Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-05-04 / 18. szám

Városi közgyűlés, VÁCZ, május 1. 1884. Városunk képviselő testülete folyó évi április havi rendes közgyűlését múlt vasárnap (ápril 27) és következő napján tartotta meg. Elnök Réty Ignácz polgármester úr a közgyű­lést megnyitván — mindenekelőtt is bemutatta Báró Prónay Gábor országgyűlési képviselőnknek abbeli bejelentését, hogy beszámoló beszédjét — e hó 4-én d. e. 11 órakor óhajtja megtartani a helybeli „Curia“ czímű vendéglő nagy termében. — A közgyűlés ezen bejelentést tudomásul vette. Egyszersmind — ez al­kalommal határozatilag beszüntetvén az eddigi azon szokást, mely szerint országgyűlési képviselő jelöltjeink és országos képviselőink programja illetőleg beszá­moló beszédeiket a város erkélyéről tartották — azon­kívül a városház épületen a megválasztott képviselő nagyobb dicsőségére a nemzeti lobogó három nap és három éjen át kint hagyatott utasította a tanácsot, hogy miután a városháza, mint középület, sem a vá­lasztó­kerület, sem pedig egyes pártoknak rendelke­zése alatt nem állhat, intézkedjék aziránt, hogy ott se tüntető programra , se pedig beszámoló beszédek ne tartassanak, s egyes pártok képviselői kedvéért lobogók többé ki ne tűzessenek. Ezek után Dr. Freysinger Lajos városi képviselő indítványozta, hogy miután a váczi püspöki egyház­megyének az idén két ünnepe lesz — t. i. Peitler Antal József megyés püspöknek 25 éves püspöki ju­bileuma és Neszveda István kanonoknak püspökké történt felszenteltetési ünnepélye, a közgyűlés ezen ünnepélyeken magát képviseltesse. — A közgyűlés az indítványt egyhangúlag elfogadta és Réty Ignácz pol­gármester úr vezetése alatt mindkét ünnepélyre egy egy tizenegy tagból álló tisztelgő küldöttséget — kül­dött ki: elhatároztatott továbbá, hogy megyés püspö­­künkhöz jubileuma alkalmából — díszes albumban emlékiratot fog — intézni. Következett ezek után a tárgysorozat. — S itt megemlítjük, hogy a polgármesteri jelentés a pénztá­rak megvizsgálásáról tudomásul vétetett. A piaczi és vásári rendfentartásáról szóló — a ministérium által módosítás végett vissza­küldött sza­bályrendelet — a kívánt módosítások eszközlése vé­gett kiadatott a szabályrendeleti bizottságnak ; ha­sonló elintézést nyert a gyámhatósági eljárás és pénz­kezelésre vonatkozó szabályrendelet is. A város utczái és közterei kövezése és azok tisz­tántartásáról szóló , a ministerium által is helyben­hagyott szabályrendelet életbeléptetési idő­pontjául 1. évi május hó 1-je állapíttatott meg s egyebek közt utasíttatott a tanács, hogy az iránt miszerint minden ház­tulajdonos a háza előtti járdát két év alatt an­nál inkább is csináltassa meg, minthogy ellenesetben az, az illető házi úr költségén a város által fog elké­szíttetni.­­• Megszabadulunk tehát a nyaktörős flas­­tertől. Csak azt szeretnők még, ha a házi urak ne várnák be, hogy járdáikat a város csináltassa, mert akkor bizony busásan meg fognák fizetni annak — különben kön­nyen fedezhető költségeit. Olgyai (Prohászka) János városi képviselőnek — a város elöljárósága ellen folyamatban volt vizsgálatot megszüntető megye hatósági határozat ellen a bel­­ügyministériumhoz intézett felebbezése tárgyában ho­­­zott és a felebbezést elutasító miniszeri határozat­a tudomásul vétetett. Hasonlólag tudomásul vette a képviselő testület a budapesti kereskedelmi és iparkamarának abbeli átiratát, melyben értesítette a várost, hogy a váczi ipariskola részére 300 frt segélyt szavazott meg, s az említett iparkamarának ezen nagylelkű adományáért jegyzőkönyvileg köszönetet szavazott. Tudomásul szolgált továbbá Jágocsi Péterffy Jó­zsef, ipariskola ügyi miniszeri biztosnak azon átirata is, hogy az ipariskola segélyezését kilátásba helyezte. A lak­felmondási évnegyedek megváltoztatását a közgyűlés elvben kimondta —s e szerint jövőre nézve a lakásnegyedek nálunk is úgy lesznek megál­lapítva mint Bpesten. A vonatkozó szabályrendelet egyelőre 30 napon át közszemlére ki fog tétetni, azután érdemileg tár­gyaltatni, s így remélhető, hogy az jövő ősszel már életbe fog lépni. Kellemesen lepte meg a­­ közgyűlést a tanács abbeli előterjesztése a­melyben előadta,­­ hogy Varga János, váczi országos fegyintézeti igazgató a városi kórház javára 150 frtos alapítványt eszközölt ki, a magas kormánynál, s hogy azon összeg a város­nak tényleg meg is küldetett. Varga János derék igazgató úr ezen ténye önmagát dicséri. Azért azon­ban sietett a közgyűlés is nevezett igazgató úrnak szives közbenjárásáért hálás elismerésének kifejezése jeléül jegyzőkönyvileg köszönetét szavazni. A czukor kávé fogyasztási adó tárgyában tett tanácsi előterjesztés, melyből kitűnik, hogy ezen adó 1883. év végéig teljesen rendezve van tudomásul vétetett. Csizmadia János és neje révbérlőknek bérleszál­­lítás iránti kérvényük — mint idő előtt beadott ké­relem tárgyalása elnapoltatott. Következett volna ezek után az öt tagú állandó pénzügyi bizottságnak a megválasztása. — Azonban — miután képviselőink türelmet vesztve — tovább maradni nem tartották érdemesnek: azon tárgy a napi­rendről levétetett —• s igy a pénzügyi bizottság megválasztása a legközelebb tartandó közgyűlésén fog megtörténni. Ezzel a tárgysorozat kimerittetvén a közgyűlés feloszlott. A „VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. E szikla . . . E szikla rejti hát szerelmetek’, Örök szerelmeteknek zálogát! E szikla itt, hová sirt vájtatok S mely rózsaszálotoknak nyugtot ád. E szikla itt, hol szived megremeg, Mig lelked­ bűvös álom fogja át . . . Egy álom, mely, miként tündéri kéz, Emlékeid virágát szórja rád. Egy álom, melyben újra látod őt Virágot tépve künn, a zöld mezőn . . . S látod zivataros vad éjszakán Hő karjaidba zárva könyezőn. Egy álom, melyben újra hallod őt , mint neved’ susogják ajkai És azt az egy szót térdre hullva csak, Csak igy meri neked megvallani. Egy álom, mely, hiszed, hogy üdvözít . . . És én, oh ! én csak ettől féltelek — Oh ! ébredj, ébredj hát szép angyalom ! És fuss e helyről, fuss a mig lehet ! Oh! ébredj, ébredj s fuss e helyről el Miként a villám és miként a szél — Az 1848/9-ki szabadságharcz egyik va­lódi béna harczosa Penczen. Megkülöm­böztetésül mondom, hogy: valódi, — mert hány oly gazságban megőszült vén csavargó ko­pogtat be hozzánk, ki a becsületesség álarcza alatt mint munkaképtelen „béna honvéd“ — kér alamizs­nát, — mig valójában ő kelmök többnyire : holmi ré­szegség miatt kicsapott kántorok, vagy munkakerülő iparosok. Az tehát, kiről szóllani akarok, nem ilyen szé­delgő, hanem valódi béna honvéd, a­ki még­sem kol­dul alamizsnát, hanem ha már a végzet meghagyta néki a nyomorult életet, önerejéből igyekszik azt fön­­tartani ; önerejéből „viszi súlyos keresztjét a gol­gotára.“ Ezt a haza „Lázár“-ját Szrsen Andrásnak hívják. Az 1849-ki váczi csata után, a pencziek, ott a kosdi erdőben találták nehéz sebeiből patakzó véré­ben fetrengve, alig adva magáról életjelt.­­ E jó szivű emberek aztán taligán Pencz községébe­ hozták, hol, egy jótékonyságáról ismeretes közbirtokos (K. D.) „irgalmas szamaritanus“-ként, egyik bérházában — hol máig is lakik, — elszállásoló, s gyógykezeltetésé­ről — szerény anyagi tehetségéhez képest, felebaráti jóindulatból gondoskodók. Néh. Dr. Krakoviczer, — akkori váczi orvos, — a sebesültet megvizsgálván, őt az életnek, alig meg­­menthetőnek véleményezé. De hát, hogy is ne ?! Roppant sérült volt ez ! Már forradalom előtt, a Sándor ezrednél szol­gálván, Olaszhonban, egy hadjárat alkalmával, puska­golyó érte karját, és nyakán kardvágást kapott; majd 1848-ban mellén keresztül szurony döfetett át; végre a 49-ki váczi csatában, — mindkét láb sarkát kartács sodorta el. Ez utóbbi sérülés, végkép lefegyverezte a bátor katonát. Ily állapotban láttuk őt, midőn a nevezett orvos — a vizsgálat után, — egyik lábának amputálását véleményezé, — a­mi ellen azonban a sérült „nem adom, nem adom a lábamat!“ — felkiáltással tilta­kozott. És isten csodája: a honvéd, — nem tudom a nénémasszonyék kilenczféle jó füvétől-e, — de élve maradt, és él máig is. Él, de oly nyomorult szegény, hogy a jó szív majd megreped látásán. Nyomorék, a szó legszorosabb értelmében. És ez az ember még­sem akar, szégyenes kol­dulni. Pedig hát pártfogó ura, azon utógondolattal ajándékozó őt meg egy ócska taligával — Ígérvén, miszerint később a mint módja engedi — egy kis lo­vat vagy szamarat is vesz hozzá, — hogy igy, ezen jármű segítségével, a könyörületes emberek házait bejárhassa. De mi történt ? ! Pencz község lakosai, — követvén a jószivű kegy­úr nemes tettét, — mert hát a példa vonz, — megelőzve őt nemes szándékában , közadakozásból egy szamarat vettek a béna honvéd ócska taligájához. Mily megható volt látni, a mint először mászott fel roncsolt tagjaival, — nagyon is kezdetleges jár­művére — a szegény. Ki őt látta, megkönyező. — Csak egyedül ő, a szánalom tárgya mosolygott. — Keserű mosoly volt ez az igaz. De sírni hogyan is tudna már?! Hisz az ily elkínozott lélek, nyomorék porhüvelyében, alig­ha van köny már. És a béna honvéd, — mivel a koldulást önérzete nem engedi, — physikai erejéhez képest, keservesen bár, de még­is munkával keresi kenyerét, s így erős akaratának urává jön. Nem akar sem egyeseknek, sem a községnek terhére lenni: önerejéből „viszi sú­lyos keresztjét a golgotára.“ Óh jöjjetek Szrsen Andráshoz ti léha, munkake­rülő álkoldusok, ti a társadalom minden rétegének salakja, — s ha nem halt még ki belőletek a jobb érzés utolsó szikrája is, — okulva példáján: legott elvetenditek a koldus botot; — és jöjjetek ti is, balga öngyilkos jelöltek, korunk divat-kórosai, kik gyávák lévén megküzdeni az élet terheivel, isten leg­becsesebb ajándékát, élteteket akarjátok önkezetekkel kioltani, — okulva példáján: legott elvetenditek a gyilkot, a méreg poharat. Ott fogjátok őt látni munkálkodva napestig, pa* Mert oh ! ez álom, álom elveszít, Megőrjít még, ha — későn ébredés. Egy este Váczon. *) K­B. Esett az eső, mint a parancsolat, de a ritka fel­hőkből a nap is ki-kimosolygott azért, igazándi ápri­lis idő volt, mikor a múlt napok egyikén a „Vesta“ fedélzetén állva jöttem lefelé a Dunán. A nap fénye kaczérkodva tört meg­­ egy kerek piros födélén, meg egy ormótlan hosszú, nagy sárga ház massiv falain . . . Vácz ! lesz az a piros födél ott a dóm, az a nagy sárga ház meg államfegyház; semmi kétség benne, hogy amoda az a nagy utczatömeg, ott az a kedves szép kis város, a­hol én annyi sok jó napot töltöttem már egyszer másszor, a­hol nekem annyi kedves jó czimborám van. Oh azok az én jó váczi !­czimboráim, milyen de­rék gyerekek azok! A Guszti, a ki daczára, hogy az isten már egészen a magy. tud. akadémia nagy termé­ben tartott felolvasásokig felvitte a dolgát, a kit Pulszky papa csak nemrégiben invitált múzeum­ igazgatónak a bérezés Erdély egy szép városába, mégis olyan jó­kedvvel rendezi a négyeseket, mint akár egy vakáczi­.) A „Függetlenség“ május elseji számából. 1 óra hazaszabadult jogoncz, a Samuka, a kinek csak az az egy malheur-je van, hogy a párisi boulevardok helyett a vásártéren kukkantott be legelőször ebbe a keserves világba, mert ott már régen carriert csinált volna élénk szelleme, örökké izgó-mozgó nyugtalan vérével, míg nálunk szépecskén elkallódik, mint annyi más szép tehetség; a Jancsi, a­ki különben mióta megházasodott, nem „numerái“ már a Yelzerbeli „ke­rekasztal lovagjai“ közt, aztán meg a ... de ki győzné mind elsorolni őket, azokat a jó, kedves fiúkat, a­kikkel annyit mulatgattunk imitt-amott szebb, jobb időkben a „hét kápolna“ melletti városban. Mentől közelebb jött a hajó Vácz alá, annál job­ban megérlelődött bennem a vágy kiszállani, annyi sok mindenféle emlék húzott-vont falai közé, meg az­tán még egy jó este a vidéken, még egy pár órával később látni meg Budapestet, ezt az új Jeruzsálemet, még egy pár órával később menni át a hatvani utcza taposó malmán, ez magában elég, hogy a Cimborasso tetején is megállják, hát még Vácz alatt . . . Mivél a fekete füstgomoly ritkulni kezdett és éleset, hosszút Rittyentett a hajó, már én lent voltam a fedélzetről s mikor kikötött, én ugrottam ki elő­ször a hidra. Mennyi ismerős arcz, mindenfelé, minden rég­­i minden porszem olyan jó ismerősöm itt nekem. Ez a

Next