Utunk, 1972 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1972-08-04 / 31. szám
Nem az akadémiák oszlopos, timpanonos épületében született meg a modern művészet. A nagybányai sem. Ha a nagybányai művésztelep alapításának tárgyi emlékeit kutatjuk, képzeletbeli sétánk egy nagyon szerény, szénatartóból átalakított műteremhez vezet... Állok a Jókai dombon, a Ligetben, a Petőfi völgy bejáratánál. Sűrű fák között enyhén lejtős, lekopaszított teraszok. A magasabban fekvő látszik érdekesebbnek, itt a bokrok alján még tisztán kivehető az egyik épület.ől nyitott fészer talapzata. De Stoll Béla egykori szénatartóját, mely az alsó terasz szintjén állott valamikor, és amelyik a Hollósy iskola műterme volt, már nyomaiban is nehéz megtalálni. Érdemes-e az emlékezés kegyeletén túl is felkutatni ezt a helyet? Mindenképpen. Ez az erdős domboldal és közvetlen szomszédsága az első nagybányainak mondott képek ihletője. Ha nem éppen ide irányítják a művésztelep táborverőit, ha más környezetben építi meg a város a közös műtermet, Réti István szavaival, „meglehet hogy a nagybányai festészet másképp inspirálódik“. Nevezetes hely ez a ligeti tábor. Túl azon, hogy Hollósy Simon ide hozza le iskoláját Münchenből, s hogy azután is szálláshelye lesz a szabadiskolának — a Stoll-féle ligeti műterem az első nagybányai kiállítások színhelye a századfordulón. Lyka Károly érzékletesen szép leírását idézem: „A szénatartó hamarosan kifoltozódott fabódévá, benne született meg a kisded, a nagybányai művészet. Ez volt a bölcsője. De a bölcsőt olyan emberek állták körül, mint Hollósy, Réti, Thorma, Iványi-Grünwald, Ferenczy, Glatz, Kubinyi, Rudnay és így tovább...“ Művészetírásunk Réti után installációnak nevezi Hollósyék megérkezését Nagybányára, a ligeti műterem birtokbavételét. 1896. május 6-án délelőtt a nagybányai indóház, az azóta lebontott kis állomás peronján népes küldöttség várta a mester és tanítványok érkezését. Turman Olivér, a város polgármestere fogadja őket, s a Kaszinó-kerti villásreggeli után, ahogy ez már a vendégeknek kijárt ki kocsival, ki gyalog igyekezett a Zazar-hídon túli liget felé. Hollósy, szertelen természetéhez illően, eksztázisban volt... De adjuk át a szót a legavatottabb szemtanúnak, Réti Istvánnak, aki végig elkísérte őket: „Künt a Ligetben dombszélen állt az iskolaműterem, a bedeszkázott szénatartó, három széles ablakával északra... És körülötte a vidék a tavasz hamvas pompájában, a domb élén óriási szelídgesztenyefák, sötétzölden keresztezve a pázsitos domboldalt ... úgy fogadtak minket, mint az Énekek Énekében a menyasszony mosolygása a szerelmes vőlegényt. Akik átélték ezt az installációt, sohasem felejtik el. És a városiak szinte félve kérdezték: meg vagyunk-e elégedve? Tetszik-e? Jó lesz-e a műterem? — »Disznóól«, mondotta Hollósy vadul s hozzátette: "lesz majd akkor, ha mi benne leszünk.«“ Hollósyék meghívásának története — az a momentum, ami a művésztelep megalakulásához vezetett — Nagybánya irodalmából ismert. Itt csak annyiban emlegetjük fel, amennyiben körülményei a ligeti műterem megépítésével kapcsolatosak. Réti és Thorma, a volt Hollósy-tanítványok veszik rá tehát mesterüket, hogy millenniumi képrendelése. A huszti vár megfestése alkalmából müncheni iskoláját a havasalji bányászvároskába, Nagybányára hozza. A megtelepedés anyagi-erkölcsi támogatásának biztosításáról volt szó, aminek kieszközlésére az említettek és a város polgári mecénásai vállalkoztak. Az „öregnek“, ahogy Hollósyt tanítványai nevezték, roppant tetszett az ötlet s tanyájuk a müncheni Café-Stefanie 1896 tavaszán már az általános mozgósítás képét mutatta. Itthon több tennivaló akadt. Thorma János és dr. Virág Béla (utóbbi nagybányai aljárásbíró) próbál híveket szerezni a gondolatnak a polgárság, a város vezetői körében. Január 25-én kelt levelében Thorma kész tervről számolhat be már Münchenbe utazott barátjának, Rétinek. „Roppant kapnak az eszmén — írja — s nemcsak műtermet, hanem szobákat is építenek hozzá, ha az idejövetel bizonyos volna... A Ligetben már ki is gondoltuk a helyét. Az épület pedig magában foglalna: egy húsz (20) méter hosszúságú ateliert, az öregnek egy szobáját és előszobáját és még ezen kívül nyolc szobát 16 emberre ilyenformán..." (A levél és rajz a bp-i Szépművészeti Múzeum adattárában.) Dr. Virág Béla mintegy két hét múlva (február 9-én) írja meg nevezetes cikkét a Nagybánya és Vidéke című lapban, melyben a felépítendő közös műteremnek a fentihez nagyon hasonló tervét pengeti. Ez a műterem 20 m hosszú, 12 m széles, fából épült, zárt építmény lenne — olyan ajándék, „amennyit egy magános ember is minden nehézség nélkül megadhat.“ A művésztelep történelmének méltatói nemegyszer megírták már a városi támogatás szűkkeblű voltának adatszerű történelmét is. Úgy tűnik azonban, hogy az 1896 tavaszán tartott városi közgyűlésen a kellőképpen megdolgozott képviselők határozatára támaszkodva készek lettek volna esetleg egy modernebb, állandó műtermet is építeni. Turman polgármester levele a bizonyíték rá, hogy akár 10—15 ezer forintot (akkoriban nagy összeg!) is hajlandók lettek volna áldozni, ha „pozitív ígéretet kapnak“ Hollósytól, hogy iskoláját 10—15 éven át lehozza Nagybányára. A századforduló anyagi jóléte, a millenniumi építkezések idején talán lett is volna valami e tervből, s akkor nem kellett volna négy évet várni az első magánműtermek, illetve másfél évtizedet a nagy iskolaműterem elkészültére. Nem így történt, Hollósy, de még inkább Réti az, aki vonakodik megtenni ezt a semmivel sem fedezhető ígéretet. „Nem tudhattuk — írja 1924-ben —, előzetes példa sehol a világon nem lévén, miképpen sikerülhet egy ilyen kirándulás.“ Abban maradnak tehát, hogy a város ideiglenes műtermet épít Hollósynak. Olyan lett volna ez a műterem, mint amilyennek Thorma képzelte? Valószínű. Megépítésére azonban sohasem került sor. A városi tanács ülésén Stoll Béla újonnan emelt és pillanatnyilag éppen megfelelőnek látszó szénatartóját ajánlja fel a festőtársaságnak.Ki ez a Stoll Béla? Ki ez a polgári mecénás, kinek ajándéka nem egy nyárra, de három évtizedre otthont ad a festőiskolának? Megéri ez a kitérő. Polgári rangja szerint ügyvéd, a Nagybányai Részvény Takarékpénztár igazgatója, Felsőbánya díszpolgára ... De talán nem is a címzetessége a fontos. Támogatója volt minden közérdekű lépésnek, s Nagybányán sokáig el sem lehetett képzelni megmozdulást nélküle egy gondolat érdekében. Kezdeményezte a Lendvay-szobor felállítását — ma a Ligetben áll —, felkarolta és támogatta az István-torony restaurálásának ügyét, a ligeti építkezéseket. Amikor 1931- ben, 79 éves korában elhunyt, az egész város meggyászolta. Gyermekei közül Stoll László állt igen szoros barátságban Thormával, Rétivel és általában a város festőtársaságával, Stoll Károly ismert képgyűjtő volt.) Stoll Béla felajánlására tehát a ligeti Jókai dombon otthont teremtenek a tavaszra várt festőknek. Helyét, mint láttuk, Thorma választotta meg, s a hatalmas szín rendelkezésre álló faanyagából április közepén már javában épül a műterem. Sok változtatást nem eszközöltek rajta — a város ácsa néhány deszkával még megtoldotta —, mert a későbbiekben is csak színnek, szénatartónak, pajtának, bódénak emlegetik, csak ritkán műteremnek. Pedig műterem volt mégis, mert hivatásának megfelelt és a város az ingyen vasúti jegyeken s a nagybányai táj varázslatos szépségén kívül nem is ajánlhatott mást a vendégeknek. Az installációkor olyan mit sem néző lelkesedéssel megrohamozott műteremnek mindenesetre padlózata volt és széles ablakai, melyeket fatáblákkal el lehetett zárni. Azonkívül fűteni is lehetett benne, valahonnan egy rozzant vaskályhát szereztek, s a szabadiskola idején, az aktmodellek miatt, októberi reggeleken fűtöttek is. „Egészen közel a meseszép gesztenyéshez — ahogyan Lyka Károly írja le — ez volt a műterem, az iskola, olyik földhözragadt piktorcsemetének talán hálóvacka is.“ Képét többen is megfesthették, hiszen csodálatos táji környezete, rusztikus volta és rendeltetése csábító motívummá avatta. Sajnos, csak Börtsök Samu egyik festményéről tudunk és T. Rátz Péternek egy rajzáról, amit illusztrációként tett közzé. A ligeti műterem, a Stollféle szénatartó nem állott sokáig egyedül a Jókai dombon. Hollósy kérésére még 1899-ben egy nyitott fészert emeltek a közelében (a nagybányai Tersánszky Jenő „sporttribünszerű építménynek“ írja le), hogy esős időben befogadhassa a megsokasodott tanítványokat. Nagybánya egész memoárirodalmából hozhatnánk példákat rá, mit is jelentett ez a közös műterem az elinduláskor, de a későbbiekben is. Már az első nyáron az a megtiszteltetés éri a Hollósy-iskolát és a telep alapítóit, hogy Szinyei Merse Pál, a magyar képíró művészet éppen akkoriban újra felfedezett úttörő mestere személyesen látogatott el hozzájuk. Kíváncsi volt a fiatalokra, akikkel ha együtt indul, bizonyára rokon érzések kapcsolják össze. Csók István és Thorma János álmélkodva fedezik fel a Majális hihetetlenül frissnek ható szépségeit, s Szinyei Thormának ígéri meg ezt a látogatást. Egy nyári délelőtt érkezett meg Nagybányára. Thorma kalauzolta el külön-külön mindegyikükhöz, s Szinyei „szinte röstelkedő szerénységgel“ fogadja tiszteletüket. Réti így emlékezik erre: „Meglátogatta s nagy lelki örömmel szemlélte a ligeti dombon tanyázó festőiskolát, az öreg gesztenyefák árnyékában dolgozó fiúkat. Sohasem volt még ilyen szép iskolahely a világon, sem ilyen áhítatos munka nem folyt sehol talán.“ Hollósy Simon hat éven át hozta el nyaranként ide müncheni iskoláját, s a ligeti műtermek távozása után sem néptelenednek el. 1902-től a Réti, Thorma, Ferenczy, Iványi- Grünwald vezette szabadiskolának is csak ez a két épület adhatott szállást. A mesterek egyike reggelente beállította a modelleket, s a növendékek a nagybányai festészet legjobb hagyományaival ismerkednek itt. Áprilistól októberig lehetett a műtermekben dolgozni, de később is, az 1911- es építkezések után is, a ligeti épületek nyári műteremnek maradnak meg. Még egy emlékét idézik fel Nagybányának a ligeti táborozások: az első kiállításokét. Hollósy nyilván úgy találta, ha már a város vendégül fogadta sok nemzetiségű iskoláját, tartozik annyival, hogy képeiket itthon is bemutassa. 1897. július 11-én nyitotta meg az iskola bemutatkozó tárlatát a Stoll-féle műteremben . Nagybányán ez a legelső képkiállítás volt! Íme egy részlet az ugyancsak itt íródott és ugyancsak első, még dadogó és bizonytalan hírlapi kritikából: „Múlt vasárnap valóságos búcsújárás volt a műteremhez, különösen a tanulmányfejek nagyban megnyerték a közönség tetszését. A tájképek már nem tetszettek annyira." (Nagybánya és Vidéke, 1897. júl. 18.) Kuriózum? Kétségtelen, de az elindulást ilyen távlatokból kell nézni! 1899 szeptemberében ugyancsak a ligeti zárt műteremben rendezik az iskola második, majd a következő év októberében a harmadik kiállítását. Ezek a tárlatok a kívülről zöld ágakkal és szőnyegekkel feldíszített műteremben egy napig tartottak. Szombaton este felrakták a képeket, és vasárnap délelőtt délután tartott a látogatási idő, hogy hétfőre már újra műterem legyen a ligeti szín. Hogy zsúfoltak lettek a falak, hogy olykor több mint száz kép is helyet kért magának e rögtönzött galériában, hogy a világítás sem volt megfelelő, az akkor senkit sem zavart itt. Utolsó kiállításukról a nagybányai lap kritikája Frischauf Ferenc, Felvinczi Takács Zoltán és Maticska Jenő képeit említi. Hollósy távozása után több kiállítást már nem rendeznek, újabb közös bemutatkozóra csak 1911-ben, az új műtermek felavatásakor kerül sor. Hova tűnt el a két ligeti műterem a Jókai domb tölgyekkel, fenyőkkel és szelídgesztenyékkel övezett kapaszkodójáról? A városi tanács keveset gondolt velük. Különösen azután fordult mostohára a sorsuk, hogy megépítették a műteremkerti épületeket, s a ligetieket most már inkább a kegyelet tartotta fenn. Először a zárt műterem tűnt el — öszszeomlott, deszkáit elhordták —, de ez lett volna a sorsa a másiknak is, ha Thorma, az iskola akkori egyedüli vezetője nem sürgeti az elköltöztetését. A nagybányai Állami Levéltárban föllelhető adatok szerint Thorma 1925-ben kéri a ligeti „festőszínnek“ a műteremkertbe való átszállítását, amit a városi tanács (Consiliul Urban) tudomásul is vesz. Ugyanitt találjuk meg (Nagybánya Város Elöljárósága — Festőiskola és kolónia, 1925/ 2608. szám alatt) a városi főmérnöki hivatalhoz befutott ajánlatokat is, melyekben legalább öt helybeli mesterember vállalkozik a ligeti szín átköltöztetésére, feltüntetve beadványaikban a lebontást, a zsindely szétválogatását, az elfuvarozást, új talpakra való helyezését, a kívánt átalakításokat stb. A Technikai Hivatal végül is november 6-án állítja ki a számlát 21 808 lej értékben az épület átköltöztetésére, illetve átépítésére, így a húszas évek közepétől a ligeti festőszín a műteremkert parkjában lesz az iskolának nyári otthona, tehermentesítő szabadtéri épülete. A művésztelep mai lakói úgy tudják, 1948-ban bontották le végképpen, mikor a hó súlya alatt egész tetőzete beszakadt. Az eltűnt műtermek, „a nagybányai Barbizon diadalmas startjának“ helyén B. Boros István kíván emléket állíttatni. Agitációja a válság éveiben süket fülekre talál — 1932-őt írtak... Kézenfekvő volt, hogy a mvésztelep festői mindenekelőtt azokat a motívumokat választották képeik tárgyának, táji keretének, melyeket legjobban ismertek, s melyeket naturalista természetlátásuk a többszöri megfigyelés során a legalkalmasabbnak talált erre. Ha a fontainebleau-i erdőnek, ahol a barbizoni festők intim tájrészletekre vadásztak, voltak különösen kedvelt és sokak által megfestett részletei, Nagybányán már-már számozott motívumokról — tájkivágásokról — beszéltek. A ligeti műterem és környéke pedig különösen alkalmas volt arra, hogy az itt megforduló művészek és növendékek a felfedezett nagybányai tájban ezt az úgyszólván kötelező „tájékozódási műveletet“ megtegyék. Pár lépésre a Stoll-féle műteremtől, a Kilátó — ahonnan Jókai Mórnak 1876 augusztusában megmutatták a várost — már egészen szép részletét mutatta a tájnak. A nyitott fészerből az ódon pénzverőházra, a Mincre (Münzre) lehetett látni, legalábbis akkoriban amikor a fák még nem nőtték be annyira a teraszokat. Még Ferenczy Károly is, aki különösen kedvelte a hoszszabb kirándulásokat, itt, a Jókai domb mögött kezdte meg első nagybányai kompozíciója, a Hegyibeszéd megfestését. S ott volt azután a Liget nagyszerű sétánya, tőle balra a veresvízi völgy és a Morgó, jobbra a Klastromrét, a Virághegy és Kereszthegy panorámája ... A ligeti műterem olyan táborhely és főhadiszállás volt, ahonnan kiindulva e motívumokat ostromolták. Csak később — írja Réti —, csak azután, hogy a város megépítette a Zazar lapályához közel eső területen az iskolaműtermet, kezdik gyakrabban megfesteni a fiatalabb festők és az ide látogató aluilmi nagybányaiak a városnak ezeket az innen látható és innen megközelíthető részeit is. Az iskola leköltöztetése szinte új motívumkincset teremtett, ha nem is adták fel soha a Jókai dombi táborozások hagyományát. Nagybánya bölcsője volt az, ahogy jobban, találóbban Lyka Károly nem is jellemezhette volna. Hiszen itt született meg a „kisded“, a nagybányai művészet. MURADIN JENŐ __________ _______—■»■—ar— mihiwhu *-w me»m vn i * «a»a Nagybánya bölcsőjénél A bukaresti, iași-i és kolozsvári akadémiák román és magyar növendékei a festőszín előtt — mér a műtteremkertben. Az előtérben ülő szalraakalapos festő Octav Anghelusa, mellette Szervátiusz Jenő, tőle jobbra a második Bene József. (Fényképfelvétel a húszas évek végéről) Nagybánya — Jókai domb Előtérben a nyitott ligeti festőszín helye Szabadsága idején is olvassa az UTUNK-at Kapható minden fürdőhelyen és üdülőtelepen 11