Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-12-20 / 35. szám

DECZEMBER 20.1870. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. nek szintén semmi nyoma sem volt. E rejtélyes do­log nyitját csak Triestben tudtam meg. Előre kell bocsátanom, hogy a sziklai gerlét rég ismerem, s hogy róla irataimban kellő emlitést tettem. Erre s ennek kékhátu hasonlatára mind Észak-Afri­ka alkalmas­ és alkalmatlannak látszó helyein, mind Spanyolországban figyeltem. Kelet-Afrikában az or­szág közönségesbb madarai közé tartozik : itt fél-vad állapotban Felső-Egyptom minden falvait lakja; igen mert némely vidék inkább a galamboknak látszik rendelve lenni, mint az embereknek. A gúla alakban épített, simán fedett épületek csak alsó emeletét lakják a parasztok, a felsőt, melly rendesen fehérre van meszelve és feldíszítve, a galambok foglalják el. Magas, kúp alakú tornyokat egyedül e madarakért­­építenek. Az egyptomi galamb-bugok egészen különböznek a mieinktől, s megérdemlik, hogy egy pár szóval leírjuk. Név szerint falazatuk nem áll téglákból, ha­nem egy bizonyos magasságig csak nagy, tojásalakú fazekakból. Némely fazekat, ha az ember akarja, ki lehet lyukasztani, a­mely kerek lyuk nem elég nagy arra, hogy azt a galambok kijárásul használ­ják s csak a világosság és a levegő átbocsátására szolgál. Egyes fazekak pedig alkalmas helyet nyúj­tanak fészekül. A bejárások a galambházakhoz meg­lehetős nagyok ; ezek alá és mellé — a mi röpdesz­káinknak megfelelőleg — pálczikákat és karikákat vakoltak be. Később észrevették, hogy e galamb-bugok a legkellemetlenebb lakást szolgáltatják a galambok­nak. A galambtornyok állandólag nagy csoport szár­nyasok által vannak körülvéve s némely vidéken a házi galamb épp országos csapás: olly közönsé­gesek, hogy maga a Fellah szólitja fel az utazó va­dászatkedvelőket, házi állatokra vadászni s nagyon örvend, ha egy lövés következménydús vala. A Nil alkalmas sziklapartjait nem csekély száma lakja vadon az illy galamboknak. Név szerint a ka­taraktában némely helyek magasabb sziklacsúcsait láttam galamboktól lakva s azoknak roppant meny­nyiségére találtam. Felső-Egyptomtól kezdve mind több és több figyelem fordittatik a galambtenyész­tésre ; a vad csoportok azonban még Núbia számta­lan sziklafalait is benépesítik. Gyakran nagy cso­portokkal találkozunk a puszta közepében, s hiába kérdezzük, hogy hogyan képes e szegény föld a szükséges táplálékot nyújtani, kivált miután e táplá­lék még más szárnyasok számtalan ezrei által van igénybevéve ? ! A galamb kisebb-nagyobb telepeket rak azon mészsziklákra, melyek meredeken a Nilhoz nyúlnak le . Habes magas hegységein is található, röviden szólva, mindenütt ott van, hol csak helyet talál magának, s állandó lakója az országnak. Spa­nyolországban a Murciánál levő száraz „Campo", egy a víz által kiásott völgy­ nyílásában találtam reá elő­ször, azonban akkor csak elkorcsosult házi galamb­nak tartottam, mivel vándor­csapatokban fehér és sötét, tarka és vörösses válfajokat is láttam. Később a Sierra-Nevadában ismét találkoztam vele, hol a Jeril völgyében több sziklafalat népesített meg. Homeyer Sándortól tudjuk, hogy a Baleari szigete­ken sem éppen ritka és itt költési- s tartózkodási helyéül aláásott sziklákat választ, melyekbe felülről éppen nem lehet bemenni, alulról pedig csak nagy nehezen. Hasonló módon él és költ itt-ott Dalmá­tiában is, a­mint ügyes és tapasztalt vadászoktól ér­tesültem, már Polában is. Mindezen, eddig előszámlált helyektől egyátalá­ban különböznek a Karst hegységeken s Istria egy jelentékeny részében levő kotlási helyei a madarak­nak. Tudva van, hogy az egész hegység igen gaz­dag nagyob és kisebb barlangokban ; igen, a mint egyes nagyobb tömegek gerincre elhordatnék, azon­nal szembetűnnének a hatalmas oszlopok, melyek a magasan boltívezett barlangokat egymástól elvá­lasztják. E barlangok igen csodálatraméltó módon tárulnak ki: azok név szerint a hegység felületétől függőlegesen bemélyített katlanokhoz hasonlítanak, mellyek azután alant kitágulnak és bányamenetként többé vagy kevésbbé vizirányos barlangokba vezet­nek a hegység boltozata alatt. Némelyike e „Foy­bos"-oknak — a mint e barlangokat az ott lakó szlávok nevezik — a csekélyebb vizeket felveszik magukba, melyeknek kisebb patakokká vagy folyók­ká gyűjtését a mindenütt átszivárgó sziklafld lehet­ségessé teszi; tudva van, hogy a Laibach az adels­bergi barlangba bemegy és hét mérföldnyire ettől Felső-Laibachnál lesz ismét először látható; azon­ban az, főleg nálunk Közép-Németországban, ke­vésbbé van tudva, hogy egy igen jelentékeny folyó a Recca, Triesttől több mérföldnyire észak-keletre, a mélységben egy általa kiásott barlangba zuhan, egy nagyszerű és pompás vízesést képezve, hasonló­lag elvész a Karst hegyság alatt, a föld alatt tovább foly és, miként észlelhetni, Monfalcone vidékén lesz ismét látható. A tölcséralaku nyilas, mellyet a hegységben a Recca esése által alkot, —­ mint ál­lítják — igen kellemes lakásul szolgál a galambok­nak, melynek oka az, hogy a madarak igényeinek vagyis mindkét kívánalmának teljesen megfelel, szik­lafalazatot és vizet egyaránt képes lévén adni. Azonban a sziklai gerle megelégszik olly „Foybos"­szal is, min­t rövid szavakkal leírni előbb megkí­sértettem ; igen, mert e víznélküli sziklaüregek ép­pen e madár tulaj­donképpi lakásai gyanánt akarnak feltűnni. Országosan elismert vadászok és figyelők iratai, főleg pedig a hadifőorvos dr. Kudlich tudósítása szerint, ki nemcsak szenvedélyes vadász, hanem "egyszersmint derék észlelő" is, ez üreg nyílásai többnyire azon egyes kis, üstalakú beomlások mé­lyébe nyílnak, melyek, mint már megjegyeztetett, a többé-kevé­bbé sima hegyhát közepén feküsznek. E nyilás azonban egyeseknél nem eszközöltetik mindig illy elő­ katlan által, hanem az utazó vagy a vadász igen hirtelen egy sötét üreg előtt találja magát, mely veszélylyel fenyegető módon ásit le reá és illy helyen valóban már több szerencsétlenség is fordult elő. Ott, a­hol egy katlan van, annak falazatai többnyire haraszttal és más kúszó növé­nyekkel vannak benőve és körülfonva, melyek kö­zül egyesek indáikat leengedik csüngni a sötét mély­ségbe ; e haraszt ismertetőjelül és intésül szolgál a tudósnak, mintegy figyelmeztetve őt a meredekség előtt tátongó mélységre, mivel minden alant nyitás­sal ellátott üreg a Karst takarékos lakói által ter­mőföldé tétetett, s kertté alakíttatott át. A legjelen­tékenyebb galamb­telepek közül többeknél a katlan tulajdonképi terjedelme­ nem haladja meg az 50 lábot s az üreg nyilásának átmérője nem több 30 lábnál. Igen jelentékeny mélységben a nyilás ha­rangalakulat ismét kitágul s összeköttetésbe jön alant az oldalbarlangokkal. A szűk katlan az egyetlen ki- és bejárat, mellyet a madaraknak használniok kell: a kivájt sziklafalak által a mélyben teljesen biztosítva van lakásuk és fészkük, mert olly jók és hozzáférhetlenek. A galamb e kotlás­ helyének szokatlansága, e ma­dárnak földalatti lakása, minőt tudvalevőleg még csak az ő hasonmása folytat Guad­aróban, ingerül és alkalmul szolgál Triest s a vidék vadászainak arra, hogy évenként e „Foybas"-on úgynevezett gerlevadászatot tartsanak. E vadászatok azonban nem igen látszanak eredménydúsaknak s felette él­vezeteseknek. A vadászok jóval nap­felkelte előtt a h­elyszinére sietnek, helyismerő parasztok által kisérve vagy in­kább vezettetve. Felérkezve a ,,Fogdá"-ra, a vadá­szok a katlan kerületét körülveszik, s most néme­lyek olly állást foglalnak el, hogy a mennyire csak lehet fedezve legyenek a kőszirt vagy a cserje által. A mélységben még mind csend van, alig hallható egy-egy hang a reggel első sugarai által megvilá­gított hegygerinczen. Keleten feltűnik az ébredő nap vörössége, s az üreg olly feketén tátong fel alulról.­­ Majd egy hímgalamb turbékolása hallatszik, egy másik felel reá, és tompán s­ rendetlenül fel­hangzik alulról madarainknak mindenki által ismert szerelmi-vagy kettősdala, melyet majd a „maruku" és „murkuku",„ru-ru" tulajdonképp­ turbókolások váltanak fel és az úgynevezett rivások vagy fohász­kodások. E reggeli ének átalánosabb és észrevehetőbb lesz, azonban egyszersmint rendetlenebb , mert a távolab­bi barlangokban a hangok megütközve visszaverőd­nek minden oldalról, és e visszhang az eredeti hang­gal egyesülve leírhatatlan hangzatot ad, hasonlót a messziről hallatszó mennydörgéshez. „Flop, flop, flop" hangzik e közben — egy hím galamb el­hagyta felhelyét és felrepült egy magasabb helyre. E szárny-­­ csattogtatás robaja többszöröződik; egyik galamb a másik után száll fel a magasba, s olly közel ül a mennyire csak lehet a katlan kinyúló széléhez, nya­kát kinyújtja és figyel. A vadászok mozdulatlanul maradnak, mint a szobrok , mert a legkisebb moz­dulat, a legcsekélyebb külső mozgás egy pillanat alatt visszarettenti a bizalmatlan teremtményeket a barlang mélyébe. Még semmit sem vettek észre és először is régi szokásuk szerint felküldik kémeiket. Ugyanazon pillanatban 5—6 galamb emelkedik föl a szikláról s vígan csevegve bújik ki a fekete lyu­kon és egyenes a kéklő ég felé repül. Köröskörül eldördülnek a fegyverek, egyike vagy másika a ga­lamboknak találva a földre vagy a mélységbe esik ; azonban nagyobb része a vadászoknak elhibázta a lövést, olly hirtelen történt a sokáig várt madarak felszállása. A mélységben egy általános fölreppenés zaja lesz észrevehető a egyidejűleg egy ötven vagy több torok által előidézett zaj... Azután kissé csen­desebb lesz és kevés idő múlva a síri csend. Azonban a galamboknak csak ki kell jönniök; az éhség kényszeríti őket erre. Jó hosszú ideig ülnek megtelepedve a mélységben; azután ismétlődik az előbbi előjáték, t. i. a kémek kiküldése, azonban hirtelen az egész százakat számláló csoportokban repül ki, s csattogtatva, fütyölve, gyors sietséggel törekszik az ég felé, még egyszer körülkerüli a katlant, megtudni a zavar okát, kisebb csapatokra osztja magát a szétoszlik mindenfelé. A gyakorlott és tapasztalt vadászok ilyenkor nem szokták elhagyni állásaikat, annál kevésbbé a kat­lan bejáratát. Ők igen jól tudják azt, hogy a galam­bok ismét visszatérnek a „Foybá"-hoz, nem mintha az éhező fiókák várnák a róluk gyöngéden gondos­kodó szülőket alant , mert a galambok illynemű áldozatot nem ismernek, s legtöbbször a legrosszabb, a leghűtlenebb szülök a madarak osztályában, hanem egyedül azért, mert a régi lakás kényszerítő hatás­sal van reájuk. Három, négy, sőt körülbelől több óra is eltelik, míg egy galamb ismét látható lesz. A vadászok ezalatt megreggeliznek, csevegnek sőt — ha úgy tetszik — alusznak is egy keveset. Most közeledik a hegyilakók visszatérő első cso­portja. Olly magasban repülnek, hova fegyver fel nem hatolhat, de a katlan közelében lefelé szállnak s elkezdenek keringeni. Minden oldalról ide közeled­nek a többiek, egyesülnek a már jelenlevőkkel s ezek társaságában folytatják keringésüket; a cso­port egy szines felhőhöz hasonlít, s ez mind jobban­jobban, mélyebben és mélyebben ereszkedik le las­sanként. Az előrelátóbb madarak jól látják az ágak és a sziklák daczára is a vadászokat, s tudják a ve­szélyt is, mely őket érni fogja, azonban a biztos „otthon", az egyetlen hely, melly teljes biztosságot nyújt, a mélységbe csábítja őket. De mégsem taszít­ják magukat vakon a veszedelembe : késedelmesked­nek, hátrálnak, azaz lejjebb ereszkednek, ismét hir­telen felemelkednek, felszállnak olly magasra, hogy csak kis pontoknak látszanak, egy negyedmértföld­nyi átmérőben folytatják keringésüket, majd ismét összeszorulnak s folytatják, mint előbb. Végre a legkisebb látszólagos szükségesség legyőz minden fontolgatást. A keringő csoport szorosan összegyűl, s közepéből a legidősebb galamb vezetése alatt egy hosszú vonal ereszkedik le a mélybe, hasonlítva egy sövény- vagy vizforgataghoz. Mélyebbre és mé­lyebbre és mindig kisebb körre szorulva, ereszkedik vagy vág le a vezető és vele az egész csoport. Majd szárnyait szorosan testéhez illeszti és mintegy eső kő olly gyorsan hull alá a mélybe s utánna kisérete, ugy hogy a vadászok nem vesznek észre egyebet, egy hosszan kinyújtott színes tömegnél. A fegyverek ropognak, pár száz darab vadgerle találva van, de a sötét mélyből mintegy ujjongatva hallszik fel a többi menekültek: „kuru, ku, ku, ku" dala. ... 309 Sir Baker vadászatai az Atbara és Setit partjain. V. Krokodil- és oroszlá­n-v­adászataim. (Folytatás és vége.) Most az volt a kérdés, hová lett az első oroszlán ? Némi idő múlva egészen közelről halk nyöszörgést hallánk. Tahir rögtön kardot rántott, pajzsát fel­melte, és igy indult az állat keresésére, melly ordi­tás és a cserje ropogtatása által csakhamar elárult

Next