Üst, 1988 (34. évfolyam, 1-23. szám)

1988-01-09 / 1. szám

1988. január 9. Mit vár ön 1988-tól? Régi igazság a hírlapírói szakmában az, hogy mielőtt bár­kit is „vallatóra” fognánk, jobb ha magunkat képzeljük előbb az illető helyzetébe. Ennek az íratlan „törvénynek" az alkalma­zása az idei esztendőre a szokottnál is időszerűbbé vált. Még oly egyszerűnek számító esetben is, mint amilyen a mostani, hisz a kérdés, hogy mit vár Ön az új évtől, aligha tartozhat a szu­pernehéz feladványok közé. Csakhogy nem szokványos évnek ígérkezik az elkövetkező tizenkét hónap, s a bevezető elején írt „törvény" szerint én sem lennék mosolygós­­ hangulatban, ha nekem szegeznék ugyanezt a kérdést. Ezért is örültem annak, hogy vasmüs ismerőseim kö­zül a kiválasztottak első szóra igent mondtak a válaszadói sze­repnek. S ha már ismerősöket irtam, annyit mindegyikőjüknél elárulok, hogy honnan is a kérdezői bátorságom. Nos, a pénzforgalmi osz­tály elszámoltató csoportja vezetőjével, Skultéti János­­néval (Borikával) egy három­napos továbbképzésen vol­tam székszomszéd, s nem csupán egymás jegyzeteibe lestünk bele, hanem a pe­resztrojka helyi dolgait is jócskán kitárgyaltuk. Innentől számítva bízok Borika értékítéletében, s va­gyok kíváncsi a véleményére . Mindenekelőtt békét várok az új esztendőtől. Bé­két a családi élethez, a szor­gos munkához. Bízom abban, hogy akik a Dunai Vasmű­höz kötötték sorsukat, azok biztos megélhetésre számít­hatnak ezután is. A mi csa­ládunk esetében azért is fon­tos ez, mert valamennyien vasműsök vagyunk. Külön is örülök az életútbiztosítási kötvénynek, s ha én nem i­s részesülhetek a vasműnek ebben a jelentős segítségé­ben, azt biztosra veszem, hogy sokat segít majd munkahely megbecsülésében, a a Dunai Vasműhöz való ra­gaszkodásban. A véletlen úgy hozta, hogy a Borika által említett ra­gaszkodás igencsak nyomon követhető Mihók Lajosnak, az MHSZ vasműi vezetősége titkárának pályafutásában is. Őt a klubokért való hadako­zás hétköznapjaiból ismerem igazán. — Az idei esztendőtől akár úgy is fogalmazhatok: több, mint huszonöt éve tartozom a vállalat kollektívájához. A szakmunkásképző elvégzése után, 1962-ben lettem a vas­mű dolgozója. Az üzemi élet­ből hozott ismereteimet az utóbbi négy évben MHSZ- titkárként is jól tudtam ka­matoztatni. Ugyan nem ös­­­szegeztük még az elmúlt év tapasztalatait, de a jövőt il­letően fontosnak vélem azt, hogy 1987-ben is növeltük taglétszámunkat. Száz száza­lékra teljesítettük tagdíjfize­tési kötelezettségünket. Bí­zom abban, hogy MHSZ-kö­­zösségeink az elkövetkező nehezebb napokban is mél­tóak lesznek eddigi eredmé­nyeikhez. Sportolóink pedig tovább öregbítik a Dunai Vasmű hírnevét. Az a terület, ahol Fekete Misi, az öntöde művezetője dolgozik, aligha tartozik kényelmes munkahelyek kö­­­zé. Az ottaniak véleménye, hangulata mindig jelen volt a munkásőrként is helytálló ismerős megnyilatkozásaiban. • Mindenekelőtt azt vá­rom az új évtől, hogy az ígértnél jobban nem romlik a nagyüzemi munkások hely­zete. A bruttósítás nem ra­gad át a piaci kofákra, és lesz elég erőnk ahhoz, hogy kellő mederben tartsuk helyzet javítására szánt in­­­tézkedéseinket Bízom abban is, hogy az öntöde kollektí­vája leterheltségével arányos elismerést kap, és az ígért fejlesztések révén üzemévé válhatunk a olyan vas­műnek, ahol idős és fiatal egyaránt megtalálja a szá­mítását . . . Gelencsér Pál, a kokszoló gyáregység vezetője: — Elsősorban természete­sen a kokszoló-beruházás be­fejezését várom. Méghozzá a terveknek megfelelőt, azt, hogy a tervekben előírt tech­nológiát teljesíteni tudja a beruházás. Várom azt is, hogy sikerül­jön megteremteni az üzem­­biztonságot, a termelés za­vartalan feltételeit. Tehát terv szerinti termelést bizto­sítani. Ez a kokszolóblokkon például azt jelenti, hogy percre pontosan legyenek a kokszkitolások. Ha ez nem így megy, a túlhevülés csök­kenti a berendezések élet­tartamát. Az üzembiztonság megteremtése elsősorban sa­ját karbantartóinkra ró je­lentős feladatot­ is. Remélem ettől az évtől azt hogy sikerül­­ az egyes kokszolóblokkot „életben tartani”, nem kell leállítani. Szeretnénk a tőkés kokszex­portot növelni. Igaz, az egész kokszolónak csak kis területe a kokszosz­tályozó, mégis külön megem­lítem: várom, hogy megol­dódjon végre véglegesen a porelszívás! Sztojka Lajosné személy­zeti vezető, a pártbizottság nőfelelőse — Én azt szeretném, ha megindulna a gazdasági és politikai gyorsulás — de mi­nél kevesebb „vérveszteség­gel”. Aggódom a nők sorsa miatt, várom, hogy kevesebb problémával minél kell­jen szembenézniük Ám azt tapasztalom, hogy egyre többen kerülnek nehéz hely­zetbe, szűkülnek a lehetősé­gek. Hiszen, amikor egy nő például munkahelyet keres, több szempontot figyelembe kell vennie: ha kisgyerekei vannak (és esetleg elvált) nem tud váltóműszakot vál­lalni, egyműszakos fizetésből pedig alig tud megélni, a vá­lasztható munkahely is egy­re kevesebb A nők munka­­vállalói szerepe egyre na­gyobb erőfeszítést igényel. Várom ’88-tól azt, hogy e tekintetben helyes döntések szülessenek, az állam és a munkáltatók teremtsenek megfelelő munkahelyeket és az ideiglenesen munka nélkül maradóknak olyan szociális hátteret, hogy senki ne ke­rüljön reménytelen helyzet­be. Várom, hogy ne romol­jon tovább a gyerekek — ma már szembetűnően fennálló — esélyegyenlőtlensége, a Kovács Gábor üzemvezető, DV Vöröskereszt-szerve­zetének titkára: — Elsősorban békét sze­retnék! Konkrétabban pedig azt, hogy a vállalat a nehe­zedő gazdasági körülmények közt is ugyanolyan messze­menő segítséget nyújtson a vöröskeresztes munkához, mint eddig. Jó lenne, ha a központi véradóállomást mi­nél többen megismernék, s ha gyarapodna rendszeres véradóink száma. Ugyanak­kor szeretném, ha nem len­ne szükség a vérre: nem mintha véradóink nem szí­vesen adnának, de őszintén örülnék, ha kevesebb lenne a baleset, kevesebb lenne a szenvedő és rászoruló em­ber. Eszenyi Lajos, az üzem­­fenntartás szakszervezeti bi­zottságának titkára, a vszb tagja: — Várom 88-tól azt, hogy konkrétan érzékeljük a ki­bontakozást. Nem nagy ered­ményekre számítok, hanem arra, hogy tisztán lássuk az útirányt, s elinduljunk ezen az úton. Mint az üzemfenn­tartás dolgozója, a vállalat tervei közül elsősorban a hengermű-rekonstrukció za­vartalan lefolyását remélem. Mint szakszervezeti vezető pedig azt, hogy ne csökken­jen a szakszervezeti szerve­zettség. Izgalmas feladatok állnak előttünk, várom, hogy legyen türelmünk és egész­ségünk (s remélem, hogy lesz is) végigcsinálni. Andrási Miklós, meleghen­germű gyár részlegvezető: — Elsősorban, hogy a vas­műnek az idei év legalább olyan eredményes legyen, a mint 87 volt. A nehezedő — dolgozók többségének egyelőre áttekinthetetlen — gazdasági helyzetben ehhez nagyon össze kell szednünk magunkat. Ez a meleghen­germű kollektívájára foko­zottan igaz. Az idei henger­­lési tervfeladatot 11 hónap alatt kell teljesítenünk, mert november végétől 25 napra leállunk. Decemberben sze­retnénk ugyanis megvalósí­tani olyan beruházásokat, mint a coil-box telepítése az előnyújtó vízszintes állvány, az új végvágóolló beállítása stb. Remélem mind a 12 hó­nap eredményes lesz. Antali Károly, szervezési és számítástechnikai főosz­tályvezető: — Nagyon jó kérdés! Nyu­­godtabb évet, mint a tavalyi volt a számítástechnikusok­nak Tény, hogy gazdasági­lag nehezebb időszak követ­kezik, szociális körülménye­ink is romlani fognak. A mi munkánk — remélhetőleg — mégis könnyebb, kiegyensú­­­lyozottabb lesz idén. ’88-ban feladatok már adottak, tisztázottak. Teljesítésük pe­dig jóval könnyebb lesz, mint meghatározásuk volt. Medveczky Endre, ipar­szervezési főosztályvezető: — Az emberek többsége keserű szájízzel gondol a jö­vőre. És bizakodó vagyok. Azért is, mert az országban minden vonalon rendezett folyamatok kialakítására tö­rekednek. Gondolok itt töb­bek között a munkafegye­lem javítása, a társadalmi tulajdon védelme érdekében tett intézkedésekre. Szigo­rúbb lesz a számonkérés, a büntetés minden szinten mi munkánkat ez egyértel­­­műen segíti. A feltételek ná­lunk is adottak. Élni kell vele. A munkaidőrögzítővel minden területen egészsége­sebb munkafegyelmet lehet kialakítani. Ahhoz pedig, hogy eredményeket érjünk el, szigorúbb vezetői ellenőr­zésre, számonkérésre, szank­ciókra van szükség. Szeret­ném, ha a vállalatnál min­denki „gazda” lenne. Jobban vigyázna a rábízott értékek­re, hogy ne legyen szükség külső beavatkozásokra. Bakai Ferenc, a lemezfel­dolgozó gyáregység szociális vezetője: — Eredményekben gazdag, boldog új évet. Mint szociá­lis vezető, nagyon remélem, hogy az árintézkedések kö­vetkezményei nem lesznek olyan súlyosak, mint az em­berek többsége várja Az ár­emelések hatására ugyanis egyes rétegek (nyugdíjasok, pályakezdők stb.) szociális körülményei „válságossá" válhatnak. Saját házunk táján öröm­mel tapasztaltam, hogy az elmúlt években sokkal von­zóbb lett vállalatunk a fiatal pályakezdők számára. A vas­mű megerősítette gazdasági pozícióját, és a fiatalok ér­dekében tett intézkedéseink is beváltak. Bízom benne, hogy ezt a szintet az idén is tartani tudjuk. Suha Zoltán, a DV­KISZ- bizottság titkára: — Ha poénre venném a kérdést, azt mondanám, nem sok jót. De komolyra fordít­va a szót, az mindenképpen igaz, hogy jövőre, ismét csak a legnehezebb helyzetben lé­vők közé fognak tartozni a fiatalok, a pályakezdők, családalapítók. Fontos, hogy a a KISZ fokozottan és érdem­legesen segíteni tudjon az ő problémáikon. Nekünk itt a vállalatnál is ezen kell törni a fejünket. Gondolok itt a pályakezdők bérének rendezésére, szinten tartására. De ugyanilyen fontos a lakáshoz jutás segí­tése. Mi azt szeretnénk, ha a különféle akciók eredmé­nyeképpen, legalább az 1987- es árak maradnának egyelő­re. Hiszen a vasműs lakások beugróit még csak-csak ki lehet fizetni, ám a törlesztés terhei lassan már irreálissá nőnek. Persze azzal is tisz­tában vagyok, hogy ebben az évben nekünk, fiataloknak is fel kell kötni azt a bizonyos — akár hosszú, akár rövid — nadrágot, s cselekedni, dolgozni kell. A vállalat munkáját, vélem akkor segítjük a leghatéko­nyabban, ha... — Például a kohórekonst­rukciót a fiatal műszaki ér­telmiségiek újszerű ötleteik­kel, alkotó talentumukkal, munkásfiataljaink pedig gya­korlati tapasztalataikkal fog­ják segíteni. Azután bizo­nyos folyamatok indítását, kibontakozását fel kéne vál­lalni. Ilyen például a robo­­tizáció, ahol rengeteg friss ismerettel, már az új dol­gokra „járó aggyal” bírnak az egyetemekről, főiskolák­ról frissen kikerült szakem­bereink. Összegezve, én azt remélem, hogy a KISZ, 1987- ben némiképp megingott vonzerejét, tekintélyét olyan dolgokkal tudjuk erősíteni, amivel a vállalatnak, az or­szágnak is segítünk. Sólymos Ernő, termelési igazgatóhelyettes : — Mindenek előtt azt re­mélem, hogy azt a minimá­lis nyereséget, amit tervez­tünk, mindenképpen túltel­jesítjük. Az 1988-as termelé­si tervünk egy igen feszített terv, melyhez még nagyon sok feltétel hiányzik, ebből rögtön adódnak legközelebbi feladataink : ezen feltételek mielőbbi megteremtése. Remélem, hogy 1988. megkímél bennünket a na­­­­gyobb termelést akadályozó üzemzavaroktól, ennek a tervteljesítés biztosítottsá­ga mellett az az előnye is meglenne, hogy több időnk lenne hosszabb távra gon­dolkodni, nem vinnék összes időnket és energián­k­­kat a mindennapok operatív teendői. — És Sólymos Ernő, a ma­gánember? — Mint magánember még teljesen nem látom át, ho­gyan alakulnak majd a vi­szonyok, de azt remélem, hogy azért annyira nagy za­vart nem okoz a család éle­tében. Tisztában vagyok az­zal, hogy csökkenhet az élet­­színvonalunk, de ezt meg­próbálom majd fokozott munkával ellensúlyozni. Kertész Barnabás, kerté­szeti vezető: — Az első amit ’88-tól vá­rok, az az, amit minden ker­tész minden évben vár, ne­vezetesen, hogy amit ősszel elvetettünk, az mind keljen ki épségben tavasszal. Az­után pedig várom, hogy a kertészet tervei, feladatai mind teljesüljenek. Ezek: 80 ezer négyzetmé­ter park felújítása, mintegy 1200 darab fa telepítése, és egy új dolog: az olyan épü­letek, melyek köré nem tu­dunk zöldet telepíteni, mert mondjuk betonnal van körbe véve, nos, ezeket megpróbál­juk valamilyen örökzölddel befuttatni. Magánemberként jó egész­séget várok ’88-tól mert ez minden tervünk valóra vál­tásának legelső záloga. Mészáros Géza, a kereske­delempolitikai iroda vezetője: — Roppant röviden meg tudom fogalmazni a ’88-hoz fűződő reményeimet . Munkahely: remélem, hogy úgy tudunk dolgozni kis iro­dánk dolgozóival, olyan piaci megoldásokat találunk, me­lyek segítségével lényegesen növelhető a tervezett válla­lati nyereség. Magánélet : leghőbb vá­gyam, hogy végre beköltöz­hessek az új házikómba, amit immár három éve épít­getek. Az összeállítást készítették: Lánczos András, Szalóki Zsuzsa, Körmendi Erzsébet, Kertész Viktória ' Műszakról - műszakra Úgy tűnik, nem csupán a kriminalisztikában igaz az, hogy a tettes ismét visszatér a helyszínre. A képeinken is látható Cseh József 1950-ben, mint géplakatos-tanuló járt a Szalki-szigeten, de nem is annyira a csáposkutak telepítésénél rábízott munka, hanem sokkal inkább a táj szépsége fogta meg a fiatalember lelkületét. Két esztendő múltával így már nem a Láng Gépgyár dolgozójaként, hanem az épülő város egyik szakmunkásaként tért vissza Kezdetben tett ugyan némi kitérőt kiz 1950-ben bejárt helyszínhez képest. De az öntödében meg a mozdonyjaví­tóban eltöltött évek után, végül is 1957-ben bekerült a kikötői üzem kollektívájába, és azóta hű is maradt ehhez a munkahelyhez. Nemcsak a daruk javításában szerzett rutint, megala­pozott tudást, hanem felkészült a takarítógépek karban­tartására is. Lépést tartott a kikötői üzem fejlődésével, és a műhelyben a nehéz órák idején is lehetett számítani Cseh Józsefre. Hol egy sérült uszály fol­ozásánál, hol pedig egy súlyosabb üzemzavar elhárításánál bizonyította szakmai felkészültségét. Társai kétszer szavaztak neki bizalmat a Kiváló Dol­gozó kitüntetéshez, és immáron aranygyűrűs törzsgárda­­tagként az is felötlik benne, hogy érdemes volt visszatér­nie a Szalki-szigeti helyszínre . . . A darulakatos e vidékre.

Next