Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-06 / 1. szám

Előfizetni ára: évnegyedre..........................1 frl házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.) 1. szám. i HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ NI kr. Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora..........................30 kr s többszöri hirdetésnél kedvez-Bélyeg illeték­ményben részesülnek, minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gáspárik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Előfizetési felhívás a „Váczi Közlöny“ XI. évfolyamára. A »V­Á­C­ZI KÖZ­L­Ö­NY« a jelen szám mai pályafutásának tizenegyedik évébe lép. Kötelességünk volna jelenleg a múltban való működésünkkel beszámolni, de ezt fölöslegesnek tartjuk, mert annak megbírálására legilletékesebb olvasó közönségünk. A szerkesztésünk alatt letelt idő, azt hisszük, elegendő volt arra, hogy olvasóink tájékozást szerezhessenek maguknak arról, miszerint lapunk régi irányához és elveihez mindenkor hű maradt, és kitűzött hivatásának megfelelt, mert csak is innét magyarázhatjuk meg ama fokozódó érdeklő­dést, melylyel a m. t. olvasó közönség lapunkat különösen az utóbbi időben kísérte. És ezt ré­szünkről csak méltányos dolognak tekinthetjük. Mert a »Váczi Közlöny« anyagi haszonra nem számítva és az áldozatoktól vissza nem riadva mindig annyit nyújtott az olvasó közönségnek, amennyit csak egy vidéki laptól kívánni lehet. S a közönség részéről tapasztalt meleg ér­deklődés az, mely buzdít bennünket és reményt önt belénk a jövőre, hogy ismét a közérdek szol­gálatába álljunk és föntartsuk lapunkat továbbra is, mint városunk és vidéke társadalmi érdekeinek orgánumát. Hangzatos szavakban nem ígérünk eget-földet a jövőre, csak annyiról biztosít­juk olvasóinkat, hogy programmunk a jövőben is az marad, a­mi eddig volt: a haladás és a pártat­lan igazságszolgáltatás; hogy az elénk kitűzött czél fog vezérelni bennünket a jövőben is, lapunk XI. évi pályafutásán. Nem fogunk kímélni sem munkát, sem fárad­ságot, sem áldozatot és ezért csak a t. közönség szellemi és anyagi támogatását kérjük. Szellemi támogatást, mert a nélkül a lap nem lehet azzá, a­mi pedig lenni akar, s a minőnek lennie kell; — anyagi támogatást, mert a nélkül lap egyáltalá­ban fen nem állhat. A lap jóléte és fenállása a t. közönség kezében van ; támogasson tehát minden­­képen, annál fényesebben oldhatjuk meg felada­tunkat. Egyúttal bátorkodunk az új évnegyed alkal­mából előfizetőink figyelmét felhívni, hogy az előfizetést mihamarább megújítani szí­veskedjenek; egyrészt azért, hogy a lap szét­küldésében fennakadás ne álljon be; másrészt pedig, hogy magunkat a nyomtatandó lappéldá­nyok száma iránt kellőleg tájékozhassuk. A »VÁCZI KÖZLÖNY« előfizetési ára. hely­ben házhoz hordva, vagy vidékre postaküldéssel évnegyedre 1 írt SO itr*. Helybeli előfizetőink a lapkihordónál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig postautalvány utján eszközölhetik az előfizetéseket. Végül még arra kérjük t. olvasóinkat, hogy lapunkat minél szélesebb körben terjeszteni szí­veskedjenek. Isten velünk! A „Váczi Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. De Profundis. II. Egy alapos, higgadt orvosnak, ki a beteg gyökeres m­eggyógyitását. lelkiismeretesen szivén viseli, nemcsak azt kell tudnia, hogy miféle betegségben szenved pa­tiense, de tudnia és ismernie kell azon szülő okokat, melyek a betegséget létrehozták, mert a szerint kell gyógyszereit megválogatnia és alkalmaznia. Például egy erős, a beteget elkínzó, marc­angoló agybántalomnak százféle szülő oka lehet. Külerőszak okozta agyrázkódás, aranyeres acut vagy chronicus vértolulás, elmeerőltetés, szeszes italok élvezete, gyomor­­romlat, dohányfüst, epeömlet, ijedés, harag stb. Ezen kórtermő okok határozzák meg és döntik el a therapeia törvényei szerint, váljon az orvos cicuta virosát, nux vonicát, ignatiat, elíriát, chamomillát vagy ferrumot alkalmazzon-e ? Nincs messze az idő, midőn már a tudomány nagyszerű vívmányaival lépést tartó orvosnak evvel sem szabad megelégednie; bele kell tekintenie a beteg múltjába, a szem szivárványhártyája sugarainak hely­zetéből, elhajlásaiból, dudoraiból meg kell ismernie, kiolvasnia a beteg erkölcseit a múltból, saját vagy mások bűne által szerzett betegségeknek lefolyását, az alkal­mazott gyógyszerek gyógyszertani hatását, vagy esetleg káros lerakodását. Ezen irányelvek vezettek engem azon nyavalyák gyógykezelésében is, melyek városi közigazgatásunkat, pénztárunkat megkörnyékezték. Palliatív gyógyszerek, kuruzsló orvosságok nem használhattak itt semmit. Az elnyomott, az elfojtott betegségnek virusa, méreg anyaga benmarad a test­ben, idővel lehet 10, 20, gyakran 30, vagy 40 esztendők eltelte után kitör még pusztitóbb rombolóbb erővel mint az első kór volt. Midőn fájdalom a tudománynak szégyenülten kell lerakni minden fegyvereit, mert már többé­ semmi segítség nem létezik, a visszakergetett kóranyag a testnek szerveit pusztította el, melyek he­lyett ujjakat teremteni nem áll az ember hatalmában. Ha egy ambuláns felser gyógymódját akartam volna utánozni, nekem sem kellett volna mást tennem, mint a nyíró ollókat működésbe hozni, a szivattyú gépeket dolgoztatni, a köpölyüket felrakni, visk­aturákat al­kalmazni, a must­árkeneteket felilleszteni, és ideig-óráig meg lett volna gyógyítva a városi pénztár. Bizonyos oldalról nem találkozott volna hálátlansággal az ily fél­e charlatánság. És mit törődik egy charlatán a lelkiismeret kér­­­­déseivel, hol van ő már akkor, midőn az elfojtott nya­­­­valya, az elkent betegség szörnyű pusztításaival újra elő­­í tör a beteg physicum­ban, vagy a­mi még borzasztóbb,­­ annak ártatlan utódaiban és származékaiban? Nem csak a jelenért, de gyermekeink jövőjéért is­­ felelősek vagyunk. Én mint független polgár léptem a városi képvi­­­­selőtestületbe, kinek egyetlen java az igazság, melynek teljes felelősséggel tartozom. Nem megválasztva, hanem virilis alapon, hogy e­­ tekintetben semminemű feszélyezett kötelezettségek vis­­­sza ne tartsanak. Nekem nem pénzügyi szörnyűségek eltüntetése, s elmázolása volt a feladatom, kötelességem, hanem­­ annak kiderítése, felpuhatolása, megbányászata: várjon s honnan eredtek, miként támadtak e borzasztó pénz­­­­ügyi dolgok ? Keresnem, kutatnom, fürkésznem kellett­­ azon tényezőket, melyek azt létrehozták. Vissza kellett vándorolnom az apák napjaihoz, meg kellett kérdez­nem alvó szellemeiket, vájjon ők hagyták-e azokat az utódokra örökségképen ? És ők felmutatták nekem igazságleveleiket. Elébem terjesztették számadás iveiket. Azok a legnagyobb rendben voltak. Ők elbeszélték nekem, hogy költségvetéseik évente 46—49 ezer forint körül forgott. Ebből kellett ellátni háztartásaikat. Vezetniük kellett a közigazgatáson kívül az igaz­ságszolgáltatást. Mindennek daczára a 48 ezer forintból tellett 2 ezer forint adósság törlesztésre; 1500 forint kőfal épí­tésre; 500 forint pincze építésre ; 4000 forinton felül utczák és utak tatarozására; 1100 forint a házi kol­dulás megszüntetésére; másfél ezer forintnál több ka­matok törlesztésére, 3000 forintot meghaladó összeg az épületek jó karban­tartására, 500 forintnál több a függetlenségi harczban okozott költségek megtérítésére. Megkérdeztem adósságaik felől ? Kimutatták, hogy 27 ezer forintnál több adósságuk nem volt. Kérdezősködtem a kifizetetlen számlák után? Azt felelték nekem, hogy az a szörny előttük is­meretlen. «t Tudakozódtam tőlök a pótadó hátralékok felől. E czimen 3400 forintot kellett beismerniük. Haec facies Vaciae, dum caperetur erat. Ez volt az örökség, melyet a mostani polgármes­ter ur elődjeitől átvett. Avval a különbséggel, hogy ő neki a házi költsé­gek fedezésére, annak daczára, hogy az igazságszolgál­tatás vezetésétől és költségeitől teljesen fel lett mentve, a lapvezér úr álltal incriminált években is ezer forint helyett 95 ezer forint lett megszavazva.. Az első kérdésnek, melynek bennem mint képvi­selőben ébrednie kelletett, okvetetlenül annak kellett lenni: mi dolog az, hogy még az atyák 48 ezer forinttal rendben tudták a maguk szénájukat tartani, addig a jelen vezetőjének 95 ezer forint sem elégséges ? Mi oka annak, hogy a költségvetés megsokszoro­sított ezrei daczára, a városi pénztár állandó dispep­­siában szenved? Mennyiben forog fen szüksége­­ annak, hogy a bér­lők óvadékához, a letéti pénzekhez hozzá kellessen nyúlni ? Van-e valami által indokolva, hogy a város adós­sága 27 ezer forintról, oly rohamosan emelkedjék fölfelé ? Nyomoznom kellett, vajjon az utódok érdekében nem történnek e valami nagyobb mérvű beruházá­sok, melyeknek fejében mi apák magunkra vállalhat­nánk a felelősséget ? Körül kellett tekintenem: valamely értelmes és alkotó kezek nem-e munkádnak oly tervezetek a­lap­ve­tésén és felépítésén, melyekből egykoron a szerencsé­sebb unokák dúsan jövedelmező kamatokat szedhetnek? De én hasztalan hordtam szemeimet körül. Tespedtség uralkodott mindenfelől. Tornyosuló fellegek emelkedtek a látóhatáron, me­lyeknek sötétjében vigasztalanul merültek el a kutató szemek sugarai. Nem maradt egyéb hátra mit cselekednem, mint kutatás tárgyává tenni: hová folynak, mire fordittatnak a városi költségvetés tételei ? Fel kellett szelnem közigazgatásunkat. E nyomozások, bonczolások, fürkészetek és ku­tatások alapján a pénztár nyavalyának termő okaira sok tekintetben, már a­mennyire ez ellenzéki képvise­lőnek lehetséges volt, sikerült is reá jönnöm. S ez volt először a város rendszeres jövedelmi forrásainak teljesen indokolatlan, semmivel nem igazolt eltüntetése. Még a hetvenes évek elején, a hús és bor fogyasz­tási adó jövedelméből 1925 forintot húzott a városi pénztár, melyet éveken keresztül a bérlők hiánytalanul befizettek a városi pénztárnak. Ez a közel 2000 forintnyi összeg egyszer csak el­maradt. A dolog a bérlő és a város feje között bonyo­lódott le. Én csak annyit tudok, hogy ez összeget minden erőfeszítés daczára sem sikerült visszaszerezni. A haraszt zörgött, de az elrekedt forrás többé meg nem serkedt. Nyilvános dolog volt, hogy a kis sorházért egy bizonyos czég 6 évre 6000 forintot ígért, a város feje ellenezte ez ajánlat elfogadását. Később megkapta 500 forintért. A megye elhatározta, hogy a város karódij czimen bizonyos dijakat szedhet a dunagőzh­ajó társaság által kikötött hajóktól. Közigazgatásunk részéről felterjesztés történt, mely a város e nembeli jogát kétségesnek állí­totta és így éveken keresztül nem szedett semmit sál. A lapvezér úr által constatált pénzügyi ször­nyűség termő okai között találtam m­á­sodszor azon könnyelmű, majdnem gondatlan eljárást, mel­lyel a köz­ség tulajdonát képező birtoktestek, legelők, szántóföldek bérbe adattak. Az árverés soha rendes időben meg nem tartatott, sem kellőleg közhírré nem tétetett, sőt épen a legsürgősebb mezei munkák közepette, midőn a bérleni szándékozók legjobban visszatartat­tak, lettek foganatosítva. Ezt­ így kívánta a pártszilárditás érdeke. Ezen az uton is hozzá lehetett járulni a Mahomed koporsóját levegőben tartó delejezők etetéséhez. A pénztári nyavalya szülő okai között találtam harmadszor azon körülményt, hogy a szükségletek a hetvenes években 50— 100 °./()-kal drágábban szerez­tettek be, mint a hatvanas években. Az irodai kiadások a hatvanas években, midőn a városnak az igazságszol­gáltatás annyi papír és tintafogyasztó munkáját kellett végeznie és annyi új törvénykönyvet beszereznie, alig került hatszáz forintnál valamivel többe, m­íg a hetve­nes években e czimen 900—1000 forint lett felvé­ve.

Next