Utunk, 1959 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1959-08-20 / 33. szám
o GYŐZTES FORRADALOM, IGAZ HAZAFISÁG (Folytatás az első oldalról) nalizmus jegyében keletkezett. A népi hatalom kialakulása során szerte kiteljesednek a polgári demokratikus forradalom követelményei, és megtörténik az átmenet a szocialista forradalomra. A föld azé lett, aki megműveli, s a román néppel egyenlő jogokhoz jutott minden nemzeti kisebbség. Egy év, két év, öt év és a mi forradalmunk menetelt tovább! Elmélet és gyakorlat, tudatosság és szenvedély, párt és nép termékeny dialektikája törvényszerűen hozta magával a népköztársaságot, az államosítást, a tervgazdálkodást, a mezőgazdaság szocialista szektorát, alapiparunk és könynyűiparunk fellendülését, az új iskolát, a kulturális forradalmat. Az új embert. Ma már a szocializmus megvalósításának előrehaladott szakaszában eszmélkedünk, s különösen büszkék vagyunk a munka minden ágát megnemesítő tudományos intézetek és egy élenjáró munkástípus, az újítók és felfedezők teremtő együttműködésére. Mit is jelent tizenöt év az emberi életben! Jelenti a gyermekkortól a megélésig a világ megismerését, a pályaválasztást, a szerelmet. Vagy jelenti férfiak, nők java korát, a munkát, a családalapítást, sikereket és eredményeket... Felsorolni mindazt, amit a másfél évtized a mi népállamunk számára jelent, ma már nem is lehet másként, mint magasabb kategóriájú fogalmi összevonásokkal, jelzőszámokkal, mutatógörbékkel, statisztikai oszlopokkal. De ha egy-egy ember életének tükrében nézzük az általános változást? Gondoljunk csak a fiatalokra, akik a rongyokból, az állandó hurutból és rosszultápláltságból cseperedtek fel, ledobták bocskorukat s ma szakmunkások, mérnökök, orvosok, új, szocialista értelmiségiek. Ez az ország a gyermekhalandóság klasszikus hazája volt, s ma több orvos jut nálunk ezer lakosra, mint a legelőrehaladottabb nyugati országokban. Itt keserves, vakító munkával otthon szőtt ruhában, verejtékitatta kenderben jártak kezdetleges munkájuk után az emberek, vetni marokkal, aratni sarlóval — s ma saját országukban gyártott, új típusú UTOS—26 vontat vető- és aratógépeket a mezőn, villanyfényben ragyognak az új falusi házak és a közös istállók, s a dolgozó paraszt a szövetkezet friss textilárujában válogat. S mert egészségesen, kényelmesen akarunk élni, a párt a lakásépítés élére állt. Aki utazgat (nálunk üdülőhelyre, tengerpartra özönlenek a dolgozók százezrei), s nem vak, látja a lázas építkezést, az ágaskodó darukat minden városban. Közkérdés lett az urbanisztika. Igen, ez a legszebb, amikor a fiatalja párt választ, s beköltözik az új blokkba, ahol olcsóbb a lakbér, mint valaha is és valahol is a kapitalista világban. Ami nem volt, az már van, s ami még kell — mert a fejlődéssel nőnek az igények —, az is meglesz. Ahol új esztergapadok mozdulnak gombnyomásra, saját kohóinkból öntött és edzett, saját szerszámgépeinkkel gyártott, legújabb típusok, ott a differenciáltabb, finomabb munkatechnika lélektana szerint olvasnak, továbbtanulnak az emberek, és színházba járnak, operába, hangversenyre... A népállam tizenöt esztendeje így válik minden egyes ember életében elhatárolóvá, megváltoztatóvá, merőben újat, jobbat és szebbet, növekvő életszínvonalat termővé. A Román Munkáspárt vezetésével a néptömegek egysége, a néptanácsok rendszerének kibontakozása milliók spontán feltörekvését a milliók egyre határozottabb, tudatos kezdeményezésévé és cselekvésévé váltotta át A Duna-deltában jártunk a minap, román és magyar egyetemi tanárok a családjainkkal. Maliuc szigetén kötöttünk ki, villanykörtékkel kirakott kikötőkapu, néhány régi és új épület, s a nádas. „Ez lesz a városközép" — mutatta egy fiatal mérnök, mócsi különben, innen Kolozsvár mellől. Nagyot néztem. Aztán amolyan szabadtéri gépmúzeumot tekintettünk meg. Ezek voltak a kidöglött drága angol, francia, német nádvágók. Nemrég összeállította hat hazai szakember az olcsóbb, könnyebb — a nád gyökereit el nem tipró — s szárazon-vizen egyformán futó új román nádvágógépet. Lázba is jött a telep. Egy hét alatt nyolcvan újítási javaslat kerekedett, szinte minden munkás kivette részét a dicsőségből. Románok, törökök, lipovánok, magyarok, németek, már elhittem a városközepet is, úgy, ahogyan azt a lelkes mérnök látja, így születik a hazafiság. A párt vezette szabad és közös munkában. A szocialista alkotásban. Kövesse valaki új irodalmunkat. Végre valahára saját korukban, saját mondanivalójukkal élnek az írók. Emlékezzünk csak két háborúközi irodalmunk borongó, múltbafordult jellegére, a történelembe (annak is csinált kulisszái közé) való menekülésre, s a valóságot, a társadalmi lényeget, a népélet problémáit és távlatait megkerülő stílusromantikájára, népies misztikájára. Lelki elferdülések számolódtak fel, mióta íróink a mi napjaink történelmi eposzában, a mai ember nagyszerű eszmélkedésében, kikovácsolódó jellemében érzékelik a megörökítendő témát. Ilyen eszmei fordulat után buggyan elő tisztán líránkból a szintézis, a legfelsőbb összefoglalás: a szocialista hazafiság. Szemlér Ferenc, Horváth Imre, Kiss Jenő, Létay Lajos, és mellettük a fiatalok — melyik nem mondta már ki, amit mély lélegzéssel, egyre ízesebben mindnyájan érzünk? A mi forradalmunk hazát teremtett minden dolgozónak, új gyárkomplexek és blokkházak sorával szegélyezte az utat, erőművekkel erősítette meg, villanyhuzalokkal húzta be keresztül-kasul, új épülettömbökkel tette tömörebbé az egész országot. „Szép hazánk van, és szorgalmas népünk" — mondotta Gheorghiu- Dej az ifjúságnak, amikor felhívta a figyelmét a fiatalok bekapcsolódására váró „csodálatos építőmunkára". S ez a haza, forradalmunk beteljesült eredménye, mindnyájunké, akik létrehoztuk, fejlesztjük, s a halardás és a béke minden örömével élünk vele. Szeretjük is. Nyelvéről és anyjáról mondja a magyar ember, hogy édes. Anyanyelvünket iskolával, színházzal, könyvkiadással, sajtóval, köz- és tudományos használattal ápolja a Román Népköztársaság, az új, forradalmi ország, mely ugyanúgy ölelő anyja a nemzeti fejlődésében szocialistává emelkedő román népnek, mint a román többséggel együtt gazdagodó nemzeti kisebbségnek. Szemérmesen súgjuk meg az ünneplő hazánknak is magyarul: édes! BALOGH EDGÁR SZENTIMREI JENŐ TiSzmát Tizenöt éve gyűlt ki éjszakánkban A villany. Tizenöt éve nem hiszünk csodákban. Csak agyvelőnkben és izmainkban. Tizenöt éve szétdúlt ország romján Új hazát építettünk. Az életnek még nem vagyunk az ormán, De már nagy utat tettünk Az Elbáig a Csendes óceántól Együtt őrizzük a világ békéjét. Vegyenek példát mindenegy szikránktól — Lángunkat féljék. ott Hetit dmúttt oldal Nem hiteted el velem, hogy meghalok, Ki máig minden reggel feltámadtam. De azt sem, hogy halhatatlan vagyok — Minden este meghaltam. A halált mégsem, sosem ünnepeltem. Az életet dicsőítse a dal. Gyászbeszédet ne mondjatok felettem: Holnap is élő leszek s fiatal. NAGY ESZMÉNYEK SZOLGÁLATÁBAN (Folytatás az első oldalról) fiatalkori utazások, mély, kitörölhetetlen érzelmeket véstek a szívembe. Később, 1922 táján, a velem egykorú Hatálok egyrészét a sovén megmozdulások felé tolták. Az ókirályságban ezek a burzsoázia által támogatott sovén mozgalmak, amelyek végülis fasiszta politikai pártokká alakultak, nyíltan antiszemita jellegűek voltak. Az erdélyi román diákmozgalmak a magyarok ellen éleződtek. Románia egykori urai és birtokosai osztályérdeküknek megfelelően szüntelenül izgatták a románokat és a magyarokat a zsidók, a magyarokat a románok, a románokat pedig a magyarok ellen. Dobrudzsában a románokat a bulgárokra uszították, a bolgárokat pedig a románokra. A két világháború közötti román burzsoá sajtó teli volt az együttélő nemzetiségek ellen irányuló mérges támadásokkal. Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy az együttélő nemzetiségek sajtója is tele volt ugyanolyan mérges támadásokkal — a románok ellen. Mi haszna volt a román népnek ebből az egész hosszas uszításból? Nyilvánvalóan semmi. Volt valami hasznuk az együttélő nemzetiségeknek a román néppel szembeni ellenséges magatartásukból? Nyilván nem volt. Románok, magyarok és németek sok-sok évszázadon át éltek együtt ezeken a tájakon. Közös a történelmünk. Még azt is hozzáteszem, hogy a kultúránk is közös. Eminescu mindenkié, aki ebben az országban él, éppen úgy, mint Ady Endre. Közös szenvedésekkel, könnyekkel, harcokkal és törekvésekkel teli a múltunk. Közös a nagyszerű megvalósításokkal teli jelenünk is. Együtt kell megalapoznunk a közös jövendőt, amelynek fényesnek és boldognak kell lennie. Az egykori urak eltűntek. Eltűntek a román bojárok s es a magyar grófok is. Könyörtelenül eltiporta őket a történelem kereke, amely előre, mindig csak előre halad és semmi sem állíthatja meg útjában. Tizenöt esztendő múlt el a fegyveres felkelés, az antoneszkánus diktatúra megdöntése s közös hazánk fasiszta, tőkés-földesúri iga alóli felszabadítása óta. Ez alatt az idő alatt a párt következetesen alkalmazta a lenini nemzetiségi politikát s vezetésével hatalmas eredményeket értünk el. Rég letűntek nálunk azok az idők, amikor a románt a magyarra uszíthatták, s a sovén nacionalizmus maradványai ellen állandó harc folyik. Mi, írók, sokat tettünk ezen a téren s azon kell munkálkodnunk ezután is, hogy a népek közötti testvériség gondolata mind mélyebb gyökereket eresszen. A fiatal nemzedékre gondolok most elsősorban, fiatal magyar és román írókra, álljanak az első sorokba, írásaikkal ápolják, növesszék tovább a párt által elvetett nemes magot, verjenek vissza becsülettel és törhetetlen elszántsággal mindent, ami gátol abban, hogy kézen fogva menjünk tovább, egy szívvel, lélekkel építsük a szocializmust közös hazánkban, aRomán Népköztársaságban. Nem hiszem, hogy volna magasztosabb feladat a népek békés együttéléséért a békéért folytatott tevékenységnél, a régi, elavult rossz kiirtásánál az emberi lelkekből, amelyek megzavarhatják az emberek nyugalmát és boldogságát. Negyven évvel ezelőtt, egész fiatal koromban megtanultam megszeretni az embereket, bármilyen nemzetiségűek legyenek is. Ez a forró szeretet fényes napsütésként vezérelt egész a mai napig írói és újságírói tevékenységemben, és boldog vagyok, hogy megérhettem azt a korszakot, a felszabadulás utáni éveket, amikor is e nemes eszmények az állampolitika alapjaivá váltak. Köszönet ezért a pártnak, a népi demokráciának, amely e tekintetben is emberebb emberré tesz bennünket. Nem lehet nagy irodalmat, jó irodalmat írni, ha nem szeretjük az embereket, ha tehetségünket nem állítjuk korszakunk embereinek legmagasztosabb eszméi szolgálatába. Irodalmunk a tizenöt év eszméinek szolgálatában fejlődött, erősödött, izmosodott, s ezeknek az eszményeknek a szolgálatában nő majd naggyá az elkövetkező években. ZAHARIA STANCU Másfél évtized ideológiai harcaiból ÉS AMI ELŐTTÜNK ÁLL... MÁSFÉL ÉVTIZED IDEOLÓGIAI HARCAINAK néhány mozzanatát elevenítettük fel e rovat keretében. A végkövetkeztetést maga az élet, forradalmunk valósága vonta le: a marxi-leniai ideológia döntő és végleges győzelmet aratott hazánkban, társadalmunk uralkodó ideológiájává vált. Ezt a győzelmet nem lehet — csaták időpontjához hasonlóan — naptári dátumhoz kötni. Csakis folyamatként foghatjuk fel, amelynek előzményei évtizedekre nyúlnak vissza s amely ma sem zárult le véglegesen. Az eszmék harca nem légüres térben zajlik, hanem meghatározott gazdasági, társadalmi, politikai feltételek között. Az emberek gondolkodásának, eszmevilágának a megváltozása nálunk a változott életkörülményeket, az átalakult létet tükrözi. A szocialista termelési viszonyok győzelme a marxi—lenini ideológia nagy diadalát jelenti. Az ellenséges eszmék hamis és káros volta, a marxizmus tanításainak az igaza nem elvont elméleti viták során bizonyult be, hanem gazdasági és politikai tevékenységünk gyakorlati eredményeiben. A marxi—lenini tanítások megvalósítása nem érdekes tudományos kísérlet, hanem a dolgozó tömegek lét- és sorskérdése volt és maradt. Hazánk felszabadulásának nagy ünnepén népünk és vezetője, a Román Munkáspárt tizenöt esztendő forradalmi megvalósításainak a tükrében tárja a szocialista, világrendszer, a nemzetközi munkásmozgalom, az egész világ elé a marxizmus—leninizmus eszméi mindenkor és mindenhol való érvényének hazai tapasztalataink által megerősített tanúságát. És ezzel zárjuk visszapillantásainkat másfél évtized ideológiai harcaira. Mi lesz ezután? Melyek az ideológiai harc időszerű feladatai ma, milyen irányban fog kibontakozni a jövőben? Azt felelhetné valaki, hogy az utóbbi kérdést nem lehet megválaszolni, hiszen nem lehet előre látni, hogy milyen vonalon támad majd az ellenséges ideológia, milyen területeken kell majd felvenni a harcot. Ez azonban nincs így. Az ideológiai harc csak része a szocializmusért folytatott általános, minden síkon, minden területen folytatott harcnak; a szocialista építés (ezen belül az ideológiai tevékenység) távlati tervei pedig ismeretesek. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusáról tartott beszámolójában Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs felvázolta fejlődésünk távlatait az elkövetkező évekre, megállapította, hogy a kidolgozás alatt álló 1960— 65-ös népgazdasági terv teljesítésének az eredményeként nagyvonalakban felépül országunkban a szocialista társadalom. Ezzel kapcsolatosan kitért az ideológiai munka feladataira is. A párt számol azzal, hogy a társadalom anyagi létfeltételeinek a fejlődése előtte jár a tudat átalakulásának, a szocialista tudat kialakítása időt és erőfeszítéseket igénylő folyamat, feltételezi az állandó és következetes harcot a régi világ maradványai, a polgári erkölcs és ideológia mindenfajta befolyása ellen. A DOLGOZÓK ÖNTUDATÁT a szocialista építés feladatai által megkívánt színvonalra emelni — ez a jelenlegi és az elkövetkező időszak ideológiai harcának alapvető célkitűzése és feladata. Mit értünk azon, hogy a tudat átalakulása lemarad a társadalmi lét fejlődése mögött? Értjük először is azt, hogy a valóság mindig bonyolultabb és sokrétűbb a legpontosabb, legadekvátabb tükrözésnél is. A tudat sohasem merítheti ki teljesen a valóságot, hiszen ez azt jelentené, hogy minden további megismerés fölöslegessé válna, az ember abbahagyhatná a valóság kutatását, a fejlődés törvényszerűségeinek a feltárását. A marxil leniai ideológia sok szempontból előtte jár a valóságnak, a tudományos előrelátás segítségével elébevághat az eseményeknek, bevilágítja az előttünk álló utat. A marxizmus—leninizmus életereje emellett azonban éppen abban rejlik, hogy számol a valóságos fejlődés bonyolultságával és minden eszméjét lépésről-lépésre egyezteti a valósággal, tökéletesíti önmagát. Értjük ezen másodszor azt, hogy az egyének tudatában — az egyén életkörülményeitől, fejlődési sajátosságaitól, az egyént ért befolyásoktól és egyéb tényezőktől függően — jelen lehetnek a polgári vagy kispolgári ideológia maradványai, megnyilvánulásai. Amikor a dolgozó paraszt az élet, a fejlődés szavát megértve elhatározza, hogy a szocializmus útjára lép, ez a szocialista ideológia győzelmét jelenti. Azzal azonban, hogy adott pillanattól kezdve szocialista termelési viszonyok közé kerül, még nem alakul át egész szellemi és lelki világfa. Tudatában még sok van a kisparaszti gondolkodásmódból és érzésvilágból, tudata még lemarad megváltozott léte mögött. A régi tudat maradványai nemcsak önmagukban véve veszélyesek, hanem azért is, mert — ha a leküzdésükre fordított erőfeszítés lanyhul — könnyen telítődnek a napjainkban is beszüremlő idegen hatásokkal. Ezért int a párt arra, hogy a régi világ tudatmaradványainak a felszámolásával egyidejűleg állandó harcot folytassunk a polgári ideológia és erkölcs mindenfajta befolyása ellen. És éppen a megváltozott társadalmi lét a biztosítéka annak, hogy az ellenséges eszmék, erkölcsi nézetek, hangulatok elleni harcot sikeresen lehet folytatni. Tizenöt esztendő történelmi megvalósításai annyira átitatták társadalmi életünk egészét, hogy nincs az az elmaradt tudatú ember — kivéve, ha nem a dolgozó osztályokhoz tartozik — akit ne értek volna új, szocialista életünk különböző hatásai, akivel ne tudnánk megtalálni a közös nyelvet. Nincs az a becsületes, elfogulatlan ember, aki ne ismerné el népi demokratikus rendszerünk óriási megvalósításait és ezzel együtt a szocialista ideológia igazát is. AMIKOR MARX ÉS ENGELS megalapították a Kommunisták Pártját, ennek célkitűzését abban összegezték, hogy saját tudatosságának a fokára kívánja emelni a munkásosztályt. Változatlanul érvényes program ez minden kommunista és munkáspárt számára most is, amikor a kommunizmus nem kísérletként járja be a világot, hanem hatalmas gazdasági és politikai, erkölcsi, katonai és ideológiai erőként létezik a szocializmus világrendszerében. Célkitűzése ez a mi pártunknak is. A Szovjetunió Kommunistái Pártjának a példájához híven a szocialista építés nagy terveit a napi feladatokba sűrített formában is a tömegek elé állítja és mozgósít valóraváltásukra. Az irodalom és a művészet pártirányításának a lényege e tevékenységi formák és szocialista életünk, a dolgozó tömegek közötti szoros kapcsolat biztosítása; ez az irányítás nem utolsó sorban a párt ideológiai munkája által magasfokú tudatosságra szert tett tömegek igényében, az alkotók felé irányuló követelményeikben jut kifejezésre. A munka,, a szocialista tulajdon, a népi demokratikus rendszer iránt tanúsított szocialista magatartás, a szocialista nemzetköziséggel egybeötvözött hazaszeretet, a szocializmus ügye iránti odaadás — egyszóval a dolgozó embernek ez az új erkölcsi arculata tömegméretekben található meg nálunk és ez a párt harcának, az elmúlt másfél évtized építőmunkájának egyik legnagyobb jelentőségű eredménye. A párt köré tömörült dolgozók fokozatosan, lépésről lépésre a szocialista építőmunka mindennapi erőfeszítései hevében közelítik élcsapat pártjuk színvonalát. Amikor a Román Munkáspárt ismételten arra figyelmeztet, hogy a szocializmus csakis a dolgozók műve lehet, vonatkoztatja ezt a szocialista tudat kialakítására és fejlesztésére is. Igaz, a szocialista tudatot a párt viszi be a dolgozók soraiba. Ám a szocialista ideológiát jelenleg a szocializmust építő tömegek tapasztalatai gazdagítják és elsajátítása e tömegek tudatos törekvésének az eredménye. A régi eszmék maradványai elleni küzdelem egész dolgozó népünk, mindannyiunk közös ügye; az elnéző, a nemtörődöm magatartás megengedhetetlen velük szemben. Tizenöt esztendő ideológiai harcainak a története azt a legfőbb tanulságot tartalmazza, hogy a népi demokratikus fejlődés útján elért minden egyes győzelem a párt eszmei következetességén, elvhűségén, az ellenséges ideológiával való kérlelhetetlen szembeszegülésén alapszik. Ezek a kommunista erények elengedhetetlenek a tudat lemaradása ellen, a szocialista tudat fejlesztéséért folytatott küzdelemben is. KALLÓS MIKLÓS UTUNK