Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-01 / 1. szám
Melléklet a „Váczi Közlöny“ 1893. évi január 1-ső számához. Ezen igazán nagylelkű fejedelmi adomány levél felolvasása alatt a képviselőtestület tagjai — vallás különbség nélkül — úgy elérzékenyültek, hogy sok szemből az igazi meghatottság kényei peregtek az arczokra. Az adomány levél felolvasása után a jelen voltak ajkairól igazi szívből eredő, a városház épületét megrázkódtató s szűnni nem akaró „éljen“ kiáltások hangzottak. Végül Csatáry Géza polgármester indítványára elhatározta a képviselőtestület, hogy újév napján testületileg fog a kegyelmes úrnál tisztelegni s nagylelkű adományát megköszönni. A magyar római zarándoklat. Az új esztendőnek világra szóló eseményei közt XIII. Leó pápa püspöki jubileuma fogja foglalkoztatni a sajtót s ennek közvetítésével nemcsak a földnek 200 millió katholikusát, hanem mondhatjuk az egész világot. Mert XIII. Leó pápa általános rokonszenv és tiszteletnek örvend, bölcsességét és rendkívüli lelki erejét, melyen tekintélye alapul, elismeri különbség nélkül minden vallásfelekezet. XIII. Leó pápa ezelőtt öt évvel 1887-ben mondotta 50 éves papi miséjét, úgynevezett aranymiséjét. Ez ritka esemény volt, mert 19 század alatt mindössze 11 pápa érte meg aranymiséjét. Akkoriban megmozdult úgyszólván az egész világ. — Magyarországból két zarándoklat is indult azon évben, az egyiket dr. Való Simon pápai kamarás, a másikat dr. Wolafka Nándor, a jelenlegi debreczeni ez. püspök vezette Rómába. Akik a pápa miséjén jelen voltak, most is szivdobogva gondolnak vissza azon leirhatlan jelenetre, mikor a Szt. Péter templomban 80,000 ember várta a pápa megérkezését a Vatikánból. Amint a pápa alakja látható lett, egyszerre mintegy varázsütésre kitört a lelkesedés és 80,000 ember, mindenki a maga nyelvén, éljenzett és kiáltott, kendőjét lobogtatta s mire a pápa az oltárhoz ért, beállt az áhitat csöndessége és mindenki sirt és zokogott. Ezen jelenet az újévben február 19-én ismétlődni fog Rómában, amikor a pápa mint 50 éves püspök fog bevonulni a Szt. Péter templomba, amely alkalomra a vatikáni káptalan 80,000 belépőjegyet fog kibocsájtani. Együtt lesz a világ minden nemzetségének képviselete és nem fog hiányozni Magyarország sem. A pápát magyar éljenek is fogják üdvözölni! A magyar zarándoklatot hetek óta König Gusztáv budapesti hittanár és s.lelkész készíti elő fáradtságot nem ismerő buzgósággal. Ő már kétizben tartózkodott Rómában hosszabb ideig, jól ismeri az örök város nevezetességeit, könyvet is irt a Vatikánról és Szt. Péter dómról, tavaly tevékeny részt vett a dr. Robitsek Ferencz által rendezett ifjúsági zarándoklat rendezésében, amikor a pápa külön kihallgatáson is fogadta és a fővárosban több felolvasást is tartott Rómáról. A rendezés tehát ez idő szerint jobb kezekbe nem is kerülhetett volna. A programmot, melyet a készülő zarándoklat alkalmára kiadott, illetékes helyen is a legnagyobb elismeréssel fogadták, olyan világosan és szépen van az megszerkesztve, — úgy hogy a zarándoklatban résztvevők csakugyan gond nélkül indulhatnak a nagy útra és lelki nyugalommal fogják átélni a római szép napokat. A zarándoklat sikeréhez hozzájárul a jó hírnévnek örvendő fővárosi menetjegyiroda, mely most már harmadízben gondozza a római zarándoklat anyagi ügyeit és eddigi tapasztalásait a zarándokok kényelmére értékesíti. Már az nagy előny, hogy az utazás külön gyorsvonaton, kényelmes kocsikban, minden átszállás nélkül Budapestről egyenesen Rómáig történik. Útközben a megszokott időben mindenki jól étkezhetik. Rómában elsőrangú szállókban lesznek elszállásolva és öt napig teljesen ellátva, dő a nagy pillanat elérkezett, ép Szilveszter napja volt, ünnepiesen öltöztetve székemhez vezettek nagy tükör elé. Anyám mellettem volt. Miként remegtem. Kívül a harangok zúgtak. — Vegyék le a köteléket, mondá az orvos. Világos, kápráztató köd . . . s aztán ... oh! aztán láttam. Most is hullanak örömkönnyeim, midőn e boldog pillanatra emlékezem. Anyám — atyám — az orvos és az ápolónő vettek körül. Amott kedves gyermekem feküdt a bölcsőben. A dicső verőfény és a virágokkal teli edény ismét éreztetik velem, mit egykor gyermekkoromban érezek — de különös! — e pillanatban arczom, melyet sohase láttam, elém sírt és mosolygott a tükörből. — Miért remeg az a tükör anyám, kérdezem. — Nem sejted? viszonzó anyám. Talán bizony valaki a tükör mögé rejtőzött! — Ákosom! — kiáltám felugorva. Jer, jer ide hozzám ! — Nem merészli, mondá anyám látszólag szomorúan. — Nem merészli ? ismétlem, szabadulni akarva a jó öreg karjai közül. — Oh! hát nem szeretném akkor is, ha oly rút lenne, mint vakságom éjjele volt. — Jer Ákosom ? ,Jer, kedves férjem ! E pillanatban Apolló szépségű ifjú lépett felém búvó helyéből. Nyakába borultam. — Kedves nőm! suttogá. — Ákosom ! — Isten áldjon meg mindkettőtöket, suttogá anyám, örömkönnyeket hullatva. • Kedves barátom ! Ezt a Szilveszter napot sohase fogom feledni, ha még száz évig élnék is. Az elbúcsúzó óév magával vitte szomorú éjjelem, az újév ajándékul hozta szemem világát. Vájjon volt-e boldogabb széles a világon, mint én, midőn másnap reggel Ákosom „boldog újévet“ lehelt ajkalmra! úgy hogy a részvételi jegyek ára csakugyan olcsónak mondható: I. osztály 140 frt, II. oszt. 110 frt, ide számítva a vasúti jegyet Rómáig és vissza Budapestre és a római öt napi teljes ellátást. A zarándoklatban részt vehetnek férfiak és nők is. Forduljanak első sorban a saját plébánia hivatalukhoz, ahová a rendezőség a programmot már elküldötte és bizonyára szívesen fognak útbaigazítást adni. Jelentkezni lehet és programm kapható a főrendezőnél, (czime: König Gusztáv Budapest, I. krisztina-városi plébánia) és jelentkezéseket elfogad a magy. kir. államvasutak fővárosi menetjegyirodája (Budapest, Hungária szálló). »A zónaidő.« A világközlekedés az időszámitási rendszer átalakítását vonta maga után. Mig az ember faluja határát i egész élete folytán alig lépte át s ha el is látogatott a szomszéd városba „egy nap“ és „fél nap“-pal mérte az időt, addig czélszerű volt a helyi idő, mely a nap állása után igazodott. Midőn azonban a hajók, de különösen a vasutak vették át a főszerepet a közlekedésben, a pereznyi pontosság a helyi idő sokfélesége helyett az egységes idő behozatalát tette szükségessé. így jött létre a középponti idő, midőn valamely alkalmas földrajzi fekvésű város (esetleg a főváros) helyi idejét fogadták el egyes területeken, országokban (pl. a magyar és gácsországi vonalakon a budapesti helyi időt). A világkereskedés ezzel sem elégedhetett meg, mert ekkor pl. a keleti expresznek, míg Párisból Konstantinápolyba ért vagy hét különféle időhöz kellett volna alkalmazkodnia. A sok zavar elkerülése végett a világközlekedésnek világidőre lenne szüksége: t. i. a föld valamelyik pontjának helyi ideje irányadó volna a föld minden más pontjára. Ennek kivitele nem ütközik nehézségbe akkor, ha a föld tányéralakú. Mert ekkor a nap minden hely felett ugyanazon pillanatban delel. De a föld gömbölyű, melynél fogva, ha Budapesten 12 óra van, a helyi idő szerint Komáromban csak 4, Bécsben 11 percz múlva lesz dél, s ugyanekkor Párisban az idő csak 11 felé jár. Már most fogadjuk el a budapesti helyi időt világidőnek; akkor Jáva szigetén hozzá kell szokni, hogy a nap (márcz 21.) 12-kor nyugszik s Chiliben, hogy 12-kor kel; Washingtonban, hogy az újév 535-kor; Párisban, hogy 1054-kor kezdődik. A világidő tehát az éjjel és nappal természetes váltakozására nincs tekintettel. Az egész világ érdekét szolgálva nem veszi figyelembe a helyi időt. E köz- és magánérdeket kiegyenlíti a zónaidő. A zóna szó jelentett már derékszorító övet, jelentette már ama gömbfelületet, mely két párhuzamos gömbkör között elterül s a „Baross-tarifá“-ban egy megszabott határok közé foglalt földterületet értünk alatta. Végül a zóna időszámításban egy zóna: két délkör között levő 15 hosszúsági fokot magába foglaló távolság, melynek különös neve: órazóna. Ilyen 24 van. Képzeljünk ugyanis a 180 fokra osztott keleti félgömb minden 15-ik fokán át egy-egy féldélkört s a nyugatin egészítsük ki mindeniket egésszé, ezáltal mindkét félgömböt 12—12, az egészet 24 részre osztottuk. Feltéve, hogy kiindulásul a Greenwichtól keletre eső 80 7 ° 30'-en átmenő délkört vettük s a felosztásban nyugat felé haladtunk, megkaptuk a 24 órazónát. Székely említi, hogy Schram a következőleg nevezte el ezeket : Univerzál, Zinghinchor (2-ik) Young, Xingu, Vincent, Tolimna, Superior, Rocky, Quadra, Pitcairn, Otahaju, Nunivak, Medium, Loyal, Kuril, Japán, Hoang, Gobi, Fakir, Elephanta, Darja, Caucasus, Balkán (23-ik), Adria (24-ik. Mindenik zónában akkkor van dél, mikor a nap a zóna középső délköre felett elhalad. Tehát az első zóna minden órája 12-őt mutat, mikor a greenwichi 0-fokú délkörön a nap delel. A második zónában dél van, mikor a nap a 15-ik fokú délkör fölé ér. És így tovább. Mindenik zónában az órák együtt járnak. De meg kell jegyeznünk, hogy földünk 15 foknyi forgást egy óra alatt végez, már pedig egyik zóna középső délköre a másikétól 15 fokra esik, ennélfogva az egymás melletti fekvő zónák órái (chronometer) egy óra időkülönbözetben fognak járni, így, ha az első zóna minden órája déli 12-őt mutat, a második zóna minden órája délelőtti ll-et, a harmadiké (Young) délelőtti 10-et s az utolsóé (Adria) délutáni 1 órát fog mutatni. Az első zóna határa ama két délkör, mely a greenwichi zérus fokú meridiántól keletre és nyugatra külön-külön 7 ° 30’-nyire fekszik (a 2 határ távolsága tehát 15 °). A második zóna keleti határa a nyugati hosszúság 7 ° 30’-én átmenő délkör; a zóna középső délköre a 15-ik fokú; nyugati határa a nyug. hossz. 22 ° 30’-en átmenő. Az utolsó (24-ik, vagy Adria) zónának, mely másként második európai zónának is mondatik, nyugati határa a keleti hosszúság (Greenwichtől) 7 ° 30’ -én átmenő délkör. Ez Münster, Coblenz, Basel városok mellett halad el. Középső délköre a 15-ik fokú, mely Stargard, Sommerfeld, Görlitz, Miemes, Gmünd, Weitra, Leoben mellett elhaladva, Bécs 1 ° 40’-nyire marad tőle keletre, Zeng pedig e’-nyire nyugatra, majd az adriai tengert s Olaszországot metszve Retna mellett elvonul. Keleti határa a kel. hossz. 22 ° 30’-en átmenő délkör, mely hazánkból N-Károly, Élesd, Orsova városokat érinti. Ezen helyektől keletre eső részek a kelet, hossz. 37 ° 30’-én átmenő délkörig már a harmadik európai zónába (23-ik földi zóna) esnek, melynek középső délköre Pétervár s Odessa közelébe vonul el. Ez utóbbi zóna órái — mint már ismeretes — egy egész órával járnak előbb, mint a 24-ik zónáéi. Ha tehát valaki Münsterből Kolozsvárra utazik, órája Élesdig pontosan mutat, de ezen túl már egy órát rá kell számítani, ha pontosan meg akarja tudni az időt, mikülönben nehézséget nem okoz. A zónaidő tehát középhelyet foglal el a helyi idő és a világidő között. Az első túlságosan kedvez a magánérdekeknek. A második szintén túlságba esik, mert egy helynek idejét akarja a legkülönbözőbb fekvésű helyekre is rátukmálni, ezáltal hadat üzen megszokottnak, az éjjel és nappal természetes változását figyelmen kívül hagyja. Ellenben a zónaidő 24 helyi időt véve fel mindkettő érdekét kiegyenlíti. Tagadhatatlan, van e zónaidőnek árnyoldala is. Furcsa lehet a zóna határaihoz közel lakók előtt, hogy két hely alig van pár kilométernyire egymástól , óráik (chronometer) mégis egy egész óra (idő) különbségben mutatják az időt. Másrészt a zónaidő-számítás többékevésbbé rosszul osztja be a munkaidőt, a mint t. i. az illető hely távolabb, vagy közelebb fekszik a középső délkörhöz, így pl. Éiesden a helyi idő már 1230-nek kellene lenni, midőn a zónaidő következtében csak 12 óra van. Megrövidül tehát a délutáni 1/4 órával s a délelőtti világos idő ugyanennyivel növekszik. A harmadik európai zóna nyugati határa közelében pl. Zilahon ellenkezőleg: a délelőtt rövidül s a délután növekszik órával. A zónaidő Amerika szülötte. Először a canadai Pacific-pályán alkalmazták. Nálunk 1888-ban fogadták el elméletileg s 1891. okt. 1-én lépett életbe vasutainkon. Hogy mikor fognak a polgári életben is ehhez alkalmazkodni azt a jövő fogja megmutatni. K. L. Paula bárónő: Háromszor próbáltam szerencsét és háromszor vallottam kudarczot: — Madame la baronne ismét nem volt otthon — vagyis, ismét nem akart fogadni. Ez ellen természetesen nem lehetett kifogásom, mert elvégre csak nem parancsolhatok a kis bárónőnek. De azért a dolog mégis bántott egy kicsit. Csak egy kicsit? Nem, bevallom a dolog roppantul boszantott. Paulát legelőször a tiszti kaszinó estélyén láttam. Jöttem, láttam és legyőzettem. De nagyon csalódnak, ha azt hiszik, csak én . . . rabja volt ott mindenki, aki csak egy pillantásra láthatta a kis Paulát. Tündöklő nap volt Paula és — a szó szoros értelemben — egész csillagrendszer rajongta körül. A sok rendjeles uraktól még csak közelébe sem igen lehetett jutni, pláne egy közönséges hadnagynak, aki még csak nem is „cs. és kir. kamarás“ volt. Ott álltam tehát egy oszlophoz támaszkodva és sütkéreztem azon fényárban, mely Paula júnói alakját körülvette. Itt-ott egy fénysugár egészen hozzám ellopódzott és csak egy pillanatra. Mit is törődött a nap egy apró kis csillagocskával, ha ez mindjárt tüzérhadnagyi „Waffenrockban“ húzódott is meg egy oszlop mögé. Szagoltam én már puskaport eleget és különben sem tartoztam a félénk emberek közé, de ez egyszer elhagyott a bátorságom ezen remek, szép asszony láttára. Éreztem, ha elutasít, akkor nem tudom, mi lesz velem; épen azért nem mertem közeledni. Avval, hogy férje a méltóságos „Herr Oberst Baron von Reitenstein“ nem tágított oldaláról, avval, mondom, nem sokat törődtem , mit egy vállalkozó hadnagynak (no meg a tartalékban) egy „Herr Oberst“ különösen, ha az közel a hatvanhoz van. Ott állnék én még most is az oszlopnak támaszkodva, gyönyörködve az angyali Paula bárónő szépségén, ha valaki hátam mögött fülembe nem súg: „ezer veszedelem, te szerelmes vagy a kis bárónőbe.“ Felpattantam . . . hátra fordultam . . . előttem áll Rikhárd főhadnagy (és cs. és kir. kamarás). „Nos . . . igen ... és !?“ csak ennyit tudtam mondani, mert az, hogy valaki jól őrzött titkom birtokában van, roppant dühbe hozott. Szerettem volna ezt a főhadnagyott ott tüstént széttépni, történjék velem aztán akármi. Természetes, hogy észrevette felindulásomat; el akart távozni, de nem eresztettem. — Te Rikhárd, titkomat eltaláltad és . . . — Minthogy a kis bárónőnek bemutatva még nem vagy, tehát mutassalak be. Igaz, hogy eltalálta ismét gondolataimat és épen azért, mert eltalálta, nem fogadtam el ajánlatát. Rikhárd erősen rám nézett, azután oly hangosan nevette el magát, hogy a körülállók csodálkozva nézt ránk és ami leginkább boszantott, a szép báróné i figyelmessé lett ránk. — Nincs menekvésed pajtás, el kell menned Ganossába. Ezen kínos helyzetnek avval vetettem véget, hogy felcsatoltam kardomat és távoztam. Rikhárd utánam fenyegetődzött: „ezt elmondom rögtön a bárónőnek, hogy itt jelen volt egy valaki, aki nem akart a tündöklő napnak hódolni.“ És ez a gyerek elég vakmerő volt ígéretét beváltani. Még kétszer találkoztam a bárónővel és mindannyiszor kitértem előle. Paula ezt észrevette. Vájjon sejti-e, mennyire szeretem őt és vájjon sejti-e, hogy miért nem akarok vele nagy társaságban találkozni. Háromszor adtam már át a névjegyemet és háromszor mondta mosolyogva a pesztonkája : „a méltóságos asszony még nincsen itthon.“ A lépcsőn lehaladva gondolkodtam: váljon meddig nem lesz otthon!? — — — — — — — — — — Frédi hadnagy naplójából. Monsieur Jules.