Üst, 1988 (34. évfolyam, 1-23. szám)
1988-01-09 / 1. szám
1988. január 9. Mit vár ön 1988-tól? Régi igazság a hírlapírói szakmában az, hogy mielőtt bárkit is „vallatóra” fognánk, jobb ha magunkat képzeljük előbb az illető helyzetébe. Ennek az íratlan „törvénynek" az alkalmazása az idei esztendőre a szokottnál is időszerűbbé vált. Még oly egyszerűnek számító esetben is, mint amilyen a mostani, hisz a kérdés, hogy mit vár Ön az új évtől, aligha tartozhat a szupernehéz feladványok közé. Csakhogy nem szokványos évnek ígérkezik az elkövetkező tizenkét hónap, s a bevezető elején írt „törvény" szerint én sem lennék mosolygós hangulatban, ha nekem szegeznék ugyanezt a kérdést. Ezért is örültem annak, hogy vasmüs ismerőseim közül a kiválasztottak első szóra igent mondtak a válaszadói szerepnek. S ha már ismerősöket irtam, annyit mindegyikőjüknél elárulok, hogy honnan is a kérdezői bátorságom. Nos, a pénzforgalmi osztály elszámoltató csoportja vezetőjével, Skultéti Jánosnéval (Borikával) egy háromnapos továbbképzésen voltam székszomszéd, s nem csupán egymás jegyzeteibe lestünk bele, hanem a peresztrojka helyi dolgait is jócskán kitárgyaltuk. Innentől számítva bízok Borika értékítéletében, s vagyok kíváncsi a véleményére . Mindenekelőtt békét várok az új esztendőtől. Békét a családi élethez, a szorgos munkához. Bízom abban, hogy akik a Dunai Vasműhöz kötötték sorsukat, azok biztos megélhetésre számíthatnak ezután is. A mi családunk esetében azért is fontos ez, mert valamennyien vasműsök vagyunk. Külön is örülök az életútbiztosítási kötvénynek, s ha én nem is részesülhetek a vasműnek ebben a jelentős segítségében, azt biztosra veszem, hogy sokat segít majd munkahely megbecsülésében, a a Dunai Vasműhöz való ragaszkodásban. A véletlen úgy hozta, hogy a Borika által említett ragaszkodás igencsak nyomon követhető Mihók Lajosnak, az MHSZ vasműi vezetősége titkárának pályafutásában is. Őt a klubokért való hadakozás hétköznapjaiból ismerem igazán. — Az idei esztendőtől akár úgy is fogalmazhatok: több, mint huszonöt éve tartozom a vállalat kollektívájához. A szakmunkásképző elvégzése után, 1962-ben lettem a vasmű dolgozója. Az üzemi életből hozott ismereteimet az utóbbi négy évben MHSZ- titkárként is jól tudtam kamatoztatni. Ugyan nem összegeztük még az elmúlt év tapasztalatait, de a jövőt illetően fontosnak vélem azt, hogy 1987-ben is növeltük taglétszámunkat. Száz százalékra teljesítettük tagdíjfizetési kötelezettségünket. Bízom abban, hogy MHSZ-közösségeink az elkövetkező nehezebb napokban is méltóak lesznek eddigi eredményeikhez. Sportolóink pedig tovább öregbítik a Dunai Vasmű hírnevét. Az a terület, ahol Fekete Misi, az öntöde művezetője dolgozik, aligha tartozik kényelmes munkahelyek közé. Az ottaniak véleménye, hangulata mindig jelen volt a munkásőrként is helytálló ismerős megnyilatkozásaiban. • Mindenekelőtt azt várom az új évtől, hogy az ígértnél jobban nem romlik a nagyüzemi munkások helyzete. A bruttósítás nem ragad át a piaci kofákra, és lesz elég erőnk ahhoz, hogy kellő mederben tartsuk helyzet javítására szánt intézkedéseinket Bízom abban is, hogy az öntöde kollektívája leterheltségével arányos elismerést kap, és az ígért fejlesztések révén üzemévé válhatunk a olyan vasműnek, ahol idős és fiatal egyaránt megtalálja a számítását . . . Gelencsér Pál, a kokszoló gyáregység vezetője: — Elsősorban természetesen a kokszoló-beruházás befejezését várom. Méghozzá a terveknek megfelelőt, azt, hogy a tervekben előírt technológiát teljesíteni tudja a beruházás. Várom azt is, hogy sikerüljön megteremteni az üzembiztonságot, a termelés zavartalan feltételeit. Tehát terv szerinti termelést biztosítani. Ez a kokszolóblokkon például azt jelenti, hogy percre pontosan legyenek a kokszkitolások. Ha ez nem így megy, a túlhevülés csökkenti a berendezések élettartamát. Az üzembiztonság megteremtése elsősorban saját karbantartóinkra ró jelentős feladatot is. Remélem ettől az évtől azt hogy sikerül az egyes kokszolóblokkot „életben tartani”, nem kell leállítani. Szeretnénk a tőkés kokszexportot növelni. Igaz, az egész kokszolónak csak kis területe a kokszosztályozó, mégis külön megemlítem: várom, hogy megoldódjon végre véglegesen a porelszívás! Sztojka Lajosné személyzeti vezető, a pártbizottság nőfelelőse — Én azt szeretném, ha megindulna a gazdasági és politikai gyorsulás — de minél kevesebb „vérveszteséggel”. Aggódom a nők sorsa miatt, várom, hogy kevesebb problémával minél kelljen szembenézniük Ám azt tapasztalom, hogy egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe, szűkülnek a lehetőségek. Hiszen, amikor egy nő például munkahelyet keres, több szempontot figyelembe kell vennie: ha kisgyerekei vannak (és esetleg elvált) nem tud váltóműszakot vállalni, egyműszakos fizetésből pedig alig tud megélni, a választható munkahely is egyre kevesebb A nők munkavállalói szerepe egyre nagyobb erőfeszítést igényel. Várom ’88-tól azt, hogy e tekintetben helyes döntések szülessenek, az állam és a munkáltatók teremtsenek megfelelő munkahelyeket és az ideiglenesen munka nélkül maradóknak olyan szociális hátteret, hogy senki ne kerüljön reménytelen helyzetbe. Várom, hogy ne romoljon tovább a gyerekek — ma már szembetűnően fennálló — esélyegyenlőtlensége, a Kovács Gábor üzemvezető, DV Vöröskereszt-szervezetének titkára: — Elsősorban békét szeretnék! Konkrétabban pedig azt, hogy a vállalat a nehezedő gazdasági körülmények közt is ugyanolyan messzemenő segítséget nyújtson a vöröskeresztes munkához, mint eddig. Jó lenne, ha a központi véradóállomást minél többen megismernék, s ha gyarapodna rendszeres véradóink száma. Ugyanakkor szeretném, ha nem lenne szükség a vérre: nem mintha véradóink nem szívesen adnának, de őszintén örülnék, ha kevesebb lenne a baleset, kevesebb lenne a szenvedő és rászoruló ember. Eszenyi Lajos, az üzemfenntartás szakszervezeti bizottságának titkára, a vszb tagja: — Várom 88-tól azt, hogy konkrétan érzékeljük a kibontakozást. Nem nagy eredményekre számítok, hanem arra, hogy tisztán lássuk az útirányt, s elinduljunk ezen az úton. Mint az üzemfenntartás dolgozója, a vállalat tervei közül elsősorban a hengermű-rekonstrukció zavartalan lefolyását remélem. Mint szakszervezeti vezető pedig azt, hogy ne csökkenjen a szakszervezeti szervezettség. Izgalmas feladatok állnak előttünk, várom, hogy legyen türelmünk és egészségünk (s remélem, hogy lesz is) végigcsinálni. Andrási Miklós, meleghengermű gyár részlegvezető: — Elsősorban, hogy a vasműnek az idei év legalább olyan eredményes legyen, a mint 87 volt. A nehezedő — dolgozók többségének egyelőre áttekinthetetlen — gazdasági helyzetben ehhez nagyon össze kell szednünk magunkat. Ez a meleghengermű kollektívájára fokozottan igaz. Az idei hengerlési tervfeladatot 11 hónap alatt kell teljesítenünk, mert november végétől 25 napra leállunk. Decemberben szeretnénk ugyanis megvalósítani olyan beruházásokat, mint a coil-box telepítése az előnyújtó vízszintes állvány, az új végvágóolló beállítása stb. Remélem mind a 12 hónap eredményes lesz. Antali Károly, szervezési és számítástechnikai főosztályvezető: — Nagyon jó kérdés! Nyugodtabb évet, mint a tavalyi volt a számítástechnikusoknak Tény, hogy gazdaságilag nehezebb időszak következik, szociális körülményeink is romlani fognak. A mi munkánk — remélhetőleg — mégis könnyebb, kiegyensúlyozottabb lesz idén. ’88-ban feladatok már adottak, tisztázottak. Teljesítésük pedig jóval könnyebb lesz, mint meghatározásuk volt. Medveczky Endre, iparszervezési főosztályvezető: — Az emberek többsége keserű szájízzel gondol a jövőre. És bizakodó vagyok. Azért is, mert az országban minden vonalon rendezett folyamatok kialakítására törekednek. Gondolok itt többek között a munkafegyelem javítása, a társadalmi tulajdon védelme érdekében tett intézkedésekre. Szigorúbb lesz a számonkérés, a büntetés minden szinten mi munkánkat ez egyértelműen segíti. A feltételek nálunk is adottak. Élni kell vele. A munkaidőrögzítővel minden területen egészségesebb munkafegyelmet lehet kialakítani. Ahhoz pedig, hogy eredményeket érjünk el, szigorúbb vezetői ellenőrzésre, számonkérésre, szankciókra van szükség. Szeretném, ha a vállalatnál mindenki „gazda” lenne. Jobban vigyázna a rábízott értékekre, hogy ne legyen szükség külső beavatkozásokra. Bakai Ferenc, a lemezfeldolgozó gyáregység szociális vezetője: — Eredményekben gazdag, boldog új évet. Mint szociális vezető, nagyon remélem, hogy az árintézkedések következményei nem lesznek olyan súlyosak, mint az emberek többsége várja Az áremelések hatására ugyanis egyes rétegek (nyugdíjasok, pályakezdők stb.) szociális körülményei „válságossá" válhatnak. Saját házunk táján örömmel tapasztaltam, hogy az elmúlt években sokkal vonzóbb lett vállalatunk a fiatal pályakezdők számára. A vasmű megerősítette gazdasági pozícióját, és a fiatalok érdekében tett intézkedéseink is beváltak. Bízom benne, hogy ezt a szintet az idén is tartani tudjuk. Suha Zoltán, a DVKISZ- bizottság titkára: — Ha poénre venném a kérdést, azt mondanám, nem sok jót. De komolyra fordítva a szót, az mindenképpen igaz, hogy jövőre, ismét csak a legnehezebb helyzetben lévők közé fognak tartozni a fiatalok, a pályakezdők, családalapítók. Fontos, hogy a a KISZ fokozottan és érdemlegesen segíteni tudjon az ő problémáikon. Nekünk itt a vállalatnál is ezen kell törni a fejünket. Gondolok itt a pályakezdők bérének rendezésére, szinten tartására. De ugyanilyen fontos a lakáshoz jutás segítése. Mi azt szeretnénk, ha a különféle akciók eredményeképpen, legalább az 1987- es árak maradnának egyelőre. Hiszen a vasműs lakások beugróit még csak-csak ki lehet fizetni, ám a törlesztés terhei lassan már irreálissá nőnek. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy ebben az évben nekünk, fiataloknak is fel kell kötni azt a bizonyos — akár hosszú, akár rövid — nadrágot, s cselekedni, dolgozni kell. A vállalat munkáját, vélem akkor segítjük a leghatékonyabban, ha... — Például a kohórekonstrukciót a fiatal műszaki értelmiségiek újszerű ötleteikkel, alkotó talentumukkal, munkásfiataljaink pedig gyakorlati tapasztalataikkal fogják segíteni. Azután bizonyos folyamatok indítását, kibontakozását fel kéne vállalni. Ilyen például a robotizáció, ahol rengeteg friss ismerettel, már az új dolgokra „járó aggyal” bírnak az egyetemekről, főiskolákról frissen kikerült szakembereink. Összegezve, én azt remélem, hogy a KISZ, 1987- ben némiképp megingott vonzerejét, tekintélyét olyan dolgokkal tudjuk erősíteni, amivel a vállalatnak, az országnak is segítünk. Sólymos Ernő, termelési igazgatóhelyettes : — Mindenek előtt azt remélem, hogy azt a minimális nyereséget, amit terveztünk, mindenképpen túlteljesítjük. Az 1988-as termelési tervünk egy igen feszített terv, melyhez még nagyon sok feltétel hiányzik, ebből rögtön adódnak legközelebbi feladataink : ezen feltételek mielőbbi megteremtése. Remélem, hogy 1988. megkímél bennünket a nagyobb termelést akadályozó üzemzavaroktól, ennek a tervteljesítés biztosítottsága mellett az az előnye is meglenne, hogy több időnk lenne hosszabb távra gondolkodni, nem vinnék összes időnket és energiánkkat a mindennapok operatív teendői. — És Sólymos Ernő, a magánember? — Mint magánember még teljesen nem látom át, hogyan alakulnak majd a viszonyok, de azt remélem, hogy azért annyira nagy zavart nem okoz a család életében. Tisztában vagyok azzal, hogy csökkenhet az életszínvonalunk, de ezt megpróbálom majd fokozott munkával ellensúlyozni. Kertész Barnabás, kertészeti vezető: — Az első amit ’88-tól várok, az az, amit minden kertész minden évben vár, nevezetesen, hogy amit ősszel elvetettünk, az mind keljen ki épségben tavasszal. Azután pedig várom, hogy a kertészet tervei, feladatai mind teljesüljenek. Ezek: 80 ezer négyzetméter park felújítása, mintegy 1200 darab fa telepítése, és egy új dolog: az olyan épületek, melyek köré nem tudunk zöldet telepíteni, mert mondjuk betonnal van körbe véve, nos, ezeket megpróbáljuk valamilyen örökzölddel befuttatni. Magánemberként jó egészséget várok ’88-tól mert ez minden tervünk valóra váltásának legelső záloga. Mészáros Géza, a kereskedelempolitikai iroda vezetője: — Roppant röviden meg tudom fogalmazni a ’88-hoz fűződő reményeimet . Munkahely: remélem, hogy úgy tudunk dolgozni kis irodánk dolgozóival, olyan piaci megoldásokat találunk, melyek segítségével lényegesen növelhető a tervezett vállalati nyereség. Magánélet : leghőbb vágyam, hogy végre beköltözhessek az új házikómba, amit immár három éve építgetek. Az összeállítást készítették: Lánczos András, Szalóki Zsuzsa, Körmendi Erzsébet, Kertész Viktória ' Műszakról - műszakra Úgy tűnik, nem csupán a kriminalisztikában igaz az, hogy a tettes ismét visszatér a helyszínre. A képeinken is látható Cseh József 1950-ben, mint géplakatos-tanuló járt a Szalki-szigeten, de nem is annyira a csáposkutak telepítésénél rábízott munka, hanem sokkal inkább a táj szépsége fogta meg a fiatalember lelkületét. Két esztendő múltával így már nem a Láng Gépgyár dolgozójaként, hanem az épülő város egyik szakmunkásaként tért vissza Kezdetben tett ugyan némi kitérőt kiz 1950-ben bejárt helyszínhez képest. De az öntödében meg a mozdonyjavítóban eltöltött évek után, végül is 1957-ben bekerült a kikötői üzem kollektívájába, és azóta hű is maradt ehhez a munkahelyhez. Nemcsak a daruk javításában szerzett rutint, megalapozott tudást, hanem felkészült a takarítógépek karbantartására is. Lépést tartott a kikötői üzem fejlődésével, és a műhelyben a nehéz órák idején is lehetett számítani Cseh Józsefre. Hol egy sérült uszály folozásánál, hol pedig egy súlyosabb üzemzavar elhárításánál bizonyította szakmai felkészültségét. Társai kétszer szavaztak neki bizalmat a Kiváló Dolgozó kitüntetéshez, és immáron aranygyűrűs törzsgárdatagként az is felötlik benne, hogy érdemes volt visszatérnie a Szalki-szigeti helyszínre . . . A darulakatos e vidékre.