Utunk, 1959 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1959-08-20 / 33. szám

o GYŐZTES FORRADALOM, IGAZ HAZAFISÁG (Folytatás az első oldalról) nalizmus jegyében keletkezett. A népi hatalom kiala­kulása során szerte kiteljesednek a polgári demokra­tikus forradalom követelményei, és megtörténik az át­menet a szocialista forradalomra. A föld azé lett, aki megműveli, s a román néppel egyenlő jogokhoz jutott minden nemzeti kisebbség. Egy év, két év, öt év é­s a mi forradalmunk menetelt tovább! Elmélet és gyakorlat, tudatosság és szenvedély, párt és nép termékeny dia­lektikája törvényszerűen hozta magával a népköztár­saságot, az államosítást, a tervgazdálkodást, a mező­­gazdaság szocialista szektorát, alapiparunk és köny­­nyűiparunk fellendülését, az új iskolát, a kulturális forradalmat. Az új embert. Ma már a szocializmus megvalósításának előrehaladott szakaszában eszmélke­­dünk, s különösen büszkék vagyunk a munka minden ágát megnemesítő tudományos intézetek és egy élenjáró munkástípus, az újítók és felfedezők teremtő együtt­működésére. Mit is jelent tizenöt év az emberi életben! Jelenti a gyermekkortól a megélésig a világ megismerését, a pályaválasztást, a szerelmet. Vagy jelenti férfiak, nők java korát, a munkát, a családalapítást, sikereket és eredményeket... Felsorolni mindazt, amit a másfél év­­tized a mi népállamunk számára jelent, ma már nem is lehet másként, mint magasabb kategóriájú fogalmi összevonásokkal, jelzőszámokkal, mutatógörbékkel, sta­tisztikai oszlopokkal. De ha egy-egy ember életének tükrében nézzük az általános változást? Gondoljunk csak a fiatalokra, akik a rongyokból, az állandó hu­rutból és rosszultápláltságból cseperedtek fel, ledobták bocskorukat s ma szakmunkások, mérnökök, orvosok, új, szocialista értelmiségiek. Ez az ország a gyermek­­halandóság klasszikus hazája volt, s ma több orvos jut nálunk ezer lakosra, mint a legelőrehaladottab­b nyugati országokban. Itt keserves, vakító munkával otthon szőtt ruhában, verejtékitatta kenderben jártak kezdetleges munkájuk után az emberek, vetni marokkal, aratni sar­lóval — s ma saját országukban gyártott, új típusú UTOS—26 vontat vető- és aratógépeket a mezőn, vil­lanyfényben ragyognak az új falusi házak és a közös istállók, s a dolgozó paraszt a szövetkezet friss tex­tilárujában válogat. S mert egészségesen, kényel­mesen akarunk élni, a párt a lakásépítés élére állt. Aki utazgat (nálunk üdülőhelyre, tengerpartra özönlenek a dolgozók százezrei), s nem vak, lát­ja a lázas építkezést, az ágaskodó darukat min­den városban. Közkérdés lett az urbanisztika. Igen, ez a legszebb, amikor a fiatalja párt választ, s beköltözik az új blokkba, ahol olcsóbb a lakbér, mint valaha is és valahol is a kapitalista világban. Ami nem volt, az már van, s ami még kell — mert a fejlődéssel nőnek az igények —, az is meglesz. Ahol új esztergapadok mozdulnak gombnyomásra, saját kohóinkból öntött és edzett, saját szerszámgépeinkkel gyártott, legújabb típusok, ott a differenciáltabb, fi­nomabb munkatechnika lélektana szerint olvasnak, tovább­tanulnak az emberek, és színházba járnak, ope­rába, hangversenyre... A népállam tizenöt esztendeje így válik minden egyes ember életében elhatárolóvá, megváltoztatóvá, merőben újat, jobbat és szebbet, nö­vekvő életszínvonalat termővé. A Román Munkáspárt vezetésével a néptömegek egysége, a néptanácsok rendszerének kibontakozása milliók spontán feltörekvését a milliók egyre határo­zottabb, tudatos kezdeményezésévé és cselekvésévé vál­totta át A Duna-deltában jártunk a minap, román és magyar egyetemi tanárok a családjainkkal. Maliuc szigetén kö­töttünk ki, villanykörtékkel kirakott kikötőkapu, néhány régi és új épület, s a nádas. „Ez lesz a városközép" — mutatta egy fiatal mérnök, mócsi különben, innen Kolozsvár mellől. Nagyot néztem. Aztán amolyan szabadtéri gép­múzeumot tekintettünk meg. Ezek vol­tak a kidöglött drága angol, francia, német nádvágók. Nemrég összeállította hat hazai szakember az olcsóbb, könnyebb — a nád gyökereit el nem tipró — s szárazon-vizen egyformán futó új román nádvágó­gépet. Lázba is jött a telep. Egy hét alatt nyolcvan újítási javaslat kerekedett, szinte minden munkás ki­vette részét a dicsőségből. Románok, törökök, lipo­­vánok, magyarok, németek, már elhittem a városközepet is, úgy, ahogyan azt a lelkes mérnök látja, így születik a hazafiság. A párt vezette szabad és közös munkában. A szocialista alkotásban. Kövesse valaki új irodalmunkat. Végre valahára sa­ját korukban, saját mondanivalójukkal élnek az írók. Emlékezzünk csak két háborúközi irodalmunk borongó, múltbafordult jellegére, a történelembe (annak is csi­nált kulisszái közé) való menekülésre, s a valóságot, a társadalmi lényeget, a népélet problémáit és távla­tait megkerülő stílusromantikájára, népies misztiká­jára. Lelki elferdülések számolódtak fel, mióta íróink a mi napjaink történelmi eposzában, a mai ember nagy­szerű eszmélkedésében, kikovácsolódó jellemében ér­zékelik a megörökítendő témát. Ilyen eszmei fordulat után buggyan elő tisztán líránkból a szintézis, a leg­felsőbb összefoglalás: a szocialista hazafiság. Szemlér Ferenc, Horváth Imre, Kiss Jenő, Létay Lajos, és mel­lettük a fiatalok — melyik nem mondta már ki, amit mély lélegzéssel, egyre ízesebben mindnyájan érzünk? A mi forradalmunk hazát teremtett minden dolgozó­nak, új gyárkomplexek és blokkházak sorával szegé­lyezte az utat, erőművekkel erősítette meg, villany­­huzalokkal húzta be keresztül-kasul, új épülettömbök­kel tette tömörebbé az egész országot. „Szép hazánk van, és szorgalmas népünk" — mondotta Gheorghiu- Dej az ifjúságnak, amikor felhívta a figyelmét a fia­talok bekapcsolódására váró „csodálatos építőmunkára". S ez a haza, forradalmunk beteljesült eredménye, mindnyájunké, akik létrehoztuk, fejlesztjük, s a halar­dás és a béke minden örömével élünk vele. Szeretjük is. Nyelvéről és anyjáról mondja a magyar ember, hogy édes. Anyanyelvünket iskolával, színházzal, könyvki­adással, sajtóval, köz- és tudományos használattal ápolja a Román Népköztársaság, az új, forradalmi or­szág, mely ugyanúgy ölelő anyja a nemzeti fejlődésében szocialistává emelkedő román népnek, mint a román többséggel együtt gazdagodó nemzeti kisebbségnek. Szemérmesen súgjuk meg az ünneplő hazánknak is magyarul: édes! BALOGH EDGÁR SZENTIMREI JENŐ TiSzmát Tizenöt éve gyűlt ki éjszakánkban A villany. Tizenöt éve nem hiszünk csodákban. Csak agyvelőnkben és izmainkban. Tizenöt éve szétdúlt ország romján Új hazát építettünk. Az életnek még nem vagyunk az ormán, De már nagy utat tettünk Az Elbáig a Csendes óceántól Együtt őrizzük a világ békéjét. Vegyenek példát mindenegy szikránktól — Lángunkat féljék. o­tt Hetit dm­­úttt ol­dal Nem hiteted el velem, hogy meghalok, Ki máig minden reggel feltámadtam. De azt sem, hogy halhatatlan vagyok — Minden este meghaltam. A halált mégsem, sosem ünnepeltem. Az életet dicsőítse a dal. Gyászbeszédet ne mondjatok felettem: Holnap is élő leszek s fiatal. NAGY ESZMÉNYEK SZOLGÁLATÁBAN (Folytatás az első oldalról) fiatalkori utazások, mély, kitörölhetetlen érzelmeket vés­tek a szívembe. Később, 1922 táján, a velem egykorú Hatálok egy­­részét a sovén megmozdulások felé tolták. Az ókirály­ságban ezek a burzsoázia által támogatott sovén mozgal­mak, amelyek végülis fasiszta politikai pártokká ala­kultak, nyíltan antiszemita jellegűek voltak. Az erdélyi román diákmozgalmak a magyarok ellen éleződtek. Ro­mánia egykori urai és birtokosai osztályérdeküknek megfelelően szüntelenül izgatták a románokat és a ma­gyarokat a zsidók, a magyarokat a románok, a románo­kat pedig a magyarok ellen. Dobrudzsában a románokat a bulgárokra uszították, a bolgárokat pedig a romá­nokra. A két világháború közötti román burzsoá sajtó teli volt az együttélő nemzetiségek ellen irányuló mérges támadásokkal. Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy az együttélő nemzetiségek sajtója is tele volt ugyanolyan mérges támadásokkal — a románok ellen. Mi haszna volt a román népnek ebből az egész hosszas uszításból? Nyilvánvalóan semmi. Volt valami hasznuk az együttélő nemzetiségeknek a román néppel szembeni ellenséges magatartásukból? Nyilván nem volt. Románok, magyarok és németek sok-sok évszázadon át éltek együtt ezeken a tájakon. Közös a történelmünk. Még azt is hozzá­teszem, hogy a kultúránk is közös. Eminescu mindenkié, aki ebben az országban él, éppen úgy, mint Ady Endre. Közös­ szenvedésekkel, könnyek­kel, harcokkal és törekvésekkel teli a múltunk. Közös a nagyszerű megvalósításokkal teli jelenünk is. Együtt kell megalapoznunk a közös jövendőt, amelynek fé­nyesnek és boldognak kell lennie. Az egykori urak eltűntek. Eltűntek a román bojárok s es a magyar grófok is. Könyörtelenül eltiporta őket a történelem kereke, amely előre, mindig csak előre halad és semmi sem állíthatja meg útjában. Tizenöt esztendő múlt el a fegyveres felkelés, az antoneszkánus diktatúra megdöntése s közös hazánk fasiszta, tőkés-földesúri iga alóli felszabadítása óta. Ez alatt az idő alatt a párt következetesen alkalmazta a lenini nemzetiségi politikát s vezetésével hatalmas ered­ményeket értünk el. Rég letűntek nálunk azok az idők, amikor a románt a magyarra uszíthatták, s a sovén nacionalizmus maradványai ellen állandó harc folyik. Mi, írók, sokat tettünk ezen a téren s azon kell mun­kálkodnunk ezután is, hogy a népek közötti testvériség gondolata mind mélyebb gyökereket eresszen. A fiatal nemzedékre gondolok most elsősorban, fiatal magyar és román írókra, álljanak az első sorokba, írásaikkal ápol­ják, növesszék tovább a párt által elvetett nemes ma­got, verjenek vissza becsülettel és törhetetlen elszánt­sággal mindent, ami gátol abban, hogy kézen fogva menjünk tovább, egy szívvel, lélekkel építsük a szocia­lizmust közös hazánkban, a­­Román Népköztársaságban. Nem hiszem, hogy volna magasztosabb feladat a népek békés együttéléséért a békéért folytatott tevékeny­ségnél, a régi, elavult rossz kiirtásánál az emberi lel­­kekből, amelyek megzavarhatják az emberek nyugalmát és boldogságát. Negyven évvel ezelőtt, egész fiatal koromban meg­tanultam megszeretni az embereket, bármilyen nemzeti­ségűek legyenek is. Ez a forró szeretet fényes napsü­tésként vezérelt egész a mai napig írói és újságírói tevékenységemben, és boldog vagyok, hogy megérhet­tem azt a korszakot, a felszabadulás utáni éveket, ami­kor is e nemes eszmények az állampolitika alapjaivá váltak. Köszönet ezért a pártnak, a népi demokráciának, amely e tekintetben is emberebb emberré tesz ben­nünket. Nem lehet nagy irodalmat, jó irodalmat írni, ha nem szeretjük az embereket, ha tehetségünket nem állítjuk korszakunk embereinek legmagasztosabb eszméi szolgá­latába. Irodalmunk a tizenöt év eszméinek szolgálatá­ban fejlődött, erősödött, izmosodott, s ezeknek az esz­ményeknek a szolgálatában nő majd naggyá az elkövet­kező években. ZAHARIA STANCU Másfél évtized ideológiai harcaiból ÉS AMI ELŐTTÜNK ÁLL... MÁSFÉL ÉVTIZED IDEOLÓGIAI HARCAINAK néhány mozzanatát ele­­venítettük fel e rovat keretében. A végkövetkeztetést maga az élet, forra­dalmunk valósága vonta le: a marxi-leniai ideológia döntő és végleges győzelmet aratott hazánkban, társadalmunk uralkodó ideológiájává vált. Ezt a győzelmet nem lehet — csaták időpontjához hasonlóan — nap­tári dátumhoz kötni. Csakis folyamatként foghatjuk fel, amelynek előzmé­nyei évtizedekre nyúlnak vissza s amely ma sem zárult le véglegesen. Az eszmék harca nem légüres térben zajlik, hanem meghatározott gazda­sági, társadalmi, politikai feltételek között. Az emberek gondolkodásának, eszmevilágának a megváltozása nálunk a változott életkörülményeket, az átalakult létet tükrözi. A szocialista termelési viszonyok győzelme a marxi—lenini ideológia nagy diadalát jelenti. Az ellenséges eszmék ha­mis és káros volta, a marxizmus tanításainak az igaza nem elvont elméleti viták során bizonyult be, hanem gazdasági és politikai tevékenységünk gyakorlati eredményeiben. A marxi—lenini tanítások megvalósítása nem érdekes tudományos kísérlet, hanem a dolgozó tömegek lét- és sorskérdése vo­lt és maradt. Hazánk felszabadulásának nagy ünnepén népünk és veze­tője, a Román Munkáspárt tizenöt esztendő forradalmi megvalósításainak a tükrében tárja a szocialista, világrendszer, a nemzetközi munkásmozga­lom, az egész világ elé a marxizmus—leninizmus eszméi mindenkor és min­denhol való érvényének hazai tapasztalataink által megerősített tanúságát. És ezzel zárjuk visszapillantásainkat másfél évtized ideológiai har­caira. Mi lesz ezután? Melyek az ideológiai harc időszerű feladatai ma, mi­lyen irányban fog kibontakozni a jövőben? Azt felelhetné valaki, hogy az utóbbi kérdést nem lehet megválaszolni, hiszen nem lehet előre látni, hogy milyen vonalon támad majd az ellen­séges ideológia, milyen területeken kell majd felvenni a harcot. Ez azon­ban nincs így. Az ideológiai harc csak része a szocializmusért folytatott általános, minden síkon, minden területen folytatott harcnak; a szocialista építés (ezen belül az ideológiai tevékenység) távlati tervei pedig ismere­tesek. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusáról tartott be­számolójában Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs felvázolta fejlődésünk távlatait az elkövetkező évekre, megállapította, hogy a kidolgozás alatt álló 1960— 65-ös népgazdasági terv teljesítésének az eredményeként nagyvonalakban felépül országunkban a szocialista társadalom. Ezzel kapcsolatosan kitért az ideológiai munka feladataira is. A párt számol azzal, hogy a társadalom anyagi létfeltételeinek a fejlődése előtte jár a tudat átalakulásának, a szo­­cialista tudat kialakítása időt és erőfeszítéseket igénylő folyamat, feltéte­lezi az állandó és következetes harcot a régi világ maradványai, a polgári erkölcs és ideológia mindenfajta befolyása ellen. A DOLGOZÓK ÖNTUDATÁT a szocialista építés feladatai által meg­kívánt színvonalra emelni — ez a jelenlegi és az elkövetkező időszak ideológiai harcának alapvető célkitűzése és feladata. Mit értünk azon, hogy a tudat átalakulása lemarad a társadalmi lét fejlődése mögött? Értjük először is azt, hogy a valóság mindig bonyolultabb és sokré­tűbb a legpontosabb, legadekvátabb tükrözésnél is. A tudat sohasem merít­heti ki teljesen a valóságot, hiszen ez azt jelentené, hogy minden további megismerés fölöslegessé válna, az ember abbahagyhatná a valóság kutatá­sát, a fejlődés törvényszerűségeinek a feltárását. A marxil leniai ideológia sok szempontból előtte jár a valóságnak, a tudományos előrelátás segít­ségével elébevághat az eseményeknek, bevilágítja az előttünk álló utat. A marxizmus—leninizmus életereje emellett azonban éppen abban rejlik, hogy számol a valóságos fejlődés bonyolultságával és minden eszméjét lépésről-lépésre egyezteti a valósággal, tökéletesíti önmagát. Értjük ezen másodszor azt, hogy az egyének tudatában — az egyén életkörülményeitől, fejlődési sajátosságaitól, az egyént ért befolyásoktól és egyéb tényezőktől függően — jelen lehetnek a polgári vagy kispol­gári ideológia maradványai, megnyilvánulásai. Amikor a dolgozó paraszt az élet, a fejlődés szavát megértve elhatározza, hogy a szocializmus út­jára lép, ez a szocialista ideológia győzelmét jelenti. Azzal azonban, hogy adott pillanattól kezdve szocialista termelési viszonyok közé kerül, még nem alakul át egész szellemi és lelki világfa. Tudatában még sok van a kisparaszti gondolkodásmódból és érzésvilágból, tudata még lemarad meg­változott léte mögött. A régi tudat maradványai nemcsak önmagukban véve veszélyesek, hanem azért is, mert — ha a leküzdésükre fordított erőfeszítés lanyhul — könnyen telítődnek a napjainkban is beszüremlő idegen hatásokkal. Ezért int a párt arra, hogy a régi világ tudatmaradványainak a felszámolásával egyidejűleg állandó harcot folytassunk a polgári ideológia és erkölcs min­denfajta befolyása ellen. És éppen a megváltozott társadalmi lét a biztosítéka annak, hogy az ellenséges eszmék, erkölcsi nézetek, hangulatok elleni harcot sikeresen lehet folytatni. Tizenöt esztendő történelmi megvalósításai annyira átitat­ták társadalmi életünk egészét, hogy nincs az az elmaradt tudatú ember — kivéve, ha nem a dolgozó osztályokhoz tartozik — akit ne értek volna új, szocialista életünk különböző hatásai, akivel ne tudnánk megtalálni a közös nyelvet. Nincs az a becsületes, elfogulatlan ember, aki ne ismerné el népi demokratikus rendszerünk óriási megvalósításait és ezzel együtt a szocialista ideológia igazát is. AMIKOR MARX ÉS ENGELS megalapították a Kommunisták Pártját, ennek célkitűzését abban összegezték, hogy saját tudatosságának a fokára kívánja emelni a munkásosztályt. Változatlanul érvényes program ez min­den kommunista és munkáspárt számára most is, amikor a kommunizmus nem kísérletként járja be a világot, hanem hatalmas gazdasági és politikai, erkölcsi, katonai és ideológiai erőként létezik a szocializmus világrendsze­rében. Célkitűzése ez a mi pártunknak is. A Szovjetunió Kommunistái Párt­jának a példájához híven a szocialista építés nagy terveit a napi felada­tokba sűrített formában is a tömegek elé állítja és mozgósít valóraváltá­­sukra. Az irodalom és a művészet pártirányításának a lényege e tevékeny­ségi formák és szocialista életünk, a dolgozó tömegek közötti szoros kap­csolat biztosítása; ez az irányítás nem utolsó sorban a párt ideológiai mun­kája által magasfokú tudatosságra szert tett tömegek igényében, az alkotók felé irányuló követelményeikben jut kifejezésre. A munka,, a szocialista tulajdon, a népi demokratikus rendszer iránt tanúsított szocialista maga­tartás, a szocialista nemzetköziséggel egybeötvözött hazaszeretet, a szo­cializmus ügye iránti odaadás — egyszóval a dolgozó embernek ez az új erkölcsi arculata tömegméretekben található meg nálunk és ez a párt har­cának, az elmúlt másfél évtized építőmunkájának egyik legnagyobb jelen­tőségű eredménye. A párt köré tömörült dolgozók fokozatosan, lépésről lépésre a szocialista építőmunka mindennapi erőfeszítései hevében közelí­tik élcsapat pártjuk színvonalát. Amikor a Román Munkáspárt ismételten arra figyelmeztet, hogy a szo­cializmus csakis a dolgozók műve lehet, vonatkoztatja ezt a szocialista tudat kialakítására és fejlesztésére is. Igaz, a szocialista tudatot a párt viszi be a dolgozók soraiba. Ám a szocialista ideológiát jelenleg a szo­cializmust építő tömegek tapasztalatai gazdagítják és elsajátítása e töme­gek tudatos törekvésének az eredménye. A régi eszmék maradványai elleni küzdelem egész dolgozó népünk, mindannyiunk közös ügye; az el­néző, a nemtörődöm magatartás megengedhetetlen velük szemben. Tizenöt esztendő ideológiai harcainak a története azt a legfőbb tanul­ságot tartalmazza, hogy a népi demokratikus fejlődés útján elért minden egyes győzelem a párt eszmei következetességén, elvhűségén, az ellensé­ges ideológiával való kérlelhetetlen szembeszegülésén alapszik. Ezek a kommunista erények elengedhetetlenek a tudat lemaradása ellen, a szo­cialista tudat fejlesztéséért folytatott küzdelemben is. KALLÓS MIKLÓS UTUNK

Next