Úttörővezető, 1976 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
„AHOL MEGJELENTMÁS, JOBB LETT A VILÁG” Szívükből sarjadt a láng... „Két éve múlt, hogy Csillebércen együtt voltunk, de úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Ő volt ott Csillebércen is az élet, ahol megjelent minden más, vidámabb, jobb lett.” „Szinte irigylem azokat, akik Géza bácsival lehetnek táborban. Én Csillebércre megyek augusztusban.” „Üdvözletem küldöm Potsdamból. Nagyon jól érzem magam. A csapat minden tagját üdvözlöm. Majd ha hazamegyek mesélek.” „Szeretettel várjuk utolsó összejövetelünkön. A Margaréta őrs.” „Bizony nem tagadom és megírom őszintén, hogy most, amikor előszedtem a tábori jegyzeteimet, magam elé képzeltem a Táborvezető Pajtást, amint a kisasztal mellett áll és szívből jövő beszédet intéz hozzánk. Én nagyon figyeltem és szinte úgy éreztem, hogy csak nekem beszél, és ezeket a szavakat nagyon a szívemre vettem, mélyen az emlékezetembe véstem”. Nem hiszem, hogy a volt tanítványainak, úttörőinek, a róla és a hozzá írt leveleinél hívebben tudnám felidézni Gerendás Géza alakját. Azt az embert, a pedagógust, azt a csapatvezetőt, aki véghez tudta vinni a legnagyobb varázslatot, amit csak ember tehet: mindenkit magával tudott ragadni a nemes célokért, s szebbé, vidámabbá, jobbá alakította maga körül a világot. Tizenegy éve már, hogy nem koppannak Gerendás Géza léptei az esztergomi tanítóképző intézetének a folyosóin, ám alakja ma is elevenen él a nevelőtársak körében. Kérdésemre — ki az, aki emlékszik még az iskola volt nevelőjére, csapatvezetőjére, a pedagógiai szakcsoport tanárára — a tanáriban tartózkodók valamennyien azonnal mellém telepszenek. Nem tudták előre az érkezésemet, kérdésem valóban váratlanul, készületlenül éri őket: — Mi jut eszükbe róla, amit a legjellemzőbbnek tartanak? — Az, hogy mindig a gyerekek között volt! — Mindenki örökké ott nyüzsgött körülötte, az úttörők is és a hallgatói is! — mondják. Különös képessége volt arra, hogy megszerettesse az úttörőéletet a gyerekekkel és a tanítójelöltekkel is, akiket felkészített az úttörővezetésre. — Emlékeztek? Kétszáz gyerek ment vele a vaskapui kirándulásra. És mind a kétszáz csak rá figyelt. Azóta se mert vállalkozni senki, hogy ennyi gyerekkel menjen kirándulni. — Igen, ő nagyszerűen tudott bánni a gyerekekkel. Úgy hallgattak rá, mint egy varázslóra, aki elbűvöli őket. Talán azért is, mert rengeteg jó játékot tudott. Olyanokat is, amilyeneket ezelőtt se, meg azóta se igen láttam mástól. (Folytatódik a 29. oldalon)