Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-03 / 1. szám

tehát reményünk lehet, hogy szerencsés körülmények között, az egységes nemzeti állam iránt táplált vágyaink is teljesülésbe mehetnek. S mindezt leginkább annak köszönhetjük, hogy a magyar társadalom minden rétege akczióba lépett. Mert belátta elvégre azt, hogy azt a belső vágyat, mely évtizedeken át tevékenységre ösztönözte, nem hagyhatja tovább tétlenségben. S a magyar társadalom, mintegy parancsszóra nyomult előre a cselekvés porondjain. Erélyes fellépésével félremagyarázhatlan jelét adta annak, hogy legnemesebb czélja a magyarság teljes szuverenitását megvédelmezni, s a védelem közepette, ha kell, nemcsak visszaverni az idegen zsoldban álló eszmék erőszakosan betolakodó áramlatát, de egyszers­mind annak elterjedését csírájában is elfojtani. S a magyar társadalom ebbeli feladatainak siker­rel felelt meg. Hogy mily sikerrel, fényes tanúbizonyság a kilen­­czedfélmillió magyar, mely Magyarországon él. Résen áll a magyar társadalom minden ponton. A nemzeti érdekek védelme mellett, mindenütt ki van adva a jelszó az idegen törekvések meggátlására nézve is. A nemzeti eszmék ébrentartását és fejlesztését a magyar társadalom most már érdeklődésének egész he­­l­yével karolta fel, s nincs legkisebb okunk sem aggódni a fölött, hogy ez érdeklődés és lelkesedés lankadjon. Különösen a csak imént letűnt 1891. év örökké emlékezetes marad művelődési történetünkben, s a ké­sőbbi nemzedék is büszkén fog hivatkozni azokra a magasztos tényekre, melyeket Klio vésett ezen év tör­ténetének ércztábláiba. A magyar szellem, s a magyar szellemi kultúra terjesztése megindult minden vonalon. Közművelődési egyesületeink vállvetve, s egymással versenyezve buz­gólkodnak azon, hogy feladataikat sikerrel oldhassák meg. A nemzet békés küzdelmét hirdető lobogó fennen , leng mindenütt. A hegy-völgyes Felvidék, a Duna part­jain lakók, a bérezés Erdélyrész s az egész Délvidék éppen úgy lelkesül a szent ügyért, mint a magyarság zömének édes otthona, az Alföld beláthatlan rónasága. S a magyar közművelődési egyesületek működésé­nek koronájául üdvözölhetjük most a fővárosi Magyar Egyesületet. Mert mind­az, mi az ország szívének lakosságát lelkesedésbe hozza, éppen olyan arányokban hat ki a vidékre is. A magyarosító befolyás éppen úgy észlelhető lesz majd a vidéken, mint a fővárosban. Éppen olyan ellent­­állást fogunk kifejteni vidéken a germanizáczióval szem­ben, mint a fővárosban. A vidéki törekvések szintén oda fognak irányulni, hogy minden ízünkben magyarokká legyünk. A magyar egyesület tízparancsolata prozelitákra fog találni a vidéken is, kik lelkes támogatói lesznek a szent ügynek. Terjedni fog a magyar szó mindenfelé, s ha a főváros adja ki a jelszót, ébren marad a hazafias köz­szellem s tettekre lelkesít a folyton emelkedő nemzeti önérzet. S kihatása észlelhető lesz majd a magyar sajtó, irodalom s a színészet pártolása tekintetében is. A sok külföldi lap, melyet a vidék úgyszólván el van árasztva, kiszorul, s helyet enged a fővárosi tisz­tességes magyar lapoknak. S ha a tíz­parancsolat azon pontja, mely szerint csak oly iparosoknál rendeljünk munkát, és csak oly üzletekben vásároljunk, hol a czég a kiszolgálás, a le­velezés és a számla kizárólag magyar, a vidéken is foganatba megyen, akkor a magyarság térfoglalása óriási arányokat fog ölteni, ha figyelembe ves­szük, hogy ez ideig nagyobb városaink ipara és kereskedelme még mindig nem viseli magán a kizárólagos magyar jelleget, sőt nagyon sok helyen ezég, levelezés, számla, minden német nyelvű. És főleg ez a tér az, melyen a magyarság ügyé­nek döntő harczát a vidéken győzelemmel vívhatjuk meg. Id téten kell majd kikezdenünk azt a győzelmet, mely ál­lm­ fen­tar­tó képességünk s hegemóniánk foly­tonos fejlődése mellett egy újabb ezredévet biztosít számunkra. (dory dón: Városi közgyűlés. A múlt év deczember hó 23-án megtartott városi közgyűlésről következőkben van szerencsénk a n. é. közönséget értesíteni, hol olvastatott a pénzügyi bizottságnak 1876 — 1884. évi letét pénztári számadása tárgyában 10,505/91. sz. a. beadott jelentése és az ahhoz csatolt észrevételek, konstatáltatott, hogy a 15 napi közszemlére kitett 1876—1884. évi letétpénztári számadások ellen észre­vétel be nem adatott. Az 1876. évben a bevételből levonva a kiadást, a maradvány................................... 376 frt 74 kr. mely összegek helyeseknek nyilváníttattak s a bizott­sági észrevételek elfogadása mellett a számadó javára­­ és terhére irt összegek betudásával 1884. év végével s a maradvány készpénzben 2559 frt 02 kr., betétköny­­­­vekben 17357 frt 22 kr., kötvényekben 18700 frt 51 í­arban megállapittatván, előiratai határoztatott. Ezek előadása után a közgyűlés 4 drb kötvényt,­­ mely 330 frtot képvisel, fizetésképtelenség miatt leíratni­­ határozott s igy Bálintffy Pál volt városi közgyám­­ részére az 1876—1884. évi letétpénztári számadásokat­­ illetőleg 32 frt megtérítése után a szokásos felment­­­­vény megadatni határoztatott. Átvizsgáltatott néhai Bálintffy Pál által kezelt­­ gyám, kórodai, letét és szegény­ alap pénztár átvéte­­­­léről és végleszámolásáról szóló bizottsági jelentés, mely­­ után a képviselőtestület a számadó részére a felment­­i vényt a jelentésben részletezett 347 frt 87 krnak, a­­ számadó terhére írása mellett, megadja, s mely összeg levonása után óvadékát kiutalványozni határozta. Több számadás vizsgálása után a közgyűlés fel­oszlott. A városi képviselőtestület fontos közgyűlést fog f. é. januárius havában tartani, mely alkalommal Vácz j város képviselőtestületében működő bizottságok válasz­tása fog megejtetni. E tekintetben becses figyelmébe ajánljuk a képvi­selőtestület tagjainak, hogy olyan tagokat válas­szon az illető bizottságokba, kik a közügy érdekében tevé­kenységet hajlandók kifejteni. A fogyasztási adó bizottság működésével a nagy közönség nincs megelégedve, — azonban a pénzügyi bizottság működését a nagy közönség áldása kiséri, s ajánljuk, hogy annak elnökét dr. Freysingert s tagjait Reiser­­ Bélát, s Intzédy Somát ismét beválas­szák. Referens: 1877. évben........................................ 930 „ 85 ., 1878. „ 2064 „ 59 „ 1879. „ 2325 „ 05 „ 1880. „ 3214 „ 44 „ 1881. „ 4070 „ 04 1882. „ 4577 „ 11 „ 1883. „ 8171 „ 48 „ 1884. „ 3215 „ 24 „ C­SARNOK. A farsang. Sokan örülnek már előre a farsangnak. Pedig a folyó szökő évben jó hosszúra jön ki­szabva, mert vizkereszt napjától húshagyó keddig, vagyis január hetedikétől márczius elsejéig, összesen ötvenöt napig tart. Nem akarom azonban azt állítani, hogy Garneval ő fenségét mindenki egyaránt osztatlan örömmel üd­vözli, mindig voltak és lesznek olyanok is, a­kik örömest elengednék a felét, de még az egészet is. Egy jó ismerősöm szerette volna még az emlékezet­i naptárából is kitör­ülni, miután farsangban kapta az­­ első kosarat. De az, kérem igen kurta kis farsang volt,­­ nem ilyen hosszú, mint az idei. Az arany­ fiatalság éppen ezért lázas tevékenységgel látott a bálok és esté­lyek rendezéséhez, nehogy a czélba vett mulatságok közül az idő rövidsége miatt akár csak egy is leszo­ruljon. Ülésezett, ismerkedett, tervezett, cselekedett, ha­tározott és határozatait­­ pontosan végre is hajtotta. Az első táncrestélyre Eliz is bejött mamájával. Kis szive hangosan dobogott, nem azért mintha még nem látta volna a nagy világot. Már részt vett volt több házi mulatságon, mindig igen jól mulatott és voltak jó ismerősei, kikre biztosan számíthatott, hanem ama bizonyos izgatottság vett rajta erőt és a központba történt bejövetel kissé szokatlan is volt. Laczi barátom sem volt ujoncz, tudja Isten, hogy hányadszor farsangolt, de ujoncz volt még azon a té­ren, hol a bűbájos kis ellenféllel szemben annyi mar­­ezona hős vesztett már véres csatát és szenvedett tel­jes vereséget. Vidéki volt, állása és hivatása a csendesen susogó ős­erdőhöz és az abban mértani szabályossággal esz­közölt vágásokhoz kötötte, életének legnagyobb részét erdejében, az Isten szabad ege alatt töltötte. Lehet, hogy azért tudott oly állhatatosan és bensően szeretni. Állandó volt szerelmében, de szerelme tiszta volt, mint a balzsamos levegő, mit csak a bérezés fenyves er­dőkben élvezhetünk. Elizzel alig találkozott háromszor, de tekintetében és szemeiben lobogni vélte a rokonszenv lángját, a vonzalomnak ezen első jelét, közelsége rendkívül jól esett és alig várta az alkalmat, hogy vele újból talál­kozzék. Találkozott is vele egy házi mulatságon, jól el­mulattak, tánczoltak, elmondták nézeteiket, ismertették véleményüket a napi események felett s mindez annyira összhangzott, hogy Laczi túl boldogan tért vissza egy­hangú lakására.­ Légvárakat épített és tovább fűzte lelke ábrándképeit. Eközben beköszöntött a farsang csörgősapkás bo­­hóczaival. A tömör vármegyeház évszázados dísztermében találkoztak. A fényes parketták, a pazar díszletek oly jól illettek a nők díszes öltözeteihez és a bálrendezők ünnepélyes arczához. Megjelent a megyének teljes számú gentry közön­sége és a jó ismerősök örömmel üdvözölték egymást. A bekezdő csárdás és az utána következő keringő fesztelen elegancziával folyt le. Eliz körül a tüzesvérű tánczosoknak egész légiója állandóan csoportosult, kik a hatodik, meg a hetedik tourra foglalkozva voltak. Laczit balsejtelem fogta el és elhatározta magában, hogy Eliztől egy tapodtat sem tágít. Az elsők között volt, parancsait leste, hattyú fehér vállára pehelyszerü belépőt terített s tekintetét róla le nem vette. A kis Elizt, nagy hódítása egészen megzavarta. Arcza kigyult, szemei szokatlan fényben tündö­költek, tüzesen tánczolt, találó válaszokat adott, kacsint­gatott és kaczérkodott jobbra és balra sok reményre jogosítva egy-egy kezdő fiatal embert. Laczinak szive csordultig telt keserűséggel. Egy­részt hálát adott az Istennek, hogy alkalma volt kiismerni a csábos kis szirént, de másrészt vég­telenül boldogtalannak érezte magát. Tisztába akart jönni sorsával. Hátha csak gonosz játékot űz vele a kis csalfa. Alig várta, hogy egyedül lehessen Elizzel. Kis kezét hévvel megragadta, azt a kis kezet, a­mely oly boldoggá, vagy boldogtalanná tudná tenni életét. Eliz, monda szenvedélyesen, ne űzzön velem játé­kot, hanem hallgasson meg legalább. Ajándékozzon meg bizalmával és vonzalmával. A kis kezet pedig hévvel szok­ta ajakéhoz. Eliz szórakozottan körültekintett. Jaj, mondá, kezdődik a harmadik négyes és én Zalánfival foglalkozva vagyok. — De­hogy nem, az üzlet jól megy, jó a munka­vezető, a hű Ferus és a te Sándor fiad is megérdemel egy kis munkabért. Ha úgy nem adhatsz pénzt mint fiadnak, adj munkásodnak! — Semmi alku! Mindennel én rendelkezem . . . És én a ti esküvőtökre el nem megyek. Előbb törjék ki a lábam ! . . .­­ Anyám, te el fogsz jönni, a vacsorán is ott kell lenned, ez a dolog rendje! — Nem megyek ! —- kiáltá az anya, felemelve jobb kezét s azt ökölbe is szok­ta . . . Menj esküdjél vele átkom kíséretében ! Megtaga­dom, hogy fiam vagy . . . Nem adok semmit míg élek! . . . Ide ne merészeld hozni azt a hitvány sze­mélyt! ...­­ Ne mondjon ilyet! — harsogj a fiú, Róza egy ártatlan tiszta angyal. Szeretem, szeretem, szeretem őt! Anyám hiában átkozódol. — Pusztulj szemem elől, elvetemült fiú! . . . — Anyám, huszonhat éves ember a fiad, ne bánj vele ily kegyetlenül! Ha soha semmi vagyon nem néz is rám tőled, mit bánom? Sisak szived lágyuljon meg irántam és Rózám iránt. Esdve fogta meg anyja kezét, de ő pilasziiotta, szilaj tekintetét, zord szavakkal kisérve. — Nem, nem akarom, nem egyezem e házasságba. Menj csak, vezesd esküvőre, meglátod mit teszek! . . Sándor feje megszédült és egy közeli székre tán­­torodott. Befedte szemeit, mert egyszerre elsötétült előtte és a következő pillanatban a feje lehanyatlott, meg volt halva. Agyszélhűdés ölte meg. Az anya ott állt megdermedve! — Sándor ! kiállá azután. Sándod!­­­ kiált;! újra pe ő nem felelt, mert nem felelheted soha többé. Az anya sikoltására az egész ház berohant, Ferus az üzletvezető, a többi segéd, a szolgálók és látták, de az oda hivott orvos is bizonyitá Sándor halálát. Egy óra múlva Sándor a szép deli ifjú ott feküdt ravatalán. A harangok pedig zúgva hirdették, hogy valaki meghalt . . . És pedig Siklós Sándor az, a­ki Vári Róza vőle­génye volt ... A kivel ma lett volna esküvője. Egy igénytelen ház szobácskájában pedig tükör előtt áll teljes menyasszonyi öltözékét felpróbálva a szép Vári Róza. Besüt a nap az ablakán, pompásan vilá­gítva meg a karcsú kecses termetet, a hattyú feh­ér nyakat, mely egy gyönyörű hajjal diszlő főt hord. - No most nézzen körül mamám, rendesen van e rajtam minden? Ugy­e szépen meg van ez a ruha varrva, csakugyan van egy rőfnyi az uszálya! . . . Kedves jó Sándorom, azt akarja, hogy szép legyen menyasszonya! Pompás atlasz selyem ez, mily szépen ragyog! . . .‘ Jaj gyermekem be ne porozd az uszályt, kár csak egy piczit is lebocsáj­tanod! — De mama, tegnap súroltam fel a padlót, csakis azért, hogy ma itt por ne legyen. No — nézd mily szép ! — Nagyon is szép, édes gyermekem ! — Csak az a kár, hogy koszorúmat és a fátyolt is szeretném felpróbálni, hogy áll? . . . Bár csak te fel tudnád tűzni! . . . Ah itt jön éppen Emma barátnőm — nyoszolyó­­lányom, majd felt­űzi ő! . . . Gyere, gyere szivem, tűzd fel a menyasszonyi fátyolom és koszorúm, — szólt a belépő csinos leányhoz. De ha figyelemmel megnézték volna, láthatnák fehér arczát, sajgó ajkait, melyek szóra nyílnának, ha merészelnének ! ... De hajh, látta.­­ Emma, hogy Róza még nem tudja mi történt ? . . . ü meg nem merészel beszélni. Feltűzte a fátyolt és a myrthusz füzért. — Miért reszked úgy a kezed? — kérdé Róza, vígan és nevetve. E perezben rohan be az előbb kiment anya. — Jaj, jaj — Mindenható, azt beszélik, hogy Siklóséknál halott van és pedig leányom, a te Sán­dorod fekszik a ravatalon. Annak szól oly nagyon a harang, jaj, jaj! —- Úgy van, szólt csendesen és szomorúan Emma és igaz, amit nénike mond. Róza­­ vőlegénye halva fek­szik reggel óta. Mondani akartam én azt, de nem bírtam. Róza megdermedve hallgatta ezeket . . . Azután felsikoltot­t,­­is rohant kifelé. - Sándor! Kiállá folytonosan még az utczán szaladása közben is, mert Siklósék háza felé rohant, feledte hogy menyasszonyi ruháiban és fátyolosan füzéresen van. A hosszú uszálylyal sepré az ut­cza porát . . . A fátyol hosszan lengett utálnia. Mire berohant Sándor ravatalához, és meglátta ott csakugyan, egyszerre elállt szívverése. — holtan omlott ott össze. Megrepedt a szive . . . — Jaj, jaj nekem, sikoltozd a másik szobában Sándor anyja, majd Perus jött be, elmondani Róza esetét ! . . . — Ide jött? . . . Olt . . . Sikoltó az anya. Perus kérte legyen csendesen. Rózát is ravatalra tették Sán­dor mellé, és ott vannak a temetőben már, a halal­ban egyesülve. A bánatos anyát Fokos üzletvezető vigasztalja, mint férje.

Next