Úttörővezető, 1978 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Karcagi Gyuláné a 3144. számú Rózsa Ferenc Úttörőcsapatban végzi úttörővezetői munkáját: kisdobosok rajvezetője. Budapesten, a VII. kerületben, az Alsóerdősor utcai általános iskolában tanít; most a 4/a osztály tanulói vannak rábízva. Derű, közvetlenség, határozottság tükröződik arcán, a természet által szépen, arányosan adagolva. Ahogy beszél, minden szavát egy kis megnyerő mosoly kíséri. Mikor sikeres úttörőmunkáiról faggatom, melynek mindig híre van, mondanom sem kell, hogy jó híre, így válaszol: — Én nem szeretem különválasztani magamban a pedagógust és az úttörővezetőt. . . talán nem is lehet... az oktató- és az úttörőmunka számomra kezdettől fogva megbonthatatlan egység. — Mit is jelent ez a „kezdettől fogva"? - A Fehér megyei Bányavölgyi pusztán teltek gyermekéveim . .. tizen voltunk testvérek, három fiú és hét lány ... én voltam a nyolcadik ... és csak én tanulhattam tovább . . . talán innen ered, hogy nagyon szeretem az iskolát, és a székesfehérvári tanítóképzőben a hivatásomra készültem. Egy kis falusi iskolában, Pátkán tapasztaltam először, hogy nincs nagyszerűbb érzés, mint átadni másoknak az általam megszerzett tudást, ráirányítani a figyelmet a végtelen gazdaságú élet sokszínű szépségeire. Nekem szinte elektromos töltést ad minden csöngetés után az a perc, ha belépek az osztályba és húsz-harminc csillogó szempár szegeződik rám . . . ezt érzem mint rajvezető is, ha úttörőim közé telepszem. — Az első állomás, Pátka után mi következett? — A székesfehérvári ének-zenei általános iskola ... itt dolgoztam tíz évig . . . Budapesten a hetedik évet kezdtem. — Mikor idejöttem és tudakoltam hol találom, az egyik kislány így sietett segítségemre: a táncos Éva nénit tetszik keresni? Tessék csak utánam jönni! — Mióta elvégeztem a Népművelési Intézet hároméves gyermektánc tanfolyamát én mindig mindenütt tánccsoportot is szervezek. Most is van kisdobos- és úttörőcsapatom is, a Vasvári Pál Gimnáziumban is tanítok táncot. .. így azután én már örökre „táncos Éva néni” leszek. Megszoktam, szeretem, de nekem mindig az volt a célom, hogy ne csak az legyek. A kulturális szemléken sok aranyérmet „begyűjtöttünk" már, kétszer Párizsba is eljutottam a francia úttörők által rendezett nemzetközi kavalkádra, de legalább olyan büszke voltam arra is mindig, hogy a tanulmányi versenyeken is szépen szerepeltek tanítványaim. — Sikereinek titka? — Bevontam a fiatal szülőket, jó ifjú vezetőim voltak, és lelkes pedagógus kollégák segítettek. — Kudarcok nem érték? Kerítette-e hatalmába csüggedés? Sohase szokott elfáradni? —Sokszor elmondjuk, leírjuk, hogy X. Y. fáradhatatlanul dolgozik ... ez igaz lehet a lényeget illetően, szerintem mégis inkább szépen hangzó közhely. . . nem vagyunk fáradhatatlanok! Az emberben a lelkesedés hőfoka, nem lehet állandó, az energiakésztetÜTrisem az, és ez idő is koptat bennünket... állandó a hivatástudat. Persze néha elszomorodom. Elkezdtem valamit, föltettem ró az életemet, és végigmegyek a magam választotta úton! Mindig egy jól összeszokott, kedves társaságtól kell búcsúzni ... és kezdeni mindent elölről. . . és én mindig újra kezdem! PAPP LÁSZLÓ