Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1887-01-02 / 1. szám

Ne ócsároljuk a távozót és ne örüljünk az uj jövevénynek. A távozónak már voltak rosszabb, go­noszabb és kártékonyabb elődei is, az uj jövevényt, pedig még nem ismerjük. Az uj év napja e szerint az elmélkedés és a számad­ás napja. A kereskedő lezárja üzleti könyveit, elkészíti a nyereség és veszteség mérlegét; a gazda is számot vet magával; mindenki visszapillant múlt évi működésére és telve jó reményekkel tekint egy szebb jövő felé. Mindenkibe új életet önt, mindenkit tettre ser­kent a jövőbe helyezett jó remény, egyedül a hírlap­írók, a nemzet napszámosai élnek a rideg jelennek. Ismerik zord helyzetüket, tudják azt, hogy munkájuk mindenütt hálátlansággal találkozik és mindez nem riasztja őket vissza nehéz pályájuktól. Tudják kö­telességüket és elismerésre nem számítva kettőzött erővel látnak új és nehéz munkájukhoz. A mai napon mi is vissza­tekintünk múlt évi működésünkre. Tegyük szívünkre kezeinket, valljuk be legszigorúbb bírónk, önmagunk előtt, miként használ­tuk fel az elmúlt év lepergett napjait? A vissza­pillantás teljesen megnyugtató. Ha valaha, úgy ezúttal merünk önérzetes büszkeséggel visszatekinteni múlt évi pályafutásunkra, mert hivatásunkat híven és pontosan töltöttük be. Mellettünk szólnak azon korszakalkotó változások, melyeken városunk a múlt évben átesett. Lapunk mindig fennen lobogtatta azon zászlót, melyre a kor uralkodó eszméi: a reform és haladás vannak felírva Tudatában voltunk annak, hogy városunk is azon vidéki városok közé tartozik, melyekben még a régi slendrianizmus, kényelműség és ren­detlenség uralkodik és melyekben a csínra és hala­dásra éppen semmit sem fordítanak. Ezekkel szemben elég, ha városi atyáinkat, az év­tizedeken át tartott lethargikus álmukból fel tudtuk verni és községi életünket a gyökeres reformok út­jára terelni. És ha most visszapillantunk a lefolyt év esemé­nyeire, oly tényekre találunk, melyek minden várakozásunkat fölülmúlják. Felemelt homlokkal és az öröm egy őszinte érzetével konstatálhatjuk , hogy életképes erő és akarat lakozik bennünk és hogy eddigi elmaradottságunk mulasztásait nem csak hely­rehozni akarjuk, de azokat helyre hozni is tudjuk. Első­sorban a váczi káptalan kezdte meg váro­sunk csinosodására irányult nemes munkáját a Curia kiépítésével ; egy régen érzett hiányon segített, azál­tal, hogy a városunktól távol tartott Thália papjai­nak is menedéket nyújtott és a Curia nagytermét oly díszesen alakitatta át, mely a vidéki városokban ritkítja párját. Ez mindenesetre oly tény, mely szin­tén tanúságot tesz arról, hogy a káptalan mennyire hordja szirén városunk jövőjét. Tanügyünkben lényeges és úgyszólván kor­szak­alkotó fordulat állott be az által, hogy a Szt. Miklós téren egy a kor igényeinek megfelelő leány­iskola emeltetett. Ez is oly tény, mely a jövőben fogja megteremni üdvös gyümölcseit. Járdáink helyreállítása is a múlt év­ben kezdőtett meg és remélhető, hogy ezen év folya­mán városszerte lesz végrehajtva. Ezzel kapcsolatban felemlítjük, hogy az utczák és közterek kö­vezésének kérdése is végleg el van döntve, a­mennyiben e czélra oly jelentékeny összegeket szava­zott meg képviselő testületünk, hogy azok gyökeres javítása már a közel­jövőben remélhető. Különben képviselő testületünk elismerésre méltó tevékenységgel működött a lefolyt évben. A vásári rendtartás, a házalás kor­látozása; a fogadók, kávéházak és kávé­mérésekről, a fuvarosokról, a kémény­seprőüzletről és a zsib­árusokról szóló szabályrendeletek, városunknak számos és rég óhajtott bajait orvosolták ; azáltal pedig, hogy a 60.000 frtos városi kölcsön ügyét realizálta és azt teljesen megvalósította : a várost régi csip-csap, de azért mégis jelentékeny terheitől szabadította meg ; helyreállította az egyensúlyt a város háztartásában s közpénztárunk­at a min­dig fizetni képes pénztárak nívójára emelte. — A megalkotott lakbérleti szabály­­rendelet által — mely már Gyertyaszentelő nap­ján lép életbe — Budapest lakossága előtt városunk ka­puit teljesen megnyitotta, a mennyiben rendezett és a fővároséhoz hasonló lakbérleti viszonyokat terem­tett meg. S ha még megemlítjük azt is, hogy a fo­gyasztási adókezelést a vállalkozók ke­zéből kivette s azt városi közegek által határozta kezeltetni : ismételten csak azt mondhatjuk, hogy képviselő testületünk a lefolyt évi működésére büsz­kén tekinthet vissza, mert az ó­év kincseit a lehető­ségig kizsákmányolta s önelégülten foghat további alkotásaihoz a legközelebbi jövőben. Nyomasztó adó­ügyünk is rövid idő alatt rendezve lesz, amennyiben leszámolás folytán a régi hátralékokból mintegy 20.000 frt terjesz­tetett fel leírás végett; az állandó színház építése és a tervbe vett csatorná­zás is legközelebb várnak már megoldásra, ezek mind oly tények, melyek erős hitet és reményt keltenek fel bennünk városunk jövő haladása, fejlődése és a kor színvonalán álló városokhoz való felemelkedése iránt. Egyáltalán a lefolyt esztendő városunkra nézve szerencsésnek mondható és méltó befejezést nyert Schuszter Konstantin kassai püspöknek, egyház­megyénk kormányára történt kineveztetése által. Ez oly esemény, mely városunk minden polgárát örömmel töltötte el, annyival is inkább, mert Schusz­­ternak eddigi székhelyén az egyház, a haza és közmű­velődés terén szerzett hervadhatlan érdemei remény­leni engedik, hogy áldásos működése városunkban is hosszú időn át lesz emlékezetessé. De azt, ami mellett már évek hosszú során ke­resztül küzdünk, a lefolyt évben sem tudtuk elérni, t. i. reformálni társadalmi viszonya­inkat. Társadalmi életünk most is zilált. Versengés, kielégíthetlen ambíczió szülte viszály, éretlen ellen­ségeskedések tönkre­tették társadalmunkat. — Ha egyleteink beléletébe tekintünk, mindenütt zavart, ellenségeskedést tapasztalunk, pedig ezen egyletek volnának leginkább hivatva a régi nemzeties szelle­met, a jó egyetértést és harmóniát helyreállítani. Emellett városunk társadalma mindig egyoldalú volt. Itt a társadalom részéről más irányú fellépés, mint legfeljebb a társas mulatozás előmozdítása, még alig volt tapasztalható. Meg kell nálunk is a tár­sadalom kebelében érlelődni azon gondolatnak, hogy a társadalom a második nagy faktora a közélet előbbre vitelének. Hogy nemcsak kedélyeskedés és mulatozás az, a­melynek a társadalom szolgálatokat tehet, hanem komoly és nemes czélok is azok, a­melyek soha, vagy csak nagyon hosszú idő múlva valósíthatnak meg, ha a társadalom érdekükben nem tesz és nem fárad. Pedig nagyon sok becsületes és munkás tagja van társadalmunknak, a­mely tagok egyéni érdekeiknek teljes szolgálata mellett még nagy és fontos szolgálatot tehetnének a jelennek és a jövő időnek is. Ha a közélet fejlődését kívánjuk, akkor rá kell mutatni a társadalomra, melynek a közélet fejlesé­sében nagy és fontos szerepe van. Úgy his­szük, hogy amit a múltban elém nem sikerült, azt a jövőben fogjuk elérni s en reményében kívánunk az új évre minden jót! Városi és vidéki hírek:­ ­ újévet kívánunk lapunk mindei olvasójának és lapunk összes munkatársainak. = Hátralékos előfizetőinket felkérjük­ , hogy az előfizetési pénzeket mielőbb beküldeni szi­­veskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennaka­dás álljon be. = Ifj. Schuszter Konstantin püspökünk ő nagyméltóságát új évtől kezdve lapunk előfizetői sorában üdvözölhetjük.­­­— = l*aj»szentelés. Jóllehet az évenkénti pap­szentelések rendszerint júliusban szoktak végbemenni, de tekintettel két segédlelkészi helynek szükségessé vált betöltésére Neszveda István felszentelt püs­pök és káptalani helynök Léska József és Nie­dermann Márton negyedéves hittanhallgatókat a püspöki rezidencziában levő kápolnában, deczember hó 28-án — kivételesen — áldozatokká szentelte fel.­­ A püspökség átvétele. A püspökségi ja­vaknak az időközi kormányzattól való átvétele az uj püspök ur részére, az uj év első napjaiban fogja — a szokásos eljáró bizottság közbenjöttével — kezdetét venni , melynél az átvevő püspök ő nagyméltóságát annak megbízásából Dr. Szivák Imre orsz. képviselő uradalmi ügyész fogja mint teljhatalmazott képviselni. = A süketnémák karácsonya. Deczember hó 24-én esti 6 órakor tarta a siketnémák helybeli kir. intézete szokott évi karácsonyfa ünnepélyét. — Fekete Károly igazgató megnyitó beszéde után P­i­v­á­r Ignácz intézeti hitoktató ünnepi szent be­szédet tartott a növendékeknek, kik a hitoktató beszédét szóról-szóra utánna mondották és annak jelentőségét teljesen meg is értették. A sz. beszéd tartalmát az angyalok üdvözlete képezte. — A terem közepén volt felállítva a nagy s igen diszes kará­csonyfa, megrakva szinig csecse-becse dolgokkal, ezer­nyi gyertya lánggal, a körben felállított asztalok pedig dió és süteményekkel.­­ Ezután osztályonkint az" ajándékok osztattak szét, a gyermekek óhajtása­­" előzetesen kitudakolt kívánságaik szerint. Az aján­­­dék tárgyak könyvekből, egyéb közhasznú tárgyak­­­ból s az apróság számára pedig különféle játéksze­rekből állottak. — Volt öröm, ujongás, leirhatlan. A gyermekek az ünnepély után még hosszabb ideig egymás közt játszottak, míg végre a nap örömei, 3 izgalmaitól kifáradva, boldogan tértek nyughelyük' - A föl Iái és vidék­ei vörös-kereszt eg­yet karácsony másodnapján tartotta rendes évi ki­­gyűlését S­o­m­h­e­g­y­i József pápai praelátus em­e­lete alatt. Ez aránylag nem nagy községben 93 tag­ van az elnök buzgalma folytán virágzó egyletm. A gyűlésen közfigyelmet keltett S­z­e­d­o­g­l­a­v­i Ferencz mogyoródi plébánosnak az országos vörö­s kereszt egylet működésének deczentralizácziójára irányuló és az országos közgyűlés elé terjesztendő indítványa.­­ A helybeli kir.állam­fogházban decz hó 29-én kezdette meg büntetését Dr. Kosztka Emi fővárosi gyakorló orvos. Kosztka tudvalevőleg egy párbaj alkalmával ellenfelét lelőtte, amiért az első bíróság 3 évi államfogházra ítélte, de ebből a fel­sőbb bíróságok egy évet elengedtek.­­ Adakozás a városi kór­házra. Egy helybeli tekintélyes polgár, kinek nevét saját kérel­mére e helyütt elhallgatjuk, városi kórházunk javí­t tudatlan asszony, ki azt hiszi, hogy már mindenhez ért, ábrándos összehasonlításokat koczkáztat a hősnő és saját élete, férje és a regényhős egyénisége között. Miért is számolna a bájos olvasónő azzal a körül­mén­nyel, hogy a regényíró az embert és annak tulaj­donait egy fokkal magasabbra állítja regényeiben, mint a­hogy azok az életben állanak. Nem akarok önnek kellemetlenséget mondani, há­­ megkérem, figyelje meg barátnőit, ha valamely re­gényt vagy színdarabot választanak. Első tekintetük a személyekre esik és elégedetten kezdik meg a re­gényolvasást, ha a szereplők között grófokat vagy bárókat vettek észre. Gondolataikban egymás mellé helyezik és összekeverik a szív örömeit a fényűzés érzéki gyönyöreivel, az eleganczia csillogását az ér­zés nemes édességével. A mai modern fiatal asszony azt hiszi, hogy a holdsugárnál égbe szállt sóhaj, az a romantikus hosszú és néma ölelkezés, a szemben csillogó köny, mely a kézben tartott kézre esik, az a lélekemelő epekedése a szívnek, a szerelem része­gítő mámora, el nem lehet a magas kastély balkonja, nagy futó szőnyegek, velenczei tükrök, fényes kár­pitok, magas boltozatos ágyak, villogó drága rubin­tok és gyémántok, ügyes inasok kék vagy piros egyenruhája nélkül. Csoda-e tehát, ha a fiatal asszony föl akar tűnni. Csábítja, vonzza minden, mi divatban van. Chik a női szív első kívánsága -r- és ha e szív üres a leg­utolsó is. A nő, ki a chik magaslatára emelkedett, rohamos és ideges életmódjában minden dolgot e fogalom szellemében ismer föl és különböztet meg. Nála min­den chik, vagy nem chik. És, mint Clarette mondja: „nem csupán a divat, nemcsak az öltözék, a kalap, keztyű, ruha és kelme, hanem a könyv, melyet olvasni, a színdarab, melyet hallgatni, a czukorkák, melyekkel kínálgatni, a vé­lemény, mel­lyel bírni kell, mindez menthetetlenül c­ik dolga.“ Finom érzékkel kipuhatolja, hány óra­kor kell sétálni menni, kit kell ebédre meghívni, ki­nek köszönését, hogy és mint kell fogadni, vagy nem fogadni. Kémkedik, kutat, hogy a társadalom előke­lőségei milyen bálokba mennek, tekintet nélkül arra, hogy azon a bálon ő úgy sem fog mulatni, míg más mulatságon kedélyesen és kényelmesen érezné magát. Féltékenyen figyel minden lépésére ; a szomszédas­­­szonyhoz, ki nem chik, csak úgy megy be néhány­­ perezre, és akkor is mindig siet, hogy ne kelljen le­ülnie, mely esetben ez valóságos látogatás számba jöhetne. Ez a nem chikkes szomszédasszony még ké­pes volna eldicsekedni, hogy vele milyen jó barát­ságban él. Annál inkább szeret azzal a gőgös úri asszon­nyal, azzal a megtestesített unalommal egy páholyban ülni. Persze, hogy azért a lemondásért dús kárpótlást nyer, a­mennyiben a zártszéken ülő fod­­rászné ezt észreveszi és bizonyára másnap e kitün­tetést városszerte terjeszteni fogja. Vagy mit bánja ő, ha a város arszlánainak legkiállhatatlanabbja kí­séri sétáin, ha csak másnap — ami szintén chikkes dolog — arról krónikáznak, hogy a menyecske rossz fát tesz a tűzre. Mit is gondol ő azzal, mikor most az a kérdés: chik vagy nem chik. Megmondom asszonyom, hogy az úgynevezett chik nekem mennyire imponál. Ismerni vélem a rész­leteket, az elemeket, melyekből nagyrészt össze van tákolva. Tudom, hogy mit keressen az ember egy világ asszonyában, ki azonfölül rendesen még el is van kényeztetve. És van-e rosszabb nevelés a ké­nyeztetésnél ? Mi máskép közelednek, mi máskép tár­salognak a férfiak egy egyszerű természetes nővel és mi máskép, mennyi hízelgő előszeretettel mulatnak a férfiak egy chilije folytán felkapott úri dámával. E társadalmi ferde nevelésnek, e csalfa iskolának meg is érik a maga gyümölcse, a világi hölgy, tele ruha, fele fejkötő. Mesterkélt sugaraknál tenyész, mester­kélt nyelven szól, mesterkélt virággal díszíti magát, mesterkélt szívvel szeret. Olyan e társadalom, mint a deszkák világa. Ha sorsába tekinthetnénk, hány beláthatóan titok lenne világos egyszerre, hány meg­lepő dráma fejlődnék ki. Képzelje csak, ha előadáskor 7.1<*3 (j: a szinpad véletlenül kifelé fordulna és a l ° fe/e £­­­szitmény helyett egyszerre csak goromba és vásznakat látnának. A látvány egy transparens túlsó oldalára emlékeztetne, de a káprázat helyét viaszgyertyák pislopó lángj­a, pabélek fojtó szaga váltaná fel. Azt hiszem , nevetséges, mint szánalmas lenne a társadalom m­­ákját szemlélni. Mennyi hiúság, mennyi csel, men­­nyi gyűlölet, mennyi unalom és mily czifra nyo­moruság ! Ne legyünk egyoldalúak és igazságtalanok, ha nem vessünk egy könyörületes tekintetet az úri dam férjére is. Van eset, hogy sütkérezik a chil dicsősi­gének árnyékában és tudatlansággal közeledik a ház boldogság kálváriájához. Legtöbb esetben míg a fő­­dolgozik, fárad, sürög-forog, sebtében tesz mindem addig az asszony másokra mosolyog, másokat iny meg, másoknak eziezomáztatja magát, férje szarnál bágyadtságot, ásitozást, sápadtságot, migrantet tart­ fönn. Legtöbb esetben ráfogják a szegény férjek, hogy ők ezt így kívánják, nekik ez így tetszik.A szegény férj ilyenkor igent bólint a fejével, migisza vonásaiban bánatos mosoly játszik, szemeiben sor, zavar és meghatottan esdő tekintet ül, mint a me­vert kutya szemeiben, melyek égnek bár a hint, de nem szűnnek meg szeretni urát és parancsoltja Hasztalan és eredménytelenül szánja magát­­ az ellentállásra. A pipere, a hiúság mindig győző az egyszerűség, józanság és természetesség fölött. Nem folytatom, asszonyom Látom, hogy sz­ szeme panaszos ámulattal és bánatos szemrehányásai telik el. Szemem ott ragad kezén, szép ujjain és az­­on a csinos egyszerű fegyvereken, melyekkel a te­mészet áldotta meg. És megvallom, féltem tőlük ai­ bájakat és kellemet, melyekkel a gondviselés úgy gyenge és mostoha mód árasztotta el a szegény á­lázatomat. Féltem tőlük szemeimnek amúgy is r­öidlátó világát.

Next