Üst, 1989 (35. évfolyam, 1-24. szám)
1989-01-12 / 1. szám
Még nem színfolt , csak festékcsepp Városunk politikai palettáján nem színfolt, csupán festékcsepp egyelőre a FIDESZ dunaújvárosi csoportja. Kevesen is vannak még (16 fő) arculatuk sem alakult ki még igazán, és bizony hiányzik a politikai, diplomáciai rutin. A nagyrészt diákokból álló csoport úgy került kapcsolatba KISZ a vasművel, hogy a jövőjével alternatívaanyagok foglalkozó egyikét elemezve, észrevételeiket, javaslataikat eljuttatták a Dunai Vasmű KISZ-bizottságához. Maga az írás valóban tisztességes szándékú, valós segítőkészséget mutat, az egymás melletti kulturált politizálás jegyében született. A kiszesek szintén nem zárkóztak el a párbeszédtől, a nyílt fellépésre nyílt meghívással válaszoltak, hogy személyesen is mód nyílhasson a különbségek és azonosságok tisztázására. S itt utalok a politikai, diplomáciai rutin hiányára. A találkozót ugyanis a FIDESZ szinte az utolsó pillanatban lemondta. A döntést megindokolták ugyan, ám a szubjektív nehézségek a politikában sehol sem számítanak érvnek. S ezzel saját tekintélyüknek ártottak a legjobban. Végül is a találkozótól nem zárkóztak el, mire e sorok megjelennek, talán már létre is jön. De nemcsak ez tűnt számomra „gyermekkori sajátosságnak". A fiatalos lendület mellett, fiatalos bizonytalanság, a fiatalos félelem is jellemző a csapatra. Rövid beszélgetésünk csaknem meghiúsult, mert bár ők mindannyian vállalják nézeteiket, szüleik miatt (mármint hogy a szülőnek ne támadjon munkahelyi, vagy egyéb kellemetlensége gyermeke politikai nézetei miatt, [sic!]) egyelőre sokan nem vállalják nevük megjelenését. Minden jó, ha a vége jó, és végül Németh Miklós, mint a csoport képviselője, válaszolt néhány kérdésre. — Hogyan alakult meg a csoport? — Két ágon szerveződött. Heten a főiskolán alakítottak csoportot, és a mi baráti társaságunk is úgy döntött, a FIDESZ az a szervezet, ahol politizálni akarunk. Végül is a FIDESZ belső kiadványában olvastunk egymásról, és így dolgozunk azóta együtt 16-an. —, Ki irányít, segít benneteket? 4 — A csoportban jelenleg ember kezében futnak össze az irányítás, szervezés feladatai, ők nem vezetők, rátermettségük miatt alakult így. Felvettük a kapcsolatot a FIDESZ Ideiglenes Bizottságával, közvetlen gyakorlati segítséget ennek szóvivői testületétől kapunk. Nagyon jó a kapcsolatunk a MDF dunaújvárosi szervezetével, több dologban együttműködünk, de nem kívánunk az ő ifjúsági szervezetük lenni, bár távlati céljaink azonosak. Egyébként a FIDESZ-ben nincs központi utasítás, centralizált vezetés, minden csoport a helyi viszonyokhoz alakíthatja tevékenységét. — Hogyan próbáljátok a taglétszámotokat növelni? — Szervezéssel, agitációval. Főként az iskolákban szeretnénk tömegbázist szerezni. Felkerestük a középiskolák igazgatóit, szeretnénk faliújság-jelleggel tájékoztatni a diákokat. A Makarenkóban semmi kifogást nem emeltek, a Rudasban sem, a Bánkiban két hét múlva kapunk választ, a gimnáziumban elzárkóztak, itt egy Pápáról érkezett levél hangolta valószínűleg a FIDESZ ellen az iskolavezetést. Egyébként nem először árt nekünk mástól, másoktól érkezett levél, falragasz. Mi nem fogunk falragaszozni, levelezgetni, mi személyesen vesszük fel a kapcsolatot mindenkivel, aki hajlandó együttműködni velünk. — A vasműs kiszeseknek írt levél miért született? — Bár most a diákokat keressük elsősorban, főként mi is diákok vagyunk — azért a szeretnénk munkahelyeken is megjelenni. És hogy miért KISZ? Mi nem az ifjúság egységét akarjuk megbontani, a rétegérdekeink közösek. Mi azt szeretnénk, hogy élénk politikai vitával minél több fiatalt vonhassunk be aktív résztvevőként társadalmunk politikai közéletébe. " A FIDESZ dunaújvárosi csoportja politikai programjáról a vita lezajlása és a felesleges félelmek leküzdése után adunk tájékoztatást. M. Kertész * w 4 [UNK]» 5 3. Magunk között őszintén szólva nem repestem az örömtől, amikor az első munkaértekezletet követően azt a feladatot kaptam, hogy az „élet sűrűjében" keressek meg idősebb párttagokat, feltéve a kérdést: miként vélekednek napjainkban politikáról, gazdaságról, vezető szerepről, közhangulatról. Egyáltalán mit várnak a jövőtől?« A közelmúltban a szocialista társadalom jellemzőinek tartottuk a tervgazdálkodást (az NDK napjainkban is) életszínvonalunk, a reálbérek és -jövedelem töretlen emelkedését, a szocialista tulajdonviszonyok mindenhatóságát. Az utóbbi hónapokban megválaszolásra váró kérdés lett, hogy milyen legyen a változások iránya. Azt nemigen vitatják, hogy a helyzetünk kritikus és változásra van szükség. Lemondunk a régi elképzelésekről — valamennyi illúzió és tévedés volt — vetik fel beszélgető, vitatkozó partnereim. Egyedüli orvosság a reform? — kérdik. Kapitalista módszerek, jóléti társadalmak polgári gyakorlata, szocialista kereszteződéssel, ezt jelentené a reform? Milyen a múlthoz való viszonyunk? Több mint négy évtized történelmének újraértékelésével keservesen szembekerülünk önmagunkkal, a párttal. Eszméket taposunk a sárba, hogy folyton csak a rosszat, a sikertelenségeket teregetjük ki? Aggasztó az ország gazdasági helyzete. Valamennyi vitapartnerem elismeri külön-külön is, hogy ma a legfőbb feladat a gazdaság helyreállítása. De hozzáteszik, az emberek tűrőképességének következetes figyelembevételével. Nyolc—tíz ember, mindegyike túl az ötvenen, sokat látott és megért elvtársaim véleménye összességében még ma sem mutat letisztult képet. Még nem sikerült hozzáigazítani lépéseinket a megváltozott és konfliktusokkal szegélyezett úthoz. Még nem jött létre a megújulás ideológiai rendszere. Ez pedig óhatatlanul gúzsba köti a cselekvőkészséget. Az országos, a megyei pártértekezletek után sem mondható el, hogy egyértelmű lenne a bizalom. Számos eszmeáramlatról olvasunk, értesülünk napjainkban, de mintha a mi hangunk, a párté, a kommunistáké nem nagyon hallatszana. Itt van például a napilapok drágulása. Az MSZMP a költségvetését alakíthatná talán úgy is, hogy a Népszabadság ára nem változna. Mindjárt keresettebb lenne a lap, szélesebb rétegekhez szólna — veti fel egyik gyakorlati érzékű propagandistánk. Mert az tény, hogy reális helyzettudata van a párttagságnak, de egyelőre még nem tud mit kezdeni vele. Az emberek jövőképet akarnak! Persze az is különböző lehet. Sokan azt mondják, számukra csak az érdekes, hogy saját maguk, gyermekeik hogyan élnek majd legközelebbi időszakban, hol laknak és így tovább. Az, hogy mindezt milyen ideológiai körítés övezi, az számukra szinte mellékes. Más ismerőseim merőben fordítva látják a dolgokat, úgy vélekednek és hirdetik is, hogy nagy ideológiai, politikai, gazdasági átrendezést szeretnének, megfelelő eszmei alapokat. Az majd megteremti a feltételeket a jóléthez. Persze, nem hiszek abban, hogy ez a két álláspont kizárólagos lenne, ám az igaz, hogy az előbbi az uralkodó. Mögöttünk álló évtizedek tanulságait, tapasztalatait vitatva mindig ideológiai kérdésekhez jutunk. Fogalmakat kellene tisztáznunk, végérvényesen. Ránk, öregekre, régi párttagokra örökölten a „baloldaliság" a jellemző, holott ez többnyire csak konzervativizmus, amely régi beidegződéseket és érdekeket véd. Ma a liberalizálódással szemben, amely egyeseknél a szocialista értékek tagadásához vezet. Utunk tanulsága, hogy a párt akkor tudja betölteni szerepét, akkor élvezhet bizalmat, ha érzékenyen reagál a valóság új jelenségeire és képes kezdeményezően cselekedni. Kétségtelen, hogy a központi pártszervek nagyobb fordulatszámmal, helyzetnek megfelelően igyekeznek rájuknak, dolgozni. Tenni akaúgy tűnik, nagyobb erővel kellene hatni a pártélet alsóbb szintjein is. Az alulról építkezés, az önállóság kiváló lehetőségek, ám a világos, egyértelmű elvi és politikai iránymutatás nélkülözhetetlen. Ezekről beszélgettünk néhányan egymással és különkülön, régi párttagok, valamennyien a munkásosztályból. Molnár Tibor I 1989. január 12. A piacon is fizetni kell Nem igaz, hogy az emberek csak saját gazdasági problémáikkal foglalkoznak manapság. Törődnek ők mással, az ország ügyeivel (általánosságban), a vállalat ügyeivel is (különösen, ha érdekesnek tűnő információt kapnak), s a hírek áramlása időnként furcsa végeredményt szül. Elterjedt például, hogy vállalatunk tavaly év végén fizetésképtelenné vált. A hír hátteréről, a vállalat kereskedelmével, pénzügyeivel kapcsolatos intézkedésekről Katona János pénzügyi és Bende József értékesítési főosztályvezetővel beszélgettünk . — Igaz-e a hír, hogy a vasmű többször állt sorban a bankban hitelért? — 1988-ban egyetlen napot sem álltunk sorban, de az tény, hogy a pénzhiány a vállalatközi kapcsolatokban is erősebben érződik. Némi zavart okozott a Magyar Hitel Bank, az év végén hozott, az éves átlagtól eltérő szigorított korlátozása, mely a mi hitelállományunkat is érintette. Hiányunk pedig vevőink késedelméből származott, azaz sokan egyszerűen nem rendezték időben számlájukat. Mivel növekedett a kintlévőségeink mértéke, ezért egy-két napig mi sem tudtunk a szállítóinknak fizetni. — A dolgozókat érintheti a fizetésképtelenség? — Nem. A bérre fordítandó készpénz összegét azonnal és soron kívül munkra a bank, utalja száezért még néhány órás késés sem fordulhat elő a bér-, vagy egyéb jövedelemfizetést illetően. — A késlekedő vállalatokkal szemben milyen eszközök állnak a vállalat rendelkezésére? — Inkasszó benyújtása, peresítés, bírósági végzés alapján az illető egyszámlájáról átutaltatjuk a pénzt. Persze, ha azon a számlán nincs semmi, akkor az egésszel nem sokra mentünk. Ezért tehát más garancia után kellett néznünk. A vállalat pénzügyi helyzetének javítása érdekében készletgazdálkodási, készletcsökkentési terv kiadására kerül sor, mely a belső érdekeltségi rendszeren keresztül fog funkcionálni, a részfeladatok megoldása azonban már folyamatban van. Mind a belföldi, mind a külföldi vevőállományt (a kiszámlázott, de ki nem fizetett tételek összessége) radikálisan csökkenteni szeretnénk. Ennek értelmében 1989. január elsejétől a már érvényes szerződések teljesítését is felfüggesztjük, amennyiben nem kapunk megfelelő pénzügyi garanciát. — Adott esetben ez mit jelent? — Háromféle garanciát fogadunk el, nevezetesen előleg fizetését, melyre vállalatunk hajlandó kamatot fizetni, fedezetigazolást, mely gyakorlatilag az illető vállalat bankszámlájáról elkülönített összeg, és a harmadik a bankgarancia, amelyet akkor váltunk be a kibocsátó bankkal szemben, ha az kötelezett határidőre nem fizetett. A feltételeinket tartalmazó garanciakérő leveleket elküldtük a legnagyobb összegekkel rendszeresen késlekedő partnereinknek. — Milyen hosszú a késlekedők listája? — Közel 120 vállalat szerepel ezen a listán, ezek közül negyven tartozik igazán nagy összeggel. —Említene egy-két nevet? — Diósgyőri Gépgyár, Fegyver- és Gázkészülékek Gyára, Ganz-Danubius, Ganz-MÁVAG, a KAV, a RÁBA. — Mi történik, ha a felszólításra sem fizet valaki? — Felfüggesztjük a szállítást. Amit lehet, átprogramozunk, másik vevőt keresünk, a speciális, egyedi méreteket pedig nem szállítjuk ki addig, amíg a garanciát nem kapjuk meg. — A külföldi vevőkkel nincsenek hasonló problémák? — A tőkés piacon a tavalyi konjunktúrának köszönhetően biztosan és jó áron tudtuk értékesíteni a termékeinket, itt csupán a szerződésekben megszabott idő hosszúsága, 80-90 nap, okoz gondot. Ezt az időt is szeretnénk ötven napra lecsökkenteni, A spirálüzem dolgozói kérdezték: Visszafejlesztjük a spirálüzemet? A spirálcsőgyártó üzem kollektívája levélben fordult vállalatunk vezérigazgatójához, az üzem létével, jövőjével kapcsolatban választ kérve kérdéseikre. Nem követelőző e levél hangja, inkább őszinte aggodalom, felelősségérzet cseng ki belőle: „... Mára elértük azt sajnálatos állapotot, hogy főképp az elhasználódott gyártóműi gépek miatt, gyártásunk bizonytalan minőségű. Ezen a tényen a helyi minőségellenőrzés aránytalanul nagy fejlesztése sem tud javítani, hiszen a minőségellenőrök munkája ma már nem a minőség biztosítása, hanem a jó termék „kiválogatására” szorul vissza. 1976-ban teljes tervdokumentáció készült el egy új üzem és egy új gép telepítésére, azonban ezt a lehetőséget elvetették a bizonytalan rendelésállományra hivatkozva. (Az azóta eltelt 12 év alatt körülbelül 500 ezer tonna csövet gyártottunk, az új gépek ára — ezen időszak alatt — már hamarosan is megtérült volna. Az eddig kapott válaszok között első helyen szerepel az, hogy a hazai (— befektetésínséges jelenben —) vezetékcsövekre csökkent az igény. Ez a válasz számunkra felületesnek tűnik, mert igaz, hogy a legnagyobb megrendelőnk (OKGT) csak 1989. augusztusáig köti le gépparkunk kapacitását, de a további üzletkötési lehetőségekben nem látjuk a vasmű, mint rugalmas eladó kereskedelmi politikáját . ..” A dolgozók egy nagyon nyílt kérdést tettek fel vezetésünknek, amelyre hasonlóan nyílt választ várnak: „Vajon a Dunai Vasmű megengedheti-e azt a luxust, hogy egy — nyereségesen — készterméket előállító üzem sorsát az enyészetre bízza?” A kérdésre Horváth István fejlesztési igazgató válaszol: — Vállalatvezetésünk spirálüzem termelésével, termékeivel a jövőben is számol. Csőgyártásunk vállalati viszonylatban folyamatosan magas követelményt támaszt hengereltáru-termelésünkkel szemben. Ez lényeges kérdés. Ezenkívül a Dunai Vasműnek köztudottan egyik legfontosabb, jó nyereségtartalmú gyártmánya a spirálisan hegesztett gáz- és olajvezetékcső. Ugyanakkor igaz, hogy e termékünk hazai felhasználása csökkent. Ráadásul a kereslet meglehetősen hullámzó. Olykor még folyamatos túlórákkal is nagyon nehezen tudjuk az igényeket kielégíteni, máskor pedig alig van munkájuk az üzemben dolgozóknak. Hazai nehézségeinket megpróbáltuk szovjet exporttal áthidalni, ezt azonban erre az évre nem hagyták jóvá. — Ezek szerint joggal borúlátóak az üzem dolgozói? — Nem feltétlenül. Folyamatos piackutatással mindent megteszünk annak érdekében, hogy e nehéz helyzeten változtassunk. Ez nem könnyű feladat, hiszen a világpiacon spirálcsőből túlkínálat van. Viszont ha termékünk megfelel a megpályázott — korábbinál magasabb követelményrendszerű — amerikai API-szabvány előírásainak, sokkal jobb esélyeink lesznek az értékesítés terén. — Ön szerint az üzem gépparkja alkalmas garantáltan egyenletes minőségű szabvány termék előállítására? — Egyelőre kidolgoztunk egy minimálprogramot, ami a legszükségesebb fejlesztéseket tartalmazza. A III-as gép felújítását erre az évre tűzte ki feladatul vállalatvezetésünk, megvalósítási lehetőségét most vizsgáljuk. De összeállítottunk egy anyagot a spirálüzem teljes rekonstrukciójával kapcsolatban is. Kivitelezéséhez azonban több mint félmilliárd forintra lenne szükség. Ennyi pénze jelenleg nincs a vasműnek erre a beruházásra, és várhatóan egy-két éven belül nem is lesz. Addig minden reális megoldási lehhetőséggel megpróbálkozunk. Például közös fejlesztésű programot kínáltunk fel egy tőkés csőgyártó vállalatnak. De gyártógépekre is kértünk ajánlatot — tőkebefektetéssel. — A spirálüzem dolgozói attól félnek, hogy a hideghengermű esetleges fejlesztésekor őket kiszorítják a hengermű csarnokából! — A kohászat fejlesztési programjához illeszkedve valóban racionális lenne a hideghengermű nagyobb volumenű fejlesztése. Ezzel kapcsolatban készült is egy tanulmány, de a teljes rekonstrukció anyagi fedezete vállalati szinten nincs biztosítva. Próbálkoztunk a beruházás közös vállalat formájában történő megvalósításával, illetve egy olyan variációval is, hogy a gyártósorért termékkel fizetnénk. Ezek még csak elképzelések, viszont ha — bármilyen formában is — valóra válnak, a spirálüzemnek nem lesz többé helye a hideghengerműben. Ez lenne tehát a végső határideje az üzemmel kapcsolatos gondok megoldásának, amit semmiképp sem szeretnénk kivárni. Az ő problémájuk állandóan napirenden van, de egy kohóátépítés, meleghengerműi rekonstrukció időszakában — az ott dolgozók is megérthetik — nem tudunk egyik napról a másikra új spirálüzemet létrehozni. Körmendi Erzsébet