Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876
1876-01-05 / 1. szám
JANUÁR 5. 1876. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. angol iparosok készítsék. Ha azok a hazában készülnek, egy tarka selyemujjas, fehér nadrág, lovarcsizma ( Kappen-Stiefeln) nem kerülnek egy országba, s mindezek aztán örök ideig tartanak. A második pontra vonatkozólag már nagyon is eltérő nézetben vagyok elvileg Öntől. Ha a telivért és a trainert mellőzzük, a nélkül hogy az angol lovat és angol traininget kizárnók, akkor és azt mellőzzük, ami nélkül síkverseny lehetetlen, a nélkül hogy a legveszélyesebb concurrentiát, az Angliában nevelt és preparált Cocktailst (magas félvér) kizárnak. Valódi félvér-lovaknak egészen más a hivatásuk, mint a gyors vágtatás, ahonnan a félvértenyésztést egészen hibás ösvényre terelik, ha annak productumából »gyors futók«-at akarnak teremteni. Átalában véve ennek irányzatára nézve egyetértek, nevezetesen, hogy azt a pénzt, melyet eddig jutalmazásokra pártfogói szédelgés útján kiadtak, fordítsák a legjobb fuvaros-, vagy omnibusz-ló nyilvános versenyeire. Nagyobb, és rendszeresen évenként megújuló díjak nélkül ez irányban vajmi kevés eredmény érhető el. E még zsönge, új probléma, miszerint nyilvános versenyek által kellene hatni arra, hogy kivált omnibusz- és szekeres-ló tenyésztessék és neveltessék, körülményesen megfontolandó, hogy mindaz létesüljön, ami valóban a czélnak megfelelőnek bizonyulna. Az eddigi szekér-ügetőversenyek csak játékkisérletek s csak arra szolgálnak, hogy ama mély komolyságnak, mely az imént említett problémában rejlik, ellenmondjanak, s azok, kik ilyesmivel foglalkoznak, tulajdonképen csak eszélytelen állatkínzást gyakorolnak, a tenyészanyag megrontására nem pedig javítására vezetnek, s egyátalán nem szolgáltatnak alkalmat arra, hogy »értelmes trainer«-eket teremtsünk e tekintetben. A harmadik pontra nézve : a kizárólag hazai lovászokkal való futtatást illetőleg én nagyon egyetértek, azonban nem a képen, hogy a szerencsére az űrlovasoknál többé nem oly mérvben mutatkozó hiányok fölött napirendre lehessen térni , mert én a gazdának személyes lovaglásában látom azt az eszközt, amely által az egész dolognak ijesztő börzejátékszerű jellegét elvonjuk. A negyedik pontot tökéletesen méltánylom. Az ötödik pont óhajtandó lenne, de gyakorlatias alkalom nélkül érvényesíteni — jámbor óhajtás, mint minden elmélet. Amit Ön indítványai végén mond, teljes meggyőződésemmel teszem sajátommá s remélem nem én leszek csupán az egyedüli birodalmunk két nagy felén, kinek az Ön czikke igen kellemes napot szerzett , miután kimutatta, hogy az angol elvnek legjelentékenyebb jótékonysága, — mely szerint a lovak mindennemű képessége nyilt verseny utján ítéltessék meg, — daczára, ama gúnynak és ellenszenvnek, melyet az angol turf-szokások könynyelmü majmolása mindenfelé kell — érvényre emelkedik. Kiváló tisztelettel stb. Br. Kotz V. * E feleletet az »Öster.-Ung. Sportblattból« veszszük át, melynek szerkesztősége helyes tapintattal közvetítő szerepet visz — mint már ezt többször is említettük — a magyar és német sportvilágban felmerülő ujabb eszmék és események ismertetésével. Sajnáljuk, hogy a báró ur nyelvünket nem érti, miután irodalmunknak igen nagy szüksége volna egy oly, a lótenyésztés és versenyek terjesztése körül fáradhatlanul buzgó tollra, mint az övé. Szerk. Calcutta felé irányzók utunkat, miközben megmegálltunk egyes helyeken, a vidék különösségeit megszemlélendők. Első állomáshelyünk Jubbulpore volt. Itt elhatároztuk, hogy kirándulunk a »Márvány szirteihez« (Marble rocks) mely vidék vadregényessége által nyert nagy hírnevet. Ez tizenkét mértföldnyire fekszik Jubbulporehoz, s mi pár napig ott szándékoztunk vadászni, s a legjobb shikarikat — igy nevezik a vadászokat — vévén magunk mellé, útnak indultunk. Rendeltetésünk helyére érkezve, egészen el voltunk ragadtatva a táj vad szépsége által, mely szemünk előtt fölmerült. A Serbudda, mely lábaink alatt foly, két hegyes kőszál-tömeg között szűkül össze. E szirttömeg a legszebb fehér márvány, mely jobb felől, a merről mi vagyunk, két mértföldnyire nyúlik el, meredeken emelkedve a folyam fölött. Csúcsairól láthatók a végtelen jungle-ok, hol ránk mindenféle vad várakozott. Először pillantotta meg szemem a jungle-okat, s jóllehet e vidék lakosainak állítása szerint, nem nagyon dúsak azok a vadakban, mi meg voltunk győződve, hogy találunk eleget mi is, kiknek épen nem voltak valami túlzott igényeink. Vadászati kirándulásunkat előzött éjjel képzelmem annyira föl volt csigázva, hogy álmomban a teremtésnek valamennyi állatát láttam, s magamban az ezeregyes-féle regények egyik hősét láttam. Végre elérkezett a regge mi egy csapat mindenféle színárnyalatú hindu vezetése alatt szép rendben indultunk meg. Körülbelöl egy órányi távolságot haladtunk meg, midőn shikarink oly vonalban állított föl minket, mint az európaiak a csatárlánczot s jelt adott embereinknek. Erre rögtön iszonyú orditozásuk hangzott föl velünk átellenben , mert ha nem képesek is ez emberek valami nagy dolgokra, de annál inkább tudnak oly ordítozást vinni véghez, minőről az európainak még csak fogalma sincs. Ujjúnkat már kitűnő fegyvereink ravaszán tartók s szivünk oly hangosan kezdett dobogni, hogy szinte megpattanni véltük, mert utunkban egy tigris és egy párducz fris nyomait fedeztük föl. Szerencsétlenségünkre sem egyik sem másik nem jött leközelünkbe, s meg kellett elégednem egy szarvassal meg egy kisebb fajta sörtevaddal, mely azonban mindig kielégítő vadászat tárgya európaira nézve. Ismételt sikeretlen kísérlet után láttuk, hogy a távozás ideje elérkezett s azon éjjel már Juggelporeban haltunk meg. Átlátva, hogy nem érdemes időnket szelid vadakra fecsérlenünk , elhatároztuk Delhit és Agrát, Indiának e két kincses helyiségét fölkeresni , s egyenesen Calcuttába utaztunk. Noha én inkább vagyok vadász mint bármi egyéb, mégsem állhatom meg, hogy néhány szóval ne emlékezzem a világ eme két csodája felől, melyek kétségkívül méltók minden halandó érdekeltségét fölébreszteni. Két bajtársamnak köszönhetem, hogy Juggulporet odahagytam ; ők ösztönöztek engem ez útra, s én teljes szivemből adok nektek hálát ama buzdításért, lelkesitésért, melynek folytán ama két pompás várost bejártam. A ki Agrának a » Tuge-volt vagy mauzóleumát nem látta, semmit sem látott. Lehetetlen e helyet oly hiven leirni, hogy arról kellő fogalmat nyújthassunk. Rég eltűntek e városok teremtő művészei, mint eltűntek amaz uralkodók, kik e csodaműveket építették , de hitük fönmarad örökre. Alig lépve be az elővárosba, mely e helyet a város nagy piaczától elválasztja, egy nagyszerű parkra bukkanunk ; valamennyi tropikus növény teljes öszhangban olvad egymásba, s a léget mind e virágok balzsamos illattal árasztják el, és mihez csak alig-alig hasonlíthatók vén Európának narancsligetei. Fejünk fölött Bengália legszebb madarai röpdesnek, ez uj világtól elválhatlanok. Előttünk egy sétány tárul föl, vizesésekkel és patakokkal, melyek a légkört felüdítik. Ennek végén pillantjuk meg a taje-t, mely merészen emelkedik a fellegekbe. Az építészeti modor ugyanaz, mint a keleti valamennyi más épületé. Középen egy kupola emelkedik, sokkal terjedelmesebb, mint az ezt környező négy magasabb. Az egész a legszebb fehér márványból van építve, mely teljes pompájában veti vissza a nap sugarait. Belseje is fehér márvány, csakhogy a legértékesebb kövekből alkotott legszebb mozaikok lepik el, különösen azt a két sírt a középen, mely alatt Ishan sah és neje nyugszik, akinek a számára épült tulajdonképen a mauzóleum. Ha egyszer a »taje«-t láttuk, a vén Agrami érdekesebb látványt sem nyújt többé, s ez az oka, hogy minket az éj már a Delhibe vezető úton lepett meg. Itt nem csupán a régi omladozó város kelti föl az utazónak érdekeltségét, de ép oly mértékben az új város is. Ha valahol, itt láthatjuk legtisztábban a keleti modorú építészetet s valamennyi utcza tervszerű alakításait. Legérdekesebb ezek között a bazárutcza. Nem oly gyönyörűen rendezett raktárakból áll ez, mint Cairo bazárja, hol a legváltozatosabb tárgyakat láthatjuk egy és ugyanabban a helyiségben ; nem, itt minden tárgy, faja szerint, elkülönözve áll, s ha valamely tárgyat két-három * Ménes- és gyep -ujdonságoa... Ellések 1875-ben: Gróf Nádasdy Ferencz ö mélt. telivérei. 1. Vil. pej kancza, hókával, ap. Count Zdeeko, a. Gamme Pullet; a kancza 1875-ben fedezve Buccaneerrel. Fedezések. Donnersmarki gr. Henclcel Hugo telivér-ménesében »Hugo telepen« (Magyar-Óvár, Mosony és Pozsony közt) a jövő fedezési idényen át (1876. febr. — májusig) idegen kanczákat is fedeznek a következő telivér mének : 1. Giles the First, pej mén, ell. 1860 ban, apja St. Giles, a. Lady Shrewsbury, Launcelottól ; telivér kanczát 400 fr. o. é. ; nyertesek anyjait 200 frtért o. é. 2) Salamander, pej mén, ell. 1864. ap. Rataplan a. Fandango Touchstonetól ; telivér kanczát 200 frtért, félvéreket 100 írtért. 3. Allbrook, sötétperm, ell. 1866-ban, ap. Wild Dayrell a. Elizabeth — Daniel O' Rourketól ; telivér kanczát 200 írt; félvér kanczákat 100 írt. 4. Digby Grand, fek. mén. ell. 1863-ban, ap. Saunterer a. Miss Digby — Touchstonetól ; telivér kanczákat 200 írt fedez. Minden fedezett kenczáért 5 frt a legénységnek. Takarmány piaczi árak szerint. Istálló a mennyire telik az udvari istállóban, hol ellésre váró kanczák számára néhány zárt box is van. Bejelentések vagy kérdések a következő czim alatt köretnek : »A hugo-telepi ménes igazgatóságnak« Oroszvár (Carlburg) mellett, u. p. Pozsony. Niebe 1, ménes mester. 3 2. Vil. pej mén, kis csillaggal , ap. Count Zdenko, any. Castalda, újra fedezve 1875-ben Damival. 3. Vil. pej kancza, első bal és két hátsó lába kese, ap. Count Zdenko, any. Moqueri ; fedezve Damival. 4. Vil. pej mén, csillaggal, ap. Count Zdenko ang. Glaneuse, 1875-ben újra fedezte félvér.