Katolikus gimnázium, Vác, 1880
lánokat és egyéb fenevadakat. Krónika Íróink is emlegetik, hogy Attila hun vezérnek a zászlóján látható volt a — turul — madárnak a képe, mi semmi egyéb nem lehetett, mint a sólyomnak vagy karvalynak régi magyar megnevezése. Karvaly szavunk világosan a szláv-krv-ből veszi eredetét, mi annyit tesz, mint vér. S mivel e karvaly madár képével ellátott zászlót a vezérnek való kötelessége vinni, kétséget sem szenved, hogy ettől vette eredetét a szláv král, — akár a magyar — király — szó, nemkülönben a — Károly — keresztnév is. Más egyéb népek bár fölvették a kereszténységet, a nemzeti jelvényben a régi pogányságból maradt vérengző állatokat megtartották, mint a lengyelek a fehér, a németek pedig a fekete sast. A magyar nemzet zászlójáról a keresztényesüléssel együtt eltűnt a vérengző turul madár is. Egy az Anjouk korából származó és miniature rajzokkal ékesitett kódexben, melyet Márk fráter irt, több helyütt előfordul a magyar zászló is, melynek szine vörös, rajta pedig látható az ország tulajdonképi czimere a fehér kettős kereszt zöld dombra illesztve. (Marci Chronica de gestis Hungarorum.) Egy 1526-os évből származó magyar zászlón pedig, mely valószínűleg ott szerepelt a gyászos emlékű mohácsi csatában, ezt a fölirást lehet olvasni: Sancta Maria ora pro nobis, azaz: Boldogságos szűz Mária könyörögj érettünk. A török világ tartama alatt már széltében hosszában a szűz Mária képe volt a magyar zászlóknak legszebb ékessége egész a legújabb időkig. Azon korszak magyarjai, mely a — Boldogaszszony anyánk — kezdetű mélabris egyházi éneket szülte, mit is láthattak volna örömestebb, mint azon égi nemzet, kinek ölébe mindenkor oly bizodalmasan hajthatták le bánatos fejeiket. S ha még ehhez tudjuk azt, amit a czimertani vizsgálódások kiderítettek, hogy azon négy fehér esik, melyet országunk czimerén a négy hazai folyó jelképének tartunk, tulajdonkép négy elnyujtózott oroszlánynak elmosódott alakja, mely talán csakis mint az Árpádház családi czimere fűződött az ország czimeréhez, kételkedhetünk-e a magyarságnak hatalmas mérvben való keresztényesülésről, midőn az nemzeti jelvényül a kettős keresztet vállalta el. (Ivánfi: A magyar birodalom czimerei és szinei. Budapest, 1873.) Nem mondhatjuk el e helyütt mindazt, amiben csak a magyarnak keresztény érzülete nyilatkozni szokott, hanem egy-két érdekesebb tárgyat mégis föl kell említenünk, mint amelyre a magyarság keresztény érzületét szinte átruházta. Ilyenek a városok, a pénz és az idő. A biblia Káint említi az első város alapítójának, ki is nevezi vala azt az ő fiának nevéről Hénoknak. (Móz. I. k. 4. r. 17. v.) A szentírásnak e szavaiból nemcsak az tűnik ki, hogy a városok keletkezése az emberiség legrégibb múltjában enyészik el, hanem a lélek-