Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-01-05 / 1. szám
XII. évfolyam. Előfizetési ára: évnegyedre..........................I frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: IO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora..........................30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvező Bélyeg illetékményben részesülnek; minden beiktatásnál 30 kr. Vácz, 1890. január 5. p. y. A szerkesztőség és Kiadóhivatal czimzete, (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) 7. Gaspank-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. 1. szám. VácsiKSs ■In IlljUNIES VIDÉKI ÉRDEK m n Felhívás előfizetésre. Jelen számunk első lévén ez évben, bátorkodunk mélyen tisztelt olvasóinkat felkérni, miszerint lapunk 1890. Csak pár napja még, hogy az idők kopott nagy óráján egy vonással előbbre mozdult a lomha mutató. Csendes éj volt és hideg, mint hideg maga azon gépszerű mozdulat, mely egy lefolyt évet takart el minden örömeivel és bajaival együtt, s egy újat hozott reánk, mely jobb reményekkel biztat. Beléptünk ezen évszázad utolsó tizedébe, hallottuk ezer felől a »boldog újévet!« köszöntő szavakat, ma már elhangzottak azok is, mint elődeik. Egy év múlva már csak az asztalon elszórtan heverő látogatójegyek emlékeztetnek azokra bennünket, így volt ez azelőtt is, egyformán minden évben, minden év első napjain. Az új év hasonlít egy kedves mosolygó gyermekhez, ki édesanyjának — az időnek ölében játszik, a remény zöld ágát tartva kezében, ámde ezen zöld ág az elhalt óévnek fis hantján fakadt, ismét elhervad, helyébe egy év múlva ismét új támad, s a mutató eggyel ismét előbbre halad. Midőn azonban ekképen az idő múlandóságáról elmélkedünk, lehetetlen, hogy legalább egy futó pillantást ne vessünk a múltra és jövőre, különösen lapunk működését illetőleg. A lefolyt év alatt, — nyugodtan elmondhat XXI-ik év folyamára előfizetéseiket megújítani kegyeskedjenek. A múltban való működésünkről beszámolni fölöslegesnek tartjuk, mert arra legilletékesebb biró m. t. olvasó közönségünk. Városunk érdeke, a közügyi társadalmunk emelése mindig a czél, mely szemeink előtt lebegett s mely tollunkat vezérelte. A »VÁCZI KÖZLÖNY« anyagi haszonra nem számítva és áldozatoktól vissza nem riadva mindig annyit nyújtott az olvasó közönségnek, amennyit csak egy vidéki laptól kívánni lehet. A »VÁCZI KÖZLÖNY« a jövőben is az marad ami eddig volt :a haladás és pártatlan igazságszolgáltatás közlönye: az igazság ösvényéről ezentúl sem fogunk letérni. Lapunk, hivatásához képest, jövőben is a nagyérdemű közönség szolgálatában fog állam, s minthogy a »VÁCZI KÖZLÖNY«-t csakis tömeges előfizetések mellett tarthatjuk fenn veszteség nélkül, kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy előfizetéseiket minél előbb megújítani szíveskedjenek. Az előfizetést, mely az 1890. évi január — márciusi évnegyedre 1 frt 50 kr., helybeli előfizetőink a lap kihordójánál nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig posta-utalványnyal eszközölhetik legczélszerűbben. Teljes tisztelettel Varázséji Gusztáv, a »Váczi Közlöny« felelős szerkesztője és kiadó tulajdonosa. jnk, hogy teljes igyekezettel azon voltunk, hogy közönségünk érdekeit megvédjük, igényeinek megfeleljünk. A nevezetesebb eseményekről kimerítő tudósítást hoztunk, a fontosabb kérdéseket megvitattuk. Örömmel soroltuk fel azon eseményeket, melyek városunk emelkedését kétségtelenül bizonyítják, de rámutattunk azon hiányokra is, melyeket itt-ott észleltünk. Hála az Égnek, hogy többször szólhattunk örömmel! De ne állapodjunk meg a félúton! Még sok a tenni való, városunk jóléte érdekében még sok a kívánni való. Az utolsó évtizedben sok csapás nehezedett városunkra, ezeket ellensúlyozni, s lakosságunk jólétét előmozdítani, nehéz de háladatos munka, melyet mindig szívesen méltányolunk. Lapunk azonban nem csak városunk, hanem a vidék érdekeire is tekintettel volt. Igaz, hogy kiváltképen városunk haladása és művelődése lebegett szemeink előtt, s e részben anyagi áldozatoktól sem riadtunk vissza, hogy lapunk a megkezdett ösvényen haladva, betöltse magasztos hivatását. Működésünk nem mindenkor tetszett mindenkinek, de azért mi az ösvényről le nem térhettünk, habár a közérdek dicső védelmében olykor egyesek érdekeivel összeütközésbe jöttünk is. S működésünk nem volt eredménytelen: siker koronázott nem egy mozgalmat, mely lapunk hasábjain született meg. Ezen eredmény bátorít bennünket arra, hogy továbbra is ezen ösvényen haladjunk. Városunk s a vidék társadalmi érdekeiért küzdeni, a haladást, művelődést, jólétet előmozdítani: lesz irányelvünk a jövőre is. E mellett azonban nem feledkezünk meg arról sem, hogy közönségünket a hét nevezetesebb eseményeiről hitelesen tudósítsuk, ismereteit bővítsük, gazdasági tekintetben, amennyire lapunk szűk kerete engedi, tájékozzuk, s a szépirodalmat is műveljük. Midőn tehát az új évbe belépünk, bizonytalanba lépünk ugyan, de biztat a remény, hogy magasztos hivatásunkat be fogjuk tölteni. Adja Isten, hogy ez évben városunk jól felfogott érdekei előbbre vitessenek, s reá majdan az év végén örömmel tekinthessünk vissza. Isten velünk! A posztógyár ügye. Az már régi dolog, hogy mi földmivelő nép vagyunk , az ipar csak amolyan mostoha gyermek Magyarországban. Mi idehaza sem hittük volna el, a külföld még kevésbbé, hogy a »szántóvető« magyar (ez volna a barátok epitetonja),ez az Ázsiából ideszakadt népfaj, valamikor megbarátkozzék azzal a gondolattal, hogy gyáripara is legyen. Pedig ez természetes dolog, mert mi is haladunk a korral. A 19. század utolsó tizedét járja; büszkén tekinthet lefolyt éveire vissza; a jövőt kitalálni bajos és nehéz dolog; de ha úgy halad mint eddigi kilencz testvére, még sok meglepetést várhatunk. Vasút, gőzhajó, gőzgépek, telefon, fonográf stb., ezek mind a 19. század gyermekei s ki tudja az utolsó évtized, mit hord még méhében?...... Mikor a gőzgépek megkezdték hóditó ujjokat mindenfelé, lassanként kiszorították a házi ipart régi hajlékából. A mit eddig a két fáradságos munkával és sok időtöltéssel vitt véghez , ahhoz a gőznek aránylag alig kell erőlködnie s csekély idejébe kerül. Mi sem természetesebb, hogy az ilyen erő által hajtott gépezet tágas, nagy épületekbe vonult, hol van tere a működésre, van aki gondját viselje, s van ideje szakadatlanul zakatolni. S a fiat ez a gőzkép olyan otthonosan és jól érzi magát, hogy munkakedve sohasem csappan meg: ez épület a gyár! . . . . Nem akarunk czikkünknek nagyobb feneket keríteni, mivel tulajdonképeni tárgyunkhoz, a gyáriparhoz elérkeztünk. A közelmúlt napokban ugyanis azon örvendetes hír járta be városunkat, hogy a legnagyobb posztógyár tulajdonosa , a »Lőw Adolf és fia« czég, Magyarországon gyárat szándékozik építtetni s hogy a czég kiküldött megbízottja Vácz városát találta legalkalmasabbnak a gyár felállítására. A ki tudja azt, milyen jelentőséggel bír egy gyár valamely város és vidékének anyagi viszonyaira, kereskedelmére és idegenforgalmára, az csak lelkesedéssel karolhatja fel az ilyen alkalmat. Nem mindennapi dolog ez, s épp ezért jó lesz kapni az alkalmon, nehogy a sok versenyző közül más város vigye el a babért. Pedig nagyon komoly versenyzőkkel állunk szemben, mert hiteles forrásból merített értesülésünk szerint néhány jelentékenyebb város közvetlenül a kormánynál tett lépéseket a gyár elnyerése érdekében. S dacára annak, hogy városunk természeti fekvésénél fogva részben megnyerte a czég megbízottjának tetszését s daczára, hogy városunk közlekedési eszközei oly szerencsések, minőkkel kevés város dicsekedhetik: mindez mégsem elegendő arra, hogy összetett kezekkel várjuk be a további fejleményeket, főleg ha tekintetbe vesszük, ama szintén hitelt érdemlő forrásból vett értesülést, hogy a cég a városunk részéről kínálkozó előnyökről kész lemondani és alkalmasint valamely felsővidéki városnak adja meg az elsőbbséget azon eléggé raczionális okból, hogy ama tájékon szegényebb lévén a nép, könnyebben és olcsóbban szerzi meg a munkaerőt és igy nincsen azon eshetőségnek kitéve, hogy kellő munkaerő hiányában esetleg vesztegeljen. Mi a kötő- és szövőgyár részéről megindított tárgyalások idejéből ismerjük a képviselőtestületnek ez iránybani gondolkodását s hisszük, hogy a czégnek most előadott aggodalmait el fogja tudni oszlatni, amihez különben nem is kell valami nagy argumentálás, hiszen előttünk van városunk és vidékének szántóvető népessége teljes szegénységében. A kérdésnek komoly oldalát teljesen megvilágítja ama biztató kilátás, hogy a posztógyár 800 férfi munkás, vagy alapjában véve inkább 800 család mindennapi kenyerét fogja biztosítani. Nem akarunk ismétlésekbe bocsájtkozni, különben újból fel kellene sorolnunk ama valóságos áldásnak nevezhető előnyöket, melyeket a kilátásba helyezett gyár városunknak nyújtana. Azt azonban ismételjük — mert nem is tehetjük elégszer — hogy szivére kössük az ügyet a városi képviselőtestületnek, mert városunk, eme az országban eddig páratlanul álló gyár által oly nyereségre tesz szert, amelyet büszkén vallhat magáénak s melyen nemcsak a szegény nép, hanem mindazok fognak osztozkodni, akik a nagy mű létesítéséhez hozzájárultak. Hogy a gyártelephez szükségelt 200,000 □ méternyi területet hol fogja a város kijelölni, az nem képezheti a fennakadás tárgyát. Meg kell hozni végső esetben a legnagyobb áldozatokat s oly telket megvásárolni, amely a gyár igényeinek megfelel. Oly tőkét fektet be a város ez által, amely bizonyára meg fogja hozni dús kamatait.