Üst, 1989 (35. évfolyam, 1-24. szám)

1989-01-12 / 1. szám

Még nem színfolt , csak festékcsepp Városunk politikai palet­táján nem színfolt, csupán festékcsepp egyelőre a FI­DESZ dunaújvárosi cso­portja. Kevesen is­­ vannak még (16 fő) arculatuk sem ala­kult ki még igazán, és bi­zony hiányzik a politikai, diplomáciai rutin. A nagyrészt diákokból álló csoport úgy került kapcso­latba KISZ a vasművel, hogy a jövőjével alternatívaanyagok foglalkozó egyikét elemezve, észrevételeiket, ja­vaslataikat eljuttatták a Du­nai Vasmű KISZ-bizott­sá­­gához. Maga az írás valóban tisz­tességes szándékú, valós se­­­gítőkészséget mutat, az egy­­más melletti kulturált politi­zálás jegyében született. A kiszesek szintén nem zárkóztak el a párbeszédtől, a­ nyílt fellépésre nyílt meg­hívással válaszoltak, hogy személyesen is mód nyílhas­son a különbségek és azo­nosságok tisztázására. S itt utalok a politikai,­­ diplomáciai rutin hiányára. A találkozót ugyanis a FI­DESZ szinte az utolsó pil­lanatban lemondta. A dön­tést­­ megindokolták ugyan, ám a szubjektív nehézségek a politikában sehol sem szá­mítanak érvnek. S ezzel sa­ját tekintélyüknek ártottak a legjobban. Végül is a találkozótól nem zárkóztak el, mire e so­rok megjelennek, talán már létre is jön. De nemcsak ez tűnt szá­momra „gyermekkori sajá­tosságnak". A fiatalos len­dület mellett, fiatalos bizony­talanság, a fiatalos félelem is jellemző a csapatra. Rövid beszélgetésünk csak­nem meghiúsult, mert bár ők mindannyian vállalják nézeteiket, szüleik miatt (mármint hogy a szülőnek ne támadjon munkahelyi, vagy egyéb kellemetlensége gyermeke politikai nézetei miatt, [sic!]) egyelőre sokan nem vállalják nevük megje­lenését. Minden jó, ha a vége jó, és végül Németh Miklós, mint a csoport képviselője, válaszolt néhány kérdésre. — Hogyan alakult meg a csoport? — Két ágon szerveződött. Heten a főiskolán alakítot­tak csoportot, és a mi ba­ráti társaságunk is úgy dön­tött, a FIDESZ az a szerve­zet, ahol politizálni akarunk. Végül is a FIDESZ belső ki­adványában olvastunk egy­másról, és így dolgozunk az­óta együtt 16-an. —, Ki irányít, segít benne­teket? 4 — A csoportban jelenleg ember kezében futnak össze az irányítás, szervezés feladatai, ők nem vezetők, rátermettségük miatt ala­kult így. Felvettük a kapcsolatot a FIDESZ Ideiglenes Bizottsá­gával, közvetlen gyakorlati segítséget ennek szóvivői testületétől kapunk. Nagyon jó a kapcsolatunk a MDF dunaújvárosi szervezetével, több dologban együttműkö­dünk, de nem kívánunk az ő ifjúsági szervezetük len­ni, bár távlati céljaink azo­nosak. Egyébként a FIDESZ-ben nincs központi utasítás, cent­ralizált vezetés, minden cso­port a helyi viszonyokhoz alakíthatja tevékenységét. — Hogyan próbáljátok a­­ taglétszámotokat növelni? — Szervezéssel, agitáció­­val. Főként az iskolákban szeretnénk tömegbázist sze­rezni. Felkerestük a közép­iskolák igazgatóit, szeretnénk faliújság-jelleggel tájékoz­tatni a diákokat. A Maka­­renkóban semmi kifogást nem emeltek, a Rudasban sem, a Bánkiban két hét múlva kapunk választ, a­­ gimnáziumban elzárkóztak, itt egy Pápáról érkezett le­vél hangolta valószínűleg a FIDESZ ellen az iskolaveze­tést. Egyébként nem először árt nekünk mástól, másoktól érkezett levél, falragasz. Mi nem fogunk falragaszozni, levelezgetni, mi személyesen vesszük fel­­ a kapcsolatot mindenkivel, aki hajlandó együttműködni velünk. — A vasműs kiszeseknek írt levél miért született? — Bár most a diákokat keressük elsősorban, főként mi is diákok vagyunk — azért a szeretnénk munkahelyeken is megjelenni. És hogy miért KISZ? Mi nem az ifjúság egységét akarjuk megbontani, a rétegérdeke­ink közösek. Mi azt szeret­nénk, hogy élénk politikai vi­tával minél több fiatalt vonhassunk be aktív részt­vevőként társadalmunk poli­tikai közéletébe. " A FIDESZ dunaújvárosi csoportja politikai program­járól a vita lezajlása és a felesleges félelmek leküzdé­se után adunk tájékoztatást. M. Kertész * w 4 [UNK]» 5 3. Magunk között őszintén szólva nem re­pestem az örömtől, amikor az első munkaértekezletet követően azt a feladatot kaptam, hogy az „élet sűrű­jében" keressek meg idősebb párttagokat, feltéve a kér­dést: miként vélekednek napjainkban politikáról, gaz­daságról, vezető szerepről, közhangulatról. Egyáltalán mit várnak a jövőtől?« A közelmúltban a szocia­lista társadalom jellemzői­nek tartottuk a tervgazdál­kodást (az NDK napjaink­ban is) életszínvonalunk, a reálbérek és -jövedelem tö­retlen emelkedését, a szocia­lista tulajdonviszonyok min­denhatóságát. Az utóbbi hó­napokban megválaszolásra váró kérdés lett, hogy mi­lyen legyen a változások irá­nya. Azt nemigen vitatják, hogy a helyzetünk kritikus és változásra van szükség. Lemondunk a régi elkép­zelésekről — valamennyi il­lúzió és tévedés volt — vetik fel beszélgető, vitatkozó partnereim. Egyedüli orvos­ság a reform? — kérdik. Kapitalista módszerek, jóléti társadalmak polgári gyakor­lata, szocialista keresztező­déssel, ezt jelentené a re­form? Milyen a múlthoz való vi­szonyunk? Több mint négy évtized történelmének újra­értékelésével keservesen szembekerülünk önmagunk­kal, a párttal. Eszméket ta­posunk a sárba, hogy foly­ton csak a rosszat, a siker­telenségeket teregetjük ki? Aggasztó az ország gazda­sági helyzete. Valamennyi vitapartnerem elismeri kü­­lön-külön is, hogy ma a leg­főbb feladat a gazdaság helyreállítása. De hozzáte­szik, az emberek tűrőképes­ségének következetes figye­lembevételével. Nyolc—tíz ember, mind­egyike túl az ötvenen, so­kat látott és megért elvtár­­saim véleménye összességé­ben még ma sem mutat le­tisztult képet. Még nem si­került hozzáigazítani lépése­inket a megváltozott és konf­liktusokkal szegélyezett út­hoz. Még nem jött létre a megújulás ideológiai rend­szere. Ez pedig óhatatlanul gúzsba köti a cselekvőké­sz­­séget. Az országos, a megyei pártértekezletek után sem mondható el, hogy egyértel­mű lenne a bizalom. Számos eszmeáramlatról olvasunk, értesülünk napja­inkban, de mintha a mi han­gunk, a párté, a kommunis­táké nem nagyon hallatsza­na. Itt van például a napi­lapok drágulása. Az MSZMP a költségvetését alakíthatná talán úgy is, hogy a Nép­szabadság ára nem változ­na. Mindjárt keresettebb lenne a lap, szélesebb réte­gekhez szólna — veti fel egyik gyakorlati érzékű pro­pagandistánk. Mert az tény, hogy reális helyzettudata van a párttagságnak, de egyelőre még nem tud mit kezdeni vele. Az emberek jövőképet akarnak! Persze az is külön­böző lehet. Sokan azt mond­ják, számukra csak az érde­kes, hogy saját maguk, gyer­­­mekeik hogyan élnek majd legközelebbi időszakban, hol laknak és így tovább. Az, hogy mindezt milyen ideológiai körítés övezi, az számukra szinte mellékes. Más ismerőseim merőben fordítva látják a dolgokat, úgy vélekednek és hirdetik is, hogy nagy ideológiai, po­litikai, gazdasági átrendezést szeretnének, megfelelő esz­mei alapokat. Az majd meg­teremti a feltételeket a jó­léthez. Persze, nem hiszek abban, hogy ez a két állás­pont kizárólagos lenne, ám az igaz, hogy az előbbi az uralkodó. Mögöttünk álló évtizedek tanulságait, tapasztalatait vi­tatva mindig ideológiai kér­désekhez jutunk. Fogalma­kat kellene tisztáznunk, vég­érvényesen. Ránk, öregekre, régi párttagokra örökölten a „baloldaliság" a jellemző, holott ez többnyire csak konzervativizmus, amely ré­gi beidegződéseket és érde­keket véd. Ma a liberalizáló­dással szemben, amely egye­­­seknél a szocialista értékek tagadásához vezet. Utunk tanulsága, hogy a párt akkor tudja betölteni szerepét, akkor élvezhet bi­zalmat, ha érzékenyen rea­gál a valóság új jelenségeire és képes kezdeményezően cselekedni. Kétségtelen, hogy a központi pártsz­ervek na­gyobb fordulatszámmal, helyzetnek megfelelően igye­­­keznek rájuknak, dolgozni. Tenni aka­úgy tűnik, na­gyobb erővel kellene hatni a pártélet alsóbb szintjein is. Az alulról építkezés, az önállóság kiváló lehetősé­gek, ám a világos, egyértel­mű elvi és politikai irány­­mutatás nélkülözhetetlen. Ezekről beszélgettünk né­­hányan egymással és külön­­külön, régi párttagok, vala­mennyien a munkásosztály­ból. Molnár Tibor I 1989. január 12. A piacon is fizetni kell Nem igaz, hogy az em­berek csak saját gazdasági problémáikkal foglalkoznak manapság. Törődnek ők más­sal, az ország ügyeivel (álta­lánosságban), a vállalat ügyeivel is (különösen, ha érdekesnek tűnő információt kapnak), s a hírek áramlása időnként furcsa végered­ményt szül. Elterjedt például, hogy vállalatunk tavaly év végén fizetésképtelenné vált. A hír hátteréről, a vállalat keres­kedelmével, pénzügyeivel kapcsolatos intézkedésekről Katona János pénzügyi és Bende József értékesítési fő­osztályvezetővel beszélget­tünk . — Igaz-e a hír, hogy a vas­mű többször állt sorban a bankban hitelért? — 1988-ban egyetlen napot sem álltunk sorban, de az tény, hogy a pénzhiány a vállalatközi kapcsolatokban is erősebben érződik. Némi zavart okozott a Magyar Hi­tel Bank, az év végén ho­zott, az éves átlagtól eltérő szigorított korlátozása, mely a mi hitelállományunkat is érintette.­­ Hiányunk pedig vevőink késedelméből származott, azaz sokan egyszerűen nem rendezték időben számláju­kat. Mivel növekedett a kintlévőségeink mértéke, ezért egy-két napig mi sem tudtunk a szállítóinknak fi­zetni. — A dolgozókat érintheti a fizetésképtelenség? — Nem. A bérre fordítan­dó készpénz összegét azonnal és soron kívül munkra a bank, utalja szá­ezért még néhány órás késés sem for­dulhat elő a bér-, vagy egyéb jövedelemfizetést illetően. — A késlekedő vállalatok­kal szemben milyen eszkö­zök állnak a vállalat rendel­kezésére? — Inkasszó benyújtása, peresítés, bírósági végzés alapján az illető egyszámlá­járól átutaltatjuk a pénzt. Persze, ha azon a számlán nincs semmi, akkor az egés­­szel nem sokra mentünk. Ezért tehát más garancia után kellett néznünk. A vállalat pénzügyi hely­zetének javítása érdekében készletgazdálkodási, készlet­­csökkentési terv kiadására kerül sor, mely a belső érde­keltségi rendszeren keresztül fog funkcionálni, a részfel­adatok megoldása azonban már folyamatban van. Mind a belföldi, mind a külföldi vevőállományt (a kiszámlá­zott, de ki nem fizetett téte­lek összessége) radikálisan csökkenteni szeretnénk. Ennek értelmében 1989. január elsejétől a már érvé­nyes szerződések teljesítését is felfüggesztjük, amennyi­ben nem kapunk megfelelő pénzügyi garanciát. — Adott esetben ez mit je­lent? — Háromféle garanciát fo­gadunk el, nevezetesen elő­leg fizetését, melyre vállala­tunk hajlandó kamatot fizet­ni, fedezetigazolást, mely gyakorlatilag az illető válla­lat bankszámlájáról elkülö­nített összeg, és a harmadik a bankgarancia, amelyet ak­kor váltunk be a kibocsátó bankkal szemben, ha az kö­telezett határidőre nem fize­tett. A feltételeinket tartalmazó garanciakérő leveleket el­küldtük a legnagyobb össze­gekkel rendszeresen késleke­dő partnereinknek. — Milyen hosszú a késle­kedők listája? — Közel 120 vállalat sze­repel ezen a listán, ezek kö­zül negyven tartozik igazán nagy összeggel. —­­Említene egy-két nevet? — Diósgyőri Gépgyár, Fegyver- és Gázkészülékek Gyára, Ganz-Danubius, Ganz-MÁVAG, a KAV, a RÁBA. — Mi történik, ha a felszó­lításra sem fizet valaki? — Felfüggesztjük a szállí­tást. Amit lehet, átprogra­mozunk, másik vevőt kere­sünk, a speciális, egyedi mé­reteket pedig nem szállítjuk ki addig, amíg a garanciát nem kapjuk meg. — A külföldi vevőkkel nincsenek hasonló problé­mák? — A tőkés piacon a tava­lyi konjunktúrának köszönhe­tően biztosan és jó áron tud­tuk értékesíteni a termékein­ket, itt csupán a szerződé­sekben megszabott idő hos­­­szúsága, 80-90 nap, okoz gondot. Ezt az időt is szeret­nénk ötven napra lecsökken­teni, A spirál­üzem dolgozói kérdezték: Visszafejlesztjük a spirálüzemet? A spirálcsőgyártó üzem kollektívája levélben fordult vállalatunk vezérigazgatójá­hoz, az üzem létével, jövőjé­vel kapcsolatban választ kér­ve kérdéseikre. Nem követe­lőző e levél hangja, inkább őszinte aggodalom, felelős­ségérzet cseng ki belőle: „... Mára elértük azt sajnálatos állapotot, hogy fő­­­képp az elhasználódott gyár­tóműi gépek miatt, gyártá­sunk bizonytalan minőségű. Ezen a tényen a helyi mi­nőségellenőrzés aránytalanul nagy fejlesztése sem tud ja­vítani, hiszen a minőség­ellenőrök munkája ma már nem a minőség biztosítása, hanem a jó termék „kiválo­gatására” szorul vissza. 1976-ban teljes tervdoku­mentáció készült el egy új üzem és egy új gép telepíté­sére, azonban ezt a lehetősé­get elvetették a bizonytalan rendelésállományra hivat­kozva. (Az azóta eltelt 12 év alatt körülbelül 500 ezer ton­na csövet gyártottunk, az új gépek ára — ezen időszak alatt — már hamarosan is megtérült volna. Az eddig kapott válaszok között első helyen szerepel az, hogy a hazai (— befek­tetésínséges jelenben —) ve­zetékcsövekre csökkent az igény. Ez a válasz számunk­ra felületesnek tűnik, mert igaz, hogy a legnagyobb megrendelőnk (OKGT) csak 1989. augusztusáig köti le gépparkunk kapacitását, de a további üzletkötési lehető­ségekben nem látjuk a vas­mű, mint rugalmas el­adó kereskedelmi politiká­ját . ..” A dolgozók egy nagyon nyílt kérdést tettek fel veze­tésünknek, amelyre hasonlóan nyílt választ várnak: „Vajon a Dunai Vasmű megenged­­heti-e azt a luxust, hogy egy — nyereségesen — készter­méket előállító üzem sorsát az enyészetre bízza?” A kérdésre Horváth István fejlesztési igazgató válaszol: — Vállalatvezetésünk spirálüzem termelésével, ter­­­mékeivel a jövőben is szá­mol. Csőgyártásunk vállalati viszonylatban folyamatosan magas követelményt támaszt hengereltáru-termelésünkkel szemben. Ez lényeges kérdés. Ezenkívül a Dunai Vasmű­nek köztudottan egyik leg­fontosabb, jó nyereségtartal­mú gyártmánya a spirálisan hegesztett gáz- és olajveze­tékcső. Ugyanakkor igaz, hogy e termékünk hazai fel­­használása csökkent. Ráadá­sul a kereslet meglehetősen hullámzó. Olykor még folya­matos túlórákkal is nagyon nehezen tudjuk az igényeket kielégíteni, máskor pedig alig van munkájuk az üzem­ben dolgozóknak. Hazai ne­hézségeinket megpróbáltuk szovjet exporttal áthidalni, ezt azonban erre az évre nem hagyták jóvá. — Ezek szerint joggal bo­rúlátóak az üzem dolgozói? — Nem feltétlenül. Folya­matos piackutatással min­dent megteszünk annak ér­dekében, hogy e nehéz hely­zeten változtassunk. Ez nem könnyű feladat, hiszen a vi­lágpiacon spirálcsőből túlkí­nálat van. Viszont ha termé­künk megfelel a megpályá­zott — korábbinál magasabb követelményrendszerű — amerikai API-szabvány elő­írásainak, sokkal jobb esé­lyeink lesznek az értékesítés terén. — Ön szerint az üzem gép­parkja alkalmas garantáltan egyenletes minőségű szab­vány termék előállítására? — Egyelőre kidolgoztunk egy minimálprogramot, ami a legszükségesebb fejleszté­seket tartalmazza. A III-as gép felújítását erre az évre tűzte ki feladatul vállalatve­­zetésünk, megvalósítási lehe­tőségét most vizsgáljuk. De összeállítottunk egy anyagot a spirálüzem teljes rekonst­rukciójával kapcsolatban is. Kivitelezéséhez azonban több mint félmilliárd forintra lenne szükség. Ennyi pénze jelenleg nincs a vasműnek erre a beruházásra, és vár­hatóan egy-két éven belül nem is lesz. Addig minden reális megoldási le­h­­hetőséggel megpróbálkozunk. Például közös fejlesztésű programot kínáltunk fel egy tőkés csőgyártó vállalatnak. De gyártógépekre is kértünk ajánlatot — tőkebefektetés­sel. — A spirálüzem dolgo­zói attól félnek, hogy a hi­deghengermű esetleges fej­lesztésekor őket kiszorítják a hengermű csarnokából! — A kohászat fejlesztési programjához illeszkedve valóban racionális l­enne a hideghengermű nagyobb vo­lumenű fejlesztése. Ezzel kapcsolatban készült is egy tanulmány, de a teljes re­konstrukció anyagi fedezete vállalati szinten nincs biztosítva. Próbálkoztunk a beruházás közös vállalat for­májában történő megvalósí­tásával, illetve egy olyan variációval is, hogy a gyár­tósorért termékkel fizetnénk. Ezek még csak elképzelések, viszont ha — bármilyen for­mában is — valóra válnak, a spirálüzemnek nem lesz többé helye a hideghenger­műben. Ez lenne tehát a végső határideje az üzemmel kapcsolatos gondok megol­dásának, amit semmiképp sem szeretnénk kivárni. Az ő problémájuk állandóan na­pirenden van, de egy kohó­átépítés, meleghengerműi re­konstrukció időszakában — az ott dolgozók is megérthe­tik — nem tudunk egyik napról a másikra új spirál­üzemet létrehozni. Körmendi Erzsébet

Next