Utunk, 1977 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1977-01-07 / 1. szám
3906 T GONDUNK AZ OLVASÓ 1977 első hetében ez foglalkoztatja a lapcsinálókat. A szerkesztő és a munkatárs az olvasóra gondol. Nem is az előfizetőre vagy a példányszámonkénti vásárlóra — bár tízszer annyi se lenne sok belőle, mint amennyi 1976-ban sorakozott fel a lap körül —, de hát 1976-ban mégis csak többen járatták és vásárolták meg hetenként az Utunkat, mint bármikor azelőtt harminc év alatt. Belföldön, de külföldön is. A mi igazi gondunk azonban manapság az olvasó gondjának a továbbgondolása, sokkal inkább, mint valaha. Hogy mit adunk neki és még inkább (ami csak látszatra ugyanaz), hogy mit kap tőlünk. Hogy mit vár el attól az irodalmi hetilaptól, amely minden pénteken, másutt szombaton (helyenként csak vasárnap) kerül oda az asztalra, a napilapok, folyóiratok s a könyvújdonságok közé, a televízió képernyője elé. Hogy mit és mennyit olvas el ebből a mi nyolc oldalunkból, melyiken, mennyiben talál önmagára, a maga kérdéseire, gondjaira, bajaira, reménységeire, távlataira, sejtéseire, életérzésére, világképére. Hogy ki mit érez magáénak mindabból, amiről úgy érezzük, csak mi kínálhattuk fel az olvasónak — s talán éppen ezért figyelhet fel rá néha az is, aki nem a mi olvasónk... De hát ebben volt mindig az író (a művész) vakmerősége és ebben van ma is. Hogy ugyanabba a palackba zárja üzenetét annak számára is, aki kilométerekre éldegél községének központjától, de annak is, aki egy monumentális építkezés valamelyik parancsnoki posztjáról irányítja ezrek új világot teremtő munkáját. Hogy egyszerre kíván szólani a „legkisebb“ és a „leghatalmasabb“ olvasónak, mert amit az írásművészet nyújt, az egyaránt szól mindenkihez, akinek „készüléke“ napjaink hullámhosszait fogja. Vagyis: éppen ezeknek a hullámhosszaknak a kiválasztása a mi örökös fő gondunk, és különösen az minden újrakezdéskor, új év legelején. Persze, könnyű lenne a dolgunk, ha a magunk legnemesebb elvárásait feladva, valamilyen ál-irodalommal csábítgatnánk hűséges olvasóinkat. Hogyha azonban eddig nem próbálkoztunk ilyesmivel, hogyan adhatnánk fel magunkat éppen most, amikor az egész Romániát átfogó hatalmas művelődési fesztivál az eszmeileg, erkölcsileg, esztétikailag lehető leggazdagabb művészeti alkotó munkára mozgósítja nemcsak a művészek ezreit, hanem a műkedvelők százezreit, sőt nyílt állásfoglalásra, véleménymondásra hívja fel a fesztivál nézőinek millióit is. Ebben a légkörben pedig egyre több tartalmas hozzászólás, érdekes levél érkezik szerkesztőségünkbe. Az olvasó mondja el bennük olvasói gondjait s ezzel kiindulási pontot nyújt olyan új disputákhoz, amelyek elgondolkoztathatják a novellistát meg a költőt, de mindenkinél közvetlenebbül érintik a kritikát. Mert az olvasó gondja mindenekelőtt a kritikus gondja, minden, az élettől el nem szakadt, tehát magát még életerősnek, életközelben levőnek érező, viszonylag fiatal vagy megfiatalodó irodalomban. Márpedig ilyennek érezzük ezt a mi romániai magyar írásművészetünket is. UTUNK Világ proletárjai, egyesüljetek!UTUNK ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM • 1. (1471.) SZÁM • ARALEJ • KOLOZSVÁR-NAPOCA, 1977. JANUÁR 7. Megjelent az UTUNK ÉVKÖNYV 77 Létay Lajos: Szánút • Király László: Februári kékség • Székely János: Március • Szemlér Ferenc: Mi mindnyájan • Virgil Teodorescu: A gépek csöndje • Lászlóffy Aladár: Június • Bartalis János: Aratási kék • Kányádi Sándor: Eső • Méliusz József: Micsoda... • Horváth István: Az erdő hallgat • Horváth Imre: Tűzmélyítő • Eugen Jebeleanu: December • Létay Lajos: A tizedik. • * • Mérhetetlen energiák • Kallós Miklós: Egységes ideológiai-nevelési program • Ion Oarcasu: Gondolatok a függetlenség irodalmáról • Szilágyi István: Szabálytalan leltár • Márki Zoltán: Egyszerű; Adatok • Szász János: Egy reggel a redakcióban • Hajdú Zoltán: Az otthon • Sütő András: Az Utunk hívó hangjai • D. R. Popescu: A hét egyik napja • Fényi István: Rend • Majtényi Erik: Hét sor az időről; Amikor hallgatunk; Mert vállalta • Aurél Ráu: Decemberi levél • Bajor Andor: Krónika • Szilágyi Domokos: Április • Benkő Samu: Őszi beszélgetés Kós Károllyal Erdély köveiről • Nagy István: Miért és hogyan írtam • Fábián Sándor: Ahogy a képre rátalálunk • Kiss Jenő: Egy munka műhelyéből • Bálint Tibor: Életek keresztútjai • Jánky Béla: Bombatölcsér; Csengőszó • Traian lánca: Nyár • Marosi Péter: Kritikus pont • Láng Gusztáv: Nemzedékek kézfogása • Kántor Lajos: Hány óra, irodalom? • Banner Zoltán: Művésznek lenni — sors és akarat • Szűcs István: A mellékelt ábra • Gellért Sándor: Levél Anna- Marja Raizulának három Ady-versről • Palocsay Zsigmond: Felmentés • Kádár János: Csöndes társ • Kenéz Ferenc: Örökkön-örökké • Csiki László: Vészes virágzás • Szabó Gyula: A gyermek az ember atyja • Köntös-Szabó Zoltán: Agglegények • Hornyák József: Enged, a jó • Panek Zoltán: Pilátus a konyhában • Sőni Pál: Három királyok • Vásárhelyi Géza: Ablakszem • Kocsis István: Bírni fognak-e szárnyaid? • Káli István: Mit tud az a nagy sárga gép • Beke György: Olvasás-térkép • Bágyoni Szabó István: Utcák • Mikó Ervin: Marc Chagall-lal életről, művészetről, sikerről. Szépfalusi István: Örvendetes meglepetés • Francois Gall: Párizsi levél az Utunkhoz • Fáth Lajos: Kedves barátaim! • Gömöri György: Hit és igény • Szabó László: Levél Los Angelesből • Sulyok Vince: Az Utunk Európa tetején • Sulyok Vince: Észak-norvég kikötőben • Szekér Endre: Üzenet és kézfogás • Fehér Ferenc: Utak és átívelések. Jelentős évfordulók • Irodalomtörténeti naptár. Rejtvények, készítette Lőrinczy Edit, Rámay Tibor. A naptárban szereplő színes műmellékletek: Kós Károly, Ileana Nicodim, Baász Imre, Mátyás József, Gedeon Zoltán, Feszt László, Gy. Szabó Béla, Plugor Sándor, Florin Alex Milán, Paulovics László, Árkossy István, Gerd Fabritius, Nagy Pál, Deák Ferenc alkotásai. A színes és fehér-fekete felvételeket Szabó Tamás készítette . A borítólap Deák Ferenc munkája. MEGJELENT AZ ÍR UTUNK SZÍNES FALINAPTÁRA! Próbafutamok az új évben Még ha nem is a tanulmányokra, nem is a versekre, novellákra nyit rá, hanem a hírt, a híreket, a rövid recenziót, a színest, a magazin-anyagokat keresi is először az olvasó a lapban — de hát napjainkban, két szusszanás között ki nem ezt keresi szerte a világon, ki nem az információt falja rohantában, hogy le ne maradjon, hogy a sarkára ne lépjen vagy épp át ne lépjen rajta az idő; hogy bár egy hír erejéig átfoghassa, belássa a világot, a percenként születő csodákat, szépségeket és szörnyűségeket — mondom, m£g ha az olvasó nem is a verset keresi mindenekelőtt, ahogy azt a költő elvárná, szeretné, s nem is a novellát, és nem a kritikus, nem a filozófus mélyenszántó eszmefuttatását — s még ha mindezen mi, irodalmi lapok szerkesztői olyan sokat töprengünk is, nemegyszer keserűn már-már válságot emlegetve . Mégis, ki veszi meg nálunk napok alatt a verseskönyveket, mért jelennek meg regények, novellák, színdarabok több kiadásban is, mért kell utánnyomni foktos tanulmányköteteket, éppenséggel Szabó T. Attila gyűjtögette szótörténeti tárat? Vagy miért telik meg irodalmi estre, vakáció küszöbén is a kolozsvár-napocai Diákművelődési Ház hatalmas táncterme, még ha vendéglátóink is a lap utolsó oldalát keresik először? Bennük lenne a hiba? a mi első-belső oldalainkban? vagy éppen másutt valahol?... Tán nem ítélnek el nagyon, ha én most mégis, minden gond mellett örvendezni szeretnék. Mert: — Temesvár után — találkoztunk, találkozhattunk az itthoniakkal is: a kolozsvár-napocai egyetemi központ diákjaival. Fizikusok, mérnökjelöltek, mezőgazdászok, közgazdászok, orvostanhallgatók, képzőművészek, jogászok — no meg persze irodalmárok hívtak meg művelődési körükbe, a Visszhang fogadóestjére. Mintegy háromszáz főiskolás diák gyűlt össze énekelni, muzsikálni, verseket mondani, bemutatni képzőművészeti munkáikat — többségükben „nem szakos“ diákok — meg aztán hogy elbeszélgessenek velünk. S hogy az utolsó oldalra nyitnak rá először? S hogy a kérdéseik inkább e körül mozognak? Nyilván jó lett volna, ha egy-egy versről, novelláról is elmondják véleményüket, épp ők, akik a szakmán túl zenét komponálnak költők verseire, műfordításokat mutattak be a találkozón vagy már végzett kollégájuk üzenetét tolmácsolták a távoli munkahelyről, életről, munkáról. Mindenképp azt éreztem itt a Visszhang fogadóestjén, hogy ezek a diákok nemcsak egyszerűen szakemberek, de sokoldalú, jó szakemberek lesznek, s élesztői, mozgatói lehetnek majd a közösségnek is, ahova az egyetem után elkerülnek. Mert az utolsó oldalon kívül a mi mai első számú gondunk is érdekli őket: hogyan neveljünk minél több olvasót, minél több értő barátot irodalomnak, művészeteknek éppen ma, a lenyűgöző technikai forradalom korában? Talán még a technika érdekében is! Újévi üdvözletükben jó munkát, sikert, olvasókban, ötletekben, kedvben fiatalságot s eredményképp egy „csúcsévfolyam“ utunkat kívánnak nekünk a visszhangosok. Ahhoz hogy ez teljesüljön, nyilván az olvasónak is, de nekünk mindenki előtt rajta kell legyen a szemünk az Utunk minden egy során, valamennyi oldalán. LÉTAY LAJOS