csak a de — mit keresnek kimon­dottan a diákok, táncolni vágyó teenagerek között olyan egészen máshová való, enyhén szólva huli­gánok, mint akik miatt tollat fog­tam. Innen mindenáron ki kellene tiltani a Dzsagákat, Lomposokat, Lédiket. Ne fordulhasson elő többet az alábbi kis történet. Az emeleti előcsarnok ajtajában megjelent a kiemelkedő „nézetek­kel” megáldott csinos szőke — én udvarias leszek — kislány. Utólag kiderült: ő volt a Lédi. Szóval a körszakállas vagy 16 éves „atya” emigyen „lökte a szöveget” a mel­lette álló, különben Lompos névre hallgató legénykének. — Fiúcskám, mondd meg annak a báró cicának, hogy nem bírom a szőkéket. Sürgősen kopjon le! A fiúcska megmondta, de a vá­laszt nem tűri a nyomdafesték­­. De ne tűrje az ilyen jelenetet a jelen volt és majd jelenlévő, jólne­velt és jól szórakozni akaró fiatal­ság sem. Nem szabad hagyni, hogy ilyen, magukat „teenagerefe”-nek nevező huligáncsemeték miatt megintcsak „ezek a fiatalok"-at sza­­pul­juk. Hiszen ez a viselkedés nem általános. De nem is szabad, hogy az legyen. — m

Next